2016. január 29., péntek

Lehetőségek tárháza

Történt egyik hétfő délután, hogy gyanútlanul elmentem egy orvoshoz a márciusi lombikhoz szükséges vizsgálatok miatt. A váróban eszembe jutott, hogy ha már ott vagyok, akkor én megkérdezem a dokit, hogy foglalkozik-e IVIG beadással, ha esetleg arra kerülne a sor és úgy döntünk, hogy be is adatjuk. Úgy vagyok vele, hogy legyen csak minél több infóm, mert ha fizetősen van rá esélyem, akkor igazából nem fontos Fülöphöz menni, mert vele elég nagy macera ez az időpont egyeztetősdi. Van egy magánrendelő, ahol beadják, de ott eleve a drágábbik IVIG van csak (két féle van), úgy vagyok vele, hátha van még más orvos is, akivel ezt le tudom boltolni. Persze az a doki, akinél voltam, nem foglalkozik IVIG-el, viszont felhívta a figyelmem, hogy van egy másik fajta terápia, amit vetélőknél egész nagy sikerrel alkalmaznak, és ha akarom és úgy döntök, beszéljünk róla. Persze rácuppantam a szavaira egyből, nézzük csak miről van szó: 

LDN terápia 
Olvastam róla már én is egy vetélős fórumon, de őszintén szólva nem nagyon foglalkoztam eddig vele, mert akkor én azt úgy értettem, hogy ez inkább autoimmun problémákra lehet megoldás, valamint a beszerzése is elég körülményesnek tűnt (külföldről) és -bevallom- tartalékba tettem ezt a lehetőséget mondjuk úgy, hogy azokra az időkre, amikor kicsit jobban el leszek keseredve. Ám így, hogy orvos ajánlotta, most mégis felcsillant a szemem. Az LDN tulajdonképpen Low Dose Naltrexone-t jelent, tehát alacsony dózisban adott Naltrexone-t. A normál vagy nagy dózisban adott Naltrexone-t valójában a heroinról leszokni akaró pácienseknek adják, ugyanis így (mármint nagyobb dózisban) gátolja az ópiátok utáni eufóriát és az ópiátok utáni vágyat. Először egyébként azt hittem, hogy ez valami vicc, de aztán mikor kiderült, hogy nem az, akkor végülis csak azt gondoltam, hogy hát ez "kurva jól" hangzik, basszus, mégis mi a T-Ö-K-Ö-M jön még?? Persze állítólag nem kell megijedni, alacsony dózisban másra (is) alkalmas ez a gyógyszer, például használják különböző autoimmun problémákra, Crohn betegségre, Sclerosis Multiplexre, HIVre, különböző rákos megbetegedésekre, szóval tulajdonképpen jó sok súlyos mindenre, de a lényeg, hogy kb 2004 óta kísérleteznek vele meddőségi kezelésekben, habituális vetélések esetében is. Például hatásos lehet azoknál, akik gyakorta küzdenek PMS tünetekkel, van PCO-juk, IR-ük, endometriosisuk, alvászvaruk van esetleg túlzottan szoronganak, vagy van valamilyen autoimmun problémájuk. Hát kérem szépen ez mintha én lennék egy pár dolgot leszámítva. A Naltrexone-t lefekvéskor kell bevenni (1 mg-4.5 mg-ig lehet elmenni), ami ilyenkor blokkolja az endorfin receptorokat, majd másnapra arra készteti a szervezetet, hogy az többet termeljen belőle. Az endorfin hiányos állapot javításán keresztül pedig úgy találták az orvosok, hogy javul az immunrendszer működés is. Persze gyors utánaolvasás során azért támadásokat is találtam, miszerint pont az autoimmun problémák esetében nem biztos, hogy mindig sikeres a kezelés, mert rossz irányba is eltolhatja az immunrendszert. Mellékhatásként olyanokat említ, mint az alvászavar, túl élénk álmok, hányinger, fejfájás és szájszárasság, meg gondolom még, amit csak a Jóisten tud. Egyelőre annyira nem merültem bele még a dologba, hiszen hátha nem is lesz rá szükség, de jó tudni, hogy van más cucc is az IVIG-en kívül, ráadásul ez lényegesen olcsóbb. 

Úgy tűnik ilyen ez a meddőség, mindig jön valami új. Van amikor az ember azt hiszi, hogy nincs már esélye, vagy csak egy maradt, erre hipp-hopp az ölébe huppan még egy és még egy  és még egy. Hát persze, hogy így sosem múlik el a remény! Ha végre megjön az alloimmun vérvétel leletünk, azt hiszem, lesz min elmélkedni, merre tovább. Természetesen, ha valakinek van már saját tapasztalata vele, akkor azt nagyon megköszönöm. (Naltrexone-on fejlődött gyerekek jelentkezését külön figyelemben részesítem - az őszintén felvállalt heroin függőséget természetesen bizalmasan kezelem :))

2016. január 18., hétfő

Elsüllyedt remények

Olyan érdekes, mostanában feltűnt, hogy egyre több barátomnak, családtagomnak nagyon feladja a leckét ez a 4.5 év gyerekcsinálási idő, amit mi itt produkálunk. Nem tudom nem észrevenni a reménytelenséget és az ezzel járó sajnálatot a szemükben. Hát mondjuk tény, nem kapkodjuk el nagyon ezt a dolgot. Ám azt már az első félévben/évben felfedeztem, hogy mások aggodalma az én teherbe-nem-esésemmel kapcsolatban sokkal erősebb, mint a sajátunk a férjemmel, de 2015 év végén igencsak azt tapasztaltam, hogy talán vannak, akik már egyenesen elvesztették a reményt azzal kapcsolatban, hogy nekünk valaha is lesz gyerekünk. Feladhatták. Kész. Ennyi. Vagy én nem tudom.

Például tudni kell, hogy nálunk a családban szülinapokkor meg újévkor záporoznak a szebbnél szebben becsomagolt és előadott köszöntések, jókívánságok a jövőre nézve. Vannak olyanok, amik telefonban akár percekig is eltartanak mire végig mennek az élet minden területén. Valami olyasmi, hogy Kislányom köszöntünk Téged Apáddal szülinapod alkalmából, minden szépet és jót kívánunk, légy egészséges, és kívánjuk, hogy hamarosan neked is legyen kisbabád meg hogy nagyon boldog új évet kívánunk Nektek, drága gyerekek (férjem és én lennénk), egészségetek legyen mindig jó, továbbra is így szeressétek egymást, legyetek sikeresek a munkátokban és hát kívánjuk, hogy az idei év hozza el számotokra a várva várt kisbabát. Ez megy 2012-től kezdve évről évre mindig, ráadásul ezen alkalmak során különbözőképpen, de lényegében ugyanezzel a tartalommal az egész család - a nagyszülőkön, keresztszülőkön, unokatesókon át mindenki - egyesével végigmondja ezeket a kívánságokat. Ezzel szemben a 2015-ös szülinapom és a 2016-os újévi köszöntés valahogy így zajlott: Drága Kislányom, boldog születésnapot kívánunk erőben egészségben, szeretetben! Meg úgy, hogy Egészségben, szeretetben és sikerekben gazdag, nagyon boldog új évet kívánunk, drága Gyerekeim.
Azaz idén SENKI sem mert már kívánni nekünk gyereket. Ez valami hihetetlen volt számomra. Vártam a perceken át tartó jókívánság záporban, hátha valakinél elhangzik a gyermekáldás meg az adjon az Isten nektek is kisbabát, de nem. Ha Anya nem, akkor majd biztosan Apa, vagy Tati, vagy Keri, vagy a többiek, vagy bárki, de sehol semmi. Mintha direkt ügyeltek volna rá, hogy nehogy megemlítsék! Igazából megkérdezhettem volna, hogy Anyukám, Apukám, azt' idén hol a gyerek, már nem jár vagy mi a fene? De aztán kicsit későn eszméltem.

Egyébként, ha már itt tartunk és jobban belegondolok, akkor a tanácsok típusában is vélek felfedezni azért fikarcnyi reményvesztettségre utaló jelet. Az első években még volt olyan barátom, aki például -félig meddig azért viccesen-, de a szexelés fontosságára hívta fel a figyelmet (hát ez nem volt valami szép dolog, de ugye nem értenek hozzá, ennyit tudnak róla aztán kész), majd voltak olyanok akik orvosokat, meg különböző tornákat ajánlgattak (mint például az Aviva). Ám amilyen tanácsokkal mostanában szembe kell néznem, az már sokkal magasabb szinten áll, mint holmiféle földhözragadt orvostudomány vagy egy ősi torna: néhanapján olyan dolgokkal találom magam szembe, mint a spiritualitás, ezotéria és ezek sokféle kombinációi.
Újonnan ajánlgattak nekem például híres természetfeletti erejű masszőrt, aki már sok párból kimasszírozta a gyereket. Gondoljatok bele: KIMASSZÍROZTA! Vagy BELEMASSZÍROZTA? Én nem is tudom, hogy mondják ezt helyesen.
Kérdezték azt is, hogy gondolkodtam-e már azon, hogy az előző életemben történt velem valami, ami miatt én rossz anyának érzem magam, és ez gátolja a teherbeesésem, mert higgyem el, létezik ilyen probléma és erre is van megoldás, utaztatásnak hívják, és ha ezen részt veszek és újra átélem vagy mittudomén, akkor majd az feloldódik. Hát azt mondjuk sejtettem, hogy természetesen RENGETEG pár esett ettől teherbe. De én meddig menjek vajon vissza? Bízom benne, hogy időszámításunk után voltam rossz anya, mert 35 éves leszek idén, nekem már nincsen időm évmilliókat visszautazni, hát még évmilliókat FELDOLGOZNI....!
Ezek mellett kínáltak nekem már mindenféle spirituális önsegítő tanfolyamokat, spirituális medicinákat, javasoltak ezekkel kapcsolatos könyveket, szóval sok mindenről volt már szó. Na, nem is részletezem, mert száz szónak is egy a vége, sajnos úgy áll a helyzet, hogy sokak szerint rajtam már csak a csoda segít: a Mágikus Erő, a Mirákulum, a Mindenség Ura, az Univerzum Teremtő Ereje, a Pozitivitás Mágnese, a Mindenható Konferenciája, vagy a Szellemek Testülete vagy tulajdonképpen bármilyen Magasztos Dolognak a Micsodájának a Kicsodája.
Hát így vagyunk. Márciusban meg jön az a maradi lombik, és bár itt lesz a Földön, én azért még hiszem, hogy van esélyem.
Szóval kedves Reményvesztett Ismerőseim! Ugyan már! Hát ennél azért többre vagytok képesek. Úgyhogy kaparjátok már össze magatokat, könyörgöm! :)

2016. január 16., szombat

Lendületes évkezdés

Úgy volt, hogy a vizsgálatok miatt nem voltunk sehol a nyáron (csak egy hosszú hétvégén), így szerencsére maradt év végére annyi szabim, hogy 2 hetet itthon tudtam lenni december végén. Vártam ezt a pihenést, mint a messiást, és nagyon jó is volt, feltöltött. Januárban pedig az első munkanap előtt alig aludtam valamit (melatonin ide vagy oda), mert hogy jaj, mi lesz megint vissza kell menni dolgozni, meg a nehezen elindulás reggel, meg a motiválatlanság, meg a munkaidő, mint kötöttség, meg a stressz és társai. Aztán közben meg minden olyan jól sikerült. Újból érdekesek a feladataim (egyébként ugyanazok, mint akkor voltak, amikor egyáltalán nem érdekeltek), nem esik nehezemre a bejárás, a bent maradás, nincsenek koncentrálással kapcsolatos problémáim és figyelemzavarom (legalábbis olyan mértékűek nincsenek, amik már bonyodalmakat okoznának), és szerencsére nem idegesítem fel magam különösebben semmin sem. Kicsit félek leírni, de úgy néz ki, hogy talán kezdek kifelé jönni a depresszióból. Persze volt már olyan, hogy azt hittem, vége és jól vagyok, majd mégis pár hétre újból leteremtett. Mindenesetre legyünk optimisták. 

Túl vagyunk az alloimmun vérvételen is, majd 6 hét múlva kapjuk meg az eredményt. Hezitáltam, hogy elhalasszuk-e, mert nőtt egy kisebb fajta takonygóc az orrmandulámon  vagy annak a helyén (bocsánat, ha kicsit több az információ). Semmi egyéb bajom nem volt, csak az az alattomos izé. Ugye Fülöp szerint egy ilyen vérvétel előtt nem hogy betegek nem lehetünk, de egy hónapon át beteg ember társaságában sem tartózkodhatunk. Persze ez ilyen enyhe télen és pont az ünnepek alatt azért valljuk be elég kivitelezhetetlen. Ez az az időszak, amikor az ember viszonylag rövid időn belül rengeteg ismerőssel találkozik, akikben tuti lappang valami, az éppen immunrendszerüket fejlesztő, örökké bacis és vírusos rokon és barát gyerekekről meg már ne is beszéljünk. Mindenesetre a lényeg a lényeg, hogy szerintem sikerült az összes cseppfertőzéssel terjedő bacilussal és vírussal találkoznom a vérvétel előtt. Fel is hívtam a labort, hogy mit javasolnak, menjek vagy ne menjek a vérvételre, mert ez a Fülöp által javasolt 1 hónapos karantén végülis csak nem jött össze. A laboros hölgy a problémámra egy sátáni kacajjal reagált és a tudtomra adta, hogy mennyire nem ért egyet a dokival ezen a téren és nyugodtan menjek, ha nincsen lázam. Így is történt. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. 

Közben pedig a következő vitaminkupaccal készítem fel a szervezetem a márciusi lombikra:

- 1*1 Omega 3
- 1*1000 mcg metilfolsav
- 2*750 mg C-vitamin
- 1*500 mg magnézium
- 1*1 Fertilovit kapszula (multivitamin, amit a Kaáliban ajánlották, és B vitaminokat, Cinket, D vitamint, szelént és Q10-et is tartalmaz, ezért azokat már nem szedem külön)
Ezeken kívül pedig természetesen velem tartanak a régi barátaim is: a metformin, l-thyroxin, és az inozitol. Egyelőre mással nem bombázom a testem és türelmesen várok. Nem siettetek most semmit, tényleg úgy érzem, hogy most minden a helyén van.