2017. március 22-én...

...sem szülök. Nem akartam eddig húzni az idegeket, semmiképpen sem, de hát este 7-kor érkezett meg a vérvétel eredménye, őszintén szólva már le is mondtam róla.

Reggel azért persze csináltam egy tesztet, ami negatív lett, és ezt igazán meg is írhattam volna, ha tudnék telefonról kommentet írni, de valamiért egy ideje nem tudok. Meg hát bevallom őszintén, nem vettem én készpénznek azt a negatív tesztet.

Szóval hétvégén azért minden este tapasztaltam olyan erős haspuffadást, hasfeszülést, hogy a Clexane beadása is komoly akadályokba ütközött tőle. Hiába döntöttem el, hogy nem akarok észrevenni semmilyen tünetet, vagy figyelgetni a testem (jól is sikerült amúgy), de ezt nem lehetett nem észrevenni. Úgyhogy megint nem adtam fel semmit sem a negatív teszt után, maximum már nem voltam olyan optimista, de nagyon vártam a vérvétel eredményét. Az meg nem jött, akárhogy is frissítettem a telefonomat. 

HCG-144, ezt írta a férjem. Ám valószínűleg rosszul fogalmaztuk meg az imáinkat, vagy nem elég körültekintően, mert nem mondtuk el, hogy 100 feletti HCG-t az én laboreredményemen szeretnénk látni és nem pedig egy rendszemtáblán reggel munkába menet. Az én 0-ás HCG-m sajnos egy szórakozóhelyen este 7-kor érkezett meg, ahonnan legszívesebben azon nyomban felálltam volna, és jöttem volna haza, de nem akartam otthagyni egyedül a barátnőmet, így várnom kellett míg megérkeznek a többiek. Borzasztó volt, azt azért elmondom. 

Nos, ez most így alakult, lesz majd minden jobb is. Ez a lombik is jó volt valamire. Mondjuk arra, hogy jól kipihenjem magam, hiszen az az egy hét, amit itthon töltöttem, nagyon kellett, és nagyon kisimultá tett. Arra is jó volt, hogy végre elfogadjam, teljesen felesleges beleélnem magam bármilyen tünetbe: hiába mondtam mindig is, hogy az inszemeknél egyáltalán nem puffadtam az Utrótól és ennyire még az első lombiknál sem, talán a másodiknál sem, valószínűleg változik ez is, és biztos, hogy hétvégére ez telítődhetett a szervezetemben, és a progeszterontól feszült ennyire. Vagy még arra tippelek, hogy esetleg az agyamtól. Más nem lehet.

Azt hiszem felesleges is tovább elemezni ezt a FET-et, mert mostmár mindegy is és egy a lényeg: 2.5 hónapon belül teherbe kell essek valahogy, mert három hónap a lipid hatósugara. A következő FET egy ciklus kimaradással mehetne, tehát augusztusban, amikor újítják a Káali műtőjét, így nem tartanak leszívást, sem transzfert. Ha minden úgy alakul, ahogy eddig, akkor nekem még pont augusztusra esik a peteérésem, szóval valahogy ki kéne tolni a ciklust, hogy szeptember elejére essen. Még nem tudom, mi legyen. Most még olyanok is járnak a fejemben, hogy nem hagyok ki ciklust, hanem az LDN-es dokimmal csináltatok egy inszeminációt, de szabin van, július 28-ára van hozzá legközelebb időpont, ami elég késő egy inszem szervezéséhez, de ha megcsinálják gyorsan, természetes ciklusban, akkor még akár. Nem tudom vannak-e ilyen rugalmasak, bár biztosan, nekik az jó pénz. Szóval akkor nyomkodom még picit az utrót, hátha később jön meg, és minden tolódik kicsit arrébb. A júliusi peteérés augusztusra, az augusztusi szeptemberre. Valamelyik végre csak a mi hónapunk lesz...

Hát ez volt, ez lesz, köszönöm, hogy gondoltatok rám. 

(ET+11, 30.cn, 15. DPO)

Az elmaradhatatlan tünetelemzés

Nincs semmi.
(ET+7, 26.cn, 11.DPO)

Eredmény

Először is, nagyon köszönöm szépen, hogy ilyen sokan gondoltatok ránk <3. Nem is csűrném -csavarnám tovább, szóval ez most nem sikerült. 

Azért írok néhány mondatot arról, hogyan töltöttem ezt a transzfer utáni 10 napot, merthogy eltekintve a végeredménytől, nem volt olyan rossz, és emiatt igazán büszke is vagyok magamra (ha már most másért nem is tudok). Nem voltam közben idegbajos, nem akartam sürgetni a DPO-kat, hanem minden egyes napot próbáltam úgy megélni, ahogyan az volt. Persze az más, hogy az érzelmek elég színes-széles skáláján sikerült mozognom, de talán ez is termesztés valahol. Az első 4 napban nagyon pozitív voltam. Bár megfogadtam, hogy nem fogom folyamatosan a tüneteimet figyelni, de valljuk be, ezt teljesen kiiktatni egy ET után lehetetlen. Mikor az ember tudja, hogy történt megtermékenyülés, akkor minden lenti érzést próbál valahogyan beazonosítani. Szerencsére magam sem figyeltem folyamatosan rá (mint az első lombiknál), mégis voltak erős tünetek, amiket nem lehetett nem észrevenni. 3- 4. napon (8-9. DPO) szinte egész napon át szurkált a méhem és néha el is kezdett feszülni, aminek nagyon-nagyon örültem (4 pozitív tesztelésből szerzett tapasztalat alapján én ezt nagyon jó dolognak ítéltem meg). Másnapra persze jó mélyre zuhantam: 5. napra (10. DPO) arra ébredtem, hogy minden elmúlt: feszülés, szurkálás, puffadás. Gyakorlatilag teljesen üresnek éreztem magam, mintha mi sem történt volna. Sikerült is kora reggel annyira bebőgőznöm, hogy nem is tudtam végül kifesteni a szemem. (Sokan meg is kérdezték, beteg vagyok-e, mert sápadtnak tűnök és vörösek a szemeim. Áhh, csak valami tavaszi allergia lehet ez...- válaszoltam rutinosan.) 6. napra (11. DPO) sem történt változás, annyi talán, hogy ritkán és rövid időre menstruációs görcs szerűségek is megjelentek, úgyhogy reggel megint kicsit pityeregtem, de a nap folyamán sikerült teljesen rendbe szednem magam: elfogadtam, hogy nem tudhatom mi van odabent, és pont úgy, mint bármilyen tünetet érezni sem garancia semmire, a tünetmentesség sem az, és különben meg ha nem is sikerül, akkor sincsen minden veszve, hiszen rengeteg lehetőségem van még arra, hogy sikerüljön. Ezt a napot ezért pont úgy töltettem, ahogy szeretnék amúgy minden egyes DPO-t eltölteni: józanul. 7. nap (12. DPO) hajnalán erős méhfeszülésre ébredtem, és teljesen felpuffadt a hasam. Gondoltam is, hogy na mindjárt meg fog jönni. Próbáltam visszaaludni, de elég erősen fájt, mikor is bevillant, hogy ez a mindjárt meg fog jönni érzés amúgy nem is olyan vészjósló tünet, és mikor kielemeztem, el is mosolyodtam, hogy ez egyáltalán nem erős menstruációs görcs, hanem valami más. Új tünet pedig az izzadás, és hidegrázás volt, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, sajnos a vetéléseimnél volt ez mindig. Ennek ellenére, ekkor azért boldogságomban pityeregtem el magam. Ismét madarat lehetett volna velem fogatni, de még mindig nagyon jól sikerült nyugodtnak maradnom, és kibírni a pisibe történő tesztlógatást. Így telt a 8. napom (13. DPO) is. Az izzadás és a hidegrázás továbbra is megmaradt, de megnyugtattam magam, ugyanis olvastam, hogy bár valóban gyakori tünet ez vetélések során, de mégis rengetegen jelezték, hogy volt nekik is terhességük első szakaszában, és mégis megszülték végül a gyereket, ami némileg megnyugtatott. Egyébként ez volt az egyetlen tünet, amit megnéztem neten, nem úgy mint az első lombiknál, ahol idegbajosan DPO-ról DPO-ra csak a neten lógtam, és tüneteket kerestem és elemeztem. Ezen a napon volt egy erősebb hányingerem is már, viszont megjelent a migrénem is, ezért a hányásérzés lehet, hogy amiatt volt. Nagyon kínlódtam a migréntől, mert ugye a feltételezett terhesség miatt semmilyen gyógyszert sem akartam bevenni, viszont a kedvemet nem szegte a dolog, ugyanis mikor lepihentem otthon munka után, láttam, hogy olyan kemény és puffadt a hasam, hogy ez csak azt jelentheti, hogy minden rendben van. El is döntöttem, hogy egy nappal előrébb hozom a tesztet a tervezetnél, és másnap, azaz 9. napon (14. DPO) tesztelek. Igaz, reggel úgy keltem, hogy megint nagyrészt elmúltak a tüneteim, csak ez a durva izzadás és hidegrázás maradt meg, de valahogy nem szegte kedvem a dolog. A teszt negatív lett. Nem mondom, kicsit meglepődtünk a férjemmel. Azt hiszem, mindketten picit másra számítottunk ezúttal, de a tünetek eltűnése miatt, próbáltam nyugtatni magam, hogy azért ez várható is volt egyben. Próbáltam tartani magam, de aztán a délelőtt folyamán jól elkeseredtem és megint lenyomtam immáron egy hosszabb hisztit. Ez tegnap volt, szombaton. Lehalkítottam és lefordítottam a telefonom, senkivel sem akartam beszélni, semmilyen chat üzenetet nem akartam olvasni, teljesen bezárkóztam, mert nem elég, hogy a napomat megkeserítette ez a totálisan reményvesztett, depressziós állapot, még a migrénem is brutálisra felerősödött. A neurológus által kiírt, bivaly migrén ellenes gyógyszeremet meg nem tudom szedni az LDN mellett. Na, nem kívánom senkinek a tegnapi napomat. Mocsok volt, nincs mit szépíteni ezen. Másra sem voltam képes, csak a fekvésre és miközben a fejemet ütögettem, mert annyira fájt, sorozatot néztünk, amikor is egyik résznél megállapítottuk a férjemmel, hogy hát vannak olyan szerencsések, akik zombiapokalipszis kellős közepén (!!!) is képesek teherbeesni. Hihetetlen basszus. Nevetőgörcsbe fulladtunk, hogy pont ez hiányzott a mai napra: gondoltuk, nézünk valami totálisan figyelemelterelő agymosást, erre fel még itt is terhesednek egyesek és még ennek tetejében ultrahang fotót is mutogatnak és mosolyognak meghatottan, mert pont összefutnak véletlenül egy nőgyógyásszal! Mégis hogy a fenébe tud ez megtörténni? A végítélet napján??:) Na, mi sem kellett több ennél, a férjem jól bemutatott a tévének és közölte a szereplőkkel, hogy az anyátokat, azt, köcsögök, és kiment a nappaliból nevetve. Talán ez volt az egyetlen vicces pillanatunk egész nap, nem bánom, hogy ma már vasárnap van. Azért teszteltem ma is. 10. nap (15. DPO): negatív, tünetmentes, jóval kevesebb izzadás és hidegrázás. Egyelőre sokkal jobban vagyok, mint tegnap, és tudom, hogy egyre jobban is leszek. Egyébként, ami a furcsa, nem érzem, hogy meg akarna jönni a menstruációm, ami lehet, hogy a progeszteronnak köszönhető, de azért nem egészen értem, mert inszemekkor is nyomtam és mégis éreztem, hogy meg fog jönni, mert annak ellenére görcsöltem. Most semmi. Nem gondolom, hogy ebből még ilyenkor bármi lehet, de akkor sem értem. Mindenesetre viszlát karácsonyi szülés, és viszlát 2016-os baba!

Vége

Gondolom nem okozok nagy meglepetést, ha azt írom, hogy ebben a csatában szépen elvéreztem. 

Igazából már aznap este sejtettem, amikor megírtam az előző bejegyzést. Egyre csak csordogált és már piros is volt. Szombaton, azaz másnap, ET+10-en, 13. DPO-n azért persze csináltam tesztet, mert hátha egy Mazsola megmaradt, de persze semmi, egy nagy büdös negatív. Ekkor már a hasam is jócskán fájt és valljuk be, elég rendesen meg is jött. Nem mondom, hogy nem sírtam pár órát úgy, mint egy kisgyerek és persze ettől a szemeim is cefetül feldagadtak. Igazából annyira, hogy alig tudtam őket nyitva tartani, de csak sikerült elintézni aznap pár dolgot a karácsonnyal kapcsolatosan. Hát lehet, hogy azért nekem is meglepetést okoz majd az, amit tulajdonképpen én fogok adni. 

Teszt persze van mindig, ET+11-en, 14. DPO-n, ma, ET+ 12-n, 15. DPO-n is volt. Igazából szerdán, a hivatalos tesztnapon 17. DPO-n már nem sok értelme van a tesztnek, mert lassan már a menstruációm is befejezi a dolgát. Pedig természetesen pár napja még terveztem aznapra is, mert a remény hal meg utoljára, annak ellenére, hogy én még olyat nem hallottam, hogy valakinek 15., 16. DPO-n negatív volt a tesztje, aztán 17. DPO-n meg ott virított a pozitív (vérzés ide vagy oda). De várom azon jelentkezőket, akikkel ez megtörtént, talán akkor én is leszokom az idegbajos, korai tesztelésekről. 

Szóval így állunk most. Úgy tűnik elhagytam a Mazsoláimat valamelyik DPO-n...Ezért hát ilyen üres hassal telik a december, így fog telni a karácsony, így fejeződik be 2014 és így telt a szülinapom is ebben a hónapban, és így kaptam a hírt arról is valamelyik még biztató DPO-n, hogy az egyik legjobb barátnőm is kisbabát vár. Így van ez, van ahol egy élet nem marad meg, máshol -hála Istennek- utat tör magának. Egy idő után biztos voltam benne, hogy azért történik ez, így időzítve és ebben a sorrendben, hogy együtt babázhassak vele. Most meg szépen, lassan és ütemesen verem a fejemet a falba, azért, mert több napon át is képes voltam hinni a csodákban. 

Úgy gondolom, az embernek mindig, minden egyes nap van miért hálát adnia, akkor is, ha az nagyon apróságnak tűnik. Én most, ugyan sok minden más mellett, de hálát adok azért is, hogy nem karácsonyra kaptam ajándékba ezeket a véres játékokat, mert ahogy reagáltam erre az egészre, hát lehet, hogy az Anyukám az ünnepi, családi ebéd közepette aggodalmában bevitt volna a pszichiátriára. Persze ez így már nem fog megtörténni, mert addigra tökéletes állapotban leszek. Igazából már most jól vagyok, nálam nagyon nagyon hamar eltörik a mécses, de szerencsére nem szoktam sokáig mélyen maradni. Tulajdonképpen már szombat este is jobban voltam és sokat nevettünk G-vel, meg is engedtem, hogy előtörjön belőlem a szokásos fekete humorom a sikertelenséggel és a ráérős gyerekgyártásunkkal kapcsolatosan, amit mondjuk Ő nem igen értékelt, de sose szokta. Mindegy, erre tulajdonképpen nekem van szükségem:)
Szóval hajrá Lányok, akik jövőre kapjátok meg az új lehetőséget, én is csatlakozom hozzátok! 2015-ben márpedig mindannyiunknak kell -legalább- egy gyerek!

A mániákus tesztelés és tünetelemzés markában

Ígértem egy 11. DPO-s tesztelést, ugyebár. Ez a lelkesedésem egészen addig ki is tartott, amíg teljesen "véletlenül" (köhmköhm) rá nem leltem Cicmorgó írásában, hogy ő 10. DPO-n kapott először hírt iker Kislánykáiról 10-es erősségű teszttel. Gondoltam magamban, hogy ebből a kalandból én sem maradhatok ki 10 DPO-n, ET+7-en, mert hát ha Isten nekünk is megadja, hogy mindkét kis gyerekkezdeménykénk belefúrta magát a méhnyálkahártyámba, akkor nekem is itt az ideje a tesztelésnek. Így hajnalban sikerült is ellőni az első neten vásárolt 10-es erősségű tesztet. Persze hófehér maradt. Tettem-vettem, ettem egy szendvicset, ittam kb 2 dl vizet, eltelt jó két óra, és csak azon morfondíroztam, hogy nem jók azok a netes tesztek. Valami baj biztosan van velük! (Azon kívül is, hogy sosem volt nekem az még pozitív:)) Így hát gyorsan elmentem még pisilni, ugyanis azt a másfél órája megivott 2 dl vizet nem ítéltem meg túl soknak, ezzel szemben viszont a vizeletem gyönyörű sárgán csillogott át a műanyag pezsgőspoháron ahhoz, hogy ezt megtartsam, amíg beszerzek egy gyógyszertári 10-es tesztet, de persze előtte, azért kipróbálok még egy neteset, hátha nem rossz mind. De ez is rossz volt. Fehér maradt. Leszaladtam a gyógyszertárba, ahol többször is elmondtam, hogy 10-es tesztet kérek, lehetőleg minél többet. De csak egy Gabriel volt, majd délután hozzák a többit. Repültem haza Gabriellel, és még kabátban kaptam elő a dobozt a táskából (csodálom, hogy nem vittem magammal a vizeletet, hogy még útközben hazafelé megcsináljam a tesztet), amikor is feltűnt, hogy 25-ös a teszt... A Sors. Így jelzi nekem, hogy feleslegesen erőlködöm a 10. DPO-s tesztelésekkel. De azért ellőttem egy harmadik 10-es netest is, mondván, hogy nem lehet, hogy háromból három el van rontva. De ez sem működött. Mind rossz! Persze nem keseredtem el, egy apró pillanatra sem. Tényleg arra gondoltam, hogy nem dőlhetek be ezeknek a teszteknek. 

ET+8-on, 11. DPO-n, tegnap viszont már nagy reményekkel csepegtettem a hajnali pisit a már GYÓGYSZERTÁRBAN (!) vásárolt Amazonra. Persze semmi. Nem mondom, hogy nem hullottak záporozva a könnyeim, és nem azért, mert ilyen korán elástam a siker lehetőségét, de nagyon féltem attól,  ami vár rám az elkövetkező napokban és, hogy hogyan fogok ezzel szembenézni. Ennek ellenére ezen az estén nagyon boldog voltam, ugyanis kicsit kezdtem egy feszülő érzést beazonosítani odalent a méhemben, ami szintén emlékezetes volt nekem régről és jó jelnek tulajdonítottam. Alapvetően nem terveztem 12. DPO-n tesztelni, de úgy feküdtem le, hogy ha van ilyen jó érzésem, akkor tuti, hogy fogok reggel. Hozzátartozik az is, hogy ezen a héten ez volt az első nap, amikor álom jött a szememre, mert kissé kóros álmatlanságban szenvedtem egész héten. 2-3 óráknál nem aludtam egy szemernyit sem többet és a fejem is 3, de talán 4 napon át is folyamatosan görcsölt, nem beszélve, hogy hőemelkedésem is lett. Természetesen ezeket a tüneteket is a pozitívak közé soroltam, akkor is ha kissé kellemetlenek voltak.
Ma reggel, ET+9-en, 12. DPO-n  a hasam ébresztett. A feszülés, és a tompa enyhe nyomás benne erősen biztatott, hogy pezsgőspohárba pisiljek. A betétemen pedig sárgás barna foltok jelentek meg, amiről boldogan állapítottam meg, hogy beágyazódás, csakis beágyazódás lehet ez!Téptem fel a gyógyszertári és a netes 10-est. Valahogy úgy éreztem, hogy ez ma tuti pozitív lesz. De semmi. 5 perc után újra megnéztem és a netesen láttam egy halvány csíkot. De olyan, de olyan nagyon halvány volt, hogy az ott sem volt, csak a szemem káprázott. Oda is adtam őket G-nek, hogy ő is hozza meg a végső ítéletet és dobjuk ki, de hozzátettem, hogy én nem látok rajta semmit. Nézegette és azt mondta, hogy netesen mintha lenne valami, de nem tudja, hogy odaképzeli-e. Bár ezzel az erősséggel inkább száradási csíknak kellene ezt nevezni, de valahol örültem, hogy nem csak én bolondultam meg még ebben a lakásban. Munkába indulás előtt még tettem egy pisi kört a WC-ben, és hát lám-lám a WC papíron rózsaszínes foltok jelentek meg...dettó ugyanaz a forgatókönyv, mint az előző két biokémiai terhességem azt leszámítva, hogy azoknál egyértelműen csíkos teszteket produkáltam és nem csak ilyen képzeletbeliket. Érdekes, hogy valahogyan nem keseredtem el. Tudtam, hogy jót is és rosszat is jelenthet ez, de valahogyan annyira jóérzésem volt. Jól is telt a munkanap, egész nap nevettem, annak ellenére, hogy 5 percenként jártam ki a mosdóba bugyivizsgálatra, és 5 percenként megállapítottam, hogy ez bizony szivárog. Rózsaszín, de szivárog és néha kicsit darabos is...Nem telt meg egy tisztasági betétnyi, és mire odaért inkább barna lett, de elég nehéz a színt megállapítani, ha közben csurog a progeszteron is (sorry for TMI). Hasam még mindig feszül, fájdogál is, de nem mondanám még menstruációs görcsnek, inkább olyan nyomás féleségnek. Persze írtam a dokinak, aki vissza is hívott. Azt hittem, hogy megnyugtat kicsit, hogy beágyazódás van, hékás, nem kell még elásni az egészet, de igazából semmi ilyet nem mondott. Persze mondta, hogy ha 3 napos embriókat kaptam, akkor még ne hagyjam abba a gyógyszert, emeljem a magnéziumot, meg az Utrot is lehet, igyak bort, aztán várjunk. Kicsit úgy éreztem, hogy, ha 5 naposak lettek volna, akkor már inkább nagyobb a gáz, szóval, ha 2 nap múlva is itt tartok, akkor gondolom tényleg eláshatom. Persze ezt csak én éreztem, nem ő mondta.
Azt pozitívnak tartom, hogy nekem Utro mellett eddig még soha, de soha nem jött meg. Akkor sem, amikor 16-17. DPO tájékán már majd leszakadt a hasam és a derekam, akkor sem, amikor úgy éreztem, hogy egy vérrel telt lufit hordok a méhemben, és csak egy kis szúrás és durran ki belőlem néhány liter vér. Eddig minden alkalommal az Utro abbahagyása után 1-2-3 nap múlva jött meg. Szóval ez nem menstruáció lesz. Valakik vagy valaki vagy be, vagy kifelé akar jönni és én mostanra már cseppet sem vagyok annyira optimista, mint reggel voltam. Hétvégén, ha nem is minden, de valami majd kiderül. És én nagyon -nagyon félek a csalódástól....

Nem is az enyém lenne...

...ez a blog, ha a szokásos idegbajos tünetelemzéseim elmaradnának...

ET+3-on (6. DPO) nagyon erős aktivitást éreztem ám odalent. Előtte este menstruációszerű görcseim voltak, nem olyan nagyon erősek, és nem is állandóak, de néha néha néhány perc erejére megjelent. Nem is tudtam igazán aludni tőle, hiszen jó jelnek tudtam be, ilyen korán -gondoltam-nem jöhetnek menstruációs görcsök, így aztán gondolatban elkezdtem drukkolni és mantrázni a Mazsoláknak, hogy tapadjanak meg. Jaj Istenem, micsoda verseket költöttem, reggel jót kuncogtam magamon (meg gondolom kínjában néhány költő is a Mennyekben). Aztán másnap szinte egész nap duzzadtak és dagadtak voltak a melleim, rendesen fájtak is ám, puffadt és kicsit nehéz volt a hasam. Persze a racionalista énem magamra szólt, hogy valószínűleg azért érezhetem jobban a melleimet, mint mondjuk inszeminációk után ilyenkor,mert nagyobb mennyiségű progeszteront használok, mint akkor, és a méhem is igazán lehet nehéz a leválni készülő méhnyálkahártya miatt. Mert hát szépen ki van találva az emberi szervezet.

ET+4 (7. DPO) reggelén a melleim szépen le is eresztettek, minimálisan érzetem őket és inkább a mellbimbóim voltak érzékenyek, nem pedig az egész mellem. Hát igen, egy egy titkos pillanatban -bevallom- elég rendesen megnyomkorászom őket és most, itthon, nyugiban biztosíthatok mindenkit róla, hogy elég sok ilyen pillanat akad. Ráadásul a hasam puffadása is alábbhagyott.

ET+5  (8. DPO) reggelén már teljesen elkeseredetten keltem fel, igazából a mellbimbó érzékenységen kívül nem éreztem semmit az égvilágon, és azon morfondíroztam, hogy fogom elterelni a gondolataimat. Magam megnyugtatására beletemetkeztem az utóbbi idők kedvenc hobbijába, azaz a neten való kutakodásba, és hát rájöttem - mint mindig -, hogy nagyon nagyon kevés nő érez ilyen korán még bármi tünetet. Az, hogy én eddig minden "terhességemet" megéreztem a tesztelés előtt, igazából nagyon ritka "adottságok" egyike. Ráadásul ennyi idő után már abban sem lehetek teljesen biztos, hogy pontosan mikor kezdtem el érezni őket. Az is lehet, hogy csak a 10-11. DPO-n, hiszen egyrészt természetes ciklusban nehezebb behatárolni az ovuláció pontos idejét, ráadásul akkoriban nem is volt még ebben ennyi tapasztalatom, mint most, másrészt pedig tényleg nagyon régen volt már, és mivel én ezeket sehová nem írogattam fel akkoriban, elképzelhető, hogy a tesztelésre való egyébként egy-két napos várokozásom évmillióknak tűnt szépen eltorzítva az ezzel kapcsolatos emlékeimet és gondolataimban átírva a DPO-k számát. Ezzel szépen meg is nyugtattam magam és végül kitaláltam egy sokkal jobb programot, méghozzá hogy megtervezem, megszervezem a karácsony körüli teendőket, ajándékbeszerzéseket, menüt, dekorációt és hasonlókat, hiszen az összes gondolatom ezidáig a lombik és beültetések utáni izgalmak körül forgott, semmit nem foglalkoztam még a karácsonnyal. Egy cseppnyi ünnepi hangulat nincsen sem az otthonunkban, sem pedig a szívünkben, és ez nem jó így. Megfogadtam hát, hogy lecserélem ezt az idétlen hobbimat valami sokkal hasznosabbra és tevékenyebbre. A gondolati szinten történő nagy serénykedések közepette persze néha-néha le le csúszott az agyam a méhembe, körbenézni, hogy mi történik oda lent és ha nagyon nagyon akarom, akkor elmondhatom, hogy ezen a napom picit szurkálgatott a hasam, ami nagyon emlékeztetett régről valamire és amit szintén egy jó jelnek tartottam, és a melleim is szépen elkezdtek újból fájdogálni.

ET+6 (9. DPO) reggelén, azaz ma viszont megint semmit sem éreztem, a melleim érzékenysége totálisan elmúlt és sehol nincsen már/még a tegnapi oly' megnyugtató hasszurkálás, bár próbálok azért nem csak erre koncentrálni. Gyakorlatilag minden másnap érzek ezt azt, ami bármit jelenthet ugyan, és nagyon jól tudom, hogy nagy valószínűséggel a progeszteron okozza, de engem valahogy megnyugtat, ha érzek valamit és az a valami mondjuk nem éppen menstruációs görcsökre hasonlít vagy legalábbis ha arra is, akkor sem a túl erősekre.

Teszt? Amolyan maratoni-félét tervezek: 11. DPO-tól kezdem két naponta megállás nélkül  a hivatalos 17-ig:) Érzem, hogy nagyon jó móka lesz!

Nos, hát ennyi, így éldegélünk ET után mi, bízom benne, hogy még mindig hárman.

ET+2 és 5. DPO

Nos, és akkor vegyük sorra, mi is történik velem a transzfer után azt leszámítva, hogy folyamatosan a hasamat fogom, mintha tartanék egy kis erszényt, nehogy kipotyogjanak a Mazsolák. Néha eszembe jut, hogy össze kellene szorítanom a combomat is, és úgy járni-kelni:) A tüneteimről sok említésre méltót nem tudok mondani, remélem azért, mert még nem is lehet. Kicsit szurkálgat a hasam, de igazából az szinte a leszívás óta tart, és egyébként inkább olyan mintha múlófélben lenne, nem pedig erősödne, csak úgy mint a pisilés is, mármint az is a leszívás óta mintha mindig picit nehezen menne. A melleimet is picit érzem, de az szintén még a beültetés előtt kezdődött, gondolom azért, mert akkor kezdetem el dugdosni a progeszteront, szóval ezt sem tekinthetjük mérvadónak. Hasam picit puffadt, de egyáltalán nem mindig, sőt, nagyon ritkán, de ez is lehet a progeszteron tünete. Mindenesetre minden olyan gyengécske, hogy ha nem figyelnék rá, észre sem venném. Lehet, hogy ezt hívják mások tünetmentesnek és remélhetőleg ilyen korán még teljesen normálisnak. Azért nagyon vágyom rá, hogy mielőbb érezzek valami erősebbet. 

A szedett szereim repertoárja majdhogynem ugyanaz, mint az inszeminációk után, de azért összefoglalom itt is:

- az kimaradt a korábbi bejegyzésből, hogy a punkció napján is szúrnom kellett egy fél Ovitrelle-t, úgy volt, hogy a transzfer után is kell, de aztán ezzel kapcsolatosan meggondolta magát a doki.  Még jó, különben, hogy élném így ki az idő előtti tesztelési mániámat? 

- punkció másnapjától 3*2 Utrogestan kúp (választhattam volna a Crinone-t is, de amit összeolvastam róla Tőletek és az internet más bugyraiban, hát inkább megköszöntem a doki javaslatát, és döntést hoztam a combomon olykor-olykor selymesen folydogáló, ragacsos és csomós, az ujjaimat jól hidratáló, az összes bugyimon a tisztasági betétek ellenére nyomot hagyó csodálatos Utrogestan mellett. Azt már jól ismerem, és legalább nem mar.)

- Clexane-t már szúrom a stimuláció 3. napjától (november 21 óta) és szerintem engem erről már majd csak - a számomra még mindig ismeretlen - saját doki fog leszedni.

- 2*850 mg Eucreas a pozitív tesztig. Pozitív teszt esetén átváltok 2*1000 mg Merckformin XR-re

- 50 mcg Letrox

- 3*1000 mcg metilfolate. Ezt egyébként most megemeltem. A legutóbbi vérvételen nézettem egy folsavat, és nem igazán voltam elégedett az eredménnyel. Határértéken belül van ugyan, de abszolút a referencia tartomány alsó határát verdeste, pedig megállás nélkül szedek másfél év óta 2*1000 mcg-t, és minimum 2 havonta egy Fembion is lecsúszik (az inszemek előtt és után szedtem, negatív tesztek után abbahagytam). Ennyit számít az MTHFR mutáció homozigóta formában. Remélem azért sikerül kicsit feltornázni.
- 1 Femibion 800
- 1*500 mg Magnerot
- 2* 1000 mg C-vitamin
- 2000 NE D- vitamin
- 2*1 vas (vashiányom van)
-2*2000 mg Inositol

A Prednisolont szándékosan hagytam ki, a transzfer után ugyanis abbahagytam a szedését. Már régen megfogadtam, hogy bármit is mondanak ezzel kapcsolatosan a Kaáliban, én úgy fogom szedni, ahogy anno azt Fülöp javasolta, szóval a beültetésig. Még jó, hogy volt egy ilyen egyértelmű javaslat, mert a Kaáliban tulajdonképpen azt mondták, hogy ahogy érzem, végül is beszedhetem, ami még hátra van a dobozból, aztán nem muszáj. Egy 100 szemes dobozom van, úgy gondolom, hogy ha ennyire mindegy, hogy még 15 darab van -e benne vagy 80, hát akkor tényleg nem fogom szedni. Meg egyébként, ha az érzéseim is eldönthetik, nem csak a doki, nos akkor én ezt így éreztem most, majd máskor lehet, hogy másként fogok érezni iránta.

És jöjjön néhány szösszenet a pihenésemről:

Már nem is tudom, milyen régen elhatároztam, hogy én márpedig otthon fogok csücsülni a transzfer után 2 hétig átszellemülten bámulva egy könyvet, filmeket, a falat, vagy akármit olykor olykor felocsúdva ezekből és magam előtt elképzelve az osztódott gyerekkezdeményeinket, ahogy növekednek bennem, majd fúródnak bele a méhnyálkahártyámba, ezekkel a gondolatokkal segítve a terhesség létrejöttét. Aztán amilyen gyorsan közeledett ez az idő, olyan iramban gyarapodott a munkám mennyisége. Most legszívesebben azt írnám, hogy csak azért, hogy velem kicsesszen, és csak azért, mert ez a nyamvadt munka a vesszőparipám. De valószínűleg nem, csak egyszerűen így alakult és azért mert egyszerűen mindig rengeteg van és ha megkérdeznék, hogy ha csak rajtam múlna, nem pedig a ciklusaimon, akkor nekem mikor lenne úgy igazán nyugalmas és aktuális a transzfer, akkor valószínűleg nem találnánk ilyen időpontot, mert irdatlan mennyiségű van általában és én mindig sajnálnám a kollégáimat is, hogy rájuk ömlesztem a sok szemetet, ellenben velük, akik simán és egyébként akármikor ömlesztik rám a sajátjukat. Valahol így van ez rendjén, csak ne érezném én ettől mindig ilyen rosszul magam. Nem tudom minek hívják ezt, munkamániásnak vagy lúzernek. Gondolom inkább az utóbbinak. Egy hétig maradok itthon, de már az is megfordult a fejemben, hogy már hétfőn, azaz 5 nap után bemegyek, mert nem vagyok még elég lúzer az egy héttel. De próbálok azért kitartani egy hétig, mert G.-től valószínűleg rendesen megkapnám a magamét kiselőadás formájában arról, hogy ugyan nekem ne legyen fontos a munka és a kollégák, gondoljak a bennem növekvő 2 kis Mazsolára. És tényleg, most én másra nem is gondolhatok, és igenis, csak legyek képes kiverni a fejemből a munkát!

Más: ma kellett telefonálni a Kaaliba, hogy a tesók megélték-e a mai napot. Sajnos nem, úgyhogy nem maradtak fagyasztásra. Várható volt, de azért inkább biztosra mentem. 

Az inszemináció utáni napjaim - 6.DPO

Hogy mi is történik velem az inszeminációk utáni időkben? Kapaszkodjatok meg: tulajdonképpen ugyanaz, mint az inszeminációmentes időkben. Az elsőnél megkérdeztem a dokit, hogy ő milyen életmódot tanácsol, külön kihangsúlyozva a sarkalatos dolgokat: a munkát, a pihenést, a sportot, a sexet és az étkezést. Nos, ő azt javasolta, hogy minden menjen ugyanúgy, mint ahogy akkor éldegélek, amikor nincsen inszemináció. Az étkezésre azt ajánlotta, hogy váltsak át gluténmentesre, úgyhogy ilyenkor azért vigyázok, hogy ne vigyek be túl sokat, merthogy mióta tudom az IR-t és diétázok, sokkal több glutént viszek be, mint előtte. Előtte (azaz három évvel ezelőtt) ugyanis az általános napi evési rutinom -hogy is mondjam- elég egyszerű volt: nem reggeliztem semmit, ebédre pedig egy jó nagy, férfias adag hús és (sült) krumpli csúszott le, vacsorára szintén valami nagy adag hús valamilyen körettel. És kész passz ennyi, napi két étkezés, óriási adagokkal. Esetleg, néha néha, amikor úgy igazán jó akartam lenni önmagamhoz, akkor becsúszott azért gyors kaja is, nem tagadom. Ha nem voltam túl jól, akkor a halas verziót választottam, merthogy az biztosan diétás. Igen, igen, tudom, az étkezési kultúrám -enyhén szólva- nem volt túl kifinomult, nem is csodálkozom, hogy mindemellett IR-em lett, bár tény, hogy a mi családunkban amúgy is halmozott a cukorbetegség. Szóval egészségtelen táplálkozás ide vagy oda, azért az IR előtti étkezésem nem volt túl gluténban gazdag. Utána elkezdtem diétázni, így bejött reggelre a saját sütésű teljes kiőrlésű kenyér, a különböző rostokban (és gluténban) gazdag kekszek tízóraira, köretnek a bulgur, gersli és társaik. Inszemek után még mindig én sütöm a kenyeret, már tudok lassan felszívódót készíteni gluténmentes változatban is és köretnek inkább a barna rizst vagy a kölest választom. Igazából annyira azért nem bonyolítom túl, sok várandós eszik glutént, és nincs semmi gond, de ha azt könnyen meg tudom tenni, hogy lecsökkentem a bevitelt, akkor miért ne vigyáznék.
Ha meg már az étkezésnél tartok, akkor leírom azt is, milyen gyógyszer és vitamin féleségeket juttatok ilyenkor naponta a szervezetembe, hogy ha ott van a mi kis embriónk, akkor maradjon is ott és nem mellesleg jó nagyra dagadjon meg:

1*50 mcg Letrox (pajzsmirigy alulműködés)
2*850 mg Eucreas (IR)
Aspirin Protect
2*2 Utrogestan
2000-es Clexane
1 Femibion
1000 mg C vitamin
1 Magne B6
2*1000 mcg Metilfolate
2* 2000 mg Inositol

Azért remélem nem viszem túlzásba. Az inositolt csak nem rég kezdtem el, és amúgy egy sima, azaz nem inszeminációs ciklusban a C vitamint és a Magne B6-ot kihagyom a vitaminok közül, a gyógyszerek közül pedig természetesen az Aspirin protectet, az Utrot és a Celxanet. 

Az életem más területén minden ugyanaz, mint akkor, amikor nem vagyok jól meginszeminálva: sportolok, dolgozom, pihenek, sexelek, alszom, általában pont ebben a sorrendben :) Azért a sportra vigyázok, nem hajszolom túl magam, igyekszem kihagyni azokat a gyakorlatokat, amik a hasamat terhelik, de amúgy az IR miatt muszáj is mozognom. Ez a pozitív teszt után, várandósan is egy hangsúlyos dolog lesz, biztos, hogy valamit valahogyan sportolnom kell majd, hogy ne szálljon el az inzulinom. A munka...hát igen az már egy nehézebb ügy. Nem nagyon tehetem meg, hogy nem megyek be két hétig. Azaz hát helyesebben mondva, és ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, akkor persze megtehetném, de a lelkiismeretem és ez a fene nagy kötelességtudatom nem engedi meg nekem...Pedig a munkám elég stresszes. Tele konfliktussal, aminek közvetve vagy közvetlenül szinte napi szinten részese vagyok, és a munkatempó is elég feszített, más cégnél kétszer, de már olyat is láttam, ahol háromszor ennyien csinálják azt a mennyiségű feladatot, amire mi másfelen vagyunk. Egyelőre még nem gondolom, hogy feltétlenül az lenne a megoldás, hogy nem megyek be inszemináció után, igazából nekem kellene egy kicsit lazábban hozzáállni, és kicsit jobban tenni a feladatra, mint ahogyan azt amúgy sokan mások képesek igazán jól csinálni gyerekprojekt nélkül is. Így aztán a harmadik inszemináció után új programmal bővült a napi rutin: relaxálok, minden nap, lefekvés előtt, de bent is. Ha pedig sikerül az inszem, és pattintok egy csíkos tesztet, az biztosan minden kötelességtudatot, lelkiismeretet és teljesítménykényszert felülír majd. Ha nem tudok stresszmentesen dolgozni, akkor azonnal abbahagyom a munkát és hazajövök, és ha kell, akkor 9 hónapot ülök itthon a fenekemen a túlpihenéstől teljesen elszállva és lelassulva vagy ha az kell, akkor felfekvésesre fekszem a hátam. No, de ne szaladjunk ennyire előre. 

A tüneteim csak a szokásosak, tehát pontosan ugyanazok, amik a nagy könyvben is meg vannak írva: nincsenek terhes tüneteim. Hogy is lehetnének a 6.DPO-on? Azaz fájdogál picit a hasam, minimálisan, ha nagyon akarom, akkor kezdem érzeni a mellem is, fáradt is vagyok, de ezek akár a menstruáció tünetei is lehetnek. Őrjítőek egyébként ezek a napok. Most meg fog jönni, nem fog megjönni? Már nincsen fent új a neten ebben a témában, kiolvastam az egészet, már lassan minden nyelven, így aztán nagyon jól tudom, hogy ilyen korán soha, de soha nem tudom meg biztosra, hogy ez vajon a mensitől fáj vagy mert van odabent némi mozgás. Ennek ellenére óráról órára figyelem a testem minden mozzanatát: nos, nem is csoda, ha egyszer bedilizek.