Nagy izgalom

Tudom, hogy még sok minden szörnyű dolog történhet és kiderülhet a terhesség 40 hete alatt, de valahogy akkor is egy komoly vízválasztónak találtam ezt a 12. heti ultrahangot. Talán azért voltam nagyon nyugodt ezidáig, mert tényleg felfoghatatlan ez az egész ami velünk történik, és bár belehaltam volna már kicsit abba is, ha mondjuk a 9. héten nem él a Csemete, de őszintén szólva nem lepődtem volna meg teljesen azon, ha mi nem jutunk el túl messzire. Viszont ahogy közeledett ez a vizsgálat úgy realizálódott bennem, hogy tényleg nagy esély van rá, hogy megszülessen ez a gyerek, és nevelhessük őt, óriási félelemmel töltött el, hogy ez az álom elmúlhat akár egy szempillantás alatt. Annyira szeretném, ha minden rendben lenne vele végig.

Szóval volt egy kis gyomorgörcs és félelem bennünk, az idő is baromira lassan telt, pláne a megelőző pár napok. Kombinált tesztet kértünk, egyrészt annak pár órán belül megvan az eredménye, és elsőre mindenhol leginkább ezt javasolják. Megmondom őszintén, jó hogy feküdni kell ezeken az ultrahang vizsgálatokon, mert szerintem az ájulás kerülgetett, amikor behívtak. Először annak örültem, hogy viszonylag hamar megláttam, hogy él a gyerek, pedig rettentő rosszak voltak a látási viszonyok. A doktornő azt mondta, olyan mintha lett volna már egy nagyobb hasi műtétem, vagy mondjuk a molettebb nőknek szokott az ultrahang ennyire rossz képet mutatni, de van pár eset mikor ez egy ilyen adottság. Molettnek ő sem vallott, de szerencsére most én sem magamat, így nem maradt más, mint az izomnövelés okozta kockahas :) Azért remélem, hogy ő elég tapasztalt ahhoz, hogy pontosan méregessen ilyen rossz látási viszonyok között is... Az ultrahangon minden rendben volt, mindene megvan a kis ficánkolónak, és minden érték határértekén belül volt. Már ezután bőgve hívtam fel az anyukámat és a barátnőmet is, akik szintén halálra izgulták magukat értünk és elmondtam pár imát, hogy a vérvétel is jó dolgokat jósoljon. Bár kissé szomorúan hívott be minket a biológus a konzultációra, amitől a férjem is meg én is elfehéredtünk, de szerencsére szuper eredményeket kaptunk. Bízom benne, hogy tényleg így van és így is marad végig. A nap további része csodálatos volt, szerintem a felhők felett jártunk-keltünk és valahogy minden olyan könnyű volt. El is mondtam a terhességet még két nagyon közeli barátnőmnek, akikkel percekig bőgtünk együtt a telefonban. Senki sem hitte már el, hogy ez velünk megtörténhet és hihetetlen volt hallani és érezni azt a boldogságot és szeretet, ami belőlük is áradt. 

Bárcsak továbbra is minden ilyen sima ügy lenne...

13+2 hét.

Első trimeszteri összefoglaló

Legalább egy hete szeretnék írni, de egyszerűen alig van időm. Egyrészt nyáron mindig elég sok a program munka után is és minden hétvégén, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy teljesen használhatatlan vagyok, mire hazaérek, annyira elfogy az energiám délutánra/estére. És azt hiszem, ezzel el is mondtam minden "komolyabb" első trimeszteri terhestünetet. Ólmos fáradtság, amitől nagyjából csak aludni vagyok képes, akár járás közben is. Nem egyszer kaptam magam azon, hogy félig csukott szemmel jártam - keltem a városban, és volt olyan, hogy a Rákóczi téren is elszenderedtem egy padon ülve, míg vártam egyik barátnőmet. Szép látvány lehettem. Talán ennek lassan vége lesz, és újra aktív leszek. Egyébként úgy nagyjából a 6-7. héttől a 11. hétig volt jelen némi émelygés és szagokra való érzékenység, de tulajdonképpen semmi több. Régen annyit gondolkoztam rajta, hogy mit érez az ember a méhében, meg a hasában, amikor benne van a magzat és hihetetlen volt számomra, amikor rutinos terhesedők arról számoltak be, hogy nem éreznek semmit, és most szerencsére én is megtapasztalhattam, hogy semmit sem érzek. Mintha semmi nem lenne ott, tudom, hogy még kicsi, de mégis csak egy plusz élőlény bennem. Hát így teremtődik az ember, akkor ezek szerint mégsem úgy, mint az alienek, hogy miután belepetéznek az emberbe, pár órán belül már érzi is a gazdatest, hogy ott van. Sokszor eszembe jut, hogy volt idő, amikor azt hittem, sosem fogom érezni ezt a Semmit a hasamban és átélni a Mindent a lelkemben. A hasam növöget lassan - lassan, néha megijeszt, hogy tényleg csak lassan, és ráparázok, hogy nem él a Csemete, de alapvetően elmondhatom, hogy nem vagyok egy idegbajos terhes. (Bár most nagyjából egy hete azért igazán izgulok a genetikai uh-tól)

A kezdetektől szedek terhesvitamint, 2* 1000 mcg metilfolatot, Omega 3-at, és esténként szúrjuk a Clexanet. Mikor még nem tudtam, hogy terhes vagyok pont voltam egy nagyvérkép vérvételen, ahol kiderült, hogy vashiányos vagyok, úgyhogy kb. 8 héten át szedtem vasat is. A pajzsmirigy gyógyszereimet a héten a doki felemelte ismét: a Letroxból (T4) most 125 mcg-t szedek, a T3-ból 25 mcg-t. 

2 kg-t fogytam mióta terhes vagyok, ezt köszönhetem a diétának, amit szerencsére az émelygés miatt nem volt nehéz tartani, de biztos vagyok benne, hogy a megemelt pm hormon is sokat segített ebben.

Nemsokára pedig jön a nagy 12. heti genetikai ultrahang, finoman kifejezve nem mondom, hogy mostanság bennem lakik Buddha, de a már totálisan be vagyok szarva szófordulat szerintem jobban leírja, hogy mi is játszódik most bennem.