Boldog Új Reményeket!

Nem a 2016-os volt életem legszebb karácsonya. Valahogyan november végén, december elején sokkal, de sokkal szebbet képzeltem el, például hogy mondjuk ott állunk a fa előtt az egész családommal, bontjuk az ajándékokat, mi meg mondjuk a férjemmel, hogy van még egy, és már a mosolyomból látja az anyukám, hogy örömhírt készülünk közölni, és már potyognak is a könnyei, erre persze az enyémek is, mielőtt bármit is mondhatnék, de hát nem volt ilyen giccses, mondom, nem ez volt életem legszebb karácsonya. Mondjuk az én könnyeim potyogtak azért párszor, csak nem örömömben. Van ilyen is, de túl lehet élni, egyszer minden elmúlik, elmúlt ez is, és nekünk sem lesz mindig ilyen, mert lesz ez még jobb is.

Emlékszem 2015-ben a 4. biokémiai terhességem után annyira magam alatt voltam. Március volt és én tudtam, hogy annak az évnek annyi, hogy vissza kell mennünk Fülöphöz és a hónapokon át tartó vizsgálatok alatt nem próbálkozhatunk, amit én olyan tragikusnak láttam, hiszen még csak reménykedni sem reménykedhettem abban, hogy esetleg valami csoda folytán terhes leszek. Úgy gondoltam, minden erőmre szükség lesz, hogy túléljem azt az évet, ami hosszúnak és szomorúnak ígérkezett akkor márciusban. Mostanában már azt érzem, hogy a reményhez sokkal több erő kell. Sokkal megerőltetőbb eljutni addig, hogy egy-egy kudarc után újból reménykedni tudjak és lássam, hogy vannak lehetőségeim, mint a reménytelenséghez. Tényleg jó ideig nem láttam azt, hogy most akkor merre tovább, és mostanában sokat hezitáltam a feladáson. Aztán arra jutottam, hogy úgysem fogom még. Eddig 2 stimulációm volt, még biztosan teszek pár próbát. Csak kár, hogy nálam nem elég annyi, hogy egyszerűen fellövöldözzük az embriókat és várjuk a csodát.

Hogy mi lesz pontosan, azt persze nem tudom még. Először is teszek egy utolsó kísérletet az inzulinom rendezésére. Karácsony előtt elmentem egy vércukorterhelésre, hogy megnézzem hogyan hat a kevesebb, és lassú felszívódású metformin, amit kb. május óta szedek, majd két ünnep között meglátogattam a híres kecskeméti endokrinológust, neki még adok egy esélyt. A terhelés eredménye nem lett olyan rossz, mármint az én korábbi eredményeimhez viszonyítva, hiszen én már annak is örülök, ha nem romlik:
vc0: 5.8
vc60: 7.1
vc120: 5.6
inzu0: 6.2
inzu60: 68.4
inzu120: 79.9
Kecskeméti sem esküdött meg arra, hogy ez okozza a vetéléseket, de tény, hogy nem jó az inzulin, és azt érdemes rendezni, hogy mondjuk biztosan kizárjuk. Csak hát nekem a rendezés majd felér egy kisebb fajta csodával, ezt szerintem ő is tudja, mert eléggé kerekítette a szemét a 2012 óta felhalmozott leleteimen, látva, hogy nagyon semmilyen gyógyszerrel nem jutok előrébb, ráadásul azon ritka egyének közé tartozom, akinek már egy kis plusz hormon (progeszteron vagy fogamzásgátló) is totál elcseszi az értékeit. Talán ez a kevesebb metformin az, ami kis változást hozott, ezért azt tanácsolta, hogy hagyjuk el teljesen, úgy sincsen egy darab olyan leletem sem, ami megmutatná, hogyan reagál a szervezetem gyógyszer nélkül, csak sporttal és diétával. A 160 grammos diétát viszont levitte 120 grammra, amin meg én kerekítettem a szemem. Kíváncsi vagyok. Egyrészt gyógyszer nélkül én elég éhes vagyok, ráadásul most még kevesebbet is ehetek, mint gyógyszerrel, hát nem tudom, de teszek egy próbát. 2 hónap múlva kell megnézni az eredményét. Egyelőre 2 napja csinálom, még élek. Ha nem jelentkezem, akkor nem kell semmi extrára gondolni, valószínűleg csak éhen haltam.
Ami érdekes, hogy azt mondta, hogy ő nem tartja kizártnak, hogy a pajzsmirigyem a gond, amiről tudni kell, hogy 50 mcg letroxal tökéletesen működik legalábbis a vérvételeimet tekintve (TSH, T4, T3, ANTI-TPO, TG is mindig rendben van, ráadásul míg nem szedtem hormont, addig is csak a TSH volt 3.6, az összes többi értékem normális volt). Tavaly, a budapesti endokrinológus guru szerint szednem sem kéne rá hormont, de végül ő azt mondta, hogy azért maradjon az 50-es, mert ártani nem árt. Kecskeméti szerint meg nem lehet értelmezni az eredményemet, mert nem éltem jódmentesen. Tény, hogy nem, de azért nem, mert minden más doki szerint nekem nem is kell úgy élnem, ugyanis nincsen pajzsmirigy problémám. Na, most Kecskeméti felemelte 75 mcg-re a letroxot, meg jódmentes életet írt elő. Persze teszek egy próbát, mert tulajdonképpen már nem veszthetek semmit sem, de nekem azért ez gyanús.
A másik felvetésem még az, hogy a méhnyálkahártyám nem működik tökéletesen. Nem a vastagságra gondolok, hanem a minőségére, amit ugye sosem néznek (lehet nem is lehet nézni?). Gondolkozom még egy teljesen mesterségesen felépített ciklusban, ösztrogénnel, hátha úgy másfajta méhnyálkahártya összetételt érhetünk el, ami táplálóbb az embrióknak. Nem tudom, hogy mindez működőképes lehet-e vagy sem, ugyanis szerettem volna erről beszélni a lombikdokival, de nem sikerült. Miután értesítettem arról, hogy nem sikerült a legutóbbi FET, nem hívott vissza, pedig korábban mindig egyeztettünk ilyenkor, lehet, hogy már maga sem tud mit mondani nekem. Mindenesetre majd próbálkozom még januárban.
A harmadik sejtésem az, hogy egyszerűen az embrió volt hibás ezúttal, és csak próbálkozni kell megállás nélkül aztán majd egyszer sikerül.
A negyedik feltételezésem pedig, hogy minden bajom van egy időben: IR is meg immun is meg a nyálkahártya is rossz, és egyszerűen csak mindent rendezni kell egy olyan ciklusban, amiben pont egészséges az embrió is. Hát van kihívás, mit mondjak. Nem csoda, hogy előbb-utóbb minden dokinak elmegy a kedve attól, hogy kicsit jobban törje a fejét a megoldáson.
Hogy konkrétan mi lesz, azt még nem tudom pontosan. Egyelőre - ha sikerült a lombikdokival egyeztetni-, szeretnék januárban egy FET-et az utolsó kis Tökmagra. (Úgy értem, hogyha nyitva lesz az intézet, meg a doki is ráér, kicsit frusztrál, hogy nyakunkon a síszezon.) Kecskeméti szerint mondjuk most megint fel kellene hagyni a próbálkozással. Talán ez lenne az ésszerű, de valószínűleg ő azért mondja olyan könnyen, mert nem adatta be magának több százezerért az IVIG-et, ami kb. januárban hat még utoljára (ha egyáltalán hat, ezt is csak Isten tudja), úgyhogy én tennék még egy próbát, mert ki tudja, lehet beigazolódik a harmadik sejtésem. Szóval remélem, hogy szülési fájdalmakban gazdag, izgalmas évnek nézünk elébe.
Más pedig nem is maradt hátra idén, mint az, hogy Boldog Új Reményeket kívánjak! Mindenkinek, akinek szüksége van rá. Akinek nincsen, annak meg egy hiperszuper 2017-et.

Hogy volt, hogy nem volt - csodák, amik másokkal történnek

Azt hiszem, kicsit sikerült összekaparnom magam, bár azért nem én vagyok a felhőtlen boldogság két lábon járó mintapéldánya. Tény. Mondjuk úgy, hogy tegnap és tegnapelőtt már nem bömböltem végig az éjszakát, csak úgy egyszer-kétszer keltem fel hajnalban szipogni. Remélem ma már alszom rendesen. 

Hol is kezdjem? Szóval már a transzfer kezdete óta fájt a hasam, leginkább hajnalban, és délelőttönként, aztán estére kicsit mindig jobb lett. Amúgy alapvetően nem gondoltam, hogy ez rossz jel lenne, bár mondjuk a fájdalom nekem mindig ijesztő, hiszen nálam a vetélések is mindig fájdalommal jártak, úgyhogy elég korán elkezdtem izgulni. Legtöbbször mondogattam magamban, hogy biztos, mindkét embrió próbál beágyazódni, ez pedig nyilván okozhat feszülést. Maradjunk annyiban, hogy féltem, de alapvetően optimistán tekintettem ezekre a jelekre. Aztán nem is tudom hányadik napon az tűnt fel, hogy beindultak a melleim is, és kicsit mintha másképp lettek volna érzékenyek, mint a menstruációm megjövetele előtt, de azért  még persze nem mertem megrendelni a babaruhákat. Talán a különbség az, hogy mielőtt megjön, inkább fájnak és nehezek, most meg csupán érzékenyek voltak. Hajnalban és délelőttönként gyakorta még furcsa émelygés is elkapott, ami tudom túl korai tünet, de valahogy abban bíztam, hogy hátha ketten vannak, és én ezt korábban megérzem. Ezekkel a tünetekkel - bármennyire is féltem a fájásoktól - jó érzéseim voltak, úgyhogy vettem a bátorságot, és ET+8-on teszteltem. És basszus nagyon, de nagyon halványan, de pozitív lett. Először komolyan alig bírtam magam lerángatni a földre, hiszen az, hogy halvány, cseppet sem zavart, mert nagyon korán volt még, de innentől kezdve hihetetlen izgalmassá vált ez egész, tudtam, ebből talán lehet valami. A hajnali fájások továbbra is folytatódtak, olykor bejöttek menstruációs görcsök is, amik konkrétan elszomorítottak, mert én nagyon jól tudtam, mi lehet ennek a vége. Persze mindenhol olvastam, hogy sokak terhességét végig kíséri, és hogy bizonyos szintig ez normális, pláne az elején. Nekem sem volt erős, de 4 vetélés után az is ijesztő volt, hogy egyáltalán ott volt. Sajnos azt kell mondanom, hogy ezek a dolgok is csak másokkal történnek meg, hogy görcsökkel indult terhességből végül szülés lesz, nem velem. ET+10-en teszteltem újból, ami már cseppet sem volt biztató, mert egyáltalán nem erősödött a csík. Ilyet is láttam már, nem először fordult elő velem, hiszen korábbi tapasztalataimból tudom, nem jó jel. Persze mások is írták, hogy volt ilyen a terhességük kezdetén, sőt olyan is, hogy másnap nemhogy nem lett erősebb, de halványabb lett, mégis szültek. Sajnos azt kell mondanom, hogy ilyen halványuló tesztek utáni szülések is csak másokkal történnek meg, nem velem. Persze aznap reggel még nem ástam el az egészet, mert bíztam, bármi lehet még, de azért segített jobban lerángatni magamat a földre. Sok helyen olvastam azt is, hogy milyen halvány teszteket produkáltak nagyon magas hcg szint után is. Reméltem, hátha velem  is valami ilyesmi történik. Este elmentem ismerősökkel vacsorázni, és a végére nagyon ingerült és szomorú lettem, mert elkapott valami hihetetlen rossz érzés. Nem tudom megmagyarázni, miért, de valahogy minden lombiknál van egy pont, amikor - anélkül, hogy megjönne a menstruációm - tudom, hogy vége. Ráadásul akkor írta Hunti, hogy megjött a hcg eredménye, ami alacsony volt, és bevillant, hogy basszus nekem még halványabbak voltak a csíkjaim, mint neki, és az is, hogy az első terhességemnél is simán teszteltem pozitívat aznap, amikor a hcg eredményem 20-as volt, és megállapították belőle a vetélést. Sajnos ilyen is csak másokkal történik, hogy magas hcg mellett halványat tesztelnek, nem velem. Velem ez pont fordítva történik, hogy hihetetlen alacsony a hcg, mégis ott a pozitív teszt, nem tudom, miért, talán, hogy felcsillanjon a remény, hogy utána minél erősebben csapjon pofán a csalódás. Hazaértem a vacsorából, elaludtam, de éjszaka felkeltem és nem tudtam visszaaludni, csak sírtam, hogy vége, elmúlt a hasfájás is, a melleim is egyre kevésbé voltak érzékenyek, tudom ilyen sokakkal történik, mert a terhesség alatt jönnek - mennek a tünetek. Sajnos azt kell mondjam, ilyen is csak másokkal történik, hogy elmúlnak, vagy enyhülnek a tünetek, mégis növekszik az embrió, és szülés lesz a vége, nem velem. ET+11-be sírtam magam, hajnalban gondoltam tesztelek, lezárom ezt az egészet, sikerült is, negatív lett már a tesztem, ekkor írtam meg itt is, hogy nem sikerült. Ödémásra bőgött szemmel mentem be dolgozni, szörnyű volt, de nem tudtam meglógni a feladatok elől, pedig mindennél jobban vágytam rá, hogy otthon maradjak. Gondoltam, Isten óvja Amerikát, a munkatársaimat, a partnereimet, és mindenkit, akivel aznap kapcsolatba kerülök. Arról ne is beszéljünk, hogy aznap voltam hivatalos a saját szülinapi bulimba is, gondolom sejtitek, mennyi kedvem volt hozzá, csak annyit mondok nem én voltam a bulika királynője. Hozzászokhattam volna már, 2014-ben pont ugyanúgy, szülinapom környékén tudtam meg, hogy nem sikerült az első lombik. Talán hanyagolnom kellene ezt az időszakot, de higgyétek el, nem így terveztem, ennek októberben kellett volna történnie, csak ugye elmaradt. Mindegy, mivel a barátaim nem tudták, hogy pont volt egy lombikom, így azért sikerült kizökkenteniük a mocsokból, és ha éppen nem a terhes barátnőm terhességével kapcsolatos poénok repdestek, akkor néha másra is képes voltam gondolni azért aznap este, nemcsak az évek múlásával egyre inkább rothadó petéimre. Többen kérdezték, hogy mit kaptam a férjemtől, hát gondolataimban mindig az a válasz jutott eszembe, hogy októberben egy infúziót, ami nem ért semmit, de aztán persze inkább hablatyoltam valami másról.
5,5 éve szarakodunk, borzasztó és szomorú, hogy gyönyörű éveim mennek el erre az egészre.
Tegnap volt ET+14, a hivatalos tesztnap. A férjem kérésére kitartattam eddig, dugdostam a progeszteront, hátha valami mégis történik, hátha az ET+11-es negatív teszt valami hiba volt csak. Persze megint nagyon, de nagyon halványan, de pozitív lett. Alig láthatóan. Tudtam, hogy ez nem normális, úgyhogy nem kezdtem el örömkönnyeket hullatni, ilyenkor már olyan erősnek kellene lennie a tesztnek, hogy ha esetleg megmutatnám az orvosnak, akkor neki is egyből, elsőre észre kellene vennie, nem pedig olyannak, ahol az árnyalatnyi különbséget csak akkor lehet látni, ha fehér papírra teszem a tesztet. Nem értem, miért nem lehetett csak úgy a szokásos módon vége, hogy akkor szépen megjön a menstruációm, miért van az, hogy akkor még egyszer odadörgöl az élet elém egy pozitív tesztet. Ma, ET+15-ön elmentem azért egy hcg vérvételre, nem tudom miért, talán azért, mert így tisztább lelkiismerettel tudtam letenni a progeszteront, kellett ez a lezáráshoz. Meg talán azért is, mert persze tele a net az ET+14-es halvány tesztekkel, de mégis magas a hcg "reklámokkal", tényleg borzasztóan örülhet és hálás lehet az, akit ilyen kellemes meglepetés ér, én mondom, borzalmas dolog pofára esni egy olyan pozitív teszt után (még akkor is, ha halvány), ami mellett meg alig van hcg (ma már nincs is). Csodák csak másokkal történnek, nem velem. 

Szóval így állunk, nem tudom, hogy mi lesz még, hogy merre tovább, valamit majd kitalálok. Sajnos nem túl biztató, hogy pozitívat teszteltem és mégsem lett belőle semmi. Ez most tipikusan az az eset, amikor jobb lett volna nem tesztelni pozitívat. Lehet fogni az embriókra, jól tudom, hogy lombiknál nagyon gyakori a biokémiai terhesség, csak hogy nálam az első 4 természetes teherbeesés mellett ment el, és akkor még csak nem is voltam olyan öreg, mint most, így élég nehéz elhinni, hogy ennyi esetben mindig az embriók a defektesek, nem pedig én. Fogalmam sincsen, mi segíthetne rajtam. Persze a lipid? Meg az Ivig? Meg mindenféle aranyárú elixír? Hát meg a faszomat. Azt.

Nem sikerült

Embriótranszfer - változó idők

Sokaktól hallottam, hogy milyen izgalmas az az időszak, mikor bent van az embrió, és várod a ~két hetet, hogy teszteld a pozitívat. Tény és való, hogy az első transzferem nekem is agymenés volt, de csak azért, mert 99,9%-ig biztos voltam benne, hogy sikerülni fog, hogy az én utam a spermaölés miatt a lombik, és ha lombik, akkor tuti sikerül, mert valójában én egy termékenységi istennő vagyok. Változnak az idők, azóta azért már kicsit másként gondolok magamra. Be kell valljam azt is, hogy az én nyugodalmas pillanataim pont abban a két hétben vannak, amikor bent van az embrió és még nem tudod mi lesz, csak vársz. Előtte és utána is idegbaj van, de nagyon. 

A múltkori, elmaradt transzfer annyira mély nyomokat hagyott végül bennem, hogy én teljesen megbolondultam a mostani előtt. Először is tudni kell, hogy nagyon nehezen jött meg a vérzésem, már komolyan azt hittem, hogy terhes vagyok, csak megint rossz a teszt, aztán azért nem mutatja. Végül csak megjött, eltemettem a természetes ciklust és a szokásos 12. ciklusnapra kértem időpontot tüszőmérő ultrahangra. Persze a 9-10-11. ciklusnapon totál bekattantam, hogy megrepedt a tüszőm és mire megyek a dokihoz már nem lesz ott, ő meg így természetesen megint nem fogja megcsinálni az ET-t, hanem halasztani kell januárra, mert decemberben a karácsony miatt biztosan nem lehet. Teljesen a betege lettem a megrepedt tüszőnek, úgy éreztem, hogy a 11. napra minden szurkálásom és fájdalmam elmúlt a bal petefészkemben, ez tuti így volt, mert odaköltöztettem az agyam, úgyhogy egy pillanatot sem mulasztottam el, ami az alapos megfigyelést illeti. Na meg a libidóm is egekben volt a 9-10. napokon, ami ugye tüszőrepedéskor és annak környékén a jellemző, a 11-en meg csak amolyan átlagosnak éreztem. A munkában nem tudtam koncentrálni, hazajöttem hamarabb, de itthon is folyamatos idegben léteztem, nem mondhatnám, hogy hasznos tagja voltam ennek a világnak. A férjem próbálkozott nyugtatni azzal, hogy nem létezhet-e véletlenül, persze csak egészen véletlenül olyan, hogy mégis ott van a tüsző és például a libidóm is csak úgy simán azért volt az egekben, mert még mindig nagyon szeretem őt, de akkor azért mondanom sem kell, ez elképzelhetetlen volt számomra. Mármint nem az, hogy szeretem őt, hanem az, hogy még ott van a tüsző. Változnak az idők, eljön az is, amikor már azt hisszük, hogy a libidót is csak és kizárólag biológiai folyamatok irányítják. 

Persze az ultrahangon kiderült, hogy minden a legnagyobb rendben, valóban sokkal nagyobb volt a tüszőm, mint általában ilyenkor szokott lenni, de még pont időben vagyunk. Azért rendesen kicentiztem, az Ovitrelle-t is aznap kellett beadnom, még ott reggel a Kaáliban. Komolyan olyan boldog lettem ettől a hírtől, mintha azt közölte volna a doki, hogy gratulálok, Ön terhes. Változnak az idők, eljön az is, amikor már annak is örülünk, hogy eljutunk a transzferig. 

Hirtelen felindulásból azt is eldöntöttem, hogy beadatom megint Bishop vérét (lipid), kicsit lazább vagyok már az IVIG után, mit mondjak, pedig azt hiszem ezúttal belázasodtam tőle. Változnak az idők, eljön az is, amikor már kevésbé félünk a beszedett gyógyszerektől és beadott infúzióktól.
A 18. ciklusnapon pedig megtörtént immáron a negyedik embriótranszferem. Két Tökmag jött ki most a csomagból, ezt én kértem. Nem bántam volna, ha jön mind a három, de még a kettőnél is megkérdezte a doki, hogy biztosan így akarom-e (mert egyébként megint egy volt a javaslat, a hármat teljes mértékben ellenezte), emlékezzünk csak, azért mert olyan kiválóak. Még mindig. Szerintem is azok, lemeóztam. Nem mintha nem rettegnék az ikerterhességtől vagy az ikrek nevelgetésétől, de hátha így nagyobb az esély, és ugye azt sem nagyon bizonygatták eddig, hogy egyesével annyira megtapadnának, hiába a remek minőség. Persze tudom, ez nem jelent semmit, 19 sikertelen lombik után is sikerülhet a 20-ra ikerterhesség, de most így döntöttem. Változnak az idők, eljön az is, amikor már mindegy, hogy egy vagy két gyerek lesz belőle, csak sikerüljön végre.
Mostantól pedig akkor jöjjenek azok a híres nyugodalmas percek. Majd jelentkezem a hírekkel, tulajdonképpen még nem is tudom, hogy mikor, talán hamarosan. Remélem tényleg változnak az idők, és ezúttal végre valami pozitívról számolok be!

Egy alaposan elcseszett ciklus részletes története

Már egyébként is meg akartam írni, milyen gondosan készültem erre az októberi FET-re, mert attól, hogy érdeklődés hiányában elmaradt, én ám mindent nagyon jól előkészítettem.

1. Ősszel újrakezdtem az edzést, mert nyáron nagyon ellustultam. Direkt izomnövelőt csinálok, csak úgy repkednek a súlyzók heti háromszor-négyszer. Mindennap iszok fehérjét is, a muszklinövelés által jót tesz az IR-nek. Mostanra már látok némi izmot is - természetesen a csini hájam alatt.

2. Szeptember közepétől elkezdtem azt a nagyjából úgy hatszázféle vitamint is, amit még Fülöp tavaly lediktált, hogy kell a teherbeeséshez és a terhesség megtartásához is. Na, jó, nyilván túlzok, de azért rendesen öklendezem tőlük:
2* 1000 mg C vitamin, 400 NE E vitamin, 1000 mcg Metilfolat, Ovant baba terhesvitamin, 3000 NE D vitamin, 15 mg Cink, 220 mcg Szelén, Omega 3, myo-inositol. (A terhesvitamint nem Fülöp ajánlotta, én cseréltem le a Femibiont, mert elegem lett, hogy olyan sokba kerül, mikor jóformán csak B vitaminok vannak benne. Metilfolate-ot meg úgyis szedek külön.)

3. Október elején lecsepegett az IVIG. Nem tudtam nem gondolni azalatt a nyolc óra  alatt arra, hogy pont abban a irodában voltam és pont abban a fotelban ültem, amiben utoljára az első vetélésemkor sírtam. Nem vagyok babonás, semennyire sem, csak úgy eszembe jutott többször.

4. Október közepétől iszom a 7.5 mg Prednisolont naponta. Nagyon nehéz döntés volt a szteroid, nehezebb, mint az IVIG, de így döntöttem. Annyira rettegek, hogy tönkreteszi az amúgy is rossz vércukromat, de össz-vissz három dolgot tudok tenni ellene: alig eszem, keményen edzek és nem mérem a vércukromat. Értitek, ha nem mérem, akkor mi lenne magas?
Egyébként ma abba is hagytam, mert úgy szedem, ahogy Fülöp előírta, tehát a fogantatásig. Kedden ugyanis megvolt a tüszőrepedés, szóval, ha szerencsénk van, akkor FET ide vagy oda, de attól most sikerült. Ha már így alakult, akkor végülis ezzel van némi esély arra, hogy a spermák 5 percnél is tovább élnek bennem. (Szteroid nélkül nálam ugyanis eddig max ennyit bírtak.) Na, de vicces volt ez a természetes próbálkozás is, ahogy legalábbis az egyik lezajlott. Hétfőn ugye kisírt szemmel közöltem a férjemmel, hogy akkor nem lesz FET, de mivel a doki azt mondta, hogy nemsokára itt a tüszőrepedés, nem kéne elszalasztani. Ő hasonló tobzódó jókedvvel visszakérdezett, hogy mármint ma, ilyen állapotban?? Mondom neki, hát jó lenne. Pffú, hát jó, rajtam nem múlik, kerekítette a szemét. Vagy esetleg holnap reggel, ajánlottam mást. Jó, akkor állítsuk be az órát 5.15-re, mondta a férjem. 
5.15:
Férjem: Pffú, huh, de álmos vagyok.
Pinkman: én is, nem tudom kinyitni a szemem.
Férj: kimegyek fogat mosni, hátha attól felébredek. 
Pinkman: én nem, nem tudok kikelni.
Férj: Jó, de ne aludj vissza....vagy végülis te aludhatsz is, neked elég, ha itt fekszel, majd jövök.
Ilyen romantikus dialógusok közepette, több, mint tíz év szerelemben eltöltött idő után. A folytatást nem részletezem, maradjunk annyiban, hogy azért ennél csak jobb pillanataink vannak. Mondjuk ezzel sem volt semmi gond, legalább röhögtünk magunkon párszor. Meg ezen az egészen. Ebben mondjuk kiválóak vagyunk, ha már gyereket csinálni nem tudunk.
Hát így. Innen szép győzni kérem szépen. Ha ennek a ciklusnak egy cuki kisbaba lesz a vége, akkor komolyan mondom, elgondolkodom azon, hogy hiszek-e a csodákban.

November

Elmarad a transzfer, majd novemberben megtartjuk ezt a csodás eseményt. A tüszőm ma vagy holnap, legkésőbb szerdán megreped, de a szerdai repedéssel is túl későn van a jövő hét szerdai transzfer. Nem mertem így bevállalni, bár a doki szerint, nem biztos, hogy késő lett volna, de nekem nagyon rossz érzéseim voltak így, pláne ha nem is szerdán, hanem már mondjuk ma megreped. A hétfőt kértem, de ma már azt mondta, zárva lesz az intézet akkor is. Hát így. 

Az biztos, hogy ez az óriási hátránya egy természetes ciklusnak, most már látom, bármennyire is imádtam ezt júniusban. 

Túlteszem magam rajta, de most nagyon szomorú vagyok :( Az ivigre meg annak a hatására meg nem is akarok gondolni. 

Még magam sem tudom, mi legyen

Eredményhirdetésről még szó sincsen, kérem. Még csak pénteken voltam az első tüszőnéző ultrahangon a 12. ciklusnapon, ahol egy 16 mm-es tüsző és egy 6 mm-es nyálkahártya figyelt. A doki szerint ezzel pont a 4 napos ünnepre esik a beültetés, amikor is ő nincsen, az össz-vissz 2 napos ügyelet, amit egy másik doki tart,  meg ahogy kivettem a szavaiból, nem erre való (mondjuk, akkor nem tudom, mire, mert ott éppenséggel nem is életmentő műtétekre), mert hiába mondtam, hogy nekem az nagyon csodás lenne, csak az ünnepek utáni időpontot hajtogatta, vagy azt, hogy halasszuk el az egészet. Persze az ivig miatt eszem ágában sincsen halasztani, pláne azután, hogy kiderült, abból lehet, hogy semmi sem igaz, hogy az ivig 6 hónapig hat. Más vélemények szerint örülhetek, ha 3-4 hétig. Mondjuk, hogy ebből amúgy melyik verzió az igaz, azt nem tudom, ki tudja megmondani biztosan, mert én azt látom, hogy ezen a szinten már senki nem tud semmit a meddőségről, igen, úgy a gondolom, hogy a dokik sem tudnak semmit sem, csak találgatnak és dobálóznak dolgokkal, ráadásul egyesek úgy gondolják, hogy a doktori címük feljogosítja őket arra, hogy azokat a dolgokat is kellő határozottsággal állítsák, amiről egyébként nincs is elég információjuk. Úgyhogy őszintén szólva halvány lila gőzöm sincsen arról, hogy akkor most feleslegen adattam-e be az iviget és dobtam ki csomó pénzt az ablakon vagy sem. Nem is akarom idegesíteni magam semmilyen kutatással sem, mert gondolom pont ugyanennyire megosztó dolgokat találnék, és már így is csak egy hajszál választ el attól, hogy kinyissam az ablakot és kidobjam rajta a laptopot. A tüszőm meg gondolom mindeközben érik, nő mint a gomba, és ha hamarabb durran el, mint jövő hét péntek, akkor szerintem barimora rosszul időzítjük a transzfert ünnepek utánra, erre pedig baromira sok esélyt látok. És arról még nem is írtam, hogy egyébként október közepe óta szedem a szteroidot is, ami szintén megosztja az orvosokat, hogy én ezzel most jót vagy rosszat teszek. Lehet, hogy mindezt szintén teljesen feleslegesen? Gondolok itt arra, hogy az egyébként elég komoly IR-em miatt a szteroid nekem nem éppen olyan, mintha egy mandulaszemet szopogatnék. 

Holnap elmegyek még egy tüszőmérésre, de hát félek, akkor sem fogja tudni senki megmondani, mikor lesz a tüszőrepedés, és hogy mit tegyek. Komolyan mondom, most mintha minden összeesküdött volna ellenem. Ennyire sosem gyűlöltem még négy napos ünnepet. Ha most egy tízes skálán be kellene jelölnöm, hogy mennyire vagyok ideges ettől a helyzettől, akkor felrajzolnám a skálát egy darab papírra, majd addig ütlegelném a tízest és az afölötti részt, amíg szét nem szakad a papír és ripityára nem törik a ceruzám. Na. Hát ennyire. Majd jelentkezem. 

Lecsepegett

Azt mondják, hogy azok az emberek, akik élményekre költenek tárgyi javak helyett, boldogabbak. Hát ez egy igazán jó szórakozás volt, vagy hogy is fogalmazzak, ráadásul 8 órán át is eltartott és annyiba került, mint egy jóféle utazás,  jó messzire.

Nem baj. Remélem, hogy az eredménye hozzájárul majd egy egész életen át tartó élményhez is, és akkor nem lesz egy szavam sem.

IVIG

Azért nem adtuk fel a próbálkozást. Így, hogy sikerült összekaparni magamat úgy döntöttünk, hogy októberben lesz a következő FET, remélem ezzel az utolsó transzferünk. Azt hiszem, a lipid után tényleg mindent beleadtunk: volt FET, ott volt ugye az inszem, utána jártam tüszőmérésre, hogy biztosan jól időzítsük a szexet, de próbálkoztunk úgy is, hogy középidőben együtt voltunk sokat, mint a nyulak. Ám sajnos valahogy nem megy ez nekünk, ha fejen állva csináljuk, akkor sem. Talán emiatt is döntöttem úgy, hogy szeretnék mindent beleadni a következő transzferbe: 3 embriót, IVIG-et és lehet, hogy szteroidot is. Szóval most ott tartunk, ahol korábban azt hittem, sosem fogunk tartani.
Az IVIG (intravénás immunoglobulin G) tulajdonképpen egy humán vérből kivont készítmény, amely különböző betegségek elleni antitesteket tartalmaz. Infertilitásban leginkább olyan habituális vetélőknél (vagy több sikertelen IVF-eseknél) hozhat sikert, akiknél megemelkedett az NK sejtek aktivitása, vagy akik ellenanyagot termelnek a pajzsmirigyhormonuk ellen, vagy akiknél a HLA keresztpróba  során az apa antigénjeivel szemben ellenanyagot mutattak ki, vagy ahol megborult  a TH1/TH2 arány egyensúlya, meg vannak olyan halmozottan hátrányosak, mint például én, akinél a pajzsmirigyet leszámítva mind megtalálható. Beadás után mellékhatás lehet a fejfájás, láz, hidegrázás, kiütés, vérnyomásesés, nehézlégzés, szédülés vagy olyat is találtam, hogy agyhártyagyulladás. Nagyon jól hangzik. Egyébként több helyen is olvastam azt, hogy tulajdonképpen a lipidről is azt feltételezik, hogy elnyomja a természetes ölősejtek aktivitását és helyettesítheti/hetné az IVIG-et, de egyelőre nincsenek erre még olyan vizsgálatok, melyek ezt egyértelműen bizonyítanák. Hallottam én is olyan szerencsésekről, akiknek használt a fentebb említett problémákra a lipid, de úgy tűnik, én nem tartozom közéjük.
Nagyon sokat hezitáltam, hogy mi legyen az IVIG-el, bevallom semmilyen porcikám sem kívánta, és a pénztárcánk sem, rendesen tartok a mellékhatásoktól is, de úgy érzem, nem maradt más választás. 8 hónapja próbálkozom az LDN-nel, 3 hónapja adattam be a lipidet, és nem történt semmi. 

Mivel nekem nem jár OEP támogatott IVIG, ezért ezt egy magánrendelőben kell elindítanunk, így minden elég egyszerű és rugalmas is. A lipidhez hasonlóan meg kellett kérni az Ogyitól az engedélyt a beadáshoz, ez össz-vissz egy papír aláírását jelentette, meg természetesen a HABAB vérvétel eredményét kellett hozzá leadni. A sikerhez két adag infúziót javasolnak. Az első (a nulladik) IVIG-et a transzfer ciklusának a kezdete előtt egy héttel javasolják beadni (nekem ez kb. október elején lesz valamikor), a másodikat (az elsőt) pedig a szívhangtól. Nekem ez elég kockázatosnak tűnt már a lipid előtt is, ugyanis én a szívhangig sosem jutottam el, ezért anno a lipidet is úgy akartam, hogy a másodikat a pozitív teszt után azonnal adják be. Erre az volt a doki válasza, hogy azért adják az első (a nulladik) IVIG-et, hogy most végre legyen szívhang. A próféta szóljon belőle. Az IVIG körülbelül 6 hónapig kering a szervezetben, így ha az első (a nulladik) után közvetlenül sikerül teherbe esni, akkor ők a másodikat (azaz elsőt) mindenképpen a szívhang után javasolják, de persze ha később esek teherbe akkor lehet róla szó, hogy a másodikat (az elsőt) a pozitív teszt után kapjam, ugyanis, akkor már az első (a nulladik) nem lesz olyan magas koncentrációban a szervezetemben. Ennek az egy egyszerűségnek és rugalmasságnak az ára 350.000 Ft, szóval, ha optimisták vagyunk - és ugye miért ne lennénk azok-, akkor 700.000.- Ft összesen. Egyébként az ár kilogrammhoz kötött, szóval, ha leadnék egy pár kg-t, pár ezerrel kevesebb is lehet. Szép kihívás. Na, erre rágyúrok azért. Aztán majd köszönjem meg magamnak meg a hájamnak, hogy mennyibe kerül. Mindenesetre az év fennmaradó részében ezzel kívánunk a férjemmel boldog név-és születésnapokat egymásnak. Hát legyen így, legyenek végre ezek az ünnepek mindennél boldogabbak. Jó, mondjuk nem is kell más ajándék, csak az, hogy ez használjon, tényleg, előre is köszi, 700.000 Ft, anyátokat, ja és természetesen boldog karácsonyt is, de remélem, most már jó pár hetes embrió is lesz a hasamban idén, nem csak az infúzió a fa alatt!