Kösz, jól vagyok

Tényleg. Talán a közel hat év alatt sosem voltam ennyire jól és kiegyensúlyozottan, sosem volt ennyire minden rendben és ezt komolyan mondom. Túl vagyok a hatodik biokémiai terhességemen, amitől szerencsére nem süllyedtem le a gödör aljára, mint úgy az előző öt terhesség és az összes sikertelen lombik után úgy minden alkalommal. Lehet, hogy van benne egy csepp megszokás is, bár ebben nem vagyok egészen biztos, mert az ötödiket is megszokhattam volna, mégis kiborultam tőle majd egy hónapra. 

Augusztusban még kicsit elkeseredetten döntöttük el, hogy elindítjuk az örökbefogadást, ami után szeptemberben már meg is volt az első kapcsolatfelvétel a Tegyesz-el és januárban túl voltunk már minden átvilágításon. Amennyire nem tartottam normálisnak elkeseredetten elindulni ezen az úton, szerencsére olyan gyorsan rázódott helyre bennem minden gondolat. Augusztusban magam sem gondoltam volna, hogy következő januárban én leszek a legboldogabb gyerek nélküli anya a világon. Azóta gyerekszobát tervezek, csecsemő ellátással kapcsolatos könyveket olvasok, és minden gondolatom a  talán még meg sem fogant, de majd egyszer biztosan megszülető gyerekem körül forog. Azt is elfogadtam, hogy ha sohasem szülök, akkor hát sohasem szülök, és ha ennek ellenére nevelhetek és szerethetek gyereket, akkor az égvilágon semmi sem fog hiányozni az életemből. 

Ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel nekem így elég nehéz tervezni a következő lombikkal. Úgy érzem az égvilágon semmi szükségem rá, és végre felhőtlen, boldog várakozással és tervekkel telhetne az az év vagy azok az évek, amíg megérkezik a mi gyerekünk is. Sokakkal ellentétben még csak feladásnak sem érzem ezt az egészet, mert hát mit is adhatnék fel ezzel? Maximum a génjeinket (ami mondjuk számomra sosem volt hangsúlyos), de a boldogságunkat, álmainkat semmiképpen sem. Az eszem azt diktálja, hogy itt van a vége. Ennek ellenére valahogy mégis beszippantott ez az egész asszisztált reprodukciós hangulat és ott motoszkál a fejemben, hogy talán mégsem kellene ölbe tett kézzel ülni és várni, meg hogy eddig csak két stimulációm volt még, ami igazán nem sok, és ha egyszer később mégiscsak úgy gondolnám, hogy talán akár egy testvért csak szülnék, akkor azért inkább még a mostani petéimből készült embriókat kellene kivenni a fagyóból, mint esetleg 40 év felett szarakodni ezzel az egésszel. Az is megfordult a fejemben, hogy így, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, talán lelkileg sem törne meg, ha ismét sikertelenséggel zárulnának a 3. stimulációból származó transzferek, szóval végülis miért ne. Valami láthatatlan valamint az eszem és az érzékeim felett álló erő visszahúz az Intézetbe, mégsem vettem még rá magam, hogy felhívjam őket és bejelentkezzek egy konzultációra. Szóval majd lesz valami ezzel az üggyel, végülis nem zárok ki semmit. Majd biztosan jelentkezem, hogy döntöttem.
Most az a lényeg, hogy csodálatosan vagyok, végre élek, végre hasznos dolgokkal foglalkozom, végre szép dolgokon gondolkodom és hálás vagyok azoknak, akik jó tanácsaikkal és tapasztalataikkal bátorítottak, hogy annak ellenére, hogy korábban nem éreztem teljesen késznek magam az örökbefogadásra, mégis azt sugallták, hogy érdemes elindulni ezen az úton <3 Nem tudom, mit hoz a jövő és mi fog történni, de most ennek köszönhetem, hogy - bármennyire is hihetetlen és alaptalan - végre én is anyának érzem magam.

Csak a szokásos

Azt hiszem, hogy jobban tenném, ha ezentúl csak abban a percben jelentenék be jó híreket, amikor éppen szülök. Nálam csak az lesz a biztos. Bár így, a 6. biokémiai terhességem után talán ideje lenne felfognom, hogy valószínűleg sosem fogok szülni, hogy nincs az a drukkmennyiség, nincs az a rámgondolás, nincs az a szer, nincs az az embrió, amivel én el tudok jutni a kezdeti fiszfaszosságból az igazi terhesség állapotába. 

Hálás vagyok, hogy ilyen sokan gondoltatok ránk <3, kár, hogy csak ismételni tudom önmagamat és most sem okoztam kellemes meglepetést. 

Terhességről, embriókról és mindenféle fiszfaszokról

Egyszer Fülöp doktor azt mondta, hogy azért ezekben az első, halvány kis tesztekben még nem igazán lehet bízni. Szerinte amíg a Hcg 3000 alatt van, addig nem nagyon szabad túlmisztifikálni ezeket a dolgokat, hogy a szavaival éljek, ilyenkor még nem igazán beszélhetünk semmiről, csak amolyan kis fiszfaszokról. (Na, mindegy én bírom a beszólásait.) Aki tartott már pozitív tesztet a kezében, de még sincsen kihordott terhessége, az szerintem tudja miről van szó, ez sajnos hatványozottan igaz a többszörös vetélőkre. 

Szóval hát szevasztok. Jelentem jelenleg éppen fiszfaszos vagyok!

Tudjátok, hogy ez nálunk mit jelent? Mivel ez a hatodik pozitív tesztem és nincsen még gyerekem, sajnos egyelőre az égvilágon semmit sem. De kérlek, kérlek, kérlek, drukkoljatok nekünk, hogy végre a MINDENT jelentse! 

Ketten vagyunk

Ez eddigi legfurcsább lombikom. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert tényleg mindenhez hozzá lehet szokni, vagy az van, hogy az örökbefogadás gondolta és átélése annyira elborította az agyam, hogy múlthéten majdnem elfelejtettem beadni a tűszőrepesztőt és a progeszteron 2 alkalommal is kimaradt délben. (Az örökbefogadásáról majd később írok, amíg nem vagyunk túl mindenen, nem akarok semmit sem elkiabálni.) A héten meg többször el kellett mondanom magamnak, hogy csak el ne felejtsek elmenni a transzferre, sokszor csak úgy leesett a semmiből, hogy jaj, nekem az is lesz még a sok száz teendőm mellett. Aztán a transzferre is egyedül kellett mennem, most először, mert a férjem nem tudott eljönni a munkából, olyan dolga volt, amit nem mondhatott le és helyettese sincsen rá, de valahogy ez sem volt zavaró, természetes volt, pedig ilyen tényleg nem volt még sosem, nem tudom, honnan a természetes érzés. Aztán most először nevettem sokat transzfer közben is, és még az sem stresszelt be teljesen, amikor percekig kereste a doki és az asszisztens az ultrahangon, hogy hol van az egy szem kis utolsó embrióm ebből a csomagból, én már tényleg úgy voltam vele, hogy nem sikerült felspricccelni. A mai napig nem vagyok benne biztos, hogy ott van, lehet, hogy csak az én megnyugtatásomra mondták, hogy megtalálták és ott van. Akkor ma még az is volt, hogy szórakozottságomban 16 mg Medrolt kapkodtam be a 8 mg helyett, mert hogy a tüszőrepesztőtől az ET napjáig 16-ot kellett szednem, aztán elviekben mától már csak 8-at, de úgy tűnik, hogy ez a feladat nekem ma túl bonyolultnak bizonyult, pedig tényleg semmi dolgom az égvilágon, csak ráhangolódni a terhességre. Ez most így sikerült, mindegyik ET és lombik kicsit más körülmények között zajlik, más érzésekkel megyünk bele, nem hiszem, hogy ezen bármi is múlik, és sosem tudjuk meg, mi hozza a sikert. 

Vajon Te velem maradsz most, Tökmag? 

ET+1, 20 cn, 6. DPO