Lilypie - Maternity

2017. szeptember 13., szerda

18. heti izzadás

Hát végülis tündérmesébe illő nem volt az ultrahang. A jó hír azért az, hogy megnyugtatott a doktornő, hogy nem kell tájékoztatnia a terhességmegszakítás lehetőségéről, akkora baj egyelőre nincs. Minden szerve rendben van, már amije van, mert az egyik rossz hír az, hogy sajnos csak egy veséje van. Ez önmagában még nem is lenne olyan óriási baj, hiszen el lehet élni egy vesével, de a másik rossz hír az, hogy medencéjében talált egy képződményt tele vízzel és cisztával, amiről nem tudta megállapítani, hogy pontosan mi, valószínűsíthető, hogy a másik (hiányzó) vese szállt le oda, de lehet valami más, mert nagyobb volt, mint ilyenkor a vese. Nagyon gyakori a veserendellenesség akár már magzati korban, és azt is elmondta, hogy ami van neki, az nagyon jól működik, szóval ha az a képződmény a hiányzó vese, akkor azért nem kell az ördögöt a falra festeni. De két hét múlvára visszarendelt, mert persze semmi sem biztos még, és én azt hiszem, hogy két hétig most szétagyalom magam. 
Szerintem egy órát voltam bent, csurom víz lettem, és olykor folytak a könnyeim. 
Hozzám nőtt már ez a Csemete, és valami természet felett álló érzékemmel úgy hiszem, hogy minden rendben lesz, de az agyam mégis azt diktálja, hogy sosem lehet megnyugodni.
Hát meglátjuk két hét múlva, szóval egy örökkévalóság múlva jelentkezem.

2017. szeptember 12., kedd

Félelem és rettegés Terhességben

Holnap megint genetikai ultrahang. A 12. heti után közvetlenül az jutott eszembe, hogy nem, ennyire biztosan nem fogok már izgulni többet legalábbis a terhesség alatt nem, mert ennél jobban nem lehet izgulni már. Az eszembe sem jutott, hogy minél távolabb jutunk, annál nagyobb a tét, és én annál jobban nem akarom elveszíteni ezt a Csemetét. Az meg pláne nem jutott eszembe, hogy mindig, de tényleg MINDIG létezik nagyobb izgalom.
Kezd elmenni az eszem, és egyre inkább úgy gondolom, hogy nem biológiai okok miatt javasolt a 20-as éveink elején szülni, hanem egyszerűen azért, mert nem parázod végig az egészet, és legtöbb esetben meg sem fordul a fejedben, hogy bármi gond lehet. Sőt, szerintem a szülés alatti - állítólag - világ legnagyobb fizikai fájdalma is csupán azon lélektani okból létezik, hogy ne legyen időd, energiád, lélekjelenléted azon parázni, hogy valami végleges komplikáció lép fel, hanem hogy csak arra tudj koncentrálni, hogy legyen már vége és jöjjön már ki végre.

Aztán még csak be sem vehetek semmit, hogy kicsit lenyugodjak.


2017. szeptember 10., vasárnap

Minden rendben

Minden rendben van, hamarosan jelentkezem, csak nagyon sok minden van, így a nyár végére. Lassan lenyugszanak körülöttem a dolgok és végre le tudok ülni egy hosszabb bejegyzésre. Köszi az érdeklődést ❤️

2017. augusztus 5., szombat

Nagy izgalom

Tudom, hogy még sok minden szörnyű dolog történhet és kiderülhet a terhesség 40 hete alatt, de valahogy akkor is egy komoly vízválasztónak találtam ezt a 12. heti ultrahangot. Talán azért voltam nagyon nyugodt ezidáig, mert tényleg felfoghatatlan ez az egész ami velünk történik, és bár belehaltam volna már kicsit abba is, ha mondjuk a 9. héten nem él a Csemete, de őszintén szólva nem lepődtem volna meg teljesen azon, ha mi nem jutunk el túl messzire. Viszont ahogy közeledett ez a vizsgálat úgy realizálódott bennem, hogy tényleg nagy esély van rá, hogy megszülessen ez a gyerek, és nevelhessük őt, óriási félelemmel töltött el, hogy ez az álom elmúlhat akár egy szempillantás alatt. Annyira szeretném, ha minden rendben lenne vele végig.
Szóval volt egy kis gyomorgörcs és félelem bennünk, az idő is baromira lassan telt, pláne a megelőző pár napok. Kombinált tesztet kértünk, egyrészt annak pár órán belül megvan az eredménye, és elsőre mindenhol leginkább ezt javasolják. Megmondom őszintén, jó hogy feküdni kell ezeken az ultrahang vizsgálatokon, mert szerintem az ájulás kerülgetett, amikor behívtak. Először annak örültem, hogy viszonylag hamar megláttam, hogy él a gyerek, pedig rettentő rosszak voltak a látási viszonyok. A doktornő azt mondta, olyan mintha lett volna már egy nagyobb hasi műtétem, vagy mondjuk a molettebb nőknek szokott az ultrahang ennyire rossz képet mutatni, de van pár eset mikor ez egy ilyen adottság. Molettnek ő sem vallott, de szerencsére most én sem magamat, így nem maradt más, mint az izomnövelés okozta kockahas :) Azért remélem, hogy ő elég tapasztalt ahhoz, hogy pontosan méregessen ilyen rossz látási viszonyok között is... Az ultrahangon minden rendben volt, mindene megvan a kis ficánkolónak, és minden érték határértekén belül volt. Már ezután bőgve hívtam fel az anyukámat és a barátnőmet is, akik szintén halálra izgulták magukat értünk és elmondtam pár imát, hogy a vérvétel is jó dolgokat jósoljon. Bár kissé szomorúan hívott be minket a biológus a konzultációra, amitől a férjem is meg én is elfehéredtünk, de szerencsére szuper eredményeket kaptunk. Bízom benne, hogy tényleg így van és így is marad végig. A nap további része csodálatos volt, szerintem a felhők felett jártunk-keltünk és valahogy minden olyan könnyű volt. El is mondtam a terhességet még két nagyon közeli barátnőmnek, akikkel percekig bőgtünk együtt a telefonban. Senki sem hitte már el, hogy ez velünk megtörténhet és hihetetlen volt hallani és érezni azt a boldogságot és szeretet, ami belőlük is áradt. 
Bárcsak továbbra is minden ilyen sima ügy lenne...

13+2 hét.

2017. augusztus 3., csütörtök

Első trimeszteri összefoglaló

Legalább egy hete szeretnék írni, de egyszerűen alig van időm. Egyrészt nyáron mindig elég sok a program munka után is és minden hétvégén, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy teljesen használhatatlan vagyok, mire hazaérek, annyira elfogy az energiám délutánra/estére. És azt hiszem, ezzel el is mondtam minden "komolyabb" első trimeszteri terhestünetet. Ólmos fáradtság, amitől nagyjából csak aludni vagyok képes, akár járás közben is. Nem egyszer kaptam magam azon, hogy félig csukott szemmel jártam - keltem a városban, és volt olyan, hogy a Rákóczi téren is elszenderedtem egy padon ülve, míg vártam egyik barátnőmet. Szép látvány lehettem. Talán ennek lassan vége lesz, és újra aktív leszek. Egyébként úgy nagyjából a 6-7. héttől a 11. hétig volt jelen némi émelygés és szagokra való érzékenység, de tulajdonképpen semmi több. Régen annyit gondolkoztam rajta, hogy mit érez az ember a méhében, meg a hasában, amikor benne van a magzat és hihetetlen volt számomra, amikor rutinos terhesedők arról számoltak be, hogy nem éreznek semmit, és most szerencsére én is megtapasztalhattam, hogy semmit sem érzek. Mintha semmi nem lenne ott, tudom, hogy még kicsi, de mégis csak egy plusz élőlény bennem. Hát így teremtődik az ember, akkor ezek szerint mégsem úgy, mint az alienek, hogy miután belepetéznek az emberbe, pár órán belül már érzi is a gazdatest, hogy ott van. Sokszor eszembe jut, hogy volt idő, amikor azt hittem, sosem fogom érezni ezt a Semmit a hasamban és átélni a Mindent a lelkemben. A hasam növöget lassan - lassan, néha megijeszt, hogy tényleg csak lassan, és ráparázok, hogy nem él a Csemete, de alapvetően elmondhatom, hogy nem vagyok egy idegbajos terhes. (Bár most nagyjából egy hete azért igazán izgulok a genetikai uh-tól)
A kezdetektől szedek terhesvitamint, 2* 1000 mcg metilfolatot, Omega 3-at, és esténként szúrjuk a Clexanet. Mikor még nem tudtam, hogy terhes vagyok pont voltam egy nagyvérkép vérvételen, ahol kiderült, hogy vashiányos vagyok, úgyhogy kb. 8 héten át szedtem vasat is. A pajzsmirigy gyógyszereimet a héten a doki felemelte ismét: a Letroxból (T4) most 125 mcg-t szedek, a T3-ból 25 mcg-t. 
2 kg-t fogytam mióta terhes vagyok, ezt köszönhetem a diétának, amit szerencsére az émelygés miatt nem volt nehéz tartani, de biztos vagyok benne, hogy a megemelt pm hormon is sokat segített ebben.
Nemsokára pedig jön a nagy 12. heti genetikai ultrahang, finoman kifejezve nem mondom, hogy mostanság bennem lakik Buddha, de a már totálisan be vagyok szarva szófordulat szerintem jobban leírja, hogy mi is játszódik most bennem. 

2017. július 10., hétfő

A második látogatás

Persze, hogy nem aggódom, hiszen minden rendben van. Úgy tűnik egy szintet feljebb léptünk ismét, és mindenféle görcsölés, hasfájás valamint vérzés nélkül eljutottunk a 2. ultrahangra is. Huh, túléltük ezt is! Még a férjem is, pedig ez egyáltalán nem volt biztos tegnap, sem ma reggel. A mi kis 2.7 cm-es gyerekkezdeményünk azonban csak izeg- mozog és kalimpál gondtalanul a hasamban, fittyet hányva itt mindenféle izgalmakra. Gondolom mondanom sem kell, hogy nem láttam még ennél cukibbat! Az a mozgás, hát hihetetlen :) Csak így tovább, Csemete! ❤

9+4 hét.

2017. július 6., csütörtök

Apai aggódás

Olyan érdekes, de szerintem egyáltalán nem parázom túl ezt a terhességet. A terhesség vágyának elmúlása valami olyan megkönnyebbülést hozhatott a lelkemben, hogy tulajdonképpen annyira laza vagyok, mint 2011-ben lettem volna, ha azonnal vagy hamar bekapom a legyet. Úgy tűnik, nincs semmi maradandó jele a 6 évnek, a 6 vetélésnek, a középsúlyos depressziónak és a poklok poklának. Bezzeg a férjem. Na, ő tiszta aggódás és féltés. Mindig megkérdezi akár munka közben is többször, hogy hogy vagyok és ha sietve csak annyit írok vissza, hogy jól vagy megvagyok, visszakérdez, hogy de mi a baj? Volt olyan, hogy mondtam neki, fáj a fejem és már nézte is neten, hogy akkor ez mit jelent terhességben, és írta is vissza azonnal: 12. hétig normális. (Egyébként mindig is gyakran fájt a fejem a terhesség előtt is.) Gondolom, hogy a 12. hét után a fejfájás valami oltári nagy problémát jelezhet előre. Nem is ez a kedvencem. Neki rendszeresen van aftája, de tényleg, mióta ismerem küzd vele félévente - évente és most is kijött a szájában. Na, persze az egy dolog, hogy nagyon dühös, hogy pont most kellett kijönnie, de azóta kézfogással búcsúzkodunk el reggelente, és üdvözöljük egymást munka után, mint az üzlettársak és megölelni is csak úgy ölelhetem meg, hogy a fejünk nem ér össze, sőt amennyire csak lehet tisztes távolságban kell legyenek egymástól.



Hát mi lesz itt még a későbbiekben? Lehet külön lakásban élünk majd, mire szülök?? :)