2018. február 6., kedd

Történetek

1.
Tudtam én ám, hogy amikor elmondja a választott szülésznő a szülésfelkészítőn, hogy mi lesz a szülés menete, akkor a legcsodálatosabb, legideálisabb esetet vázolja fel, és ebből a mondandóból még az ország egyik legkórházabb kórházában is számíthatna rá az ember, hogy az esemény majdnem olyan lesz, mintha otthoni körülmények között szülne. Mondjuk én öreg vagyok már ahhoz, hogy mindent elhiggyek, így tudtam, hogy valami szar lesz a palacsintában, csak ugye előre még nem sejthettem, hogy mekkora, és hát nagyon bíztam benne, hogy azért nem olyan nagy. Na, jó utólag már semmi sem számít, mert nekem egy dolog volt fontos, ez pedig az, hogy a kislányunk komplikációmentesen és egészségesen szülessen, én meg esetleg ne haljak meg, és ez mind megvalósult végülis, így egy szavam sem lehet, de azért elmesélem ezt a történetet is.
Hajnalban el kezdett folyni a magzatvíz, én el sem hittem pedig egyértelmű volt. Mondom a férjemnek, hogy hát azért várjunk még,  hiszen nem biztos, hogy ez az, ő meg nézett értetlenül, hogy mi más lenne ez a rózsaszín víz, ami csepeg. Összeszedtük magunkat és bementünk a kórházba, mert a szülésznő azt mondta, hogy kb 1 órán belül menjünk be, ha ez lenne a forgatókönyv. Beértünk a kórházba, és én még akkor sem voltam benne teljesen biztos, hogy aznap szülök. Sosem éreztem, hogy melyik hétre fog esni, de valahogy biztos voltam benne, hogy februári lesz a kislányunk. Igazi anyai megérzések, ösztönök ezek, ugyebár. Vizsgálat után egyből rákapcsoltak a ctg-re és egy 6 ágyas vajúdóba kerültem, ahol már 5-en feküdtek, és ahol nekem kb fél óra múlva már pisilni kellett, így jól lecsesztek, mit ugrálok a ctg-vel a hasamon. Ekkor már tudtam, hogy nem olyan lesz, mint otthon. Az mondjuk csak később esett le, hogy miért van az, hogy néhány vajúdó lány szülésznője gyakorlatilag az első perctől kezdve folyamatosan ott állt a páciensek ágya mellett és mint valami  drukker vagy coach kommentálta az eseményeket és tartotta a lelket a szülni készülőkben. Az enyémet meg alig láttam. Tudtam hogy a dokim kb 2-3-szor jön majd csak egy vizsgálatra, de gondoltam a  szülésznő majd többször, hát kb őt is ugyanennyiszer láttam a 10 óra alatt, mivel rajtam kívül még 2-en szültek nála ugyanebben az időben. Jó, persze erről valahol nem ő tehet. A korábbi szülésfelkészítőn elmondta, hogy majd ha 2 ujjnyira nyitva lesz a méhszáj akkor bemehetünk a 6 ágyas vajúdóból az egyszemélyes szülőszobába, ahol van labda, matrac, kényelmes fotel, kád, saját wc, a férjem olajokkal masszírozhat, meg csepeghet az illó is, szóval csupa luxus, csupa wellness. Láttam is én sétálgatás közben olyan  nőket, akik ott romantikusan ringatták magukat a labdán a férjeik a vállaikat simogatták, szólt a zene és hasonló kívánatos dolgok, ellenben nem voltak a 6 ágyas vajúdóban egy percet sem, úgyhogy utólag van egy olyan érzésem, hogy a kiváltságos orvosok kiváltságos páciensei egyből oda kerülhettek. Na, én ehhez képest a vajúdás utolsó pillanatáig a 6 ágyasban fetrengtem ezekben az igazán intim pillanatokban, a végén mar könnyezve, olykor befogva a kezemmel a saját számat, hogy azért a lakótársaimat mégse zavarjam meg az olykor visszatarthatatlan nyökögéseimmel,  kínomban persze irigykedve tekintettem azokra a lányokra,  akiknek hiába csepegett az oxi, nem jöttek a fájások, és készültek a császárra. Hát igen, tudom, ők meg engem irigyeltek. Ilyen gyarló az ember, sose jó neki az, ami van. Emlékszem elhatároztam, hogy majd mindfullnes tanfolyamon tanult módszerekkel élem meg a fájásokat, és viselem őket hősiesen, hát nem mindig voltam magamnál az utolsó 1-1.5 órában, de legjobb tudomásom szerint akkor már nem járt a mindfullnes a fejemben csak az, hogy vajon vagyok-e még abban a stádiumban, hogy kikönyörögjem inkább a császárt vagy ehhez már késő van. Mondjuk nem volt ott a szülésznőm, se a dokim, hogy ezt megtudjam, megvitassam velük, de valószínűleg akkor már egyébként is lemaradtam róla (és persze utólag ezt nyilván nem bánom). Majd jött az utolsó vizsgálat, amikor mondta a doki, hogy akkor csoszogjak el a szülőszobára, mert lassan jön a baba. Még akkor gondoltam is rá én naív, hogy basszus ezekkel a fájdalmakkal biztosan nem leszek képes labdán ringatni magam, meg a kádban lazulni, de mint kiderült erről egyébként sem volt szó, mert én oda már tényleg csak szülni mentem, nem romantikusan tovább vajúdni. Aha, persze, masszázs meg illó olaj meg minden hangulatos kis lófasz csak szép álmok maradtak. Odaértem a szülőszoba elé, és még csak be se mehettem azonnal, mert azt még takarították. Nekem ez akkor óráknak tűnt, és annyira abszurd volt. Komolyan mondom, ott álltam óriási fájdalmakkal, támasztottam a falat, be akartam menni, de nem lehetett, azt hittem majd beszarok (már elnézést, de ez tényleg a legjobb kifejezés rá)  és hogy állva kijön a gyerek, mert már annyira nyomta. Amint bemehettem már csak egy pisi fért bele az is gondolom csak azért mert muszáj volt, fel az ágyra és már nyomni is kellett. Valaki azt mondta egyszer nekem, hogy a vajúdás annyira borzalmas, hogy ahhoz képest a kitolás már maga a megváltás. Na, nekem nem volt az. Számomra a vajúdás egész elviselhető volt  leszámítva az utolsó 1-1.5 órát. Szerintem, ha a legtöbb időt valóban a szülőszobában tölthettem volna kettesben a férjemmel, akkor még akár jó élmény is lehetett volna.
A kitolás nekem annyira félelmetes volt, és tudom, ez okozta a gondokat, mert végülis a félelmeim valósultak meg. Annyira nem tudtam elképzelni, hogy jön ki az a gyerek ott meg majd beszorul és megfullad, hogy igazából nem tudtam elemi erővel tolni, és a tolási fájások is lerövidültek. Azt hittem, hogy az éveken át tartó felülések a 8 kg-s kettlebellel majd ilyenkor segítségemre lesznek, de hát nem, valahogy nem voltam erőm teljében. Éreztem, hogy alig van bennem erő, gondolom azért, mert a vércukrom is a béka segge alatt volt, mivel nem ehettem már vagy 9 órája, nekem meg az a vég. A fájások is a félelem miatt rövidültek le, erre már én is kaptam akkor oxit, hogy hosszabbak legyenek. Nem részletezem, két orvos taposta ki belőlem a kislányomat, plusz a férjem, volt gátmetszés meg szakadás is, minden ami szem szájnak ingere. Kb 50 perc alatt sikerült, én csak az órát bámultam, még most is határozottan emlékszem erre, hogy jézusom már mennyi ideje van bent, a filmekben ez a szakasz már csak pár perc, mindig kérdeztem, hogy biztosan jól van-e a kislányom. Mondhatjátok, hogy azért van, mert csak sikerült felhizlalni a babámat a hasamban, de nem, nem így van, én úgy szültem meg a 2300 grammos Csemtlit, mint más a 4500-ast. Nem vagyok rá büszke, de most ez nem számít. Csak az, hogy már itt vannak a cseppnyi kis lábacskák, apró kezecskék, pici hasascska, parányi arcocska. Annyira csodálatos volt mikor kijött, hogy az leírhatatlan és én csak azt hajtogattam neki egyfolytában, hogy Isten hozott, Isten hozott! ❤ ...és még sírni sem tudtam (ellenben azóta folyamatosan). Hát ez az én szüléstörténetem. A nagy csoda, ami után éveken át vágyakoztam.




2.
A kórházi napok története is megérne még ugyanennyit, de komolyan hagyjuk. Mindenhol hallom, hogy a csecsemős nővérek általában borzasztóak, és sosem tudtam elképzelni, miért megy csecsemősnek, aki ilyen borzasztó. Mostmár látom, hogy nem egészen ez a helyzet. Ezek a nővérek valóban óriási szeretettel nyúlnak a babákhoz (legalábbis amikor én láttam), ám nagyjából ugyanennyi gyűlölettel fordulnak az anyák felé (legalábbis felém). Én háromszor mentem segítségért, egyszer még sírva is, de mindig elhajtottak. Hát nem lettek ott új barátaim. A szoptatási tanácsadóm azt mondta, hogy a kórházi napokat túl kell élni, és ő maga, miután szült, ezért jött ki 4 óra után saját felelősségre. Bárcsak nekem is lett volna ennyi vér a pucámban. Már nem csodálom, amiért sokan otthon akarnak szülni, annak ellenére, hogy én még most sem biztos, hogy megtennem. Persze most már ez sem számít semmit sem, ez a történet is lezárult, itthon vagyunk, minden a legnagyobb rendben, tudok szoptatni (örök hála a tanácsadómnak), a kislányom egyre nagyobb már, nem sok idő és eléri a 3 kg-t. 
Boldogságunk határtalan.

3.
Van egy másik történet is, amit itt szeretnék lezárni, és ez nem más, mint a sajátom, ezen a blogon. 
Köszönöm szépen a természetnek, hogy feladta az ellenünk vívott harcot, és végül volt olyan kegyelmes hozzám, hogy hagyta, hogy 6 év után végre kihordjam és megszülhessem ezt a kicsi lányt. Most mindenem megvan, és én elmondhatatlanul hálás vagyok. 
Köszönöm mindenkinek, aki itt bátorított és drukkolt, akár kitartóan éveken át. Ezalatt volt nagyon sok idő, amikor azt hiszem, nélkületek megőrültem volna. Nagyon hálás vagyok minden segítségért és támogatásért, amit tőletek kaptam. Talán egyszer majd jövök egy másik bloggal, és még találkozunk, talán nem, nem tudom még, most nincsen kedvem írni, úgyhogy ezt itt most biztosan befejezem. 

Szevasztok!

❤❤❤

29 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy beteljesült az álmotok, sokszor drukkoltam értetek, mindig könnyekig meghatott a történetetek. És sajnálom a szülésélményt meg a kórházi napokat. De legjobban azt, hogy most elbúcsúzol. Kívánok nektek minden szépet és jót, és hogy sok örömötök legyen a kis Pinkmanporontyban! ❤️

    VálaszTörlés
  2. Nagyon-nagyon orulok, hogy ennyi ev utan sikerult, es egeszseges kisbabatok szuletett!
    Fantasztikus, igazi CSODA!
    A szulesed viszont kemeny volt nagyon, ez valami hihetetlen 👹
    Ha nem jelentkezel tobbet, azt nagyon sajnalom.
    Nagyon boldog, egeszseges, csodagyonyoru eletet kivanok az egesz csaladnak!
    ❤️

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sok boldogságot kívánok!Sajnálom hogy vége de megértem!💗

    VálaszTörlés
  4. Ó, Pinkman! <3 Nagyon-nagyon boldog éveket Nektek Csemetlivel!

    VálaszTörlés
  5. Tökéletes kis tappancs és kezecske :)))
    Nagyon tetszett a blogod. Sok sikert, egészséget a továbbiakhoz!
    T

    VálaszTörlés
  6. Nagyon sok örömet, boldogságot, egészséget kívánok nektek! ❤
    Köszönöm, hogy megosztottad velünk a csodát.

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy az utolsó, legszebb blogos évedet végigkövethettem. Legfőképp annak örülök, hogy boldogok és egészségesek vagytok.
    Nektek erőt és további örömöket, Picipinkmannak pedig csodákkal teli életet kívánok! ❤

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok a lányodhoz és a kitartásodhoz!
    És légyszi, legyél büszke magadra, hogy kihordtad, megszülted! Csodás anyukája vagy, a legjobbakat kívánom Nektek! ��

    VálaszTörlés
  9. Sajnálom a kellemetlenebb szüléstapasztalatokat, de túlvagy rajta és ott vannak e drága, édes végtagocskák ❤ Sok-sok boldogságot a kis családodnak! De ne hagyd abba az írást légyszi-légyszi, annyira jól megy neked! Hiányozni fogsz nekünk!

    VálaszTörlés
  10. Szia Pinkman! Remélem, még hallunk felőletek. Örömteli, csodás napokat, heteket, éveket, életet Csemetlivel! ♡

    VálaszTörlés
  11. Amellett, hogy elmondhatatlanul örülök a boldogságotoknak, amire oly régóta vártatok, most picit csalódott is vagyok. Egyrészt annyira küldtem a csít, hogy legyen csodás szülésed, nagyon sajnálom, hogy rossz élmény maradt (eléggé hasonlít a történeted Angi születéséhez). Engem eléggé lehúzott a saját szülésem, ezért bátran ajánlom, ha bármiféle rossz érzés kerít hatalmába a feldolgozás során, ne félj segítséget kérni!
    Másrészt szomorú vagyok, hogy vége a Pinkman-blognak ebben a formában, de tökéletesen megértem a döntést. Azért titkon bízom benne, hogy hallunk még felőletek, legalább egy-egy nagyobb összefoglaló erejéig Csemetli mindennapjairól :)
    Örülök, hogy megismerhettelek! <3

    VálaszTörlés
  12. Ne csináld, kérlek! Imádom a blogodat! Nem lehetne inkább csak szüneteltetni? Nagyon fogsz hiányozni...Nagyon örülök, h összejött a szoptatás, ez hatalmas dolog. Sajnálom, h a szülésed nem olyan lett mint amilyennek kellett volna lennie, de ezen én már meg sem lepődöm. Végül is háborítatlan szülés volt és nem toltak be császárra, már ez is jó pont a mai világban. Majd a következő álomszép lesz! Gyönyörű egyesülést nektek otthon! Néha kérlek írj pár sort magatokról.

    VálaszTörlés
  13. Kedves Pinkman, bár én csak csendben, zugban olvastalak, de mint egykori lombikos szorítottam, hogy sikerüljön a baba. Gratulálok a kislányodhoz és nagyon boldog éveket kívánok nektek!

    VálaszTörlés
  14. Minden szépet és jót Nektek!

    VálaszTörlés
  15. Örökké tartó boldogságot kívánok!

    VálaszTörlés
  16. Szeretettel gratulálok a kislányhoz,gyors gyógyulást-bár ezt sosem fogod feledni...Értem,hogy mennél,de hát annyian szorítottunk,és szerintem kiváló tanácsokat kaphatnál a gyerekneveléshez,seb gyógyításhoz, léleksimogatáshoz....Mi itt leszünk,és vissza-vissza nézünk!Sok boldogságot!Eszter





    VálaszTörlés
  17. Örülök, hogy olvashattalak, drukkolhattam. Sok boldogságot nektek!

    VálaszTörlés
  18. Sajnálom hogy befejezed a blogot, de megértem :) most a kis Csemetlire kell koncentrálni. Szeretném Neked megköszönni azt a rengeteg tanácsot, segítséget, erőt, támogatást, amit a bejegyzéseid nyújtottak. Valószínű én sem tartanék most ott ahol, ha nincs motiváció, hogy mindig van remény.
    Kívánok Nektek sok boldogságot, egészséget, de azért bízok benne hogy a későbbiekben még hallunk Rólatok.

    VálaszTörlés
  19. Nagyon orulok, hogy olvashattalak, de Csemetlinek meg jobban. Minden jot, Pinkman, hianyozni fogtok.

    VálaszTörlés
  20. Hiányzol....már most....a legeslegjobbakat nektek!!! Szeretettel: egy rajongó régi olvasód

    VálaszTörlés
  21. En is kattintok mindig
    Remelem, hogy jossz meg...

    VálaszTörlés
  22. Pinkman, hiányzol, nem írsz most sehol blogot? Remélem jól vagytok Csemetlivel: jól és boldogan!!! ♥

    VálaszTörlés
  23. Boldog megkesett elso szulinapot Csemetlinek!!! :)

    VálaszTörlés