Ne pazarold az embriót!

Készülök a júniusra. Sokat edzek (mint úgy általában), hogy ha már egyszer nem lesz stimuláció, ami leronthatja az amúgy sem jó inzulinomat, legalább a lehetőségekhez képest javuljon picit, hogy rajtam és az erőfeszítéseimen aztán ne múljon semmi. Egyébként még mindig nem állok jól ezen a téren, egyszer már mondtam, hogy szerintem soha nem is fogok, úgy néz ki, tényleg. Voltam terhelésen, a következőképpen alakult az eredmény:

0' glükóz: 5.3
60' glükóz: 9.5
120' glükóz: 5.7
0' inzulin: 4.8
60' inzulin: 84.6
120' inzulin: 73.6

Nem is akarok sokat hozzáfűzni, nincs mit. Talán annyit, hogy mindezt ráadásul úgy, hogy terhelés után bevettem az Eucreast, merthogy a kombinált tablettákat be kell venni terheléskor. Annyit ehhez hozzátennék, hogy csupán 3.5 éve járok ebbe a magán egészségcentrumba, nagyjából 3 éve szedek kombinált gyógyszert, és mintegy pár százezer forintot költöttem el itt laborral, konzultációkkal együtt, de még egyszer sem hangzott el senkitől, hogy terheléskor be kell venni a gyógyszert, ha az kombinált. Nem tudom, biztosan nem volt erre idő vagy nem fért bele ebbe az összegbe a pontos felvilágosítás, de hagyjuk is. Mondjuk, ha most tankönyvi eredményt produkáltam volna gyógyszerrel, lehet másként reagálok, de úgy tűnik, végül is bármit veszek be vagy nem, nálam sehogy sem sziporkáznak a számok. A doktornő szerint viszont rendben van, mármint ugye magamhoz képest van rendben, nem pedig úgy általában, mert természetesen még mindig úgy szar ez az eredmény, ahogy van. Most azt mondta, hogy csökkenteni kell a gyógyszert, mert az is lehet, hogy túl van tolva a metformin. Na, ez már kicsit kezd hasonlítani Fülöp elméletéhez, legalábbis az egyikhez, mert ugye neki több is volt. Szóval kaptam Merckformin XR - t (750), ebből már csak 1-et kell bevennem reggel, este semmit (Eddig 2*1 Eucreas volt az adagom). Amúgy nem a vércukrom miatt jöttem most tulajdonképpen, csak tudjátok, hogy milyen kedves nekem ez a téma. Nem tudok nélküle élni. 

Van jó hír is. Szerintem az LDN-től elmúltak a PMS tüneteim. Ugye alapvetően én is olvastam, hogy jó erre is, de valahogy nem is gondoltam volna. Évek óta küzdök ezekkel a tünetekkel, tulajdonképpen mióta az eszemet tudom, és bevallom nekem ez nem is okozott sosem problémát (valószínűleg mert tényleg hozzám nőttek ezek a tünetek, és nekem az élet ezekkel együtt volt normális). A menstruációm előtt 1-1.5 héttel már jelezte a szerveztem, hogy meg fog jönni. Innen is tudtam minden inszemnél, hogy nem sikerült, és, hogy sosem el sem indult akkor semmi, mert minden terhesség nélküli ciklusom pont ugyanúgy zajlott. A második lombiknál már írtam, hogy furcsa, hogy nem érzem, hogy meg fog jönni, de aztán egyszer mégiscsak megjött. Valójában a mostani ciklusomban jöttem rá erre, merthogy most sem éreztem semmit sem az égvilágon. Ráadásul késett is, na gondolhatjátok, hány tesztet ellőttem. Persze megjött. Tünet nélkül. Úgyhogy viszlát haspuffadás, viszlát derékfájás, viszlát mellfájdalom és mellduzzadás! Nem mondom, hogy hiányozni fogtok, de egyelőre még furcsa nélkületek az élet. Na, mindegy, amúgy még csak nem is ezért jöttem. 

Amiért viszont tényleg itt vagyok: páran írtátok, hogy mi lenne, ha már júniusban ráerősítenék az LDN-re egy kis lipiddel is. Először elvetettem ezt az ötletet, mert nagyon elterveztem, hogy júniusban még adok egy esélyt csak az LDN-nek, mégis csak egyszerűbb így, és max. ha nem sikerül, majd akkor nyúlok más megoldáshoz is. Persze, ahogy közeledik a FET, én amennyire várom, úgy kezdek kicsit parázni is azért. Elgondolkodtam, hogy talán tényleg nem lenne rossz ötlet jobban bebiztosítani magam, mert mi van ha esetleg a júniusi embrió lesz az egyetlen életképes embrió, ami ebben a csomagban van és mondjuk tényleg sikert hozna a lipid és az LDN kombó, én pedig elpocsékolom azt, mert "kísérletezhetnékem" van a sok lehetőségemmel. Úgyhogy leszerveztem egy lipidet, amit támogatott az LDN-s dokim is, és egyébként tényleg annyira egyszerű volt, mint ahogy írtátok. Gyakorlatilag a G1-es HABAB lelet kellett hozzá, egy telefon, egy személyes találkozó annak a magánrendelőnek az asszisztensével, ahol beadatom a szert, ő meg is kéri az OGYI engedélyt, és persze majd, ha odajutok, akkor pattintani a harmincezret. Ha nagyjából látom, mikor lesz az ET, akkor egyszerűen csak oda kell ereszteni egy telefont, és mehetek is. Tényleg ennyi. Pofon egyszerű lesz ez a teherbeesés, higgyétek el nekem! Lesz itt mindenfajta védelem, kérem: csöpög majd az infúzió, dolgozik a kábítószer helyettesítő, már csak terhesnek kell lenni.  Na, szóval, csak ezért jöttem.

Alloimmun vérvétel eredménye

Körülbelül egy éve próbálkoztunk, amikor először teszteltem pozitívat. Annyira örültem, és tudom, olyan sosem lesz már, mert az nem csak egy végre sikerült most már öröm volt, hanem abban benne volt egy olyan felhőtlen boldogság is, amiben nem volt semmi kétség, amiben nyoma sem volt holmiféle vetélésektől való félelemnek. Mégis bekövetkezett a baj. Akkor nagyon sírtam, de hamar ki is hevertem, mondván előfordul ez 30 évesen, olykor meg esik ez az emberrel.  A második kudarc után kezdtem el gyanakodni, és jobban elmerülni a témában, hiszen két egymás utáni veszteség talán nem lehet a véletlen műve. Már akkor sok mindent találtam az immunféle vetélésről, de én bevallom őszintén, hogy ezt hamar elvetettem. Egyrészt volt is egy megérzésem, hogy nekem ilyen nem lehet, másrészt meg a meddőségen belül ez azért olyan ritka, oly kevés embert érint (még akkor is, ha azt látom, hogy amúgy egyre többeket), miért pont én legyek az egyik, és hát elnézést mindenkitől, aki ebben a cipőben jár, de én azt gondoltam, hogy annyira szerencsétlen nem lehetek, hogy ez legyen a bajom. Az a sok kivizsgálás, meg az IVIG, nem, ez biztosan nem érinthet engem, hiszen ilyen szörnyű dolgok tulajdonképpen csak másokkal történhetnek. Ezután derült ki az MTHFR mutáció és én el is mentem ebbe az irányba, tömtem a folsavat, hittem benne, hogy ez a bajom. A harmadik vetélés után viszont már kételkedtem, hogy ez a genetikai mutáció a gond, hiszen, hiába a sok folsav, még sem maradt meg a baba. Ekkor kötöttünk ki először Fülöp doktor úrnál, aki elhintett egy olyat, hogy akár a rosszul szedett szteroid is okozhatta a vetélést, de persze ki kell vizsgálni. Na, nekem sem kellett több, el is hittem, hogy tényleg az okozta, nem kell nekem további vizsgálat, mert egyébként is embertelen, meg hát én még mindig nem lehetek olyan szerencsétlen, hogy immun problémám legyen. Persze aztán a sikertelen lombik után azért belemászott az elmémbe, hogy hátha mégis, de megmondom őszintén, hamarabb mentem el egy laparoszkópiás műtétre, és jobban hittem egy endomtriozisban vagy valamilyen összenövésben, mint az immun bajban, hiszen a szívem mélyén én akkor még mindig úgy képzeltem, hogy ilyen pechesek csak mások lehetnek. 

A 4. vetélés után viszont már nem maradt más irány és hát a héten meg is jött az alloimmun vérvételem eredménye, amiben beigazolódott, hogy az általános immunitás jelentősen fokozott celluláris immunfunkciók fennállásával jellemezhető, melyet alátámaszt az NK magasabb sejtarány és a fokozott sejtfunkciója (Na, és még ez is, tavaly ez rendben volt). Az MLC vizsgálat erős partnerspecifikus reaktivitást mutat, melyet a savóban található blokkoló faktor csak közepes mértékben csökkent, a vetélések hátterében erős alloimmun reaktivitás állhat. 

Fülöp doktor szerint erre IVIG és lipid is kelleni fog majd. Na, de én ezt most megint elhessegetem, és egyelőre tartalékba teszem ezt a lehetőséget, hiszen mi most más irányba indulunk, egyelőre az LDN-re koncentrálok. 

Egyébként amikor megnyitottam az eredményt, bevallom, ijesztő volt látni, hogy tiszta piros az egész, és nagyon sok a normál értéktől való eltérés, de közben meg nagyon örültem, hogy végre pontot tettünk az okok kutatásának a végére. Arról ne is beszéljünk, milyen érdekes az emberi természet, hiszen most már, hogy velem is megtörtént az, ami csak másokkal történhet, cseppet sem érzem magamat, magunkat annyira szerencsétlennek, mint pár évvel ezelőtt gondoltam a hasonló esetekről. Sőt, azt hiszem nagyon is szerencsés vagyok, hiszen tudom, vagy az LDN, vagy a lipid vagy az IVIG (vagy a kettő egyszerre) nekem is segíteni fog, hogy végre én is képes legyek kihordani egy kisbabát. 

Lendületes évkezdés

Úgy volt, hogy a vizsgálatok miatt nem voltunk sehol a nyáron (csak egy hosszú hétvégén), így szerencsére maradt év végére annyi szabim, hogy 2 hetet itthon tudtam lenni december végén. Vártam ezt a pihenést, mint a messiást, és nagyon jó is volt, feltöltött. Januárban pedig az első munkanap előtt alig aludtam valamit (melatonin ide vagy oda), mert hogy jaj, mi lesz megint vissza kell menni dolgozni, meg a nehezen elindulás reggel, meg a motiválatlanság, meg a munkaidő, mint kötöttség, meg a stressz és társai. Aztán közben meg minden olyan jól sikerült. Újból érdekesek a feladataim (egyébként ugyanazok, mint akkor voltak, amikor egyáltalán nem érdekeltek), nem esik nehezemre a bejárás, a bent maradás, nincsenek koncentrálással kapcsolatos problémáim és figyelemzavarom (legalábbis olyan mértékűek nincsenek, amik már bonyodalmakat okoznának), és szerencsére nem idegesítem fel magam különösebben semmin sem. Kicsit félek leírni, de úgy néz ki, hogy talán kezdek kifelé jönni a depresszióból. Persze volt már olyan, hogy azt hittem, vége és jól vagyok, majd mégis pár hétre újból leteremtett. Mindenesetre legyünk optimisták. 

Túl vagyunk az alloimmun vérvételen is, majd 6 hét múlva kapjuk meg az eredményt. Hezitáltam, hogy elhalasszuk-e, mert nőtt egy kisebb fajta takonygóc az orrmandulámon  vagy annak a helyén (bocsánat, ha kicsit több az információ). Semmi egyéb bajom nem volt, csak az az alattomos izé. Ugye Fülöp szerint egy ilyen vérvétel előtt nem hogy betegek nem lehetünk, de egy hónapon át beteg ember társaságában sem tartózkodhatunk. Persze ez ilyen enyhe télen és pont az ünnepek alatt azért valljuk be elég kivitelezhetetlen. Ez az az időszak, amikor az ember viszonylag rövid időn belül rengeteg ismerőssel találkozik, akikben tuti lappang valami, az éppen immunrendszerüket fejlesztő, örökké bacis és vírusos rokon és barát gyerekekről meg már ne is beszéljünk. Mindenesetre a lényeg a lényeg, hogy szerintem sikerült az összes cseppfertőzéssel terjedő bacilussal és vírussal találkoznom a vérvétel előtt. Fel is hívtam a labort, hogy mit javasolnak, menjek vagy ne menjek a vérvételre, mert ez a Fülöp által javasolt 1 hónapos karantén végülis csak nem jött össze. A laboros hölgy a problémámra egy sátáni kacajjal reagált és a tudtomra adta, hogy mennyire nem ért egyet a dokival ezen a téren és nyugodtan menjek, ha nincsen lázam. Így is történt. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. 

Közben pedig a következő vitaminkupaccal készítem fel a szervezetem a márciusi lombikra:

- 1*1 Omega 3

- 1*1000 mcg metilfolsav

- 2*750 mg C-vitamin

- 1*500 mg magnézium

- 1*1 Fertilovit kapszula (multivitamin, amit a Kaáliban ajánlották, és B vitaminokat, Cinket, D vitamint, szelént és Q10-et is tartalmaz, ezért azokat már nem szedem külön)

Ezeken kívül pedig természetesen velem tartanak a régi barátaim is: a metformin, l-thyroxin, és az inozitol. Egyelőre mással nem bombázom a testem és türelmesen várok. Nem siettetek most semmit, tényleg úgy érzem, hogy most minden a helyén van.

Gyógyszerrel

Ma úgy döntöttem, hogy írok a régi endokrinológusomnak is levelet arról, hogy mit mondott Fülöp, milyen terápia lenne nekem szükséges (gyógyszermentes vagy gliptin), végtére is benne bízok meg a legjobban, meg igazából ő a kezelőorvosom ebben a témában. Azonnal visszaírt, hogy nem ért vele egyet, és szerinte jó úton vagyok, menjen tovább az Eucreas. Igazság szerint nagyon kiakadt, hogy ilyenekbe beleszól Fülöp. A tegnapi endokrinológus is javasolt gyógyszert, és amennyire kivettem az ő szavaiból is (mert ugye ő nem volt annyira egyértelmű), lehetek én terhes akár ilyen eredményekkel is. Végtére is ők a szakemberek. Így ma döntöttem végül: szedem továbbra is Eucreast (vagyis újból, mert persze most 1 hétre letettem). Na kész vége, a fene egye meg. Komolyan megkönnyebbültem. Leírtam, mert ugye a következő ciklusban terhes leszek, úgyhogy tudnotok kell róla, mit szedtem:) És ha még egyszer elbizonytalanodom ezen az egész IR dolgon meg a metforminon, akkor legyetek szívesek, nagyon kérlek Titeket: vágjatok pofán. Tényleg.

Az endokrinológus gurunál

Megjártam az új endokrinológus doktor urat is. (Azért azt megemlíteném, hogy a 4 éves IR-es karrierem alatt ő 4. endokrinológus, akit megjártam.) 

Mikor egy-egy új orvost felkeresek, mindig olyan nagy bajban vagyok, hogyan kezdjem a történetem, hogyan válaszoljak a mi a panasz kérdésre. Úgy érzem, hogy éppen ahányféle szakorvosnál vagyok, annyiféle megvilágításban tudom előadni a történetemet és bevallom ezt most már egy kicsit nyomorultnak tartom. Az endokrinológusoknál az IR szempontjából állítom be a dolgokat, Fülöpnél a 4 terhességre mentem rá, a Kaáliban a stimulációk a fő irányvonal, a pszichiáternél meg egész egyszerűen csak elbőgtem magam első alkalommal és szipogva, hang nélkül mutogattam a férjemre, hogy legyen kedves ő elmondani, hogy mi a bajom, mert én nem tudom (tényleg). Hát így éldegélünk mi.

Szóval most is rámentem az IR-re, ahogy azt kell, de ehhez képest szerencsére volt mindenről szó. Néha úgy éreztem magam, mint valami vizsgán, és ha éppen nem repdestek a helyes információim az adott témában, akkor hopp, már jött is ki a nyomtatóból a hozzávaló tananyag. Így a kezemben egy javaslattal, néhány recepttel, meg vagy 20 oldalnyi oktatási anyaggal jöttem ki. De jól szerepelhettem, mert közölte, hogy jobban tudom már a dolgokat, mint egynéhány doki.  

Megnézte a pajzsmirigyemet is ultrahanggal, persze gyulladt volt picit, de azt mondta, hogy ez már múlóban van.  Azért ezen meglepődtem, eddig semmi gond nem volt a pajzsmirigyemmel, szedek persze egy kis Letroxot, mert kezdetekben 3.6 volt a TSH-m, de T3, T4, ATPO, ATG mindig rendben volt. Ettől félek a legjobban, hogy ahogy telnek az évek még a végén kijön olyan betegségem is, ami eddig nem volt...Persze megnyugtatott, hogy ezzel nem kell foglalkoznom, de kicsit megijedtem.

IR: Az volt az első kérdésem, kell-e 30-as legyen az a nyamvadt 60 meg a 120 perces inzulin ahhoz, hogy sikerüljön megtartani egy terhességet. Eléggé kikerülő választ kaptam, de nem mondta, hogy igen, sőt inkább a nem felé hajlott a mondanivalója. Azt mondta végül is, hogy ez csak egy pillanatnyi állapot és gondoljak csak bele, a terhelést leszámítva sosem sokkolom a szervezetem ekkora adag cukorral. Meg azt is hozzátette, amit én is sokszor mondok, hogy ha így lenne, akkor a sok terhességi cukorbeteg kismama nem tudná kihordani a gyerekét, hanem minden ilyen terhesség megszakadna. Kérdeztem arról, hogy akkor most mi van ezzel a metforminnal, egyértelműen megmondtam neki, hogy Fülöp szerint nincsen rá szükségem, és hogy mondja meg, van -e olyan, hogy néhány ember szervezetére pont ellenkező hatással van a metformin, és nem javít, hanem inkább ront az eredményeken. Egyébként erre sem kaptam konkrét magyarázatot, ami bevallom nem igazán tetszett, azért 19.000 Ft-ért ne rébuszokban beszélgessünk. Mindenesetre kérdezte van-e panaszom a metformintól (hasmenés, gyomorfájás), mondtam, hogy éppenséggel az nincsen, erre elejtett egy mosolyt és felírta a Meforált (ami tulajdonképpen csak metformin). 

Egyébként alaposan végignézte a női nem hormon leleteimet, meg a celluláris immunstátuszt is, az autoimmun panelt is, úgyhogy azért örülök, hogy alapos volt, összességében elégedett vagyok vele. Jól kinevette a cukorterheléses táblázatomat, szerinte biztosan könyvelő vagyok vagy informatikus, hogy Exceleket gyártok. Nem is nézegette nagyon, a leleteket bogarászta, pedig szerintem tényleg egyszerűbb és átláthatóbb lett volna az Excelt nézegetnie. Na mindegy. Ő dolga.

Sport: erre is konkrét javaslatot vártam, érdekes, hogy ez az egyetlen dolog, amiben nagyjából minden orvos egyetértett eddig idén: nem szabad túlzásba vinni. A Mensmentisben is azt mondták, hogy picit túlzás volt az, amit év elején csináltam (heti 4-5* egy óra izomnövelés), ugye Fülöp is kérte, hogy csökkentsem (ő elég drasztikus csökkentést kért), ez a doki meg konkrétan azt mondta, hogy nem vagyok túlsúlyos, úgyhogy üljek a fenekemen és kötögessek. (Mondjuk túlsúlyos valóban nem vagyok, de azt nem bánnám, ha olyan 4-5 kg azért lerepülne)

Javaslat: 

- babaváró étrend: ez tulajdonképpen a 160 gramm CH-t jelenti nálam, plusz vitaminok, meg max napi 1 kávé, tilos a dohányzás, üdítők, energiaitalok, xenoösztrogének és az alkohol. Szóval ezen a téren semmi új. Vagyis de: azt írja a nyomtatott tananyag: napi 5 pohár bor 3-6 hónapon át is ártalmas. Na, csak nem?...Ezen jót nevettem, szerintem ezt elírták. Napi öt pohár bor az majdnem egy üveg bor naponta. Hát, ha én ezt elnyalogatnám hónapokon át, akkor azt hiszem más gondjaim is lennének az IR-en kívül... 

- Letrox 50 mcg

- Szelén

- Premens tabletta: ez barátcserje kivonat, hormonális zavarok rendezésére javasolják

- Meforal (2*1000 mg)

- Infolic (2*1 tasak): egyébként szerinte a korábban szedett myo-inozitol is tökéletes, és még olcsóbb is (ugye erre mondta Fülöp, hogy porcukor és csak az Infolic a jó minőségű...)

- Melatonin: ezt én mostanság alvászavarra tolom, ő is örült, hogy már szedem, én meg annak, hogy ő is támogatja, viszont most látom, hogy 2*1-et írt az ambuláns lapomra. Nem tudom ezt amúgy, hogyan gondolta, hogy majd reggel bedobok egyet, azt menet közben elalszok, ahogy sétálok a munkába? Netán ebéd után ledőlök majd alukálni odabent? 

- ACC 2*1: Hát erről eddig még sosem hallottam, ugye ezt mindenféle náthára, légúti megbetegedésre használják elsősorban, de hatóanyaga, az acetilcisztein miatt a PCO-s betegeknek is javasolják, mert javítja az eredményeket (http://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/21498/n-acetilcisztein_uj_lehetoseg_a_policisztas_petefeszek_(pcos)_kezeleseben). Mondjuk azt mondta, hogy szedjem addig, amíg terhes nem leszek, hát nem tudom, én tényleg bizakodó vagyok, de ugye azért nem tudhatom, hogy meddig tart nálam ez a hercehurca, úgyhogy szerintem 1 hónapig szedem most, és ha márciusig nem esek teherbe, akkor 1 hónappal lombik előtt is lenyomok egy kúrát.
- Bromocriptin este 1/2 tabletta: Na ezt nem tudom, hogy miért és szintén nem kaptam rá használható választ. Prolactinom rendben van, de szerinte jót tehet immun problémáknál. Nem nagyon találok erről egyébként semmit sem. Valaki szedi úgy, hogy közben rendben van a prolactinja? Egyelőre alapvetően én ezt amúgy nem gondoltam beszedni.

Hát így. Kérdeztem a dokit, hogy mikor menjek kontrollra, meg milyen vizsgálatot javasol. Semmilyen vizsgálat nem szükséges és azt mondta, hogy hozzá már csak terhesen menjek vissza. A fő dologra még mindig nem tudom a választ, és pedig most már mennék vacsorázni, úgyhogy ideje lenne eldönteni, mi legyen akkor: szedjek gyógyszert az IR-re? Ha szedjek, akkor mit? Maradjak az Eucreasnal (850 mg metformint tartalmaz és 50 mg vildagliptin)? Vagy térjek át a Meforálra (1000 mg metformin)? Kire hallgassak? Melyik tud jobban gyereket csinálni?

2. lombik konzultáció - 2. felvonás

Idén tavaszra terveztük a második lombikot, de ugye keresztülhúzta a számításainkat a 4. biokémiai terhesség. Akkor lemondtam, és miután eldöntöttem, hogy most már tényleg Fülöpre bízom magam, minden olyan távolinak tűnt, most meg hip-hop megint itt vagyunk és nyakunkon a következő lombik: februárban cisztanéző ultrahang, márciusban indul a stimuláció. Majd februárban megbeszéljük, hogy pontosan milyen stimulációról lesz szó. Januárban mehettünk volna ilyen alapítványi lombikra, aminek az a lényege, hogy nem OEP támogatott, szóval valamennyit be kell fizetni, de azért nem annyit, mintha teljesen fizetősre menne az ember. Ez azért jó lehetőség, ha az embernek nincs már OEP-es lehetősége vagy van csak nem akarja elpazarolni, mert ez az alapítványi dolog minden évben rizikós, hogy lesz-e vagy sem még a jövőben, vagy  mondjuk van egy kis felesleges pénze amit pont arra szánt, hogy ne kelljen hónapokat várni az OEP-es várólistára. (Mondjuk azt nem tudom, milyen az, amikor az embernek pont van egy kis felesleges pénze gyereket csinálni, nyilván ez mindig olyan, hogy ha muszáj és esetleg szerencsére tud az ember, akkor kénytelen erre költeni...) Pont kihívták a dokit, amikor el kellett dönteni, hogy januári vagy márciusi lombik legyen, úgyhogy nyugisan négyszemközt tudtuk G-vel megbeszélni, hogy mi legyen. Persze én azonnal rácuppantam a januárra, teljesen elborult az agyam, már babakocsik jelentek meg a szemem előtt, meg láttam magam, ahogy végre felhőtlenül szaladgálok gyerekek között a jövő nyáron lenge ruhában, dudorodó pocakkal és hencegve nyújtogatom rájuk a nyelvem, hogy bi-bi-bí, meg miközben illegetem a csípőmet, mindkét mutatóujjammal a hasamra mutogatok, és mondom a többi boldog anyukának meg apukának pökhendin, hogy "igen, nézzétek csak, mert nekem is nőtt végre egy ilyen, a picsába!". De persze G. azért meggyőzött, hogy a március többféle szempontból is előnyösebb lenne. Ugye vannak vitaminok, amiket Fülöp kért, hogy 72 nappal nemzés előtt kezdjünk el szedni, meg ott az inzulin is, hátha végre sikerül addigra tényleg rendezni, plusz márciusra ki is derülhet a HABAB vérvétel eredménye, hogy kell-e IVIG vagy sem. Persze még nem döntöttük el, hogy beadatjuk-e majd vagy sem, de legalább tudni fogjuk, hogy állunk ezen a téren. Ha pedig kell és úgy döntünk, hogy be is adatjuk, akkor anyagilag is jobban fog jönni, hogy az OEP-es lombikra jelentkeztünk. 

Bevallom, szeretek a Kaáliba járni. Furcsa volt ez az év, hogy nem próbálkozhattunk, és hiányzott a sok reményteljes pillanat hónapról hónapra, akkor is, ha a 4 év alatt megjött menstruációk, a sikertelen első lombik és a szintén eredménytelen inszemek túl sokszor okoztak végül óriási csalódást és pofára esést. Szeretem, mikor remélhetek, nagyon örülök, hogy újból tudok, és inkább vállalom a kudarc kockázatát. Most ezért is olyan boldogan várakoztam a soromra a gyerekgyárban, sőt még mindig úgy izgulok, mert most megint olyan közel érzem magamhoz azt, hogy gyerekünk legyen. Olyan régen nem érezhettem ezt és most hálás vagyok, hogy egyre közelebb van megint.

A Mindentmegmondónál

Hála az égnek nem kellett várnunk újabb 5 hónapot a következő konzultációhoz, tegnap beszorított minket a doki. Na, hát mit mondjak?

Sorra vettük a tökéletes eredményeimet, mindent rendben talált, a cikluskövetésemet halálra dicsérte, el volt ájulva tőle, mint gyerek a játszótértől. Kihúztam magam és büszkén néztem a férjemre, hogy igen ezek az én kis petéim, az én nemi hormonjaim, amik ilyen csodálatos előadást nyújtanak a dokinak. A nagy laborom: tankönyvi. Hát hiába. Egészséges vagyok, mint a makk, hála az égnek.

Utoljára hagytam neki a szaftosat, a cukorterhelést. "Na, hát ez szar" - volt a válasz rá szó szerint, pedig én kis naiv, azért bevallom számítottam rá, hogy azt mondja, "jól van, magától jó lesz ez is". De nem. Másfél órát voltam bent, de ebből szerintem egy órát a cukorterhelésemen lovagoltunk. Persze én próbáltam meggyőzni, hogy ójaj, hát hány cukorbajos szaladgál nagy hassal a világban, amivel egyet is értett, de azt mondta, hogy az más. Végül is igaz, más terhességével én valóban nem megyek semmire. Nyomtattam neki gyönyörű szép táblázatot, hogy nézze meg a 4 éves tendenciát, próbáltam meggyőzni, hogy ebből nem lesz jobb, és értékelje jónak a legutóbbit, mintha amúgy az ő jóváhagyása a biztos terhességet jelentené. Szerinte lesz jobb, mert lennie kell, különben ezzel nem lesz gyerekem...:( Jó volt ezt hallani, minden meddő nő álma, hogy ezt egy orvos mondja neki. Azt mondja, hogy a 60 és a 120 perces inzulin 30-as kell legyen. Ha jól emlékszem 2013-ban azt mondta, hogy nekem lehet 50 is, mert annyira rossz eredményem van. Most azt mondja, hogy najó 30 helyett elég, ha 32 lesz. Komolyan. Azt hittem, ez csak egy vicc. De nem. 32. Ezt biztosan könnyebb lesz elérni, mint a 30-at. Szerinte elképzelhető, hogy a metformin nem jó nekem (állítólag van olyan, hogy metformin rebound effektus, de egyelőre nem sok mindent találtam erről). Úgyhogy ő azt javasolja, hogy 2 hónapig gyógyszer nélkül próbáljuk rendezni az inzulint, csak napi 2 Inofolic-al, további kevés sporttal és szigorú diétával. Ha nem sikerül, akkor kell gyógyszer, de szerinte nem metformin, hanem valamilyen gliptinszármazékot kellene kipróbálni (egyébként az Eucreasban - amit most szedek-, is van gliptinszármazék (pontosan vildagliptin) a metformin mellett.). Ühüm. Nem tudom. Ha ez így jó, akkor az endokrinológus miért nem mondta nekem ezt ezalatt a 4 év alatt? Amúgy olvastam, hogy nem nagyon létezik olyan, hogy ezeket a gliptineket metformin nélkül adják. Félek, hogy ezt csak így kitalálta tegnap, hogy milyen jó ötlet, de ugye nem ez a szakterülete és nem vagyok benne biztos, hogy megvalósítható úgy, ahogy ő gondolja. Mellesleg, ha létezik ilyen metformin ellenesség, akkor miért nem volt még szó erről nálam? Egyébiránt kicsit be vagyok tojva attól is, hogy metformin nélkül nemcsak hogy meg fogok hízni, hanem én éhen is halok (minden vágyam plussz kilókkal éhen halni). Tudniillik a metformin előtt sajnos iszonyatosan sokat küzdöttem az éhséggel, bármennyit is ettem. Tudom sok mindenkinek ez elképzelhetetlen, de jó pár komoly IR-es tudhatja miről beszélek. Szóval nehéz döntés ez.

A lényeg, hogy végül 2 lehetséges okot vázolt fel az esetünkre:

1.) Az IR-em és a mindkettőnk MTHFR mutációja. Ennek megoldása, hogy rendezem az inzulint (bárhogyan is történjen ez), G. is elkezdi szedni az aktív folsavat az MTHFR-re. A PCT miatt továbbra is lombikozunk és elképzelhető, hogy ez elegendő is lesz és megmarad a terhesség. 

2.) Ugyan lehetséges, hogy a fentiek okozzák a beágyazódási problémát, de úgy véli, hogy az én koromban akkor is túlzás a 4 biokémiai terhesség csak az IR és az MTHFR miatt. Nem mondta, de kicsit azt éreztem, hogy csak a fentiek miatt azért nem lenne indokolt ennyi sikertelenség. Így a másik ok az immunológiai probléma lehet. Szerinte meg kellene csináltatnom a G1-es HABAB vizsgálatot, és ha abból kiderül, hogy én G. antigénjeivel szemben ellenanyagot termelek, akkor az IVIG lesz nálam a megoldás. Ám mivel nincs kettőnél több ultrahanggal bizonyított terhességem, ezért erre semmiképpen nem leszek OEP támogatással jogosult. Na, ez olyan 700.000-1000.000 Ft-os immunoglobulin kezelést jelent a mi esetünkben. Luxus terápia. Szuper. Kimondottan jól állunk. Van itt egy IR rendberakós lehetőség, amivel 4 éve küzdök, azaz egyelőre elég kilátástalannak tűnik a helyzet, ráadásul kevés az esély, hogy csak ez a probléma, meg itt van egy milliós nagyságrendű IVIG. Köszönöm szépen Univerzium a két csodálatos alternatívát, amit itt elém toltál, egyelőre fingom sincsen, melyiknek drukkoljak inkább. Egyik egyszerűbbnek tűnik, mint a másik.

A helyzet az, hogy egyelőre kicsit össze vagyok zavarodva, de nem mondom, hogy el vagyok keseredve. Igyekszem elfogadni ezt a szituációt és kihozni belőle a legjobbat, akkor is, ha úgy tűnik, továbbra sem lesz könnyű a mi utunk, de próbálok nem belesüppedni ebbe.
Egyébként holnap megyünk a Kaáliba, ahol megbeszéljük a következő lombikot. A doki amúgy nem tiltott le a próbálkozásról, de azt mondja, hogy előbb tényleg rendezzem az inzulint és ha teherbe esek, akkor a pozitív teszt napján azonnal hívjam. Ezt a lelkemre kötötte többször is. Kérdeztem, hogy miért, mert amúgy semmit nem mondott mivel támogassam meg a terhességet, de csak hajtogatta, hogy hívjam és kész. Jövőhéten a híres endokrinológushoz megyek, akire 9 hónapot vártam, bízom benne, hogy nem volt hiába, és a fincsi konzultációs díjáért mond nekem valami hasznosat és segít megoldani ezt a fenti inzulinproblémát. Januárban pedig elmegyünk a G1-es HABAB vérvételre, aminek során, ha beigazolódik az alloimmun háttér, akkor ismét hívni kell a dokit, hogy elindítsuk az IVIG-et. Szóval még ha nem is a legegyszerűbb (és legolcsóbb) úton, de van esély a babára. Egyszer nekem is lesz, ezt eldöntöttem a fejemben.

A soha nem javuló

Természetesen megint a vércukorterhelésemről beszélek:

(Elnézést a rossz minőségért, ezt most nem tudtam gyorsan ennél jobban megcsinálni. Előzmények ITT) 

Nem tudom, hogy a 60 perces cukor vajon azért javult majdnem ugyanannyi inzulin mellett, mert már teljesen lent vagyok alfában és el vagyok szállva? Tényleg nagyon figyeltem a stresszre, vagyis arra, hogy ahogy tudom, próbáljam kezelni: ugye ott a pszichiáter, a melatonin alváshoz, a meditáció és szerencsére a munka sem annyira agymenéses mostanában, mint tavaly volt meg év elején. Ez azért fontos, mert Fülöp is és az endokrinológus is azt mondta az áprilisi 14.3-ra, hogy a stressz okozhatja. Hát az volt akkoriban. De a 60 perces inzulin semmit sem javult, ráadásul nagyon magas, és bárcsak ne romlott volna az a nyamvadt 120 perces inzulin most az árpilisihez képest, akkor egy szavam sem lenne. Nem tudom, hogy ez a csökkent adag gyógyszer vagy a csökkent adag (izomnövelő)sport miatt alakult így? Csak mert amúgy mindkettőt Fülöp kérte, hogy így csináljam. 

Vajon mit fog majd rá mondani? Már a fülemben csengenek kedves, melegszívű, barátságos, elbűvölő  és természetesen bizakodó szavai: "Magának sosem lesz gyereke ilyen inzulin értékek mellett!" Na, megyek és kiverem a fejemből őket egy jó kis szénhidrát-dús vacsorával. Ja, nem! Bocs! Nyilvánvalóan a szokásos diétás vacsorával. Nem baj, még jó, hogy amúgy szép az élet, csak csinálnám már úgy, hogy jó eredménye is legyen végre!

Vizsgálati összefoglaló

Pár hete szeretnék írni már, hogy állok a Fülöpös vizsgálatokkal, de egyszerűen nem foglalkoztat most ez az eredményesdi. Annyira bele tud fáradni az ember ebbe a nyomozósdiba. Emlékszem egészen múlt évig órákat lógtam a neten mindenféle kutatások után matatva, hátha rálelek valami megoldásra, ami előre viheti az én esetemet. Már semmi után nem nézek, semmit sem keresek, türelmesen várok az ítéletre, lesz ahogy lesz.

De nézzük csak, milyen vizsgálatok eredményeit kell vinnem nemsokára Fülöphöz:

• 2 havi ciklusvizsgálat: 8.CD-n vérvétel (FSH, LH, ösztradiol, prolaktin), 10. CD-től Uh 2 naponta a peteérésig, leletek a tüszők méretéről, helyzetéről, majd 7. DPO-n vérvétel (progeszteron)

Az elsőn augusztusban, a másodikon szeptemberben lettem túl. Azért a szeptemberi ultrahangokra nem a legideálisabb időpontokban tudtam menni, sőt..! Biztosan túlságosan mesébe illő volt az augusztusi, úgyhogy gondolom kellett egy kis szívatás szeptemberben. Gyakorlatilag folyamatosan napközben mentem, hát mitmondjak, szükség volt egy kis kreativitásra és fantáziára, hogy ezt a munkában jól beadjam. Ráadásul 6 alkalommal kellett ultrahangozni (mind munkanap volt), mire megérett az a nyamvadt tüsző. Nem viccelek 6! alkalom! A 21. napon volt peteérésem, ott röhögött rajtam a doki! De túl vagyok rajta, már nem érdekel, de akkor bosszankodtam rendesen. Mindenesetre én kihasználtam a bérletet úgy, ahogy kell. A női hormon eredmények szerintem rendben vannak, bízom benne, hogy még nem fenyeget a petefészek-kimerülés. Bevallom, nagyon félek, hogy addig szórakozunk itt ezzel az egésszel, míg engem is utolér...

• Autoimmun panel

Rendben, nincs eltérés.

• Trombofilia

Apti van határérték alatt, ez múltkor is így volt, és elviekben akkor azt mondta rá Fülöp, hogy nem gond. 

• Vércsoport+ellenanyag

Rendben. AB Rh+

• Toxoplazma, CMV, Chlamidia (ezek megvoltak, de régiek, Toxoplazmán egyébként átestem, de szerinte azon át lehet többször is, úgyhogy kell neki friss)

Toxoplazmán még mindig át vagyok esve, CMV-n nem, Chlamidia pneumonien pedig valamikor mostanában estem át. 

• AMH

5.9 ng/ml. Ennek örültem. Tavaly a lombik előtt 8.9 volt, ugye az a PCO miatt volt olyan magas, nem azért mert annyi tartalékom van, nem is tudom, hogy cisztás petefészeknél amúgy mennyire releváns ez a mutató, de most csökkent és nem túl alacsony sem, így remélem ez azt jelenti, hogy a cisztáim is megfogyatkoztak picit. 

• Antiovarium és spermium elleni antitestek

Itt is minden negatív vagy határértéken belül van.

• férj új spermatogram

Ugye ez kalandosan ment, de másodjára sikerült is leadni a mintát. Minden tökéletes, tenyésztésben volt egy kis baci, úgyhogy arra kapott antibiotikumot, kontrollra mennie kell még a jövőhéten. Menjen csak, menjen, messze van még az én 10 ultrahangomtól:D

• férj A1298 mutáció

Kérem szépen az én férjem MTHFR A1298C-re nézve homozigóta. Pontosan úgy mint én, csak én a MTHFR C667t-re nézve. Gondolom én, hogy ez így a jobbik eset (mármint, hogy különböző génre vagyunk homozigóták), viszont biztosan fogja javasolni rá a doki neki is az aktív folsavat. Hát nem tudom, én már régen nem gondolom, hogy ez olyan komoly gondot jelenthet és ettől nem maradtak meg a terhességeim. Valószínűleg azért, mert hiába a temérdek mennyiségű aktív folsav, akkor is vetéltem. Szerintem ez annyira gyakori dolog, hogy nők ezrei szaladgálhatnak ezzel a mutációval hasukban egészséges babával, úgy hogy fogalmuk nincs róla, mi ez a mutáció, arról meg pláne nincs, hogy nekik van-e. 

• Nagylabor

Minden határértéken belül.

• Rákszűrés

P1 - ilyenem nem volt még sosem. Örülök.

• új cukorterhelés az ő általa előírt gyógyszerezés és életmód mellett 2 hónap múlva

Erre egyébként majd csak az utolsó pillanatban megyek, addig úgy élek mint a hippik, tök laza vagyok, igyekszem nem stresszelni. Ha mégis úgy érzem, hogy elkezdenének az idegeim pengeélen bemelegíteni a tánchoz, akkor alkalmazom a Jacobson-féle progresszív relaxációt, amire a pszichiáter tanított. Lényege, hogy először egymás után meg kell feszíteni minden izomcsoportot, egy ideig a feszítést meg kell tartani, majd lassan, nagyon lassan szépen az izmokat újra el kell engedni, lazítani. Leginkább az idegrendszerre hat megnyugtatólag, ami ezt követően kihat mindenre, remélhetőleg az anyagcserére is. Egyébként - ahogy a doki kérte- jóval kevesebbet sportolok, mint az év első felében, napi 2 Inofolic, este 1 metformin a 2 helyett. Egyelőre ennek annyi eredménye van, hogy képtelen voltam leadni, a felszedett nem is tudom hány kg-t, mert már valójában fogalmam nincsen honnan számítsam. Bízom benne, hogy a cukorterhelés ennek ellenére csillogni - villogni fog. Nagyon bízom benne....!

Na mármost hezitáltam, hogy a G1-es HABAB vizsgálatot megcsináljam-e azért a röpke százezerért, de végül nem tettem, ne kérdezzétek, miért. Addig vacilláltam, amíg már késő lett, mert már úgysem jön meg az eredmény, mire megyünk a konzultációra. Pedig ugye semmi, de semmi nem derül ki a fentiekből. Komolyan mondom, nem tudom, mihez kezd velünk Fülöp és a G1-es lelet meg lehet mondott volna valamit neki. Viszont ha később meg mégis fog kelleni valami oknál fogva, akkor az megint egy csomó idő lesz mire elvégzem, mire megkapom az eredményt, mire kapok időpontot, hogy azt ő vagy a HABAB kivizsgálja. Most már nagyon bánom, hogy nem mentem el rá, de mondom én, hogy van valami probléma a döntésképességemmel, ahogy azt korábban is írtam. 

Mindenesetre egyelőre így áll a helyzet. Szépen mappába szedtem minden meglévő leletet, összefűztem az eredményeket, mint valami egyetemi beadandót, remélem jó értékelést kapunk rá, aztán végre átmegyünk mi is valamikor ezen a rohadt vizsgán, és befejezzük ezt az iskolát, amire a természet íratott be minket. Én már nagyon nagyon sokat tanultam itt. Tényleg. Esküszöm.

u.i.: köszönöm szépen Vercingetorix-nak a sok segítséget a vizsgálatokhoz, hogy mit, hogyan, merre csináljak. Remélem jól vagytok!

Első ciklusvizsgálat - ultrahangok

Nem tudom, mit pattogtam meg izgultam ettől ennyire, hogy milyen macerás, de simán ment. Persze a kórházban biztosan agymenést kaptam volna, és valószínűleg nem lett volna ennyire gördülékeny, mint itt, úgyhogy azt kell mondjam, hogy nekem nagyon megérte ebbe a magánrendelőbe eljönni. Kezdődik ott, hogy sikerült munka utánra kapnom időpontokat, pedig már fel voltam készülve, hogy majd reggeli órákban lesz csak szabad hely, azt indul a vég nélküli magyarázkodás a melóban, hogy hol vagyok. Ráadásul ugye itt az étlapon szerepelt ez a vizsgálatsorozat (még bérletet is lehetett kapni hozzá:)), így senki nem lepődött meg, hogy minek ez a vizsgálat, senki nem vitatta, hogy indokolt-e vagy sem (mint ahogy azt Fülöp mesélte, hogy majd küzdenem meg veszekednem kell az állami intézetekben a dokikkal), és így már a recepciós hölgyek is megtettek mindent, hogy 2 naponta valaki megvizsgáljon, nem tárogatták a karjukat, hogy ők sajnálják, de nincsen szabad doki (ilyen marhaságok is forogtak a fejemben). 

Továbbá a hab a tortán az volt, hogy az első mondatomból, levágták, kinek a kérésére jövök. Négy alkalommal kellett mennem, mert így jött ki a peteérés, és mindannyiszor más dokinál voltam, de mindig a következőképpen indítottunk:

- Miben segíthetek?

- Ciklusvizsgálatra jöttem, az orvosom kérése az lenne, hogy ha ötnél több tüszőt lát, akkor azt is vesse papírra, hogy hol vannak, meg mekkorák.

- Tudom, Fülöp doktor lesz, ugye? Már ismerjük a kívánságait, sokan járnak ide.

Mindezek után én csak kényelmesen befeküdtem, terpesztettem, ők meg minden szó nélkül csak számoltak és méregettek és papírra vetették a kívánságaimat, vagyis akarommondani Fülöp kívánságait. Brávó! Tényleg nem kellett volna ennyire fisifosiznom ettől. 

Csúszás nem nagyon volt, a legtöbb várakozás 1 óra volt, mondjuk az nem kevés, de a dokilányka, poénosan megjegyezte, hogy ha Fülöphöz járok, akkor biztosan meg sem kottyan nekem ez az 1 óra csúszás, amin én tényleg jót nevettem, és ha megnevettetnek, akkor én nagyon megbocsátó tudok ám lenni, úgyhogy végülis igaza van, tényleg meg sem kottyant :)
Persze indult jó sok tüsző, bőven volt ötnél több az első napokban, de aztán szépen felszívódtak. Peteérés tegnap volt, le van dokumentálva, de én annak a petécskének most búcsút intek, bye-bye, te most ugyan nem, de majd egyszer egy másik....

Laparoszkópia műtét és azután

Szerencsére a műtétről való döntés és a műtét között nem sok idő telt el, így nem volt sok időm idegeskedni sem. Egyébként is új fogadalom, hogy próbálom kicsit lazábban venni a dolgokat, mert a sok aggodalom és stresszelés nem sokat használ, ezt azért elmondhatjuk. Eljutottam arra a szintre, hogy vártam és hálás voltam azért, hogy ilyen hamar túleshetek rajta. Nem mondom, hogy egyáltalán semmi rossz nem fordult meg a fejemben, mert hát van még mit gyakorolni ezen a stresszmentes életen, de ezeket tudatosan próbáltam kizárni magamból. Egyáltalán nem féltem a műtéttől, mert tudtam, hogy aludni fogok, nem féltem a fizikai a fájdalomtól sem, mert tudtam, hogy egyszer elmúlik. Azért viszont nagyon imádkoztam, hogy ne történjen semmi végleges dolog, ne érjen minket visszafordíthatatlan veszteség. 

A műtét előtt két napon át koplalni és éhezni diétázni kellett. Már az első napon csak folyékony dolgokat ehettem: mint a húslevesleves, mindenféle zöldség és tészta nélkül, csak úgy a lé, valamint kávé, tea és víz, de én ittam 100%-os almalevet is, hogy némi szénhidrátot is vigyek be azért. Minden rosszban van valami jó, mert frankó tejhabos kávékat készítettem agave sziruppal, és az üdítőnek is igencsak örültem, mert mióta diétázom, feltűnően kerülöm ezeket az itókákat. Ugye IR diéta során az ember kétszer is átgondolja, hogy milyen formában osztja el azt a nem túl bőkezűen mért CH adagot (nálam 160 gramm). Százszor inkább 1-2 alma, mint pl. 1-2 dl tej. A második napon kellett bemennem a kórházba korán reggel. Ezen a napon volt az EKG is, és egy felvilágosítás is az aneszteziológus részéről, valamint természetesen tovább folytatódott a koplalás és az egész hercehurca számomra legkellemetlenebb része a hashajtózás. Ilyet kellett már csinálnom, akkor is, amikor végbéltükrözésen voltam pár éve, de hát azon otthon estem túl. Valljuk be, kellemesebb és nyugodtabb itthon 20-30 percenként a tökéletesen takarított WC-re szaladgálni, majd utána szintén a higiénikus, saját fürdőszobában tisztálkodni, mint egy kórházban néhány idegen szobatárssal... Szóval ezt a napot igazán tölthettem volna otthon is, és csak műtét napján mentem volna be a kórházba, de persze megértem, hogy ez a protokoll része, és hát kibírtam azért. A szobatársamat előző nap műtötték ugyanezzel, és nagyon elkeserített, ahogy őt láttam meg persze sajnáltam szegényt. Szenvedett, fájt neki, és nem is tudott felkelni, csak segítséggel tudott elmenni WC-re is, és ha jól emlékszem fel sem kelt egész nap sétálni vagy ilyesmi, mindennek tetejében háromszor vagy négyszer hányt és talán csak egy falatot evett, de azt is kihányta, inni is alig ivott. Ott lebegett előttem, hogy ennek fele sem tréfa, ha ez így működik majd velem is, de nyugtattam magam, hogy túl leszek rajta és egyre jobb lesz.
Az éjszaka nyugodtan telt, kaptam egy Xanaxot, hát nem sokat hezitáltam, hogy bevegyem-e. Nagyon jól tettem, mert nélküle biztosan nem sokat aludtam volna, de így...egyáltalán nem izgultam éjszaka, sőt másnap reggel - mint valami rossz drogos- alig vártam, hogy bevegyem a műtét előttre szánt Dormicumot is. Persze jó korán keltem, mert a hashajtózás tartott még hajnalban is. Jobban izgatott, hogy mi lesz, ha ennek nem lesz vége a műtétig, mint maga a műtét. Elképzeltem, ahogy lepattanok a műtőágyról az altatás előtt és kirohanok anyaszült meztelenül WC-t keresve. Hiába, ilyenkor mindig beindul a fantáziám. De persze nem így történt, időben elmúlt. Én mondom, ki van ez találva. Az operáció előtt 1 órával kellett levetkőznöm teljesen, kaptam infúziót, és akkor vehettem be Dormicumot is. G. is megérkezett, hogy előtte még megölelgessen és fogja a kezem, amíg lehet. Kicsit pityeregtem, mikor megláttam, de tuti, hogy az is a gyógyszertől volt. 8-kor jött értem a műtősfiú, aki lepedőbe csavarva elvitt. Betoltak a műtőbe, ahol szépen beállítottak, leszíjaztak, és kedvesen elbeszélgettek velem. Már nem nagyon emlékszem, hogy miről. Csak azt tudom, hogy nagyon tetszett a műtős lámpa és arra gondoltam, hogy tök jól nézne ki valami ilyesmi a mi nappalinkban is. Aztán szédülés és ájulás és valami ilyesmi történt velem is:

forrás:http://www.sundaytimes.lk/

forrás:http://www.debrecensun.hu/ (fotós:Czeglédi Zsolt)

A műtőben ébredtem, és biztos, hogy az volt az első kérdésem, hogy találtak-e valamit, de nem mondták el. Nagyon fáztam, miközben toltak ki a műtőből a szobám felé, nagyon remegtem. Megláttam egy órát a falon és láttam, hogy fél 10 van, megállapítottam, hogy nagyon hamar végezünk és akkor valószínűleg nem találtak semmit, vagy ha találtak valamit, akkor azt nem tudták helyben megoldani. G. egyből ott termett, úgy örültem neki, és annak is, hogy nem fáj semmi. Míg aludtam, G. is hazament, hogy pihenni tudjak, meg volt beszélve, hogy 4re visszajön hozzám. Nagyon hamar összekapartam magam. Hát a szobatársammal ellentétben én délben teljesen egyedül öltöztem fel és teljesen egyedül mentem el az első pisire is. Na, nem mondom, hogy kipattantam az ágyból, de nem érzetem azt, hogy egy mensis görcsnél erősebben fájna a hasam. A varratokat is csak akkor éreztem, mikor felkeltem, mocorogtam, de azok is kibírhatóak voltak. Inkább attól féltem, hogy szét ne szakadjanak, hogy megerőltetem magam. Írtam G-nek, hogy ha tud, akkor bejöhet hamarabb is, mert tök jól vagyok, de a másik dolog az, hogy farkaséhes is, és nekem ennem kell, de kajám semmi (nem gondoskodtunk róla, mert a szobatársamból kiindulva azt hittem, hogy vizet sem leszek képes inni). Felhívott egy pékségből, mert péksütit kívántam és sorolta a repertoárt, hát legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy vegyen meg mindent, amit ott kínálnak, de legalábbis hozzon be egy egész elefántot. Mikor megérkezett G., mondtam neki, hogy sétáljunk, mert elég nyomasztó ott feküdni egész nap a szobában meg tényleg tök jól voltam. Séta közben találkoztam egy nővérrel, megkérdeztem, hogy ehetek-e péksütit meg ihatok-e kávét, és azt mondta, hogy aki így sétál műtét után az teljesen nyugodtan ehet és ihat. Sokkal de sokkal rosszabbra számítottam, tényleg. Miután G. hazament bejött egy barátnőm is meglátogatni, és a telefonom is folyamatosan csengett, érdeklődött a család, néhány barát, így majdnem estig kint sétáltam a  folyosón. Lefekvéskor meg arról fantáziáltam, hogy vajon, hogyan szökhetnék haza. Örülök, hogy ilyen szívós a testem és annak is, hogy azt hiszem, elég magas a fájdalomküszöböm is, meg úgy tűnik, az altatás is egész jó cimborám lett. Egyelőre nem csalódtam benne;) Miután másnap korán reggel konzultáltunk az orvossal az eredményről, hazaengedtek.
Nos és akkor a lényeg ismét a végére maradt, mégpedig az, hogy mit is találtak? Hát kérem szépen, az égegyadta világon semmit, de semmit sem. Leesett az állam, de láthatólag a doki is egy kicsit többre "számított". Az a sok rendellenesség, ami egyébként beágyazódási problémákat okoz, és ezzel a műtéttel lett volna felfedezhető, mind kizárható és esetünkben nem itt kell keresni a probléma kulcsát.  Így a feladatot még mindig nem sikerült megoldani. Ennek ellenére teljesen igaza volt Estnek az előző bejegyzésemben tett kommentjében: tényleg boldogok voltunk az eredménytől. Meglepett, és persze az agyunk is elkezdett pörögni, de hamar leállítottuk és hálát adtunk annak, ami van. Hálát adtunk azért, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy nincsen komoly bajom és nem azzal ébresztettek fel az altatásból, hogy "Pinkman, minden rendben van, mert életben van, de olyan súlyos problémát találtunk, hogy a méhét el kellett távolítanunk". (Mert azért azt be kell ismernem utólag, hogy ilyen és hasonló gondolatokról kellett leállítanom magamat a műtét előtt. Általában persze sikerült kiverni a fejemből őket, de néha be-be villant az alattomos!)
Hogyan tovább? Először is próbálok kicsit lelassítani, még akkor is, ha ez 3,5 év után piszok nehéz tud lenni. Megvárom az immunológiai vizsgálat eredményét, és ha ott is minden rendben, akkor tavasszal elmegyünk a 2. lombikunkra. Majd annak a kimenetelétől függ, hogy hogyan tovább. Borzasztóan remélem, hogy a folytatást már egy kerekedő pocakkal találjuk majd ki, ezzel pedig egy másik útra léphetünk, és végre egy egészen másik irányba indulhatunk el.

Laparoszkópia konzultáció

Szóval az úgy volt, hogy úgy rácuppantam erre az endometriózis témára, mint gyerek az anyatejre. Merthogy azzal kezdődött, hogy elolvastam egy egyszerűcske wikipédia bejegyzést, és például rájöttem, hogy az ott felsorolt tünetek közül sajnos minddel rendelkezem. Mindez pedig annyira a fülembe ültette a bogarat, hogy nem is tétlenkedtem, egyeztettem az orvosommal, és megkérdeztem a véleményét. A tüneteimre és az előzményekre tekintettel abszolút javasolta a laparoszkópiát, ami engem nagyon megnyugtatott, mert így legalább nem csak az én őrült ötletem lesz, hogy megműtessem magam (lehet, hogy teljesen feleslegesen). Kapásból legalább öt dolgot felsorolt, ami beágyazódási problémákat okozhat, és csak laparral látható (uh-val nem).

A konzultáció alkalmával próbáltam megkérdezni a  dokitól, hogy ha találnak valamit azt egyúttal majd ki is veszik, vagy felébresztenek, elmondják, majd pár hét múlva visszaaltatnak és egy másfajta műtét során veszik-e ki. Persze nem hagyta, hogy megkérdezzem, mert azonnal leteremtett, hogy ne szaladjunk ennyire előre, bízzunk benne, hogy nem találunk semmit. Mikor végeztünk, meséltem G-nek, hogy én csak ennyit akartam megkérdezni a dokitól, de nem hagyta. G. mondja, hogy hát igaza van a dokinak, tényleg bízzunk benne, hogy nem találnak semmit. (Egyébként azóta tudom, hogy amit tudnak ott egyből meg is oldanak:)) Sétálunk hazafelé kézen fogva, majd pár perc csend után, mondom a férjemnek, hogy de mi lesz ha nincs ott semmi. Akkor kiderül, hogy nem ez a gond, és tök fölöslegesen vetettem alá magam a laparnak? Jó nagyot nevettünk magunkon és mint két bolond ott álltunk egymással szemben, hogy akkor most végül is mi a fenének örüljünk, hogy ha nincsen ott semmi, vagy ha van és azt végre a probléma okának kinevezhetjük? A problémát pedig megoldják, én pedig mesébe illő módon tavasszal szépen bekapom a legyet.
Merthogy úgy tűnik, hogy talán van is remény egy tavaszi lombikhoz. Nagy szerencsémre a ciklusom pont jól időzített az operációs tervezési naplóhoz, így aztán ha minden jól alakul, jövő héten laparoszkópia. Lányok, ez még nagyobb bulinak ígérkezik, mint a HSG volt...! Egyébként nagyon örülök, hogy túl leszek rajta ilyen hamar, és bízom benne, hogy nem derül ki semmi komoly probléma. Természetesen hamarosan jelentkezem egy szépséges beszámolóval a nagy műtéti fesztiválról.

Egy kétségbeesett embriógyilkos (?) vallomása

Az kimaradt az előző bejegyzésből, hogy ami miatt annyira magam alá kerültem az első lombik hiábavalósága után annak tulajdonképpen nem csupán a sikertelenség volt az oka. Bár természetesen csakúgy, mint az első inszemináció alkalmával, úgy gondoltam, hogy a lombik egy csodaszer, és abból csak jól lehet kijönni, de nyilván hamar elszállt ez a naivitás belőlem, és ismét lejöttem ide a földre a többiek közé, hiszen sok mindenkit olvasok és sok mindenkivel beszél az ember várakozás közben a Kaáliban is, ahol azért kiderül, hogy többen ülnek ott másodjára, harmadjára vagy negyedjére és le se merem írni, hogy még hanyadjára. Bár az utolsó pillanatig próbáltam hinni a sikerben, de az eszemmel felfogtam, hogy ha nem leszek olyan szerencsés, hogy ez elsőre sikerül, akkor sincsen minden veszve, nem kell itt összeomlani. Majd másodjára menni fog. Vagy harmadjára. Nekünk G.-vel csak egy kívánságunk volt, ez tulajdonképpen még jóval a lombik előtt megfogalmazódott bennünk, az pedig az, hogy csak nehogy megint biokémiai terhességgel végződjön, mert ha így lesz, akkor szerintünk nagyobb a baj, mint azt gondolnánk. Inkább ne sikerüljön csak úgy lazán, de ha jön egy 4. biokémiai terhesség, akkor ott tovább kell kutakodni a baj után, újabb vizsgálatok sora kell, hogy következzen, amikbe - valljuk be őszintén- már elég rendesen belefáradtunk és semmi kedvünk a meddőség még mélyebb bugyraiba leásni. Már elég mélyen vagyunk most is, inkább felfelé kellene most már jönni, nem pedig lefelé. Mert nem elég ám teherbe esni, azt meg is kell tartani, de mégis hogyan? És persze újabb és újabb bizonytalanság, hogy megtaláljuk-e valaha is a bajt, vagy majd csak 50 évesen, amikor túl késő lesz mindenhez, mert már én sem leszek hogyismondjam túl üde állapotban egy lombikhoz és lehet, hogy G-t is elhagytam már, azért mert mindennél jobban szeretem őt a világon és azt szeretném, hogy eressze a világba a tökéletes spermáit és lehessen saját gyereke.
Végül is mondhatom, hogy a biokémiai terhességet valahol sikerült is elkerülni, mert hát nem teszteltem pozitívat. Ennek ellenére bárhogyan is próbáltam a homokba dugni a fejem (mert igen, őszintén szerettem volna ezt tenni), és elhinni, hogy még jóval a beágyazódás előtt vesztettem el a Mazsolákat, és nincsen semmi gond, csak egy rossz, akarommondani nem túl jó minőségű szériát sikerült kifognom, és majd a következő jobb lesz, de egyszerűen nem tudom. Szerintem egy hajszál választott el a pozitív teszttől, és tényleg nem szeretnék őrültnek tűnni, aki azt akarja bebizonyítani, hogy ő érzi, hogy vele van egy embrió, vagy belelát a méhébe, mert ez egyáltalán nem így van. Csupán 3 pozitív teszt után nagyon jól tudom, hogy milyen érzés. És ez pont ugyanolyan volt, mint amikor az előző kettő befejeződött. (Az első kicsit más volt, mert ott a 6. héten lett vége) Az a baj, hogy félek tőle, hogy nálam a beágyazódással vannak problémák, vagy a testem veti ki és gyilkolássza az embriókat, vagy ami még rosszabb esetleg mindkettő fennáll. Ha ez így van, akkor úgy gondolom, hogy nincs sok esélye sehányadik lombiknak, amíg nem derítjük ki, hogy ennek mi az oka.
Persze már régóta bújom az internetet a meddőség immunológiai okainak kutatásával kapcsolatosan, de most úgy érzem, hogy aktuálissá is vált néhány vizsgálat elvégzése is. Bevallom korábban azért nem tettem ezt meg, mert nagyon bíztam abban, hogy ha úgy szedem a szteroidot, ahogy Fülöp azt annó javasolta, tehát csak a beültetésig (és a 6. hét után), akkor sikerülhet. Ám most úgy néz ki sehogyan sem jó. Úgy se sikerül, ha folyamatosan szedem a Prednisolont (előző 3 biokémiai terhesség, meg ahogy Krizsa is javasolta) és akkor sem sikerül, ha csak beültetésig teszem ezt (Fülöp). Lehetséges, hogy valahol máshol kell keresni a probléma okát. Annyira nem szeretnék előre rohanni, mert szeretném Krizsával is megbeszélni, és kíváncsi vagyok, neki mi a véleménye, ő mit javasol, de nem bírtam ki, és addig is azért a Laboratorium Kft-nél elvégeztetek néhány bárki számára elérhető vizsgálatot (Cellularis immunstatus, NK funkció, Th1 és Th2 citokinek). Azért írom, hogy bárki számára, mert a G1 labornak is van egy habituális vetélések immunológiai okainak diagnosztikájára vonatkozó csomagja, ami viszont egy adatlap kitöltéséhez kötött, amihez nekem még nincsen meg minden vizsgálatom, így anélkül nem csinálják meg, pedig nagyon nagyon szeretném, de lehet hogy emiatt a fránya adatlaposdi miatt azt most kicsit csúsztatnom kell.
A másik feltevésem még az endometriózis. Volt idő, amikor tartottam tőle, hogy nekem az van, mert olyan fájdalmas menstruációval küzdöttem, hogy gyógyszer nélkül aludni sem voltam képes, pedig úgy érzem, hogy nekem azért elég magas a fájdalomküszöböm. Olyan furcsa, mert ez elmúlt 2014-ben, ezért nem is izgatott nagyon. Lehet, hogy a hormonkezelésektől hagyott alább a fájdalom? Ezt is meg akarom beszélni a doktorral, hogy javasolja-e a laparoszkopiát, ugyanis az endometriózis is okozhat beágyazódási problémákat.
A harmadik feltevésem meg ez a fránya IR-el küzdött szélmalomharc: a sok sporttal, diétával és metforminnal rendezem az eredményeimet, amennyire csak lehet, aztán a hormonok és szteroidok jól lerontják. Okozhat ez is beágyazódási problémákat. Itt viszont akkor azt tudom elképzelni, hogy a lombikos ciklusban lefagyasztjuk az összes embriót (persze, ha lesz mit lefagyasztani...), nincs transzfer, csak mondjuk 2-3 hónap múlva egy FET, amikor rendeződik az inzulin.
A további legjobb ötleteimet természetesen a legvégére hagytam: az egyik a béranyaság lenne, de mivel tudom, hogy ez itthon nem túl működőképes (és leszögezem azt is- mielőtt elvinne a rendőrség-, hogy ez nem egy burkolt hirdetés volt), ezért esetleg megpróbálhatnám felvetni a Kaáliban, hogy kíséreljék már meg ugyan elvinni a kisgyerekezdeményeinket 5 nap helyett mondjuk úgy 9 hónapig. Ezért bármit otthagynék letétben...Természetesen bőkezűen adogatnám be a fejlődésükhöz szükséges összes folsavat, vitamint, ásványi anyagot és bármit, amire csak szükségük van. Egy kellemesen temperált, steril és hangulatos laboratóriumban úgy hiszem, nagyobb biztonságban lennének, mint nálam. Mi pedig G-vel megígérnénk, hogy 9 hónap után a világ legeslegboldogabb apájaként és anyájaként egy pár darab cuki kis mózeskosárral a kezünkben értük mennénk, és akárhányan is lennének, elhoznánk őket onnan az Istenek hegyéről, ide, haza.
Egyébként meg fogalmam nincsen. Csak úgy szaladgálnak a gondolatok a fejemben így év eleje tájékán, ugye túl sok idő volt gondolkodni itt az ünnepek alatt és hát alig várom, hogy konzultáljunk a Kaáliban februárban.

Elkeserítő eredmények

Bár szeptember végén akartam eljutni az endokrinológushoz, de sajnos csak november közepére kaptam időpontot hozzá, így elhalasztottam a cukorterhelést is későbbre, hogy addig is minél többet tudjak sportolni és minél több idő teljen el az új gyógyszer szedése óta. Bár ne tettem volna, vagyis fogalmam sincsen, hogy mivel jártam volna jobban, de ezt tulajdonképpen már nem tudjuk meg sohasem.

Azt talán már többször említettem, hogy nagy mumus az életemben ez az IR dolog. Lassan 3 éve sosem sikerült tökéletes eredményt produkálni, hiába a sok metformin, a diéta, és a sport. 

Szóval íme, ez itt a valóság, nem titok többé, közzéteszem ezeket a "gyönyörűséges" értékeket, aztán pedig természetesen majd magyarázom a bizonyítványomat:

2012-ben még a jó öreg állami egészségügyben próbálkoztam rendbe vágni az IR problémámat, de hát- mint ahogy a mellékelt táblázat jól mutatja-, a régóta fizetett TB-mből nem tellett a kórháznak egy rendes vércukorterhelésre, így aztán csak Homa indexeket néztek. Bár sokak szerint az is bőven elég, hát nem vitatkozom, amúgy, lehet. 2012 év végén már a Homa indexre se tellett, büszkélkedtem viszont egy - a kezdetekhez képest - mínusz 10 kg-os súlycsökkenéssel, mivel boldogságomban az eredménytől néhány könnycseppet letöröltem az arcomról, ezért fontosnak tartottam feljegyezni a történelemnek. Emellett persze akkor lopta be magát az életembe a Prednisolon is, melyet csak és kizárólag a kiváló anyagcsere-összezavaró képessége miatt muszáj mindenképpen megemlítenem, szteroid szedése mellett ugyanis majdnem lehetetlen kitűnő vércukor értékeket produkálni. Ezért legyenek mentségemre a 2013-as siralmas eredmények. Bár, azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a 2013 októberi eredménytől a föld fölött jártam pár hétig, hogy igen ez nem is olyan rossz és ha nem szedném a szteroidot még lehet, hogy tökéletes is lenne. Milyen ügyes, és kitartó vagyok, nem hiába a sok sport, a koránkelés, a finomságról való lemondás, a sok metformin, és miután jól megveregettem a saját vállam, Fülöp Vilmos rendkívüli gyorsasággal lerángatott a földre, letépte az arcom elől a rózsaszín függönyt, majd földbe döngölte az elégedettségemet és a közölte, hogy az eredmény úgy sz**, ahogy van, igazából túlmutatok az IR-en, ez már cukorbetegség, sokkal több meformin kell, 3000 mg/nap, mert ez így semmihez sem lesz jó, de gyerekhez legalábbis édes kevés. Hát egy darabig kitartottam, de aztán be adtam a derekam, és kipróbáltam a 3000 mg metformint, de terhelésre nem jutottam el, mert össz-vissz három hétig bírtam, annyira kikészítette a szervezetem, de erről írtam már korábban. Inkább elkezdtem csökkenteni a metformin adagját 3*500 mg-ra, ahogy a Kaáliban ezt javasolták, mert hátha ők ott ezt jobban tudják, és nincs is olyan nagy bajom, mégiscsak ők kotyvasztják a gyerekeket. Ám mint látszik, ez sem hozott javulást. Ezután mondta Breyer doktornő, hogy rajtam márpedig csak az izom fog segíteni, súlyzós edzések kellenek ide, nem pedig a kardio: és íme 2014. november eredménye, soha ilyen rossz 60 perces értéket nem produkáltam. Taps! Gratulálok magamnak! Hát most legszívesebben, dühömben fognám az augusztus óta növesztett izmaimat - amit heti három kemény edzés + heti két alkalom futás táplált -, kitépném a testemből, odavágnám a falhoz, és elküldeném őket a fenébe, hogy köszönöm, nekem ilyen izmokra aztán semmi, de semmi szükségem nincsen. 

Nos, mielőtt elkezdeném szétmarcangolni a testem és kitépni az izmaim, lehet, hogy csak egy védekező mechanizmus, de talán maradt egy kis reményem: ez pedig a Marvelon. Mindenhol azt olvasom, hogy a fogamzásgátló jól összezavarja az inzulin és vércukorértékeket. A vércukor-növekedés pedig még a tájékoztatójában is megemlítésre kerül. Ezzel a tudattal, nem is lennék kiborulva ennyire az eredménytől. Azonban ne gondoljátok, hogy nem voltam előrelátó. Írtam ugyanis a doktornőnek levelet, még a terhelés előtt, hogy szerinte van-e értelme Marvelon mellett terhelni, de igazából ő azt írta, hogy semmilyen hatással nem lesz a Marvelon a cukorértékeimre, nyugodtan terheljek. Viszont én pont az ellenkezőjét olvasom róla, és úgy általában a fogamzásgátlókról. Ha azt vesszük, hogy majdhogynem az összes mellékhatást sikerült produkálnom, amit a Marvelon okozhat, akkor miért pont a vércukor-növekedés maradt volna ki? Nem tudom, ha igaza van a doktornőnek, és nem a Marvelon okozza ezeket a borzalmas számokat, akkor viszont mégis mi értelme van, hogy 3 éve az életem a diétáról, a kemény sportról és a metforminról szól, ám mégis olyan mintha semmi sem változna? Így akkor azt kell mondjam, hogy semmit sem ért, semmi értelme nem volt, egyszerűen kidobott idő. Hinni akarok benne, hogy csak a Marvelon zavarta össze az értékeket. Muszáj elhinnem, hogy volt is és van is értelme, és őszintén remélem, hogy a héten a doktornő a személyes konzultáción mást fog mondani, mint amit a levelében írt a terhelés előtt.

És azt már alig merem megkérdezni - Marvelon ide vagy oda- , hogy ilyen inzulin és vércukor eredménnyel egyáltalán van bármennyi esélyem egy sikeres lombikra? 

Hormon-információk

Hiába a mágikus HSG, úgy tűnik nem estem teherbe spontán ebben a ciklusban (sem). Bár még csak a 9. DPO-n vagyok, de semmi tünetem, és a 10-es tesztek is negatívak. Viszont ezzel szemben a 4. CD-s és a 8. DPO-os vérvétel eredményei megérkeztek a héten (itt is látszik, hogy a 8. DPO-s progeszteronnak szerintem magasabbnak kellene lennie egy terhességhez).

4. CD
FSH - 5.6 IU/L
LH - 9.3 IU/L
Prolactin - 229 mUI/L
Ösztradiol - 142 pmol/L
Tesztoszteron - 0.95 nmol/L
AMH - 8.9 ng/mL

8. DPO
Prolactin - 297 mIU/L
Ösztradiol - 1347 pmol/L
Progeszteron - 55.3 nmol/L
Tesztoszteron - 1.49 nmol/L

Nem tűnik rossznak, vagy legalábbis, úgy gondolom, hogy nem halálos. A 8. DPO-s ösztradiol be volt csillagozva, mert túl magas a megadott határértékhez képest, de remélem, hogy azért ez sem okoz nagy galibát majd. Az FHS LH arány és az AMH kissé megemelkedett értéke utalhat PCO-ra, de ugye ezt tudjuk, hogy nekem van, nem lepett meg. Gyorsan rákerestem, hogy a kicsit magas AMH mekkora gondot okozhat a stimuláció során, de nagyon sok infót nem találtam erről, azonkívül, hogy nagyobb az esélye a túlstimulálódásnak. Jellemzően mindenhol a túl alacsony értékkel foglalkoznak, így azért megnyugodtam, hogy nem lehet olyan nagy probléma. Nem mintha nem rettegnék a túlstimulációtól. Gyakorlatilag ez az egyetlen dolog, ami miatt tartok a lombiktól. Hiába tudom, hogy jó kezekben vagyok, és bíznom kell az orvosomban, hiszen tapasztalt és tudja mit csinál, és remélhetőleg nem is vagyok egy nagy szakmai kihívás számára az eredményeimmel, de mégis arra gondolok, hogy milyen sok mindenkivel megesik, pedig gondolom, mások is - az esetek többségében legalábbis- tapasztalt és jó orvosok kezében vannak. Az nem baj, ha kicsit rosszul leszek, csak kórházba ne kössek ki. Nekem most nincsen időm kórházba kerülni, arról meg ne is beszéljünk, hogy ezt, hogyan adnám be a munkahelyen. Na, mindegy, azért nem kezdem el még az ördögöt a falra festeni.Tervben volt a cukorterhelés is, de csak november közepére kaptam időpontot az endokrinológushoz, így úgy döntöttem, hogy azzal még várok picit. Addig a diéta mellett továbbra is gyarapítom az izmaimat. Remélem meglesz az eredménye. Nagyon kíváncsi vagyok rá, miben javít az új gyógyszer és ez a muszklinövesztés. Most minden reményem a súlyzókban van.

HSG

Azért szerencsére olyan sokáig nem fetrengtem az önsajnálatban. Picit nyalogattam a sebeimet, de aztán a múlthét hétfői negatív teszt után, egyből azon hezitáltam, hogyan hozhatnám közelebb azt a fényévekre lévő lombikot. Hát rájöttem, hogy csak úgy, ha az októberi konzig sem maradok tétlen és megcsinálom azokat a vizsgálatokat, amiket tuti, hogy fog kérni a doki: HSG, nemi hormonok a ciklus 3. napján és 7.DPO-n, + AMH vérvétel, citológia.

Őszinte leszek. Ezzel a HSG-vel kapcsolatosan sok minden megfordult ám a fejemben. Többek között az, hogy hogyan is úszhatnám meg, mert én aztán baromira nem akarom. Tudtam, hogy a lombik előtt kell majd a Kaáliba, és ebből a szempontból a doki hajthatatlan, sőt még a lényegesen egyszerűbb, könnyebb, fájdalommentesebb valamint gyorsabb HYCOSY-t sem hajlandó elfogadni alternatív megoldásként - bár nem értem, hogy miért nem. Szóval ezzel kapcsolatosan a következő terveim voltak:

1.) Az októberi konzultáción szépen kisírom, hogy felejtsük már el ezt a HSG-t, ne húzzuk vele az időt, volt 2012-ben egy HYCOSY, aztán ott minden csodálatosan ment, támaszkodjunk ezekre az adatokra.

2.) A konziig csináltatok egy új HYCOSY-t egy szép, tiszta, fényes, kis, kényelmes magánrendelőben, aztán annak a friss és ropogós eredményét viszem a Kaáliba. Ha ott ezt próbálja majd nem elfogadni a doki és mégis csak erőlteti a HSG-t, akkor az én szemeim majd szépen lassan könnybe lábadnak, remegni kezd a felsőtestem és könyörgő üzemmódba kapcsolok, majd hisztéria rohamok közt elkezdem üvölteni, hogy ne húzza az időmet egy új HSG-vel, mikor itt ropog a még hamvas HYCOSY eredménye, legyen már oly' kedves, nagylelkű és jóindulatú azt elfogadni.

3.) Mégiscsak csináltatok egy HSG-t, na nem azért, mert olyan okos vagyok csak felfogom, hogy ezt sehogy sem úszhatom meg, akármilyen rafináltan is próbálom kikerülni, ugyanis már az inszemek előtt megmondta, hogy nem fogja elfogadni a HYCOSY-t, ezenfelül tudom, hogy ez kell, valamint csak a magam idejét spórolom meg, ha ezt csináltatom meg, mi több viszem is az októberi konzira. 

Nos, végül a 3-ast választottam, mert az 1-est hamar kizártam, ugyanis biztos, hogy nem lesz elég a 2012-es HYCOSY. (Micsoda álmok! 2014-et írunk, könyörgöm!) A 2-essel meg az a baj, hogy - bár a színészi tehetségem sokat fejlődött a 11 éves munkaerőpiaci szereplésem óta, és egyes esetekben már mondhatni egy kisebb fajta manipulátorrá nőttem ki magamat, de még mindig van mit fejlődni ezen a téren és hát ugyanott vagyok, hogy ha véletlenül mégsem jönnének azok a híres krokodilkönnyek, hát akkor jól megszívtam, hiába a HYCOSY-ba fektetett idő és pénz, szintén befizethetek még egyszer egy HSG-re is. Na, abba meg már ne is menjünk bele, hogy mégiscsak egy lombikbébi centrumban próbáltam volna előadni a hattyú halálát, hát gondolom, hogy ennél komolyabb esetekben is csordultak már ki a doki szeme láttára hisztérikus női könnycseppek, nem hiszem, hogy az én HYCOSY-HSG mizériámtól hatódott volna meg és ment volna falnak. De azért néhány percet megért az ábrándozás:)

Száz szónak is egy a vége: holnap HSG. Nem mondom, hogy nem vagyok betojva. 

A dolgok állása

A második negatív teszt után egyből hívtam is a dokit, hogy mehet-e a következő bevetés, de nem javasolta. Azt mondta, hogy egy ciklust ki kell hagyni a cisztásodás lehetősége miatt, úgyhogy ebben a hónapban G. végezte el a munkát a dokik helyett. Bár elég kevés az esély, de azért reméljük, hogy sikeres volt,  nos mindenesetre ő keményen és jól dolgozott, szóval tény, hogy rajta nem múlik semmi:)

Először rossz volt hallani, hogy várni kell, de aztán az eszem (megint) felülkerekedett az érzelmeimen, rájöttem, hogy több okból is bölcsebb várni. Nem dicsekedtem ugyan vele egy külön bejegyzésben, de a tesztelés után egy cukorterhelés is esedékes volt, aminek az eredménye igencsak lesújtott. Az egy dolog, hogy nem javult, de romlott is... (glucose-> 0': 5.2; 60': 9.8; 120': 9.6; inzulin-> 0': 6.9; 60': 65.7; 120': 67.6). Bambán néztem a képernyőn az eredményt, miközben beugrott, hogy valószínűleg emiatt sem sikerült az inszem. Persze, nem biztos, mert sok oka lehet (pláne nálam, ugye ott van még például az a csodálatos spermaölő képességem is), de ha minden egyéb  más a sínen van, akkor emiatt biztosan nem sikerülhet. És erről ki más tehet, ha nem én? Mert én hoztam meg azt a döntést az endokrinológus véleményével ellentétben, hogy lecsökkentem a met mennyiségét és növelem a sportok számát. Ráadásul nem is a megfelelő sportok számát sikerült gyarapítani, mert az már korábban is kiderült, hogy nekem nem a legjobb választás a futás, mert fogynom nem kell tovább, ezzel szemben izomnövelésre igencsak szükségem van. Szóval a kombinált edzés a legideálisabb, ehelyett én hónapok óta hetente 3-4 alkalommal csak futottam. Mindenesetre az újabb döntésem ezzel a rohadt nyavalyával kapcsolatosan megszületett: cukorbetegséges ügyekben az endokrinológusra hallgatunk, egyéb másban meg a nőgyógyászra. Nőgyógyász tanácsait sporttal és metforminnal kapcsolatban szépen megköszönjük, de figyelmen kívül hagyjuk: egyik fülünkön be, másikon ki. Remélem ezúttal jól döntök. Szóval isten hozott 3000 mg metformin! Előre is köszönöm a hozzájárulásodat a második és egyben sikeres inszeminációhoz.

Ami az inszeminációt illeti a következő akciónak menetrendje persze ugyanaz, 3. naptól Clostylbegit, hívni is kell majd Kaálit, hogy megbeszéljük az ultrahang időpontját. A doki kérdezte, hogy rásegítsünk-e Merional injekciókkal a tüszőérésre, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy elég nekem ez a 2 tüsző vagy növeljem az esélyeket kicsit többel. Mindenesetre a receptet felírta, aztán majd ha úgy döntök, akkor kiváltom és beadom magamnak a ciklus 7. és 9. napján. Vagy beadatom. De beadja G. Már bármit bead nekem tulajdonképpen. Meg hát egész frankó videókat leltem a youtube-on. Gondolkodom is rajta, hogy kitanulom magamnak én is ezt a jó kis tevékenységet. Az ember sosem tudhatja, mikor marad egyedül aztán ott áll tehetetlenül egy fecsivel a kezében. 

Eredmények

Kicsit elmaradtam az írással, mert már jó ideje voltam vizsgálatokon, sőt a laboreredményeim is pár hete megvannak. Csak hát elég sok van a munkában, mindennap túlórázom, itthon pedig nem sok kedvem van újra pötyögni a gépen. Mondjuk legalább elmondhatom, hogy újra kezdem élvezni a munkát, ami nagy szó, mert a 2. vetélés óta (2013. január) igencsak csökkent a motivációm, a 3. után  (2013. október) meg hát szinte el is tűnt, holott a terhelhetőségem korábban határtalan volt, és a munka az elsők között szerepelt az életemben...de most szerencsére újra szeretem és ez jó érzés.

Szóval a cukorterhelésem eredménye:

0' Glucose: 5.2

60' Glucose: 7.2

120' Glucose: 6.5

0' Inzulin: 9.9

60' Inzulin: 54.3

120' Inzulin: 55.9

Hát ez igencsak jó az előbbiekhez képest...Annyira meglepődtem rajta, hogy majdnem kiesett a szendvics a számból, amikor megláttam. Ennek az az oka, hogy vittem a saját, otthoni cukormérőmet a terhelésre, hogy ellenőrizzem a helyességét, és hát nem ezeket az értékeket mérte, nagyon nem, majdnem el is sírtam magam rajta (5.4; 11.4; 9.9 volt a cukor), amin azért csodálkoztam, mert már attól jobbnak kell lennie, hogy abbahagytam a szteroidot. Nos mindegy is, a lényeg, hogy én a hivatalos eredményt veszem figyelembe természetesen, a cukormérőmet pedig eldugtam a szekrényem mélyére....természetesen. És kijelentem, mégsem kell bodybuildernek lennem ahhoz, hogy 103-ról 55-re csökkenjen az inzulin, csak diétára és koránkelésre a sportoláshoz:)

Az endokrinológus viszont még mindig nem nagyon repkedett ettől, sőt azt mondta, hogy ha abbahagyom a Jentaduetot, szedjek 3000 mg Meforált, mert az kell, terhesen is ennyit kell majd, nem árt az, igaz a dobozában max. napi 2000 mg áll, meg az is, hogy terhesen ne szedjük. Azzal már megbarátkoztam, hogy biztos kell szednem, ha terhes leszek, vagyis nem merem majd nem szedni, de ezzel a 3000 mg-al nem tudom mit kezdjek majd. Szóval ezek a dolgok megijesztenek. Tudom, hogy Fülöpnek ez az egyik vesszőparipája, hogy ez kell, de a Kaáliban azt mondták, hogy kicsit túlzásba viszik egyesek az IR-re ajánlott gyógyszer mennyiségét, meg azt is, hogy egyáltalán, hol a határ, sok esetben Krizsa szerint nem is kéne gyógyszer. Az én korábbi eredményeimre azt mondta, hogy határeset, szóval van gond, és kell a gyógyszer, de nem olyan vészes. Ez a nem olyan vészes dolog meg számomra nem teszi indokolttá, hogy a maximálisnál is nagyobb mennyiséget szedjek. Szóval nem értem, és nem tudom, hogy így majd hogyan döntsek erről. Persze még nem kell, úgyhogy ezt be is söpörtem a szőnyeg alá, egyelőre.

A Kaáliban még kértek Chlamydiát, Mycoplasmát, Hepatits B&C-t, HIV-et, szerencsére minden normális.

Megcsináltattam pár Fülöp által kért laborvizsgálatot is, vagyis mindent az autoimmunokon kívül, de szerencsére úgy tűnik itt is minden normális, Toxoplazmán, Rubeólán átestem.

A méhnyaknyákos vizsgálatra meg elmentem a Krizsa által javasolt nőgyógyászhoz, aki nagyon rendes volt, de nem tudtam megállapítani, mennyire alapos. Rendes volt, mert a magánrendelésre mentem, és azt mondta, hogy ezeket a vizsgálatokat meg tudja nekem csinálni ingyen a kórházban is, a magánrendelésén meg 21.000.- Ft lenne ez a 3 db nyavalya. Igaz, az jutott eszembe, hogy mondom neki, hogy "nézze Doktor úr, most jövök egy 60.000 Ft-os vérvételről, és nem akarom kiszámolni, hogy a 3 év alatt, hány 100.000-ket költöttünk vizsgálatokra, úgyhogy ez a 21.000.- Ft már nem igen oszt szoroz, ha már eljöttem az időpontra.", de végül mosolyogtam, megköszöntem a kedvességét, mert tényleg azt gondolom, hogy az volt, és mert nyilván számít a pénz, csak túl akartam esni rajta. Így viszont elkérhettem magam még egyszer a munkából, és mehettem ezen a hétfőn a kórházba. Ott is nagyon rendes és kedves volt, eredmény 2-3 hét múlva, necces, hogy meglesz-e március 10-ig, akkor megyünk a Káaliba. A férjem, G. - ezentúl így fogom használni, mert a többiek is így használják, és nagyon tetszik- elment a Helikobakter kilégzésre, az is negatív.

Remélem, már nem sok vizsgálat kell, és sínen vagyunk az inszeminációhoz.

Az endokrinológusnál

Nem sok minden történt az utolsó bejegyzésem óta, csak telnek múlnak a napok. Talán már nem jár annyit a fejemben a sok vetélés, és hogy mihez kezdjünk,- bár még így is sokat gondolok rá. Kell a pihenés, és talán az is, jó, hogy nincs próbálkozás, nincs stresszelés a peteérés után, hogy most akkor összejött-e, és ha igen vajon ezúttal végre megmarad-e.

Időközben megjött a citogenetika eredmény, mindkettőnké normális, szerencsére. Ma voltam Fülöp által javasolt endokrinológusnál is, semmi extra. Folytatnom kell a gyógyszert, februárban kontroll. Szerinte nem lesz gond most, hogy abbahagytam a szteroidot, biztos javulni fog az eredmény is. Annyi érdekeset mondott, hogy az a gyógyszer, amit most szedek az IR-e (Jentadueto) az nagyon jó, de 1 hónappal a teherbeesés előtt abba kell hagynom. Az előző endokrinológus szerint pedig elég a pozitív terhességi teszt után abbahagyni. De már meg sem lepődöm azon, hogy minden orvos mást állít, bár nem mondom, baromira jó lenne, ha egyszerűbb lenne ez az egész, és nagyobb lenne az egyetértés, nem pedig nekem, laikusnak kell eldöntenem, hogy akkor most melyikre hallgassak.

Más vizsgálaton nem voltam még. Most januárra tervezem őket, csak azért, mert a ciklusvizsgálat pont karácsonyra esett volna, és a doktor azt mondta, hogy az nem jó, mert ha valami is kimarad az ünnepek miatt, azt nem fogja elfogadni. Persze nem mondom, próbáltam elindítani a dolgokat: elmentünk a háziorvoshoz - ahogy azt Fülöp javasolta - és megkérdeztük, hogy mi az, amiben tud segíteni nekünk, és tud rá adni beutalót, hogy végre ne költsünk annyit. Teljesen felháborodott, hogy minek ennyi vizsgálat, hogy ezek össze sem függnek ect...Az nem derült ki, hogy mire tud beutalót adni, mert kaptam tőle egyet a nagy laborra, a többire meg csak a megjegyzéseit tette és olyan tanácsokat adott, amiből teljességgel kiderült, hogy fogalma sincs miről van szó, csak egyszerűen okoskodik, és segíteni nem akar... Nem sok választott el, hogy elküldjem a fenébe, így is- úgy mond- elég hangosan beszéltem vele, pedig nem szokásom az orvosokkal, inkább nyelek. De ettől már eldurrant az agyam. Kitéptem a papíromat a kezéből is kijöttünk. Szóval újabb feladat került a listánkra: egy új háziorvost keresni. Csak azt sajnálom, hogy ennek a nőnek kitártuk a legnagyobb problémánkat, azt, amit már szinte senkivel sem beszélünk meg. 

Még arra leszek kíváncsi,hogy a ciklusvizsgálatot meg fogja-e csinálni a kórházi nőgyógyász januárban vagy ő is jól elküld a fenébe, hogy minek ez....De ez jövőre kiderül. Addig pedig "pihenünk" tovább....

Nőgyógyász váltás

Magam sem gondoltam, hogy ezen a héten ennyi minden fog történni velünk. Ahogy azt az előző bejegyzésben már említettem, elmentem a november 5-ei PCT kontrollra, ahol fel is világosítottam a nőgyógyászomat az előző vetélésről. Láttam az arcán, hogy ő is arra gondolt, hogy itt már komolyabb gondok lehetnek. Felírt pár vizsgálatot,de igazából minden kérdésem után csak hárított, hogy azt majd megmondják a Hemofilia Központban,ő nem tudja mi lesz, más szakterület, egyebek. Majdnem azt mondta, hogy neki igazából már sok dolga nincsen velem, éreztem, hogy itt megállt a tudomány. Másnap a biológus mondta, hogy van egy nagyon nagyon masszív gyulladásom, úgyhogy ismét egy rossz PCT eredménnyel a kezemben távoztam. Antibiotikumot kaptam rá és egy tanácsot...Azt mondta, hogy ő már nem húzná az időt tovább, szerinte forduljak egy másik nőgyógyászhoz, a habituális vetélések legjobb szakemberéhez, dr. Fülöp Vilmoshoz. Már a 2. vetélés után felmerült bennem a neve, de mikor kiderült az MTHFR mutáció, szinte biztos voltam benne, hogy ez a probléma, és megúszom a találkozást vele, mert ebben talán  még mások is tudnak segíteni. Nagyon megijesztett a neten talált millió vizsgálat, amit ő kér. Persze utólag okos az ember, de jobban jártunk volna, ha 2013. februárjában már hozzá fordulunk. Mindegy, ezen már felesleges gondolkozni. 

Férjem fel is hívta, mondván, hogy mire kapunk időpontot, addigra úgyis meglesz a citogenetika és a trombofília eredményem, lesz pár lelet, amiről fogunk tudni beszélni. Legnagyobb csodálkozásunkra már aznapra kaptunk időpontot tőle. Úgy gondolom, hogy nekünk nagyon szerencsénk volt. Ugyanis csak ketten voltak előttünk, plussz akik éppen bent voltak. 18.30-ra kaptunk időpontot és este 10-kor végeztünk, de ebből mi voltunk bent egy órát. Számítottam egy 5 órás várakozásra. 

Nagyon érdekes volt, amiket beszéltünk. Gyakorlatilag homlokegyenest mást mondott, mint az előző nőgyógyászom és az endokrinológusom. Októberben gyönyörű lett a vércukorterhelésem eredménye, az orvosom is gratulált, de én is elsírtam magam, mikor megkaptam az eredményt. Az endokrinulógus szerint, már szabad az út a babához, nagyon kell figyelnem a sportra és az étkezésre, de ezzel az eredménnyel már semmi gond nem lehet (vércukor: 5,4-7,2-5,1 - ez 4 hónapja majdnem kétszer ilyen rossz volt). A Fülöp Vilmos szerint, ez egyáltalán nem jó, sokkal több gyógyszer kell, az inzulinom pocsék, a vércukromat felejtsem el, azt akarja látni, hogy a 60 és 120 perces inzulinom 20 körül van, na jó, nálam a 30-ast is elfogadja, mert azért csodákat ne várjunk. Elmondanám, hogy most a 60 perces inzulinom 103, a 120-as pedig 71 mIU/L. Most azt gondolom, hogy még a 30-as körüli eredményhez is körülbelül annyi izomra lesz szükségem, mint egy body buildernek. De persze legyünk optimisták. Kaptam egy másik endokrinológushoz elérhetőséget, mert hogy nem fogadja el a jelenlegi javaslatát.

Véleménye szerint a MTHFR-e sem sokat használ a jelenlegi 2 Elevit és 2*4 mg folsav. 

A harmadik érdekes dolgot pedig a PCT-vel és az arra szedett szteroiddal kapcsolatban mondta. Szerinte PCT-vel semmi esélyem, hogy teherbe essek, csak és kizárólag a lombik jöhet szóba, és azon belül is csak az ICSI. Semmi más esélyem nincsen. Az ellenanyag-termelés olyan erős, hogy még csak rá se nézhetek a férjem spermáira, egyenesen bele kell fecskendezni azt az egy srácot a petébe.

Szteroidot pedig csak a fogantatás előtt és a terhesség valahányadik hetétől szabad újra szedni (hogy pontosan hányadik, azt sajnos nem értettem, de majd ha végre ott tartunk, rákérdezek).

És az újabb vizsgálatok sora a következő találkozóig:

- 2 havi ciklusvizsgálat (8. napon FSH, LH, ösztradiol, prolaktin; majd 10. naptól 2 naponta UH az ovulációig, ovuláció + 7 nap: progeszteron ellenőrzés)

- Nagylabor (máj, vesefunkció, ionok)

- Vércsoport+ellenanyag

- Toxoplazma, Rubeola, CMV, Chlamydia, HbsAg

- Helikobakter kilégzés

- 3D UH méhüreg

- Autoimmun panel: tTG, ENA, ANA, ds DNS, anti TG és TPO, C1g

-Konzoliumok (diabetólogia, endokrinológia)

- férj: 1 hiányzó genetikai vizsgálat: MTHFR A1298C és új spermatogram az ő általa előírt helyről

Másnap persze megjött a trombofília eredményem is, ami 2 helyen mutatott eltérést (PT aktivitás: 130,98%; APTI 24 s), immunológiánál minden a határértéken belül volt. Férjem fel is hívta az orvost, hogy ne kelljen várni a  következő vizsgálatig, de szerinte ez még nem komoly eltérés. Mélyebben majd nyilván akkor megyünk bele, ha meglesz a fenti vizsgálatok mindegyike. 

Emellett szereztünk egy időpontot 2014. január 23-ra a Káali-ba is, hogy ezt a vonalat is elindítsuk. 

Hát itt tartunk. Először elkeseredtem, azért ami ránk vár még, és elkeseredtem a bizonytalanság miatt, csak sírtam, mikor hazaértünk, sírtam mikor felkeltem éjszaka, és valójában bármikor el tudnám sírni magam. Azt kívántam, hogy elfogyjanak a könnyeim, és többet ne tudjak sírni. 

Ám most minden bizodalmam ebben az orvosban van, és hamarosan nekiesünk a vizsgálatoknak is.