És láss csodát: nem történt csoda

Nem vagyok annyira kiborulva amúgy, de ma azért elmegyek, és felhajtok egy száraz vöröset. Mi több, ha mindezek után ahhoz adódna kedvem, akkor becsípve körbefutom mondjuk négyszer a Városligetet vagy a Margitszigetet. Úgyhogy amennyiben ma összetalálkoznátok egy futóbolonddal ott, aki kissé mámoros állapotban szaladgál, akkor ne ijedjetek meg, az csak én vagyok:)

A lombik lesz a mi nagy dobásunk. Tudom!Tudom!Tudom!

Egy csík

Annyira nem is részletezném a dolgokat, nem akarom túlmagyarázni. Elég annyi, hogy nem éppen egy boldog bejegyzéssel fogom lezárni ezt az amúgy -sokunk számára is - elég borzalmas, szomorú, igazságtalan és nehéz hetet:(

Egyébként ezen a héten találtam még egy okot a stresszen kívül, amiért nekem sem biztos, hogy annyira erőltetnem kellene az inszeminációk (beültetések) utáni melót: az ember alapvetően azt gondolná, hogy a munka eltereli majd a figyelmet a tünetelemzésekről. Nos, ez lehet, hogy a legtöbb (normális) embernél így is működik. Nekem sikeresen elterelte a figyelmemet a tünetelemzés a munkáról. Hát ezúttal nem én leszek a hónap dolgozója, az egyszer biztos.

Bíztam a győzelemben pedig. 6-9. DPO-ig szinte csak azon gondolkodtam, hogy biztosan sikerült, mert sikerülnie kell, mert az utolsó inszeminációnk volt, és az nem lehet más csak sikeres. Meg egyébként is volt fáradtság, haspuffadás, hasfájás is, és ekkor még nem is az a mensiféle. Aztán 9. DPO-n elkezdett görcsölni a hasam, nagyon elkeseredtem, gyakorlatilag mindentől elment a kedvem, csak feküdtem, és nem is voltam hajlandó semmibe sem belekezdeni. De megnyugtattam ám magam hamar, ne vessük el, ne mondjunk le róla, bármitől is fájhat még, beágyazódás és a társai. Kész röhej, el is hittem. Mindegy.

Elárulok magamról még valami fontosat: imádok tesztelni! Odáig vagyok érte! Egyszer egy fajta tesztből az egyik drogériában felvásároltam egy egész készletet. Aztán mikor rájöttem, hogy ez így drága mulatság lesz, elkezdtem neten rendelni. Legutóbb 40 darabot vettem. Tudjátok, ha egyszer sikerül, szétpisilem az összeset és sorba állítom őket. 

Szóval másnap, 10. DPO-n csináltam egy 10-s érzékenységű tesztet. Negatív. De ekkor sem keseredtem ám el teljesen, jól utánaolvastam, megnyugodtam, hogy ez még semmi rosszat nem jelent, sok mindenkivel előfordult már, és utána pár nap múlva pozitívat tesztelt. Ám nekem 12. DPO-n is negatív lett a 10-es tesztem:( Ekkor azért már elhittem. Egy 10-es tesztnek ilyenkor már minimum halványan kellene mutatni valakit. Persze eszembe jutott, hogy azért 15. DPO-n, a hivatalos tesztnapon ellövöm az Intézetis 25-ös tesztet, mert - Figyelem! Mi mindenbe képes kapaszkodni egy inszeminált, kisbabára vágyó, akkor még derűlátó nő - biztosan rosszak a netes tesztek, az Intézetis lesz az igazi és jó, az lehet még pozitív. Gondolom nem árulok el nagy titkot: nem lett az.
Tudom, hogy a negatív teszt semmi ahhoz képest, mint amit azoknak a pároknak kell megélnie, akik hosszú évek küzdelme után kell, hogy elveszítsék a már több hetes babájukat. Nagyon igazságtalan dolog ez az élettől. Tudom, hogy koránt sem ért minket ma akkora veszteség, mint kedves Sorstársamat. Nagyon sokat gondolok rájuk. Tudom, hogy nekik kell most igazán nagy erő, és nem nekünk, akiknek csak ezt a sikertelenséget kell feldolgozni. Ám hazudnék, ha azt írnám most, hogy egyáltalán nem vagyok szomorú. Eddig úgy véltem, hogy ha az első nem is, de valamelyik inszem, hamarosan, biztosan fog sikerülni. Most viszont ezt abbahagyjuk, és én a lombikra egyelőre nem tudok új lehetőségként tekinteni. Olyan távolinak is tűnik nagyon, talán jövőre kerülhet ránk a sor. Emellett pedig úgy érzem, mintha egy vihar előtti riasztó vészjelző kürtölne a fülembe, ezzel nyílalna bele minden testrészembe. Valamiért, nem tudom miért, de az összes porcikám tiltakozik még a lombik ellen. Tudom, hogy ennek nálam nagyobb esélye van a sikerre, mint az inszemeknek, ezért ha ez kell, akkor ez lesz, és ezt fogom átkozottul szeretni, mert ezzel megint új remények közelednek. Így aztán nem is fogok tovább rinyálni.
És egyelőre persze megy tovább az Utro is, megy tovább a Clexane, 17. DPO-n, hétfőn találkozunk, egy újabb teszt eredménnyel, hátha, hátha csoda történik....Hátha....akkor is ha ezen a héten most nem bővelkedtünk a nagy csodákban.

Az inszemináció utáni napjaim - 6.DPO

Hogy mi is történik velem az inszeminációk utáni időkben? Kapaszkodjatok meg: tulajdonképpen ugyanaz, mint az inszeminációmentes időkben. Az elsőnél megkérdeztem a dokit, hogy ő milyen életmódot tanácsol, külön kihangsúlyozva a sarkalatos dolgokat: a munkát, a pihenést, a sportot, a sexet és az étkezést. Nos, ő azt javasolta, hogy minden menjen ugyanúgy, mint ahogy akkor éldegélek, amikor nincsen inszemináció. Az étkezésre azt ajánlotta, hogy váltsak át gluténmentesre, úgyhogy ilyenkor azért vigyázok, hogy ne vigyek be túl sokat, merthogy mióta tudom az IR-t és diétázok, sokkal több glutént viszek be, mint előtte. Előtte (azaz három évvel ezelőtt) ugyanis az általános napi evési rutinom -hogy is mondjam- elég egyszerű volt: nem reggeliztem semmit, ebédre pedig egy jó nagy, férfias adag hús és (sült) krumpli csúszott le, vacsorára szintén valami nagy adag hús valamilyen körettel. És kész passz ennyi, napi két étkezés, óriási adagokkal. Esetleg, néha néha, amikor úgy igazán jó akartam lenni önmagamhoz, akkor becsúszott azért gyors kaja is, nem tagadom. Ha nem voltam túl jól, akkor a halas verziót választottam, merthogy az biztosan diétás. Igen, igen, tudom, az étkezési kultúrám -enyhén szólva- nem volt túl kifinomult, nem is csodálkozom, hogy mindemellett IR-em lett, bár tény, hogy a mi családunkban amúgy is halmozott a cukorbetegség. Szóval egészségtelen táplálkozás ide vagy oda, azért az IR előtti étkezésem nem volt túl gluténban gazdag. Utána elkezdtem diétázni, így bejött reggelre a saját sütésű teljes kiőrlésű kenyér, a különböző rostokban (és gluténban) gazdag kekszek tízóraira, köretnek a bulgur, gersli és társaik. Inszemek után még mindig én sütöm a kenyeret, már tudok lassan felszívódót készíteni gluténmentes változatban is és köretnek inkább a barna rizst vagy a kölest választom. Igazából annyira azért nem bonyolítom túl, sok várandós eszik glutént, és nincs semmi gond, de ha azt könnyen meg tudom tenni, hogy lecsökkentem a bevitelt, akkor miért ne vigyáznék.
Ha meg már az étkezésnél tartok, akkor leírom azt is, milyen gyógyszer és vitamin féleségeket juttatok ilyenkor naponta a szervezetembe, hogy ha ott van a mi kis embriónk, akkor maradjon is ott és nem mellesleg jó nagyra dagadjon meg:

1*50 mcg Letrox (pajzsmirigy alulműködés)
2*850 mg Eucreas (IR)
Aspirin Protect
2*2 Utrogestan
2000-es Clexane
1 Femibion
1000 mg C vitamin
1 Magne B6
2*1000 mcg Metilfolate
2* 2000 mg Inositol

Azért remélem nem viszem túlzásba. Az inositolt csak nem rég kezdtem el, és amúgy egy sima, azaz nem inszeminációs ciklusban a C vitamint és a Magne B6-ot kihagyom a vitaminok közül, a gyógyszerek közül pedig természetesen az Aspirin protectet, az Utrot és a Celxanet. 

Az életem más területén minden ugyanaz, mint akkor, amikor nem vagyok jól meginszeminálva: sportolok, dolgozom, pihenek, sexelek, alszom, általában pont ebben a sorrendben :) Azért a sportra vigyázok, nem hajszolom túl magam, igyekszem kihagyni azokat a gyakorlatokat, amik a hasamat terhelik, de amúgy az IR miatt muszáj is mozognom. Ez a pozitív teszt után, várandósan is egy hangsúlyos dolog lesz, biztos, hogy valamit valahogyan sportolnom kell majd, hogy ne szálljon el az inzulinom. A munka...hát igen az már egy nehézebb ügy. Nem nagyon tehetem meg, hogy nem megyek be két hétig. Azaz hát helyesebben mondva, és ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, akkor persze megtehetném, de a lelkiismeretem és ez a fene nagy kötelességtudatom nem engedi meg nekem...Pedig a munkám elég stresszes. Tele konfliktussal, aminek közvetve vagy közvetlenül szinte napi szinten részese vagyok, és a munkatempó is elég feszített, más cégnél kétszer, de már olyat is láttam, ahol háromszor ennyien csinálják azt a mennyiségű feladatot, amire mi másfelen vagyunk. Egyelőre még nem gondolom, hogy feltétlenül az lenne a megoldás, hogy nem megyek be inszemináció után, igazából nekem kellene egy kicsit lazábban hozzáállni, és kicsit jobban tenni a feladatra, mint ahogyan azt amúgy sokan mások képesek igazán jól csinálni gyerekprojekt nélkül is. Így aztán a harmadik inszemináció után új programmal bővült a napi rutin: relaxálok, minden nap, lefekvés előtt, de bent is. Ha pedig sikerül az inszem, és pattintok egy csíkos tesztet, az biztosan minden kötelességtudatot, lelkiismeretet és teljesítménykényszert felülír majd. Ha nem tudok stresszmentesen dolgozni, akkor azonnal abbahagyom a munkát és hazajövök, és ha kell, akkor 9 hónapot ülök itthon a fenekemen a túlpihenéstől teljesen elszállva és lelassulva vagy ha az kell, akkor felfekvésesre fekszem a hátam. No, de ne szaladjunk ennyire előre. 

A tüneteim csak a szokásosak, tehát pontosan ugyanazok, amik a nagy könyvben is meg vannak írva: nincsenek terhes tüneteim. Hogy is lehetnének a 6.DPO-on? Azaz fájdogál picit a hasam, minimálisan, ha nagyon akarom, akkor kezdem érzeni a mellem is, fáradt is vagyok, de ezek akár a menstruáció tünetei is lehetnek. Őrjítőek egyébként ezek a napok. Most meg fog jönni, nem fog megjönni? Már nincsen fent új a neten ebben a témában, kiolvastam az egészet, már lassan minden nyelven, így aztán nagyon jól tudom, hogy ilyen korán soha, de soha nem tudom meg biztosra, hogy ez vajon a mensitől fáj vagy mert van odabent némi mozgás. Ennek ellenére óráról órára figyelem a testem minden mozzanatát: nos, nem is csoda, ha egyszer bedilizek.

Harmadik inszemináció

Kissé viharos körülmények között ugyan, de sikerült kedden elmenni a  munkából a 10. ciklusnapos ultrahangra, ahol két gyönyörűséges tüsző mosolygott a berendezés kijelzőjén (18 mm). Éreztem is most egész héten a petefészkem, szúrt összevissza, gondoltam, hogy nagy az aktivitás odabent, mindkét oldalon. Szerdán este be is adtuk az Ovitrelle-t, úgyhogy ma lezavartuk életem harmadik inszeminációját. Hogy is mondjam, ez volt az eddigi legjobb. Ha ez így működik, akkor még pár alkalom és orgazmusom is lesz. Nyugalom, csak viccelek. Viccelek, mert természetesen nem maga a bevetés volt kellemes, hanem, hogy a pihenőszobában velem lehetett G. Szerintem mi lehettünk aznapra az utolsók, mert nagyon kihalt volt minden, és az asszisztens hölgy behívta őt, hogy ne unatkozzak. Ott romantikáztunk a bőrfotelekben, és hát naná, hogy elkészítettük az első családi selfiet is :) Azért is viccelek, mert ha ez nem sikerül, akkor tulajdonképpen nem is lesz következő alkalom. Inszeminációból legalábbis biztosan nem. A keddi ultrahang vizsgálat után ugyanis kitért a doki arra, hogy mi van, ha nem sikerül a mostani. Azt mondta, hogy ő megcsinálja szívesen nekem a lombikot, de döntsem el én, mert, ha inkább úgy szeretném, akkor beleférhet akár még egy negyedik inszem is. Sokat gondolkoztam ezen amúgy mostanában, mert emlékeztem, hogy a legelső konzultációnk alkalmával is ő három inszemet javasolt a lombik előtt. De nem ez befolyásolt. Nehéz erről írni, pont most, mikor itt ficánkol bennem milliónyi sperma, aki éppen keresi a társát. Vagyis remélem, hogy még tényleg aktívan ott ficeregnek és nem nyírtam ki őket már akkor, amikor a férjemmel mi gyanútlanul romantikáztunk a nyugiszobában. Szóval ugye én már három pozitív tesztet is produkáltam egy éven belül "spontán" teherbeeséssel, ha lehet ezt így nevezni, ugyanis szteroid segítségével történt. Ha másban nem is, ez abban biztosan segített, hogy leállította az ellenanyag-termelést, de ugye a terhesség megtartását már nagyban akadályozta, ugyanis nem szabadott volna a fogantatás alatt és előtt szednem. Tehát a lényeg a lényeg, úgy gondolom, hogy ez a spermaölő szuper-képességem akadályozza az inszemek sikerességét. Fülöp is megmondta, hogy legnagyobb eséllyel a lombik jöhet szóba. Persze előfordulhat mással is, hiszen csak egy spermának kellene valahogyan megúsznia, de szerintem mindehhez annyira pontosan kell célozni és időzíteni, hogy erre még egy Ovitrelle és egy ügyesen spriccelő doktor sem biztosan képes. Szóval úgy döntöttem, ha ez nem sikerül, akkor abbahagyjuk ezt a vakon lövöldözést. 

Fura volt, hogy úgy indultunk neki a harmadik próbálkozásnak, hogy már arról beszélünk, hogy mi van ha nem sikerül. Ráadásul egyből adott is időpontot a doki október elejére egy lombik konzultációra, aminek végül is nagyon örültem, mert ha akkor foglalom le, amikor már tudom, hogy az eredmény nudli, akkor valószínűleg csak decemberre kapok időpontot, és mivel a jó isten nem sok türelemmel áldott meg, így nem gond nekem, hogy kicsit előreszaladtunk. 

Különös írnom is erről, mert mindezek ellenére valamiért most úgy érzem, hogy ez igenis sikerülni fog, és bár lehet, hogy nem úgy olvasható ki az írásomból, de tényleg pozitív vagyok. Ráadásul G. a legerősebb kabalám, biztosan szerencsét hoz, hogy együtt ücsörögtünk. Mindent be is írtam a naptáramba: augusztus 24-től: Utro és Clexane, szeptember 6-8-án: teszt és időpont kérés a 6 hetes ultrahangra, valamint seregnyi felkiáltójel kíséretében ott szerepel az is, hogy "lemondani a lombik konzultációt"!