Boldog Új Reményeket!

Nem a 2016-os volt életem legszebb karácsonya. Valahogyan november végén, december elején sokkal, de sokkal szebbet képzeltem el, például hogy mondjuk ott állunk a fa előtt az egész családommal, bontjuk az ajándékokat, mi meg mondjuk a férjemmel, hogy van még egy, és már a mosolyomból látja az anyukám, hogy örömhírt készülünk közölni, és már potyognak is a könnyei, erre persze az enyémek is, mielőtt bármit is mondhatnék, de hát nem volt ilyen giccses, mondom, nem ez volt életem legszebb karácsonya. Mondjuk az én könnyeim potyogtak azért párszor, csak nem örömömben. Van ilyen is, de túl lehet élni, egyszer minden elmúlik, elmúlt ez is, és nekünk sem lesz mindig ilyen, mert lesz ez még jobb is.

Emlékszem 2015-ben a 4. biokémiai terhességem után annyira magam alatt voltam. Március volt és én tudtam, hogy annak az évnek annyi, hogy vissza kell mennünk Fülöphöz és a hónapokon át tartó vizsgálatok alatt nem próbálkozhatunk, amit én olyan tragikusnak láttam, hiszen még csak reménykedni sem reménykedhettem abban, hogy esetleg valami csoda folytán terhes leszek. Úgy gondoltam, minden erőmre szükség lesz, hogy túléljem azt az évet, ami hosszúnak és szomorúnak ígérkezett akkor márciusban. Mostanában már azt érzem, hogy a reményhez sokkal több erő kell. Sokkal megerőltetőbb eljutni addig, hogy egy-egy kudarc után újból reménykedni tudjak és lássam, hogy vannak lehetőségeim, mint a reménytelenséghez. Tényleg jó ideig nem láttam azt, hogy most akkor merre tovább, és mostanában sokat hezitáltam a feladáson. Aztán arra jutottam, hogy úgysem fogom még. Eddig 2 stimulációm volt, még biztosan teszek pár próbát. Csak kár, hogy nálam nem elég annyi, hogy egyszerűen fellövöldözzük az embriókat és várjuk a csodát.

Hogy mi lesz pontosan, azt persze nem tudom még. Először is teszek egy utolsó kísérletet az inzulinom rendezésére. Karácsony előtt elmentem egy vércukorterhelésre, hogy megnézzem hogyan hat a kevesebb, és lassú felszívódású metformin, amit kb. május óta szedek, majd két ünnep között meglátogattam a híres kecskeméti endokrinológust, neki még adok egy esélyt. A terhelés eredménye nem lett olyan rossz, mármint az én korábbi eredményeimhez viszonyítva, hiszen én már annak is örülök, ha nem romlik:
vc0: 5.8
vc60: 7.1
vc120: 5.6
inzu0: 6.2
inzu60: 68.4
inzu120: 79.9
Kecskeméti sem esküdött meg arra, hogy ez okozza a vetéléseket, de tény, hogy nem jó az inzulin, és azt érdemes rendezni, hogy mondjuk biztosan kizárjuk. Csak hát nekem a rendezés majd felér egy kisebb fajta csodával, ezt szerintem ő is tudja, mert eléggé kerekítette a szemét a 2012 óta felhalmozott leleteimen, látva, hogy nagyon semmilyen gyógyszerrel nem jutok előrébb, ráadásul azon ritka egyének közé tartozom, akinek már egy kis plusz hormon (progeszteron vagy fogamzásgátló) is totál elcseszi az értékeit. Talán ez a kevesebb metformin az, ami kis változást hozott, ezért azt tanácsolta, hogy hagyjuk el teljesen, úgy sincsen egy darab olyan leletem sem, ami megmutatná, hogyan reagál a szervezetem gyógyszer nélkül, csak sporttal és diétával. A 160 grammos diétát viszont levitte 120 grammra, amin meg én kerekítettem a szemem. Kíváncsi vagyok. Egyrészt gyógyszer nélkül én elég éhes vagyok, ráadásul most még kevesebbet is ehetek, mint gyógyszerrel, hát nem tudom, de teszek egy próbát. 2 hónap múlva kell megnézni az eredményét. Egyelőre 2 napja csinálom, még élek. Ha nem jelentkezem, akkor nem kell semmi extrára gondolni, valószínűleg csak éhen haltam.
Ami érdekes, hogy azt mondta, hogy ő nem tartja kizártnak, hogy a pajzsmirigyem a gond, amiről tudni kell, hogy 50 mcg letroxal tökéletesen működik legalábbis a vérvételeimet tekintve (TSH, T4, T3, ANTI-TPO, TG is mindig rendben van, ráadásul míg nem szedtem hormont, addig is csak a TSH volt 3.6, az összes többi értékem normális volt). Tavaly, a budapesti endokrinológus guru szerint szednem sem kéne rá hormont, de végül ő azt mondta, hogy azért maradjon az 50-es, mert ártani nem árt. Kecskeméti szerint meg nem lehet értelmezni az eredményemet, mert nem éltem jódmentesen. Tény, hogy nem, de azért nem, mert minden más doki szerint nekem nem is kell úgy élnem, ugyanis nincsen pajzsmirigy problémám. Na, most Kecskeméti felemelte 75 mcg-re a letroxot, meg jódmentes életet írt elő. Persze teszek egy próbát, mert tulajdonképpen már nem veszthetek semmit sem, de nekem azért ez gyanús.
A másik felvetésem még az, hogy a méhnyálkahártyám nem működik tökéletesen. Nem a vastagságra gondolok, hanem a minőségére, amit ugye sosem néznek (lehet nem is lehet nézni?). Gondolkozom még egy teljesen mesterségesen felépített ciklusban, ösztrogénnel, hátha úgy másfajta méhnyálkahártya összetételt érhetünk el, ami táplálóbb az embrióknak. Nem tudom, hogy mindez működőképes lehet-e vagy sem, ugyanis szerettem volna erről beszélni a lombikdokival, de nem sikerült. Miután értesítettem arról, hogy nem sikerült a legutóbbi FET, nem hívott vissza, pedig korábban mindig egyeztettünk ilyenkor, lehet, hogy már maga sem tud mit mondani nekem. Mindenesetre majd próbálkozom még januárban.
A harmadik sejtésem az, hogy egyszerűen az embrió volt hibás ezúttal, és csak próbálkozni kell megállás nélkül aztán majd egyszer sikerül.
A negyedik feltételezésem pedig, hogy minden bajom van egy időben: IR is meg immun is meg a nyálkahártya is rossz, és egyszerűen csak mindent rendezni kell egy olyan ciklusban, amiben pont egészséges az embrió is. Hát van kihívás, mit mondjak. Nem csoda, hogy előbb-utóbb minden dokinak elmegy a kedve attól, hogy kicsit jobban törje a fejét a megoldáson.
Hogy konkrétan mi lesz, azt még nem tudom pontosan. Egyelőre - ha sikerült a lombikdokival egyeztetni-, szeretnék januárban egy FET-et az utolsó kis Tökmagra. (Úgy értem, hogyha nyitva lesz az intézet, meg a doki is ráér, kicsit frusztrál, hogy nyakunkon a síszezon.) Kecskeméti szerint mondjuk most megint fel kellene hagyni a próbálkozással. Talán ez lenne az ésszerű, de valószínűleg ő azért mondja olyan könnyen, mert nem adatta be magának több százezerért az IVIG-et, ami kb. januárban hat még utoljára (ha egyáltalán hat, ezt is csak Isten tudja), úgyhogy én tennék még egy próbát, mert ki tudja, lehet beigazolódik a harmadik sejtésem. Szóval remélem, hogy szülési fájdalmakban gazdag, izgalmas évnek nézünk elébe.
Más pedig nem is maradt hátra idén, mint az, hogy Boldog Új Reményeket kívánjak! Mindenkinek, akinek szüksége van rá. Akinek nincsen, annak meg egy hiperszuper 2017-et.

Ne pazarold az embriót!

Készülök a júniusra. Sokat edzek (mint úgy általában), hogy ha már egyszer nem lesz stimuláció, ami leronthatja az amúgy sem jó inzulinomat, legalább a lehetőségekhez képest javuljon picit, hogy rajtam és az erőfeszítéseimen aztán ne múljon semmi. Egyébként még mindig nem állok jól ezen a téren, egyszer már mondtam, hogy szerintem soha nem is fogok, úgy néz ki, tényleg. Voltam terhelésen, a következőképpen alakult az eredmény:

0' glükóz: 5.3
60' glükóz: 9.5
120' glükóz: 5.7
0' inzulin: 4.8
60' inzulin: 84.6
120' inzulin: 73.6

Nem is akarok sokat hozzáfűzni, nincs mit. Talán annyit, hogy mindezt ráadásul úgy, hogy terhelés után bevettem az Eucreast, merthogy a kombinált tablettákat be kell venni terheléskor. Annyit ehhez hozzátennék, hogy csupán 3.5 éve járok ebbe a magán egészségcentrumba, nagyjából 3 éve szedek kombinált gyógyszert, és mintegy pár százezer forintot költöttem el itt laborral, konzultációkkal együtt, de még egyszer sem hangzott el senkitől, hogy terheléskor be kell venni a gyógyszert, ha az kombinált. Nem tudom, biztosan nem volt erre idő vagy nem fért bele ebbe az összegbe a pontos felvilágosítás, de hagyjuk is. Mondjuk, ha most tankönyvi eredményt produkáltam volna gyógyszerrel, lehet másként reagálok, de úgy tűnik, végül is bármit veszek be vagy nem, nálam sehogy sem sziporkáznak a számok. A doktornő szerint viszont rendben van, mármint ugye magamhoz képest van rendben, nem pedig úgy általában, mert természetesen még mindig úgy szar ez az eredmény, ahogy van. Most azt mondta, hogy csökkenteni kell a gyógyszert, mert az is lehet, hogy túl van tolva a metformin. Na, ez már kicsit kezd hasonlítani Fülöp elméletéhez, legalábbis az egyikhez, mert ugye neki több is volt. Szóval kaptam Merckformin XR - t (750), ebből már csak 1-et kell bevennem reggel, este semmit (Eddig 2*1 Eucreas volt az adagom). Amúgy nem a vércukrom miatt jöttem most tulajdonképpen, csak tudjátok, hogy milyen kedves nekem ez a téma. Nem tudok nélküle élni. 

Van jó hír is. Szerintem az LDN-től elmúltak a PMS tüneteim. Ugye alapvetően én is olvastam, hogy jó erre is, de valahogy nem is gondoltam volna. Évek óta küzdök ezekkel a tünetekkel, tulajdonképpen mióta az eszemet tudom, és bevallom nekem ez nem is okozott sosem problémát (valószínűleg mert tényleg hozzám nőttek ezek a tünetek, és nekem az élet ezekkel együtt volt normális). A menstruációm előtt 1-1.5 héttel már jelezte a szerveztem, hogy meg fog jönni. Innen is tudtam minden inszemnél, hogy nem sikerült, és, hogy sosem el sem indult akkor semmi, mert minden terhesség nélküli ciklusom pont ugyanúgy zajlott. A második lombiknál már írtam, hogy furcsa, hogy nem érzem, hogy meg fog jönni, de aztán egyszer mégiscsak megjött. Valójában a mostani ciklusomban jöttem rá erre, merthogy most sem éreztem semmit sem az égvilágon. Ráadásul késett is, na gondolhatjátok, hány tesztet ellőttem. Persze megjött. Tünet nélkül. Úgyhogy viszlát haspuffadás, viszlát derékfájás, viszlát mellfájdalom és mellduzzadás! Nem mondom, hogy hiányozni fogtok, de egyelőre még furcsa nélkületek az élet. Na, mindegy, amúgy még csak nem is ezért jöttem. 

Amiért viszont tényleg itt vagyok: páran írtátok, hogy mi lenne, ha már júniusban ráerősítenék az LDN-re egy kis lipiddel is. Először elvetettem ezt az ötletet, mert nagyon elterveztem, hogy júniusban még adok egy esélyt csak az LDN-nek, mégis csak egyszerűbb így, és max. ha nem sikerül, majd akkor nyúlok más megoldáshoz is. Persze, ahogy közeledik a FET, én amennyire várom, úgy kezdek kicsit parázni is azért. Elgondolkodtam, hogy talán tényleg nem lenne rossz ötlet jobban bebiztosítani magam, mert mi van ha esetleg a júniusi embrió lesz az egyetlen életképes embrió, ami ebben a csomagban van és mondjuk tényleg sikert hozna a lipid és az LDN kombó, én pedig elpocsékolom azt, mert "kísérletezhetnékem" van a sok lehetőségemmel. Úgyhogy leszerveztem egy lipidet, amit támogatott az LDN-s dokim is, és egyébként tényleg annyira egyszerű volt, mint ahogy írtátok. Gyakorlatilag a G1-es HABAB lelet kellett hozzá, egy telefon, egy személyes találkozó annak a magánrendelőnek az asszisztensével, ahol beadatom a szert, ő meg is kéri az OGYI engedélyt, és persze majd, ha odajutok, akkor pattintani a harmincezret. Ha nagyjából látom, mikor lesz az ET, akkor egyszerűen csak oda kell ereszteni egy telefont, és mehetek is. Tényleg ennyi. Pofon egyszerű lesz ez a teherbeesés, higgyétek el nekem! Lesz itt mindenfajta védelem, kérem: csöpög majd az infúzió, dolgozik a kábítószer helyettesítő, már csak terhesnek kell lenni.  Na, szóval, csak ezért jöttem.

Gyógyszerrel

Ma úgy döntöttem, hogy írok a régi endokrinológusomnak is levelet arról, hogy mit mondott Fülöp, milyen terápia lenne nekem szükséges (gyógyszermentes vagy gliptin), végtére is benne bízok meg a legjobban, meg igazából ő a kezelőorvosom ebben a témában. Azonnal visszaírt, hogy nem ért vele egyet, és szerinte jó úton vagyok, menjen tovább az Eucreas. Igazság szerint nagyon kiakadt, hogy ilyenekbe beleszól Fülöp. A tegnapi endokrinológus is javasolt gyógyszert, és amennyire kivettem az ő szavaiból is (mert ugye ő nem volt annyira egyértelmű), lehetek én terhes akár ilyen eredményekkel is. Végtére is ők a szakemberek. Így ma döntöttem végül: szedem továbbra is Eucreast (vagyis újból, mert persze most 1 hétre letettem). Na kész vége, a fene egye meg. Komolyan megkönnyebbültem. Leírtam, mert ugye a következő ciklusban terhes leszek, úgyhogy tudnotok kell róla, mit szedtem:) És ha még egyszer elbizonytalanodom ezen az egész IR dolgon meg a metforminon, akkor legyetek szívesek, nagyon kérlek Titeket: vágjatok pofán. Tényleg.

Az endokrinológus gurunál

Megjártam az új endokrinológus doktor urat is. (Azért azt megemlíteném, hogy a 4 éves IR-es karrierem alatt ő 4. endokrinológus, akit megjártam.) 

Mikor egy-egy új orvost felkeresek, mindig olyan nagy bajban vagyok, hogyan kezdjem a történetem, hogyan válaszoljak a mi a panasz kérdésre. Úgy érzem, hogy éppen ahányféle szakorvosnál vagyok, annyiféle megvilágításban tudom előadni a történetemet és bevallom ezt most már egy kicsit nyomorultnak tartom. Az endokrinológusoknál az IR szempontjából állítom be a dolgokat, Fülöpnél a 4 terhességre mentem rá, a Kaáliban a stimulációk a fő irányvonal, a pszichiáternél meg egész egyszerűen csak elbőgtem magam első alkalommal és szipogva, hang nélkül mutogattam a férjemre, hogy legyen kedves ő elmondani, hogy mi a bajom, mert én nem tudom (tényleg). Hát így éldegélünk mi.

Szóval most is rámentem az IR-re, ahogy azt kell, de ehhez képest szerencsére volt mindenről szó. Néha úgy éreztem magam, mint valami vizsgán, és ha éppen nem repdestek a helyes információim az adott témában, akkor hopp, már jött is ki a nyomtatóból a hozzávaló tananyag. Így a kezemben egy javaslattal, néhány recepttel, meg vagy 20 oldalnyi oktatási anyaggal jöttem ki. De jól szerepelhettem, mert közölte, hogy jobban tudom már a dolgokat, mint egynéhány doki.  

Megnézte a pajzsmirigyemet is ultrahanggal, persze gyulladt volt picit, de azt mondta, hogy ez már múlóban van.  Azért ezen meglepődtem, eddig semmi gond nem volt a pajzsmirigyemmel, szedek persze egy kis Letroxot, mert kezdetekben 3.6 volt a TSH-m, de T3, T4, ATPO, ATG mindig rendben volt. Ettől félek a legjobban, hogy ahogy telnek az évek még a végén kijön olyan betegségem is, ami eddig nem volt...Persze megnyugtatott, hogy ezzel nem kell foglalkoznom, de kicsit megijedtem.

IR: Az volt az első kérdésem, kell-e 30-as legyen az a nyamvadt 60 meg a 120 perces inzulin ahhoz, hogy sikerüljön megtartani egy terhességet. Eléggé kikerülő választ kaptam, de nem mondta, hogy igen, sőt inkább a nem felé hajlott a mondanivalója. Azt mondta végül is, hogy ez csak egy pillanatnyi állapot és gondoljak csak bele, a terhelést leszámítva sosem sokkolom a szervezetem ekkora adag cukorral. Meg azt is hozzátette, amit én is sokszor mondok, hogy ha így lenne, akkor a sok terhességi cukorbeteg kismama nem tudná kihordani a gyerekét, hanem minden ilyen terhesség megszakadna. Kérdeztem arról, hogy akkor most mi van ezzel a metforminnal, egyértelműen megmondtam neki, hogy Fülöp szerint nincsen rá szükségem, és hogy mondja meg, van -e olyan, hogy néhány ember szervezetére pont ellenkező hatással van a metformin, és nem javít, hanem inkább ront az eredményeken. Egyébként erre sem kaptam konkrét magyarázatot, ami bevallom nem igazán tetszett, azért 19.000 Ft-ért ne rébuszokban beszélgessünk. Mindenesetre kérdezte van-e panaszom a metformintól (hasmenés, gyomorfájás), mondtam, hogy éppenséggel az nincsen, erre elejtett egy mosolyt és felírta a Meforált (ami tulajdonképpen csak metformin). 

Egyébként alaposan végignézte a női nem hormon leleteimet, meg a celluláris immunstátuszt is, az autoimmun panelt is, úgyhogy azért örülök, hogy alapos volt, összességében elégedett vagyok vele. Jól kinevette a cukorterheléses táblázatomat, szerinte biztosan könyvelő vagyok vagy informatikus, hogy Exceleket gyártok. Nem is nézegette nagyon, a leleteket bogarászta, pedig szerintem tényleg egyszerűbb és átláthatóbb lett volna az Excelt nézegetnie. Na mindegy. Ő dolga.

Sport: erre is konkrét javaslatot vártam, érdekes, hogy ez az egyetlen dolog, amiben nagyjából minden orvos egyetértett eddig idén: nem szabad túlzásba vinni. A Mensmentisben is azt mondták, hogy picit túlzás volt az, amit év elején csináltam (heti 4-5* egy óra izomnövelés), ugye Fülöp is kérte, hogy csökkentsem (ő elég drasztikus csökkentést kért), ez a doki meg konkrétan azt mondta, hogy nem vagyok túlsúlyos, úgyhogy üljek a fenekemen és kötögessek. (Mondjuk túlsúlyos valóban nem vagyok, de azt nem bánnám, ha olyan 4-5 kg azért lerepülne)

Javaslat: 

- babaváró étrend: ez tulajdonképpen a 160 gramm CH-t jelenti nálam, plusz vitaminok, meg max napi 1 kávé, tilos a dohányzás, üdítők, energiaitalok, xenoösztrogének és az alkohol. Szóval ezen a téren semmi új. Vagyis de: azt írja a nyomtatott tananyag: napi 5 pohár bor 3-6 hónapon át is ártalmas. Na, csak nem?...Ezen jót nevettem, szerintem ezt elírták. Napi öt pohár bor az majdnem egy üveg bor naponta. Hát, ha én ezt elnyalogatnám hónapokon át, akkor azt hiszem más gondjaim is lennének az IR-en kívül... 

- Letrox 50 mcg

- Szelén

- Premens tabletta: ez barátcserje kivonat, hormonális zavarok rendezésére javasolják

- Meforal (2*1000 mg)

- Infolic (2*1 tasak): egyébként szerinte a korábban szedett myo-inozitol is tökéletes, és még olcsóbb is (ugye erre mondta Fülöp, hogy porcukor és csak az Infolic a jó minőségű...)

- Melatonin: ezt én mostanság alvászavarra tolom, ő is örült, hogy már szedem, én meg annak, hogy ő is támogatja, viszont most látom, hogy 2*1-et írt az ambuláns lapomra. Nem tudom ezt amúgy, hogyan gondolta, hogy majd reggel bedobok egyet, azt menet közben elalszok, ahogy sétálok a munkába? Netán ebéd után ledőlök majd alukálni odabent? 

- ACC 2*1: Hát erről eddig még sosem hallottam, ugye ezt mindenféle náthára, légúti megbetegedésre használják elsősorban, de hatóanyaga, az acetilcisztein miatt a PCO-s betegeknek is javasolják, mert javítja az eredményeket (http://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/21498/n-acetilcisztein_uj_lehetoseg_a_policisztas_petefeszek_(pcos)_kezeleseben). Mondjuk azt mondta, hogy szedjem addig, amíg terhes nem leszek, hát nem tudom, én tényleg bizakodó vagyok, de ugye azért nem tudhatom, hogy meddig tart nálam ez a hercehurca, úgyhogy szerintem 1 hónapig szedem most, és ha márciusig nem esek teherbe, akkor 1 hónappal lombik előtt is lenyomok egy kúrát.
- Bromocriptin este 1/2 tabletta: Na ezt nem tudom, hogy miért és szintén nem kaptam rá használható választ. Prolactinom rendben van, de szerinte jót tehet immun problémáknál. Nem nagyon találok erről egyébként semmit sem. Valaki szedi úgy, hogy közben rendben van a prolactinja? Egyelőre alapvetően én ezt amúgy nem gondoltam beszedni.

Hát így. Kérdeztem a dokit, hogy mikor menjek kontrollra, meg milyen vizsgálatot javasol. Semmilyen vizsgálat nem szükséges és azt mondta, hogy hozzá már csak terhesen menjek vissza. A fő dologra még mindig nem tudom a választ, és pedig most már mennék vacsorázni, úgyhogy ideje lenne eldönteni, mi legyen akkor: szedjek gyógyszert az IR-re? Ha szedjek, akkor mit? Maradjak az Eucreasnal (850 mg metformint tartalmaz és 50 mg vildagliptin)? Vagy térjek át a Meforálra (1000 mg metformin)? Kire hallgassak? Melyik tud jobban gyereket csinálni?

A soha nem javuló

Természetesen megint a vércukorterhelésemről beszélek:

(Elnézést a rossz minőségért, ezt most nem tudtam gyorsan ennél jobban megcsinálni. Előzmények ITT) 

Nem tudom, hogy a 60 perces cukor vajon azért javult majdnem ugyanannyi inzulin mellett, mert már teljesen lent vagyok alfában és el vagyok szállva? Tényleg nagyon figyeltem a stresszre, vagyis arra, hogy ahogy tudom, próbáljam kezelni: ugye ott a pszichiáter, a melatonin alváshoz, a meditáció és szerencsére a munka sem annyira agymenéses mostanában, mint tavaly volt meg év elején. Ez azért fontos, mert Fülöp is és az endokrinológus is azt mondta az áprilisi 14.3-ra, hogy a stressz okozhatja. Hát az volt akkoriban. De a 60 perces inzulin semmit sem javult, ráadásul nagyon magas, és bárcsak ne romlott volna az a nyamvadt 120 perces inzulin most az árpilisihez képest, akkor egy szavam sem lenne. Nem tudom, hogy ez a csökkent adag gyógyszer vagy a csökkent adag (izomnövelő)sport miatt alakult így? Csak mert amúgy mindkettőt Fülöp kérte, hogy így csináljam. 

Vajon mit fog majd rá mondani? Már a fülemben csengenek kedves, melegszívű, barátságos, elbűvölő  és természetesen bizakodó szavai: "Magának sosem lesz gyereke ilyen inzulin értékek mellett!" Na, megyek és kiverem a fejemből őket egy jó kis szénhidrát-dús vacsorával. Ja, nem! Bocs! Nyilvánvalóan a szokásos diétás vacsorával. Nem baj, még jó, hogy amúgy szép az élet, csak csinálnám már úgy, hogy jó eredménye is legyen végre!

Szép, távoli kilátások

Múlthéten otthon maradtunk, mindketten, és letudtuk ezt az újabb egy hetes terhességemet is (tudom, kicsit túlzás annak neveznem, de had tegyem meg, valamivel büszkélkedhessek már én is). Próbáltuk összekaparni magunkat, nem mondom, hogy nem rettegek a jövőtől, viszont talán ma volt az első nap, hogy végre nem lábadt könnybe a szemem a félelemtől. Nem csináltunk igazán semmit sem, csak simogattuk egymás lelkét. Jó, hogy legalább vagyunk egymásnak. Hányan vannak a világban egyedül. Gyerek ide vagy oda, mi legalább ketten vagyunk. Rendbe tettük kicsit a lakást is, mert szanaszéjjel voltak a szobák telesírt papír zsebkendőkkel, elhasznált Clexane fecskendőkkel, és minden helységben volt legalább egy levél megkezdett progeszteron kúp, meg valamilyen terhességgel kapcsolatos könyv. Eltüntettünk mindent. Nevettem is egy nagyot magamban: mintha legalábbis 20 hétig lettem volna terhes. Na mindegy, ezen is túl vagyunk, ne is nézzünk hátra, nézzünk mindig előre. Csak várjatok, először felveszem ehhez a szemüvegemet:

A napokban ugyanis elintéztünk néhány telefonhívást, nézzük csak mire jutottunk.

Május közepén megyek a Kaáliba, elviekben a 2. lombik előtti ciszta néző kontroll ultrahangra, de majd eldől, mi is lesz valójában, mert remélem, hogy Krizsa doktor úr sem hagyja figyelmen kívül a 4. biokémiai terhességemet és valamit csak mond és kezd vele.

Július elejére kaptunk Fülöp Vilmoshoz is időpontot, aki igazán megnyugtató volt. Megkérdezte hány éves vagyok, erre azt mondja, nyugodjunk meg, nincsenek itt bajok, fiatal vagyok, most pihenjünk rá, ne aggódjunk, ne foglalkozzunk a gyerekkel, majd ő megmondja júliusban, hogyan csináljuk. Ja, júliusban! Ismerem én ezt a júliust, mire megcsinálom az összes kért vizsgálatát, addigra december lesz. Mindegy, azért szóljon a próféta belőle.

Kértem időpontot Dr. Balázs Csabához is, ahogy egy kedves kommentelő javasolta az előző bejegyzésemnél. Mert természetesen az itthon töltött múlthetem sem volt egészen tétlen, két hisztiroham között belevetettem magam a TH1/TH2 -es citokinek témakörébe és elég érdekes dolgokat találtam. Például azt is, hogy TH1 túlsúly is okozhat inzulinnövekedést, amivel csak az a baj, hogy így nem elég az IR-t kezelni, ahhoz, hogy javulás történjen, a citokineket is kell. Igaz legtöbb helyen már az inzulinfüggő cukorbetegséggel hozzák összefüggésbe, de ugye én voltam már annak a határán és azt is tudjuk, hogy hiába a sok sport, diéta és metformin, az én eredményeim sosem túl szépek. Olykor olykor van javulás, de zömében borzasztó eredményeket produkálok, pedig tényleg mindent keményen megteszek. Szóval lehet, hogy a magas inzulin alapvetően nem mindenkinél probléma, de lehet, hogy ha a TH1-esek okozzák, akkor - ki tudja- esetleg okozhat vetélést is. Nem tudom igazából, csak hangosan gondolkodom, és szeretnék választ kapni egy orvostól. Így valóban nem tűnik rossznak egy endokrinológus-immunológus kombináció. A válaszra azért még várhatok egy darabig, mert december 1-jére kaptunk időpontot ehhez a doktor úrhoz. December 1-re, és igen, április van. Kérdeztem a kedves kis recepciós hölgyet, hogy biztosan nem fogjuk-e ezt így egy kicsit elkapkodni ebben a tempóban, mert azt azért nem szeretném. Nehogy túl hamar menjünk. Le kéne lassítani. Még jó, hogy üres volt arra a napra a naptáram, kész véletlen. Szóltam G-nek is, hogy remélem nem szólok túl későn, de hát ez van, intézze már el, hogy legyen szabad. Kicsit kiakadt. Mondjuk említette a recepciós hölgy, hogy a professzor úr inkább pajzsmirigyben utazik, nem IR-ben, de mondtam neki, hogy nem baj, engem a szakterületének a kombinációja izgat, írja be azt az időpontot, majd max lemondom, ha bármi jó dolog történik addig velem (mondjuk teherbe esek és valami érdemleges mérföldkőig el is jutok). Úgy gondolom van egy kis időm ezeket a dolgokat addig átgondolni. Arról is informált, hogy 19.000 Ft a professzor úr vizit díja, mondtam, ne aggódjon, ha naponta csak 90 Ft-ot félrerakok, addig kigyűjtöm az árát, szerencsére az idő ezen a téren is nekem dolgozik. Jól van, nem ugrálok tovább az időponton, elég lett volna azt írnom, hogy majdnem leestem a székről, mikor meghallottam. Más majdhogynem gyereket szül ennyi idő alatt. 

Ahogy haladunk lassan a próbálkozásunk 4. évéhez, egyre inkább nem tudom felfogni az agyammal, hogyan képesek emberek egyik hónapról a másikra teherbe esni, ezzel szemben egyre jobban értem, látom, hogy hogyan tudnak párok akár 10 évig is próbálkozni. Lassan eljutok arra a szintre, hogy már nem azt tartom normálisnak, ha valaki gyorsan megcsinálja, hanem azt, ha valaki orvosi rásegítéssel, évekig bújva az internetet, kutatja azt, hogyan is készül a gyerek. Én mondom Nektek, higgyétek el, baromira nehéz gyereket csinálni.  

Elkeserítő eredmények

Bár szeptember végén akartam eljutni az endokrinológushoz, de sajnos csak november közepére kaptam időpontot hozzá, így elhalasztottam a cukorterhelést is későbbre, hogy addig is minél többet tudjak sportolni és minél több idő teljen el az új gyógyszer szedése óta. Bár ne tettem volna, vagyis fogalmam sincsen, hogy mivel jártam volna jobban, de ezt tulajdonképpen már nem tudjuk meg sohasem.

Azt talán már többször említettem, hogy nagy mumus az életemben ez az IR dolog. Lassan 3 éve sosem sikerült tökéletes eredményt produkálni, hiába a sok metformin, a diéta, és a sport. 

Szóval íme, ez itt a valóság, nem titok többé, közzéteszem ezeket a "gyönyörűséges" értékeket, aztán pedig természetesen majd magyarázom a bizonyítványomat:

2012-ben még a jó öreg állami egészségügyben próbálkoztam rendbe vágni az IR problémámat, de hát- mint ahogy a mellékelt táblázat jól mutatja-, a régóta fizetett TB-mből nem tellett a kórháznak egy rendes vércukorterhelésre, így aztán csak Homa indexeket néztek. Bár sokak szerint az is bőven elég, hát nem vitatkozom, amúgy, lehet. 2012 év végén már a Homa indexre se tellett, büszkélkedtem viszont egy - a kezdetekhez képest - mínusz 10 kg-os súlycsökkenéssel, mivel boldogságomban az eredménytől néhány könnycseppet letöröltem az arcomról, ezért fontosnak tartottam feljegyezni a történelemnek. Emellett persze akkor lopta be magát az életembe a Prednisolon is, melyet csak és kizárólag a kiváló anyagcsere-összezavaró képessége miatt muszáj mindenképpen megemlítenem, szteroid szedése mellett ugyanis majdnem lehetetlen kitűnő vércukor értékeket produkálni. Ezért legyenek mentségemre a 2013-as siralmas eredmények. Bár, azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a 2013 októberi eredménytől a föld fölött jártam pár hétig, hogy igen ez nem is olyan rossz és ha nem szedném a szteroidot még lehet, hogy tökéletes is lenne. Milyen ügyes, és kitartó vagyok, nem hiába a sok sport, a koránkelés, a finomságról való lemondás, a sok metformin, és miután jól megveregettem a saját vállam, Fülöp Vilmos rendkívüli gyorsasággal lerángatott a földre, letépte az arcom elől a rózsaszín függönyt, majd földbe döngölte az elégedettségemet és a közölte, hogy az eredmény úgy sz**, ahogy van, igazából túlmutatok az IR-en, ez már cukorbetegség, sokkal több meformin kell, 3000 mg/nap, mert ez így semmihez sem lesz jó, de gyerekhez legalábbis édes kevés. Hát egy darabig kitartottam, de aztán be adtam a derekam, és kipróbáltam a 3000 mg metformint, de terhelésre nem jutottam el, mert össz-vissz három hétig bírtam, annyira kikészítette a szervezetem, de erről írtam már korábban. Inkább elkezdtem csökkenteni a metformin adagját 3*500 mg-ra, ahogy a Kaáliban ezt javasolták, mert hátha ők ott ezt jobban tudják, és nincs is olyan nagy bajom, mégiscsak ők kotyvasztják a gyerekeket. Ám mint látszik, ez sem hozott javulást. Ezután mondta Breyer doktornő, hogy rajtam márpedig csak az izom fog segíteni, súlyzós edzések kellenek ide, nem pedig a kardio: és íme 2014. november eredménye, soha ilyen rossz 60 perces értéket nem produkáltam. Taps! Gratulálok magamnak! Hát most legszívesebben, dühömben fognám az augusztus óta növesztett izmaimat - amit heti három kemény edzés + heti két alkalom futás táplált -, kitépném a testemből, odavágnám a falhoz, és elküldeném őket a fenébe, hogy köszönöm, nekem ilyen izmokra aztán semmi, de semmi szükségem nincsen. 

Nos, mielőtt elkezdeném szétmarcangolni a testem és kitépni az izmaim, lehet, hogy csak egy védekező mechanizmus, de talán maradt egy kis reményem: ez pedig a Marvelon. Mindenhol azt olvasom, hogy a fogamzásgátló jól összezavarja az inzulin és vércukorértékeket. A vércukor-növekedés pedig még a tájékoztatójában is megemlítésre kerül. Ezzel a tudattal, nem is lennék kiborulva ennyire az eredménytől. Azonban ne gondoljátok, hogy nem voltam előrelátó. Írtam ugyanis a doktornőnek levelet, még a terhelés előtt, hogy szerinte van-e értelme Marvelon mellett terhelni, de igazából ő azt írta, hogy semmilyen hatással nem lesz a Marvelon a cukorértékeimre, nyugodtan terheljek. Viszont én pont az ellenkezőjét olvasom róla, és úgy általában a fogamzásgátlókról. Ha azt vesszük, hogy majdhogynem az összes mellékhatást sikerült produkálnom, amit a Marvelon okozhat, akkor miért pont a vércukor-növekedés maradt volna ki? Nem tudom, ha igaza van a doktornőnek, és nem a Marvelon okozza ezeket a borzalmas számokat, akkor viszont mégis mi értelme van, hogy 3 éve az életem a diétáról, a kemény sportról és a metforminról szól, ám mégis olyan mintha semmi sem változna? Így akkor azt kell mondjam, hogy semmit sem ért, semmi értelme nem volt, egyszerűen kidobott idő. Hinni akarok benne, hogy csak a Marvelon zavarta össze az értékeket. Muszáj elhinnem, hogy volt is és van is értelme, és őszintén remélem, hogy a héten a doktornő a személyes konzultáción mást fog mondani, mint amit a levelében írt a terhelés előtt.

És azt már alig merem megkérdezni - Marvelon ide vagy oda- , hogy ilyen inzulin és vércukor eredménnyel egyáltalán van bármennyi esélyem egy sikeres lombikra? 

Már megint a metformin

Az örök téma, a mumus, amivel nem tudok megbirkózni, és ez engem éppúgy idegesít, mint amennyire unalmas már ez a kérdéskör.  

Hol is kezdjem? Ugye ott hagytam abba jó pár hete, hogy akkor beadom a derekam a Fülöp –féle endokrinológusnak és elkezdem szedni a 3000 mg metformint. Bár a konzultációra nem mentem el végül, mert korábbról maradt még gyógyszerem, annak meg semmi értelmét nem láttam, hogy elmondja huszadjára is, hogy kell és szabad is szednem ennyi mennyiséget és tulajdonképpen annyit tegyen 12000 Ft-ért, hogy szépen felír három havi receptet, aztán kalap, kabát, kisztihand. Szóval el is kezdtem szedni a gyógyszert, közben pedig szépen kitaláltam, hogy vissza is megyek Dr. Breyer Helgához és megkérdezem azért tőle is, hogy mi a véleménye erről. Elég sokára kaptam időpontot, úgyhogy addig én meg szorgalmasan tömtem és tömtem magamba a metformint és küzdöttem azokkal a mellékhatásokkal, amikre mások oly sokat panaszkodtak, de nekem eddig kimaradtak az életemből. Legalábbis nálam a met eddig jól csúszott, semmit meg nem éreztem a gyógyszer szedésekor. A 3000 mg viszont már feladta a leckét az én szervezetemnek is: a gyomorfájás és az étvágytalanság még nem hatott meg túlságosan, de az émelygés, a folyamatos hányás, hasmenés, valamint a szagoktól, illatoktól való undor már kicsit megijesztett. Szerintem pontosan ilyen lehet majd, ha végre teherbe esek, és eljutok az első pár hétig. Persze akkor valószínűleg imádni fogom az összes tünetet, de most szörnyű volt és félelmetes, hogy reggelente nem tudtam meginni a kávémat, mert undorodtam az illatától. A hányásról meg hát mit is mondjak, az szerencsére engem mindig is elkerült, akkor sem tudtam, amikor igencsak szükségem lett volna rá, de sosem kaptam el még csak vírus formájában sem ilyen tünetet. Hát a gyógyszer szedése alatt elég könnyen ment és elég gyakran, én pedig nagyon megijedtem, hogy több kárt teszek ezzel, mint hasznot és három hét után vissza is csökkentettem szépen az adagot 2000 mg-ra, mert tovább nem bírtam szedni. Közben el is jött a konzultáció Breyer doktornővel, aki igen-igen kerekítette a szemét a felírt mennyiségen. Persze sejtettem, ugyanis ha mást nem is, de egyet nagyon jól megtanultam ez alatt a harc alatt: orvos orvossal sosem ért egyet. Új gyógyszert kaptam, aminek a neve Eufrász…ööö.. akarommondani Eucreas (50mg/850mg), ami szintén egy kombinált gyógyszer. Azt mondta nyugodtan szedhetem inszeminációk alatt is, szerinte a Jentaduetot is lehetett volna, ugye a másik endokrinológus azt is abbahagyatta, én pedig bár tudnám, hol az igazság? J Mindenestre úgy döntöttem, hogy mindent úgy teszek, ahogy a doktornő mondja, tulajdonképpen mindig is bíztam benne, és ha nincs Fülöp kérése, hogy másikhoz járjak, akkor nem is váltottam volna le. Meg hát nem tehetem, hogy örökké ugrálok orvosok, gyógyszerek és adagok között mindig mindenkit megkérdőjelezve, ezzel csak magamat összezavarva. Valakiben meg kell most már bíznom, valaki mellett ki kell tartanom végre ebben az ügyben is. A másik dolog a sport: amire már én is rájöttem korábbi eredményeimet összehasonlítva és Rita esete is igencsak megerősített, de a doktornő ugyancsak abszolút egyetértett abban, hogy izom kell ide apukám, nem kevés izom, úgyhogy egy ideje már én is bőszen emelgetem a súlyokat. Nos, ne izguljatok, sajnos ez nem azt jelenti, hogy most éppen egy body builder, egy fitness világbajnok vagy egy top modell veregeti itten a billentyűzetet. A két hét nyaralásunk ugyanis pont eléggé keresztülhúzta a rendszeres edzéseket és hát sajnos a diétába is alaposan belekóstolt. Maga a nyaralás elég aktív volt: úszás, evezés, csónakázás, rafting, hegyi biciklizések és túrázások, de hát legyünk őszinték, az utóbbi kettő kivételével nem sok minden súrolta a fizikai terhelhetőségem határát. A diétát pedig mind időben mind mennyiségben és minőségben is nehéz volt tartani a sok program, a rengeteg éttermezés és kevés egészséges lehetőség miatt. Volt, hogy kimaradt étkezés, ezért nagyobb mennyiség csúszott le főétkezésekkor mondjuk krumpliból vagy valamilyen rántott átokból. Nem beszélve arról, hogy olyan gasztronómiai különlegességeket volt szerencsém megkóstolni – hála az égnek, hogy csak egy alkalommal -, mint a lángos, a gofri és a Magnum. Három éve nem volt dolgom ilyesmivel, és ezzel el is búcsúztam tőlük ismét hosszú időre. Mindenestre tudom, hogy ez volt az oka annak, hogy a felhőtlen pihenés kellős közepette olykor-olykor egy-egy éjszakára kipattantak a szemeim a lelkiismeretfurdalástól, és nem egyszer mondtam el, hogy tökéletes nyaralás ide, tökéletes nyaralás oda, de nem lesz baj az sem - étkezés terén legalábbis -, ha végre visszarázódunk a dolgos hétköznapokba és főzök, és eszek akkor és azt, amit kell…Ez pedig pont így is történt.

Hogy mik az augusztusi tervek? Csak a szokásos: Clostylbegyt, Ovitrelle, Aspirin Protect, Utrogestan és Clexane, azaz újabb inszemináció, újabb tervvel, várakozással, bizakodással és nem utolsó sorban telis-teli reménnyel.

Az endokrinológusnál

Nem sok minden történt az utolsó bejegyzésem óta, csak telnek múlnak a napok. Talán már nem jár annyit a fejemben a sok vetélés, és hogy mihez kezdjünk,- bár még így is sokat gondolok rá. Kell a pihenés, és talán az is, jó, hogy nincs próbálkozás, nincs stresszelés a peteérés után, hogy most akkor összejött-e, és ha igen vajon ezúttal végre megmarad-e.

Időközben megjött a citogenetika eredmény, mindkettőnké normális, szerencsére. Ma voltam Fülöp által javasolt endokrinológusnál is, semmi extra. Folytatnom kell a gyógyszert, februárban kontroll. Szerinte nem lesz gond most, hogy abbahagytam a szteroidot, biztos javulni fog az eredmény is. Annyi érdekeset mondott, hogy az a gyógyszer, amit most szedek az IR-e (Jentadueto) az nagyon jó, de 1 hónappal a teherbeesés előtt abba kell hagynom. Az előző endokrinológus szerint pedig elég a pozitív terhességi teszt után abbahagyni. De már meg sem lepődöm azon, hogy minden orvos mást állít, bár nem mondom, baromira jó lenne, ha egyszerűbb lenne ez az egész, és nagyobb lenne az egyetértés, nem pedig nekem, laikusnak kell eldöntenem, hogy akkor most melyikre hallgassak.

Más vizsgálaton nem voltam még. Most januárra tervezem őket, csak azért, mert a ciklusvizsgálat pont karácsonyra esett volna, és a doktor azt mondta, hogy az nem jó, mert ha valami is kimarad az ünnepek miatt, azt nem fogja elfogadni. Persze nem mondom, próbáltam elindítani a dolgokat: elmentünk a háziorvoshoz - ahogy azt Fülöp javasolta - és megkérdeztük, hogy mi az, amiben tud segíteni nekünk, és tud rá adni beutalót, hogy végre ne költsünk annyit. Teljesen felháborodott, hogy minek ennyi vizsgálat, hogy ezek össze sem függnek ect...Az nem derült ki, hogy mire tud beutalót adni, mert kaptam tőle egyet a nagy laborra, a többire meg csak a megjegyzéseit tette és olyan tanácsokat adott, amiből teljességgel kiderült, hogy fogalma sincs miről van szó, csak egyszerűen okoskodik, és segíteni nem akar... Nem sok választott el, hogy elküldjem a fenébe, így is- úgy mond- elég hangosan beszéltem vele, pedig nem szokásom az orvosokkal, inkább nyelek. De ettől már eldurrant az agyam. Kitéptem a papíromat a kezéből is kijöttünk. Szóval újabb feladat került a listánkra: egy új háziorvost keresni. Csak azt sajnálom, hogy ennek a nőnek kitártuk a legnagyobb problémánkat, azt, amit már szinte senkivel sem beszélünk meg. 

Még arra leszek kíváncsi,hogy a ciklusvizsgálatot meg fogja-e csinálni a kórházi nőgyógyász januárban vagy ő is jól elküld a fenébe, hogy minek ez....De ez jövőre kiderül. Addig pedig "pihenünk" tovább....