Vajon mi lehet a neme?

Először a 16. héten tippelte meg a saját orvosom, hogy mi a neme. És mi nagyon, de nagyon boldogok voltunk. Ráadásul többen mondták, hogy én kimondottan "ilyen nemű gyerekes" anyuka vagyok, azaz pont ezt a nemet képzelték hozzám. Aztán legközelebb a 18. heti genetikai ultrahangon mondta meg biztosra a genetikus-nőgyógyász, hogy nem az a neme, mint amit megtippelt a saját orvos a 16. héten, merthogy egyértelműen látszik, hogy mi a neme, nem is érti ezt a tippet. És mi nagyon, de nagyon boldogok voltunk. Ettől hírtől is, pont ugyanannyira leírhatatlanul boldogok, mint a 16. heti hírtől. Ráadásul többen mondták, hogy én kimondottan "ilyen nemű gyerekes" anyuka vagyok, azaz pont ezt a nemet képzelték hozzám.

De akkor vajon mi lehet a neme? :)

Égbe pottyant vese

Szóval nincsen másik vese, a diagnózis maradt, megerősítették a kontrollon is, hogy a képződmény a működésképtelen másik vese, aminek a nagysága ugyan nőtt (bíztam benne, hogy majd azért csökken, bármi is lesz az), de elvileg ez nem probléma, ettől függetlenül van rá esély, hogy egyszer felszívódik. Jó, ha minden ultrahang alatt majd ránézünk, de persze, majd ha megszületik a Csemete, akkor kell vele igazán foglalkozni. Egyrészt folyamatosan kontrollálni, hogy a másik vese működjön mindig jól, másrészt pedig, ha ez a képződmény nem szívódik fel, akkor elképzelhető, hogy műteni kell, de ez persze nem 100%. Semmi sem 100%. Ezzel együtt lehet élni teljes, egészséges életet fizikailag, testileg, lelkileg, és azt hiszem, ez most a legfontosabb. 

Nehéz meghatározni az érzéseimet ezzel kapcsolatban, mert egyrészt mindig azt kívánom, az összes születni készülő gyereknek, hogy kompletten, egészségesen jöjjön a világra, hiszen az égvilágon még semmit sem tett önként az életmódjával azért, hogy ezt ne érdemelje meg mindegyik csak úgy. Szomorú, hogy ez nem mindig így történik, és persze azon töröm a fejem, mit rontottam el, hogy ez nálunk így alakult. Másrészt viszont, amikor az ember napokig, hetekig bizonytalanságban él, és már minden megfordul a fejében, akkor örül annak is, és baromira hálás már azért is, hogy nem derült ki valamilyen szörnyű, végzetes probléma, és hogy végülis csak ennyi a diagnózis. 

Veszélyes víz ez a terhesség, kiszámíthatatlan, ahol bármikor bármi megtörténhet. Végtelen nagy szerencse kell már ahhoz is, hogy valaki megfoganjon, megszülessen időben, nem pedig korábban, az pedig a világ legnagyobb ajándéka, ha mindennek tetejében ráadásul teljesen kompletten, és egészségesen jön a világra. Az biztos, hogy én nagyon hálás leszek, ha tényleg csak ennyi most a gond vele és ennél rosszabb sosem derül majd ki.

18. heti izzadás

Hát végülis tündérmesébe illő nem volt az ultrahang. A jó hír azért az, hogy megnyugtatott a doktornő, hogy nem kell tájékoztatnia a terhességmegszakítás lehetőségéről, akkora baj egyelőre nincs. Minden szerve rendben van, már amije van, mert az egyik rossz hír az, hogy sajnos csak egy veséje van. Ez önmagában még nem is lenne olyan óriási baj, hiszen el lehet élni egy vesével, de a másik rossz hír az, hogy medencéjében talált egy képződményt tele vízzel és cisztával, amiről nem tudta megállapítani, hogy pontosan mi, valószínűsíthető, hogy a másik (hiányzó) vese szállt le oda, de lehet valami más, mert nagyobb volt, mint ilyenkor a vese. Nagyon gyakori a veserendellenesség akár már magzati korban, és azt is elmondta, hogy ami van neki, az nagyon jól működik, szóval ha az a képződmény a hiányzó vese, akkor azért nem kell az ördögöt a falra festeni. De két hét múlvára visszarendelt, mert persze semmi sem biztos még, és én azt hiszem, hogy két hétig most szétagyalom magam. 

Szerintem egy órát voltam bent, csurom víz lettem, és olykor folytak a könnyeim. 

Hozzám nőtt már ez a Csemete, és valami természet felett álló érzékemmel úgy hiszem, hogy minden rendben lesz, de az agyam mégis azt diktálja, hogy sosem lehet megnyugodni.

Hát meglátjuk két hét múlva, szóval egy örökkévalóság múlva jelentkezem.

Félelem és rettegés Terhességben

Holnap megint genetikai ultrahang. A 12. heti után közvetlenül az jutott eszembe, hogy nem, ennyire biztosan nem fogok már izgulni többet legalábbis a terhesség alatt nem, mert ennél jobban nem lehet izgulni már. Az eszembe sem jutott, hogy minél távolabb jutunk, annál nagyobb a tét, és én annál jobban nem akarom elveszíteni ezt a Csemetét. Az meg pláne nem jutott eszembe, hogy mindig, de tényleg MINDIG létezik nagyobb izgalom.

Kezd elmenni az eszem, és egyre inkább úgy gondolom, hogy nem biológiai okok miatt javasolt a 20-as éveink elején szülni, hanem egyszerűen azért, mert nem parázod végig az egészet, és legtöbb esetben meg sem fordul a fejedben, hogy bármi gond lehet. Sőt, szerintem a szülés alatti - állítólag - világ legnagyobb fizikai fájdalma is csupán azon lélektani okból létezik, hogy ne legyen időd, energiád, lélekjelenléted azon parázni, hogy valami végleges komplikáció lép fel, hanem hogy csak arra tudj koncentrálni, hogy legyen már vége és jöjjön már ki végre.

Aztán még csak be sem vehetek semmit, hogy kicsit lenyugodjak.

Minden rendben

Minden rendben van, hamarosan jelentkezem, csak nagyon sok minden van, így a nyár végére. Lassan lenyugszanak körülöttem a dolgok és végre le tudok ülni egy hosszabb bejegyzésre. Köszi az érdeklődést ❤️