...és az eredmény

Nem is tudom, hogyan kezdjem, hogyan is telt el ez a várakozással teli két hét. Az inszem utáni első hét tulajdonképpen egész jól, tele pozitív vágyakozással, meg hassimogatással és egyebekkel. Olyan érdekes, mostanában egyre többet gondolok arra, hogy hogy (és mikor) fogom bejelenteni a barátoknak, családnak meg persze a munkatársaimnak, ha terhes leszek. Az első héten ezek a gondolatok teljesen felerősödtek, nagyon produktív voltam, szinte minden napra jutott egy egy ötlet. Ám tudni kell, hogy még nem találtam meg a legtökéletesebbet, a legfrappánsabbat, esetleg a legviccesebbet. Nos, a sors úgy hozta, hogy még mindig van erre egy kis időm, hogy kigondoljam, ugyanis úgy tűnik, hogy a veszély most sem fenyeget attól, hogy ezt a hírt hamarosan bárkinek is bejelentsem, úgy hogy hiányzik hozzá a legeszméletlenebb ötlet. A második héten nem éreztem semmit, azt sem hogy meg fog jönni, de azt sem, hogy nem fog. Nem fájt a hasam, nem görcsölt, úgyhogy úgy éreztem, hogy ebből akár még lehet is valami. Hétvégére ezzel szemben teljesen biztos voltam benne, hogy megjön. Sokat hezitáltam rajta, hogy dugdossam-e az Utrot, szúrjuk-e Clexanet, de úgy éreztem, hogy G. még hinni akar benne, nem örülne, ha abbahagynám, én meg azt, hogy ennyit azért meg tudok tenni, hogy legalább a hivatalos tesztnapig kibírom a szurkát, pláne, hogy valójában nem is tudhatom, hogy biztosak-e a megérzéseim vagy sem. Mi van ha mégis csak csoda történik, én meg lemondtam róla...Úgyhogy mostanáig ment tovább minden. Volt is egy kis civódás önmagammal, amikor is vasárnap annyira elkezdett görcsölni a hasam, hogy azon tépelődtem, ugyan bevegyek-e egy Algoflex-M-et. Csak hát hogy is van ez akkor? Böködöm a Clexanet, dugdosom az Utrot, azért, hogy megtartsak egy nem létező terhességet, miközben gyógyszert szedek menstruációs görcsökre? Nos, elhessegettem az Algoflex gondolatát, próbáltam lekötni magam a főzéssel. Reggel természetesen egy gigászi negatívat teszteltem, meg sem lepett, már el sem keserített. Csütörtökön is lenne egy tesztnap, de most nem hallgattam az orvosra, mert tényleg úgy érzem, hogy csak szenvedek ettől a visszatartott menstruációtól, úgyhogy ma mindent abbahagytam. 

Most pedig hamarosan elutazunk nyaralni, kipihenjük magunkat, élvezzük az életet, őrült nagyokat kirándulunk, jó meredek hegyeket hódítunk meg, óriási bombákat ugrálunk a tavakban, úgy, mint amikor -sajnos- nem kell semmit sem féltenünk....

Második inszemináció

A múlthét csütörtöki ultrahangon kiderült, hogy csak be kellett volna lőni azt a Merionalt. Egy tüszőm lett, na egyáltalán nem panaszkodni akarok, nem mintha akkora nagy baj lenne, mert ugye elég egy is a gyerekhez, csak hát abból indultam ki, hogy múltkor is kettő volt, aztán gondoltam így marad ez most már majdnem örökké. De nem így van, nem baj, már ezt is tudjuk. Meg azt is, hogy egyáltalán nem törvényszerű az, hogy mindig ugyanakkor van a peteérés (najó + - 1 nap). Én kis tapasztalatlan, ugye eddig mindig -az az spontán és Clostys ciklusban is- a 17. vagy 18. napon ovuláltam, így megy ez már 2 éve, mióta van peteérésem. Szépen ki is vettem a szabadságot péntekre, mondván, biztos, hogy akkor lesz az akció. De nem, fel lettem világosítva, hogy hétfő lesz a bevetés napja. Így hát csütörtöktől újból indult a Clexane, szombaton Ovitrelle, ma pedig túlestem a második inszemináción, szerdától mehet az Utro. Sokkal jobb élmény volt most ez az elsőnél, már ha szabad ilyet mondani. Ráadásul rajtam maradhatott a ruhám. Tudom, hogy vannak ennél nagyobb problémák is a világban, de engem tényleg annyira frusztrál és kiszolgáltatottá tesz az a műtős hacuka. 

Július 8. és 10. a tesztnap, így az eredményt a nyaralásunk előtt fogjuk megtudni, bár lehet hogy érezni fogom korábban is, akár pozitív vagy akár negatív legyen a kimenetele. Természetesen minden rossz ott motoszkál a fejemben az előző tapasztalatokból, úgyhogy kötöttünk biztosítást kórházi ellátásokra is, arra az esetre ha összejönne, de rám meg esetleg ugye - a szokásokhoz híven- éppen rám akarna törni a vetélhetnék...Mert hát így van ez: valaki autóbalesetre, valaki sportbalesetre, valaki lopásra, valaki meg vetélésre köti a biztosítást...Szóval nehogy aztán az legyen, hogy ott állunk külföldön a félretett pénzünk egy részét műtétre költve, miközben azt másra szánnánk, mondjuk asszisztált reprodukcióra. Hát igen, ki erre, ki arra, mi erre...

Tervek

Ha nem sikerül a második inszemináció (na igen, most már valahogy nem vagyok olyan optimista, mint először), akkor azért vannak terveim. Először is keresek egy nőgyógyászt, aki megvizsgál, és akire hosszútávon is számíthatok. Szeretném kivizsgáltatni magam, hogy van-e valamilyen gyulladásom, meg endometrozisom (vagy valami más, a méhem környékére, vagy a méhembe nem illő dolog), mert nagyon régóta ott motoszkál bennem. A 3. vetélés óta nagyon fáj a menstruáció, átsugárzik a lábaimba is, nem beszélve arról, hogy korábban minden menstruációt kihordtam gyógyszer nélkül, azóta aludni sem tudok bogyók nélkül, annyira fáj. Mondják, hogy ha elviselhetetlen ez a fájdalom, akkor gyanakodhatunk erre. No, persze nekem ez örök fejtörést okoz azóta is, hogy mi számít elviselhetetlen fájdalomnak. Ez relatív, ugye nincs összehasonlítási alapunk, nem tudjuk érezni, hogy másoknak mennyire fáj. Legalábbis fizikailag. Úgy érzem, hogy az enyém elviselhetetlen. Viszont ki tudja, lehet más valaki vígan elviselné...Nem beszélve a szurkáló érzésről, ami az alhasam legalján néha, mindenféle időben előjön. Megmagyarázhatatlan számomra, kb 5 éve tapasztaltam, az elején több orvosnál megfordultam, azóta is minden nőgyógyásznak megemlítem (talán pont a Kaáliba még nem mondtam), de egy ultrahangvizsgálat után mindenki kijelentette, hogy nincs ott semmi, tovább nem mentünk. Aztán egyik kitalálta, hogy biztosan valami végbéllel kapcsolatos ügy, ennek köszönhetően még tükrözésre is mennem kellett (ebbe nem megyek bele részletesebben, azon vagyok, hogy kitöröljem az emlékeit....), de ott sem találtak szerencsére semmit. Azóta semmi, csak úgy tűröm, ez nem elviselhetetlen fájdalom, de annál inkább fura, beazonosíthatatlan és oda nem való érzés. Szóval úgy érzem, hogy rám fér valami alaposabb vizsgálat. Lehet mioma? Nem tudom az okoz-e ilyen tüneteket. Azt sem, hogy a sok ultrahangozásom ellenére elképzelhető-e, hogy van, csak mondjuk nem vették észre? Hycosy-m is 2012-ben volt, ott akkor mindent rendben találtak, de lehet azóta már összenőttek a petevezetőim is, aztán teljesen feleslegesen inszeminálgatnak. Emellett szeretnék egy 3. napi és ovuláció utáni 7. napos hormonsort is nézetni. Ilyen is régen volt már. Korábban nézegettem ezeket magamnak is, akkor is , ha orvos nem kérte, mostanában meg a cukorterhelést leszámítva semmit nem figyelgetek. Igazság szerint mióta a Kaáliba járok jól elkényelmesedtem. Egyébként furcsa is ez nekem, hogy nem nagyon kérnek vizsgálatokat a Káaliban, nem nagyon keresgetik az okokat, meg ahogy hallottam végül is máshol sem. Értem én, hogy más  a profil, más hozza a profitot, és nem nő attól olyan gyorsan a sikeres teherbeesések száma sem, ha valakit félévig csak vizsgálgatnak, miközben akár teherbe is eshetne 2 hónap alatt. De annyi esetről hallottam, hogy valaki már több lombikon is túl van, és kiderül, hogy csak IR-e volt, majd pár hónapos diéta után természetes úton esett teherbe. Vagy ugyanilyen történetek például magas TSH-val, pajzsmirigy alulműködéssel. Nem gondolom, hogy az helyénvaló, hogy vannak esetek, amikor ezek a dolgok már csak több sikertelen lombik, stimulációk után derülnek ki. Vagy olyanról is hallottam, akinek a tizenakárhanyadik lombik után írták fel egy intézetben azokat a vizsgálatokat, amik nekem már 2 év próbálkozás után megvoltak (na jó 3 vetéléssel a hátam mögött), és még azt sem tudtam, hogy valaha ki fogok kötni egy meddőségi intézetben. Ha sikertelenséget nem is ezekből a vizsgálatokból derítik ki, akkor sem gondolom, hogy ezeknek így, ebben a sorrendben kell történniük. Lehet, hogy mi nem a leggyorsabban haladunk ezzel a stratégiával, de engem megnyugtatnak a vizsgálatok (akkor is, ha nekem elmondhatatlanul bosszantó ezeket a munkával összeegyeztetni). Megnyugtat az, hogy tudom, mik a bajok, hogy kezeljük azokat (legalábbis azokat, amiket ismerünk). Egyáltalán nem bánom, hogy előbb jól körbejártam a témát, több orvost is meghallgattam, hallgattam a saját megérzéseimre is, utánanéztem és magam is kértem vizsgálatokat,  mielőtt kikötöttünk a Káaliban....És most úgy döntöttem, hogy maradok is ezen az úton, és nem bízom teljesen rá magam csak és kizárólag az intézetre...
Szóval jó lenne találni egy megbízható orvost, hosszútávra olyan valakit, aki otthon van a meddőségi kivizsgálásokban is, de ha majd végre ott tartunk, akkor mondjuk terhesgondozásban is profi. Az az igazság, hogy én még ilyet nem találtam....(De szívesen veszem az ötleteket-privátban is, ha van ilyen kincse valakinek Budapesten :))