Alloimmun vérvétel eredménye

Körülbelül egy éve próbálkoztunk, amikor először teszteltem pozitívat. Annyira örültem, és tudom, olyan sosem lesz már, mert az nem csak egy végre sikerült most már öröm volt, hanem abban benne volt egy olyan felhőtlen boldogság is, amiben nem volt semmi kétség, amiben nyoma sem volt holmiféle vetélésektől való félelemnek. Mégis bekövetkezett a baj. Akkor nagyon sírtam, de hamar ki is hevertem, mondván előfordul ez 30 évesen, olykor meg esik ez az emberrel.  A második kudarc után kezdtem el gyanakodni, és jobban elmerülni a témában, hiszen két egymás utáni veszteség talán nem lehet a véletlen műve. Már akkor sok mindent találtam az immunféle vetélésről, de én bevallom őszintén, hogy ezt hamar elvetettem. Egyrészt volt is egy megérzésem, hogy nekem ilyen nem lehet, másrészt meg a meddőségen belül ez azért olyan ritka, oly kevés embert érint (még akkor is, ha azt látom, hogy amúgy egyre többeket), miért pont én legyek az egyik, és hát elnézést mindenkitől, aki ebben a cipőben jár, de én azt gondoltam, hogy annyira szerencsétlen nem lehetek, hogy ez legyen a bajom. Az a sok kivizsgálás, meg az IVIG, nem, ez biztosan nem érinthet engem, hiszen ilyen szörnyű dolgok tulajdonképpen csak másokkal történhetnek. Ezután derült ki az MTHFR mutáció és én el is mentem ebbe az irányba, tömtem a folsavat, hittem benne, hogy ez a bajom. A harmadik vetélés után viszont már kételkedtem, hogy ez a genetikai mutáció a gond, hiszen, hiába a sok folsav, még sem maradt meg a baba. Ekkor kötöttünk ki először Fülöp doktor úrnál, aki elhintett egy olyat, hogy akár a rosszul szedett szteroid is okozhatta a vetélést, de persze ki kell vizsgálni. Na, nekem sem kellett több, el is hittem, hogy tényleg az okozta, nem kell nekem további vizsgálat, mert egyébként is embertelen, meg hát én még mindig nem lehetek olyan szerencsétlen, hogy immun problémám legyen. Persze aztán a sikertelen lombik után azért belemászott az elmémbe, hogy hátha mégis, de megmondom őszintén, hamarabb mentem el egy laparoszkópiás műtétre, és jobban hittem egy endomtriozisban vagy valamilyen összenövésben, mint az immun bajban, hiszen a szívem mélyén én akkor még mindig úgy képzeltem, hogy ilyen pechesek csak mások lehetnek. 

A 4. vetélés után viszont már nem maradt más irány és hát a héten meg is jött az alloimmun vérvételem eredménye, amiben beigazolódott, hogy az általános immunitás jelentősen fokozott celluláris immunfunkciók fennállásával jellemezhető, melyet alátámaszt az NK magasabb sejtarány és a fokozott sejtfunkciója (Na, és még ez is, tavaly ez rendben volt). Az MLC vizsgálat erős partnerspecifikus reaktivitást mutat, melyet a savóban található blokkoló faktor csak közepes mértékben csökkent, a vetélések hátterében erős alloimmun reaktivitás állhat. 

Fülöp doktor szerint erre IVIG és lipid is kelleni fog majd. Na, de én ezt most megint elhessegetem, és egyelőre tartalékba teszem ezt a lehetőséget, hiszen mi most más irányba indulunk, egyelőre az LDN-re koncentrálok. 

Egyébként amikor megnyitottam az eredményt, bevallom, ijesztő volt látni, hogy tiszta piros az egész, és nagyon sok a normál értéktől való eltérés, de közben meg nagyon örültem, hogy végre pontot tettünk az okok kutatásának a végére. Arról ne is beszéljünk, milyen érdekes az emberi természet, hiszen most már, hogy velem is megtörtént az, ami csak másokkal történhet, cseppet sem érzem magamat, magunkat annyira szerencsétlennek, mint pár évvel ezelőtt gondoltam a hasonló esetekről. Sőt, azt hiszem nagyon is szerencsés vagyok, hiszen tudom, vagy az LDN, vagy a lipid vagy az IVIG (vagy a kettő egyszerre) nekem is segíteni fog, hogy végre én is képes legyek kihordani egy kisbabát.