Punkció

Ezen is túl vagyok, és érdekes módon túl is éltem, mint végülis eddig az összes konzultációt, ultrahangot és inszeminációt is, vagyis történjék bármi a Kaáliban, nekem attól gyomoridegem van és görcsöl a hasam, de eddig úgy tűnik mindig épségben megúsztam, átvészeltem a dolgokat. Nem volt ez ugyebár a punkció előtt sem máshogy, mármint ami az izgalmakat illeti. Komolyan mondom, úgy felnézek azokra a nőkre, akik csak úgy bátran becsattognak, lazán fellibbennek az asztalra, szétteszik a lábukat, és a vizsgálat vagy beatvakozás után megtörölgetik magukat majd szépen hazamennek, mintha legalábbis a közértbe ugrottak volna le kenyérért. Igazság szerint én meg nyugodtan járhatnék "beszari" feliratú pólókban is oda, így mindenki szavak nélkül tudhatná, hogy ennek pánik is lehet a vége.

Szerencsére - még mielőtt az izgalmak miatt elájultam volna - nagyon hamar szólítottak, mikor odaértünk. Egy gyors konzultáció után a dokival, mentem is fel a műtőhöz. Átöltöztem a szokásos kis műtősruhámba, azért most éppen örültem neki, hogy ismerős volt a dressz. Kicsit vártam fent is, majd bekísértek a műtőbe. Felmásztam az ágyra, akkor már nagyon vártam, hogy gyorsan ájuljak el, mielőtt a szokásos lábremegésem beindul. Megkértem az altató orvost, hogy nekem jó nagy mennyiségű altatót adjon be, nehogy felébredjek az akciózás közben, mert ha ébredés után megijedek attól ami történik, könnyen lehet, hogy felpattanok hamar erről az asztalról, és még véletlenül elkezdenék ott félmeztelenül zúzni. Senkinek nem kívánom. Persze csak viccelek, de kínomban mindig ilyen badarságokon szoktam fantáziálni, aztán általában még azt is megkeresem, melyik lenne a jelenthez a legmegfelelőbb kameraállás (itt most a bejárattól jobbra eső sarok). Amúgy az altatás nagyon jó élmény volt. Engem még sosem altattak el semmikor, el nem tudtam képzelni, hogy milyen ez. A bizsergés és szédelgés nagyon jó volt előtte, meg az is, hogy olyan gyorsan jött a képszakadás. Na és ami utána várt? Hát minden elismerésem a beadott szer kikísérletezőjének! Ezt kikeverni egy művészet lehet! Istenem, bárcsak minden este így aludhatnék! Már nem is csodálom, hogy vannak akik, rászoknak az ilyen cuccokra. Azért próbálok majd nem fantáziálni róla, nehogy rajta maradjak.
Az ébredés sem volt vészes, szerintem nagyon hamar magamhoz tértem, fel tudtam ülni, és az idő is viszonylag gyorsan telt. Kb. másfél órát ücsörögtem ott. Kicsit fájt és szurkált a hasam, de nem volt annyira vészes. Most már csak akkor érzem igazán, ha járkálok. De a lényeg nem is ez, azt a végére hagytam: 6 petét sikerült leszívni. Nagyon nagyon örülök nekik és kíváncsian várom, hogy mi lesz belőlük.

A tüszőnövesztés időszaka

Ahogy már korábban is írtam, november 19-én elindult a Menopur és öt napi adagolás (8.5 ampulla) után mentem is ultrahangra, hogy megnézzük, mit művelt velem ez a hormon tüszőügyileg. Öt tüszőm lett, és még nagyon picik voltak, úgyhogy kaptam még 2*2 napra elengedő ampullát, majd következett egy újabb ultrahang. Itt már kicsit nagyobbak voltak a tüszők, de ha jól emlékszem, még mindig ötről adott méretinformációt a doki az asszisztensnek, meg hozzáfűzte, hogy van itt-ott pár pici is, ezért kaptam még 2 napra elegendő, de most már 3-3 ampullát, nem viccelődünk itt kettesével, kérem szépen. Nem örültem, ez olyan soknak tűnik. 7 napon át 18.5 ampulla Menopur....Mindezen kívül elkezdtem szúrni reggelente a Cetrotide névre hallgató injekciót is, ezt 3 napon át kell nyomni,  hogy meggátoljuk a petesejtek azonnali kilökődését. Na, és még meg sem említettem a Celxanet esténként. Szitává van szurkálva a hasam, és csupa véraláfutás a heparintól, már rejtegetni kell a konditeremben öltözködésnél. Egyébként amennyire tartottam a Menopurtól -mármint, hogy ez nem toll, hanem rendes injekció-, azt kell, hogy mondjam, egyáltalán nem vészes. A Clexane a legrosszabb az összes közül, csíp, szúr, fáj és feszül, de azért az is kibírható. Persze nem én adom be magamnak, még mindig erősen G-re támaszkodom. (Most úgy döntöttem, hogy nem tanulom meg, mert úgysem lesz rájuk szükségem többször, ezt erősítem magamban.)

Emellett nem tudom elmondani, hogyan vagyok. Sem fizikailag, sem pedig lelkileg. Nagyon nagyon boldog voltam, az első pár napon, hogy elindultunk a szurikkal, mert tudtam, hogy egyre inkább közeleg az akció is. Komolyan mondom, úgy beleéltem magam a sikerbe, és a terhességbe, hogy még most is elcsodálkozom, hogy a pozitív gondolat erejétől, hogy nem szültem meg egy gyereket ez alatt a  pár hét alatt. Megnyugtatott az is, hogy ez az egész, amúgy pofon egyszerű. De ma valahogy magam alatt vagyok, és nem is nagyon tudom megmondani, hogy mitől, igazából különösebb okom nincsen rá. Az is biztos, hogy utolértek a mellékhatások, de nem tudom pontosan, mi okozza. A Prednisolon okozta mellékhatást nagyjából el tudom különíteni a többitől, mert ugye abban van már elég sok tapasztalat: újra beköszöntött az arcpirulás, égés, és arcfájdalom és totál ki vagyok száradva. Csak imádkozni tudok, hogy fel ne menjen tőle a lázam punctio előtt, és elmaradjon az egész itt a csúcson. Ezen kívül nagyon sokat ver a pulzusom, és olyan mintha elég szabálytalan lenne és a nyelvem is fel van dagadva. Azt már meg sem említem, hogy folyamatosan melegem van, vagy éppen néha kiráz a hideg, izzadok és szédülök és borzasztóan tud fájni a fejem. Írtam már, hogy félek a túlstimulációtól, de bízom benne, hogy nem lesz gond. Iszom nagyon nagyon sok folyadékot, 3-4 litert is naponta (nem nehéz, mert folyamatosan úgy érzem, hogy ki vagyok száradva), és fehérjét is iszom folyadék formájában, mert ételként nem csúszna le sok. 

Így állunk hát most. Meg persze túl vagyunk az adminisztráción is: néhány 10 oldalnyi nyilatkozat kitöltése után, mindent bebiztosítottunk. Még a hirtelen halálunkra is felkészültünk és jó szülőként már előre gondoskodunk a mi kis embrióinkról. Azt nem tudom mondjuk, hogy G., hogy fogja rávenni a következő feleségét, hogy kihordja a mi gyerekünket, ha történik velem valami, de ez majd legyen az ő baja:)

Mindenesetre most a lényeg az, hogy úgy döntöttem, életben maradok, mert hétvégén leszívás. Egy már most biztos: be leszek pánikolva.

Elkeserítő eredmények

Bár szeptember végén akartam eljutni az endokrinológushoz, de sajnos csak november közepére kaptam időpontot hozzá, így elhalasztottam a cukorterhelést is későbbre, hogy addig is minél többet tudjak sportolni és minél több idő teljen el az új gyógyszer szedése óta. Bár ne tettem volna, vagyis fogalmam sincsen, hogy mivel jártam volna jobban, de ezt tulajdonképpen már nem tudjuk meg sohasem.

Azt talán már többször említettem, hogy nagy mumus az életemben ez az IR dolog. Lassan 3 éve sosem sikerült tökéletes eredményt produkálni, hiába a sok metformin, a diéta, és a sport. 

Szóval íme, ez itt a valóság, nem titok többé, közzéteszem ezeket a "gyönyörűséges" értékeket, aztán pedig természetesen majd magyarázom a bizonyítványomat:

2012-ben még a jó öreg állami egészségügyben próbálkoztam rendbe vágni az IR problémámat, de hát- mint ahogy a mellékelt táblázat jól mutatja-, a régóta fizetett TB-mből nem tellett a kórháznak egy rendes vércukorterhelésre, így aztán csak Homa indexeket néztek. Bár sokak szerint az is bőven elég, hát nem vitatkozom, amúgy, lehet. 2012 év végén már a Homa indexre se tellett, büszkélkedtem viszont egy - a kezdetekhez képest - mínusz 10 kg-os súlycsökkenéssel, mivel boldogságomban az eredménytől néhány könnycseppet letöröltem az arcomról, ezért fontosnak tartottam feljegyezni a történelemnek. Emellett persze akkor lopta be magát az életembe a Prednisolon is, melyet csak és kizárólag a kiváló anyagcsere-összezavaró képessége miatt muszáj mindenképpen megemlítenem, szteroid szedése mellett ugyanis majdnem lehetetlen kitűnő vércukor értékeket produkálni. Ezért legyenek mentségemre a 2013-as siralmas eredmények. Bár, azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a 2013 októberi eredménytől a föld fölött jártam pár hétig, hogy igen ez nem is olyan rossz és ha nem szedném a szteroidot még lehet, hogy tökéletes is lenne. Milyen ügyes, és kitartó vagyok, nem hiába a sok sport, a koránkelés, a finomságról való lemondás, a sok metformin, és miután jól megveregettem a saját vállam, Fülöp Vilmos rendkívüli gyorsasággal lerángatott a földre, letépte az arcom elől a rózsaszín függönyt, majd földbe döngölte az elégedettségemet és a közölte, hogy az eredmény úgy sz**, ahogy van, igazából túlmutatok az IR-en, ez már cukorbetegség, sokkal több meformin kell, 3000 mg/nap, mert ez így semmihez sem lesz jó, de gyerekhez legalábbis édes kevés. Hát egy darabig kitartottam, de aztán be adtam a derekam, és kipróbáltam a 3000 mg metformint, de terhelésre nem jutottam el, mert össz-vissz három hétig bírtam, annyira kikészítette a szervezetem, de erről írtam már korábban. Inkább elkezdtem csökkenteni a metformin adagját 3*500 mg-ra, ahogy a Kaáliban ezt javasolták, mert hátha ők ott ezt jobban tudják, és nincs is olyan nagy bajom, mégiscsak ők kotyvasztják a gyerekeket. Ám mint látszik, ez sem hozott javulást. Ezután mondta Breyer doktornő, hogy rajtam márpedig csak az izom fog segíteni, súlyzós edzések kellenek ide, nem pedig a kardio: és íme 2014. november eredménye, soha ilyen rossz 60 perces értéket nem produkáltam. Taps! Gratulálok magamnak! Hát most legszívesebben, dühömben fognám az augusztus óta növesztett izmaimat - amit heti három kemény edzés + heti két alkalom futás táplált -, kitépném a testemből, odavágnám a falhoz, és elküldeném őket a fenébe, hogy köszönöm, nekem ilyen izmokra aztán semmi, de semmi szükségem nincsen. 

Nos, mielőtt elkezdeném szétmarcangolni a testem és kitépni az izmaim, lehet, hogy csak egy védekező mechanizmus, de talán maradt egy kis reményem: ez pedig a Marvelon. Mindenhol azt olvasom, hogy a fogamzásgátló jól összezavarja az inzulin és vércukorértékeket. A vércukor-növekedés pedig még a tájékoztatójában is megemlítésre kerül. Ezzel a tudattal, nem is lennék kiborulva ennyire az eredménytől. Azonban ne gondoljátok, hogy nem voltam előrelátó. Írtam ugyanis a doktornőnek levelet, még a terhelés előtt, hogy szerinte van-e értelme Marvelon mellett terhelni, de igazából ő azt írta, hogy semmilyen hatással nem lesz a Marvelon a cukorértékeimre, nyugodtan terheljek. Viszont én pont az ellenkezőjét olvasom róla, és úgy általában a fogamzásgátlókról. Ha azt vesszük, hogy majdhogynem az összes mellékhatást sikerült produkálnom, amit a Marvelon okozhat, akkor miért pont a vércukor-növekedés maradt volna ki? Nem tudom, ha igaza van a doktornőnek, és nem a Marvelon okozza ezeket a borzalmas számokat, akkor viszont mégis mi értelme van, hogy 3 éve az életem a diétáról, a kemény sportról és a metforminról szól, ám mégis olyan mintha semmi sem változna? Így akkor azt kell mondjam, hogy semmit sem ért, semmi értelme nem volt, egyszerűen kidobott idő. Hinni akarok benne, hogy csak a Marvelon zavarta össze az értékeket. Muszáj elhinnem, hogy volt is és van is értelme, és őszintén remélem, hogy a héten a doktornő a személyes konzultáción mást fog mondani, mint amit a levelében írt a terhelés előtt.

És azt már alig merem megkérdezni - Marvelon ide vagy oda- , hogy ilyen inzulin és vércukor eredménnyel egyáltalán van bármennyi esélyem egy sikeres lombikra? 

Stimulációs tervek

...Szabadíts meg minket a gonosztól és a Marvelontól (valamint későbbiekben természetesen majd a Prednisolontól, és minden hasba szurkálós játékszertől is)...

Mint a Messiást úgy vártam már a legutóbbi menstruációt, hogy végre elkezdhessem szedni a fogamzásgátlót (hűha, de idétlenül hangzik ennek a mondatnak mind a két fele ebben a blogban).

Komolyan mondom, olyan volt már, mintha az egész felsőtestem egy óriási nagy menstruációs vérmassza lett volna: a melleim sajogtak és legalább a duplájára dagadtak (de tényleg, nem tudtam összehúzni magamon az őszi dzsekimet) a hasam pedig, mint egy négy hónapos kismamáé, úgy fel volt puffadva. És ez ment körülbelül másfél hétig, aminek minden egyes napján úgy éreztem,  hogy tuti mindjárt kidurran belőlem néhány tízliternyi vér, de csak nem akart sehogy sem. Borzalmas volt. Ahogy az idegeim gyengültek, úgy nőtt minden egyes nappal az elhasznált teszteknek a száma, lassan vehetem meg a következő 40 darabos csomagot. Bár a kínlódás mértéke nem volt egyenesen arányos a vér mennyiségével, de jóindulattal nevezzük menstruációnak azt, ami történt. Mondjuk rá, mert így el tudtam kezdeni a fogamzásgátlót egy verőfényes októberi vasárnapon 25 nappal ezelőtt. 

Az már egy másik téma, hogy igazán nem volt mit várni ezen fogamzásgátlós időszakon, nem volt egy leányálom ez számomra. Próbáltam előkaparni az emlékeimet, hogy milyen is volt az első levél még valamikor a 20-as éveim elején, de igazság szerint az sem jutott eszembe már, hogy pontosan mikor volt és mi volt az. Régen is volt, de a testemet sem figyelgettem akkoriban annyira, mint most. Ezzel szemben momentán komolyan az őrületbe kergetett az első 21 nap a Marvelonnal. Azt hiszem, ezt most meg fogom jegyezni egy időre: minden egyes nap fel volt puffadva és fájt a hasam valamint a melleim, úgy mint amikor meg akar jönni, de ugye nem fog, mert amíg szedem, nem jöhet meg, majd csak ha abbahagyom. Nem múlt el egy pillanatra sem, olyan volt, mint egy egy hónapig tartó PMS. Majdnem mindennap szurkált vagy a méhem, vagy a petefészkem, vagy valami odalent, mint ovulációkor, de ugye az sehogy sem lehet, hiszen azért szedem, hogy az ne legyen. A legidegesítőbb viszont az volt, hogy mindennap vérezgettem, na nem nagyon, csak éppen annyira, hogy emlékeztessen arra, hogy nem így kéne működnie a testemnek. Ez mostanában alább hagyott kicsit. Ám a legszörnyűbb csapást a libidómra mérte ez az istentelen. Eltűnt, szőrén szálán eltűnt, pedig G. is igazán türelmesen keresgette, de alig alig találta meg olykor olykor. Szörnyű volt. Az ezzel együtt járó hisztéria rohamokat nem is tudom, hogy hol említsem. Egyszer sírógörcsök közepette levezettem G-nek, hogyan is fog tönkremenni a házasságunk az asszisztált reprodukció miatt. Ha már a libidóm is elveszik, akkor ez bizonyára a vég, hiszen meg fog csalni, el fog hagyni, mert én már szexelni se leszek képes. Sírtam a vállán, mint egy kisgyerek, ő pedig csendben simogatta a hátam, türelmesen nyugtatott és így aludtunk el. Másnap persze meg mintha mi sem történt volna, rossz kedv volt és elmúlt. Csak a dagadt és vérvörös szemeim emlékeztettek rá, hogy valami nem stimmelt az érzelmeimmel előző este. Szegény G., tudom, hogy ő is szenved, és akkor még én is teszek rá egy lapáttal a hisztériámmal. Tudom. Ösztrogén. És normális ez, ehhez hozzá szokik a szervezet, hiszen nők milliói élnek fogamzásgátlón, önszántukból, és észre se veszik. Vagy lehet, hogy nekik is nehéz az első hónap, de nem csinálnak belőle ügyet mint én. Egyébként 21 nap után majd minden kellemetlen tünet elmúlt, pár napja nem észlelek semmi komolyat, szóval véletlenül sem szeretném nagyon felfújni ezt a dolgot, de azért köszönöm, én nem akarok élni ezzel a szerrel többet, ha lehet. Reméltem, hogy a Kaáliban leszednek róla, mert szó volt arról, hogy akár 2 hónapig kell majd szedni, ha úgy áll a helyzetem odalent, ciszta és méhügyileg. Ám a héten kiderült, hogy szerencsére nem kell, elég a 35 nap és nemsokára indulhat a szurizós mókázás és játszadozás.

Egyelőre így néz ki az ütemterv:
november 14.: utolsó fogamzásgátló
november 19: 2 ampulla Menopur inj., 2*1 szem Prednisolon
november 20: 2 ampulla Menopur inj., 2*1 szem Prednisolon
november 21: 1.5 ampulla Menopur inj., 2000NE Clexane inj., 2*1 szem Prednisolon
november 22: 1.5 ampulla Menopur inj., 2000NE Clexane inj., Klion D-100 hüvelytabletta, 2*1 szem Prednisolon
november 23: 1.5 ampulla Menopur inj., 2000NE Clexane inj. Klion D-100 hüvelytabletta, 2*1 szem Prednisolon

Mindezek után majd el kell menni ultrahangra, ahol kiderül, hogy szükség lesz -e még több Menopurra a tüszőgyűjtéshez és növesztéshez. Remélem nem és ha nem, akkor következik még 3 napig egy Cetrotide nevezetű injekció, hogy meggátoljuk az idő előtti tűszőrepedést, és arra csak leszíváskor kerüljön sor.
A doki úgy saccolt, hogy valamikor november utolsó vagy december első hetére tehető majd a transzfer. Annyira izgalmas. Szerintem karácsony előtt (vagy pont karácsonykor) már tudok tesztelni, de úgy számoltam, hogy ha pozitív lesz a teszt (az lesz!), akkor attól még a karácsonyi dallam nem biztos, hogy éppen a szívhang lesz, ami így rettentő izgalmassá teszi majd az ünnepet és biztosan alig várjuk majd a végét, pedig nagyon szeretem az évnek ezt az időszakát.
Persze lehet, hogy nem lenne szabad ennyire előre szaladnom az időben, de mégis le kell írnom, hogy nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy sikerülni fog, és már most annyira boldog vagyok, hogy itt tartunk.