Második lombik

A stimuláció végül a következőképpen alakult:

2. cn-9. cn: 150 NE Gonal-F (8 napon át) a tüszőérleléshez

7. cn-10. cn: reggelente Cetrotide injekció  (4 napon át) az idő előtti tűszőrepedés megelőzéséhez

10. cn, 22 órakor: Ovitrell a tüszőrepesztéshez.

10. cn - a 12 hétig: Clexane (vérhígító, vetélőknek javasolt)

Ha csak tudom, akkor az injekciókat mindig a közeli kis patikában szerzem be (olcsóbb is valamivel, mint pl. a Kaáliban). Nagyon kicsi és ahhoz képest van körülbelül 4 vagy 5 alkalmazottjuk, de annyira szeretem őket, mert mindenki annyira kedves és készséges ott. Sokszor eszembe jut, hogy tudtak összegyűjteni egy ilyen kis helyre ennyi kedves patikust. Szóval ők mindent megszereztek eddig nekünk legkésőbb másnapra, mert persze ezek a meddőségi szerek nincsenek ott nekik helyben, hanem mindig meg kell rendelniük. Így úgy szokott lenni, hogy a férjem odatelefonál, hogy mi kell, ők beszerzik, én este beviszem a receptet és már aznap vagy másnap mehetek is érte. Most nem egészen értette az egyik nénike a telefonban a férjemet, hogy mik ezek a szerek, milyen is kell pontosan, de valószínűleg a kolléganője rájött és odakiabált: jaj tudom, mik ezek, ezek biztosan a Pinkmanéknak kellenek. Szépen vagyunk. A stimulációs injekciókról már egyből minket azonosít a patikus, ráadásul tényleg nem is tévedett, pedig több mint egy éve volt utoljára lombikunk. Elgondolkodtató, de mindig mondom, hogy minden nézőpont kérdése: még jó, hogy nem morfiumról vagy rákos gyógyszerekről jutunk az eszébe. 

Maga a stimulációs időszak megint nem volt egy fergeteges élmény: migrén, hasfájás, puffadás, rémisztő fáradtság, olykor fájdalmas éhség, másszor beteges étvágytalanság, undor az olyan kajáktól, amiket amúgy nagyon szeretek, hányinger, émelygés, érzelmi labilitás, egyik pillanatban idegesség másikban óriási nyugalom. Ja, és természetesen megint fel is jött pár kiló, nem mértem magam de ezt érzem a hasamon meg a fejemen. Már el is felejtettem, hogy ez tulajdonképpen ilyen. Elolvastam az első lombikom erre az időszakra vonatkozó írását és hát tényleg, ugyanez volt. Ez némiképpen megnyugtatott. Nem baj, kaptam egy kis ízelítőt a terhestünetekből, gyakorlatilag pont ilyen volt az is mindig. Volt is ismerősöm, aki megkérdezte, nem lehetséges-e, hogy terhes vagyok. Mondtam biztosan nem, kérdezte, hogy lehetek benne biztos, az ember nem lehet ebben biztos, vannak, akik terhesen is menstruálnak. Inkább nem mentem bele a magyarázatba, gondoltam magamban, ha te azt tudnád... Azon gondolkoztam, hogy annak ellenére, hogy még nincsen gyerekem, mégis úgy érzem néha, hogy olyan sokat tapasztalok például egy korai terhességből is (mármint a tüneteket tekintve). Emlékszem az elmúlt időszak baráti terhesdömpingje alatt, mennyit hallgattam beszámolót a kellemes és kellemetlen tünetekről. Tulajdonképpen a különböző kezeléseknek köszönhetően majdnem mindenben volt már részem, a fizikai és lelki tüneteket is beleértve, csak közben nem rugdostak belülről cuki kis lábacskák.

Vagy például a stimulációm közben megszült egy nagyon kedves barátnőm is, és mesélt arról, milyen érzelmek kavarognak benne, leginkább ezek nagy része a hormonoknak köszönhető és ahogy mesélt, legszívesebben mondtam volna, hogy basszus pont ilyen labilis vagyok én is, csak mellettem még nem nyekereg egy gyerek. Ám az ember nem akarja elrontani a barátai legszebb napját holmiféle lombikos-érzelmes megjegyzésekkel, úgyhogy csak elejtettem egy mosolyt. Hát ilyen idilli körülmények között töltöttem magammal és az injekcióimmal ezt a röpke 10 napot. 

A punkció a 12. cn-re esett, és jelentem sikerült nem szét idegeskednem magam előtte. Úgy néz ki fejlődök én is. Hát igen, gyakorlat teszi a mestert. Hétvége volt, úgyhogy nyugalom volt az Intézetben is, olyan jó ilyenkor. (Bár gondolom, akik ott dolgoznak, azért nem repdesnek örömükben, hogy ott lehetnek.) Az altatás megint nagyon jó élmény volt, én ezt tényleg imádom, bár remélem, nem ez lesz a hobbim az elkövetkező években, hanem letudtuk most ezt egész életemre. Lényeg, hogy tíz petesejtet sikerült leszívni. Nem viccelek. Tízet.  Hát csoda, hogy nyolc hetes terhes nagyságúra puffadt hassal szaladgáltam a stimuláció utolsó napjaiban? Az egy évvel ezelőtti lombiknál hat sikerült, úgy látszik ez a Gonal-F elég bivaly. Vagy én vagyok egyre fiatalabb és üdébb? Meglehet.
Tíz petesejtből másnapra hat kisgyerekkezdemény termékenyült meg. Bevallom, nem is tudtam egész nap másra gondolni csak rájuk és drukkoltam nekik, hogy hajrá Tökmagok. A jó hírek után pedig bebikáztuk a szervezetem egy fél Ovitrellel (hcg) készülve a terhességre. Következőleg a harmadik napon kellett telefonálni, hogy hogy fejlődnek és hogy megtudjuk hányadik napon lesz a beültetés: aznap, azaz a harmadikon vagy az ötödiken. Nagy meglepetésünkre a harmadik napon az öt napos beültetést javasolták és már nem hatan, hanem heten fejlődtek az embriók. Kis hetedik, egyemmeg, biztosan az apjára igyekszik ütni, ő tökölészik mindig annyit.
Az embriótranszfer pedig ma volt, a 17. cn-en. Reggel hívott a biológus, hogy megbeszéljük a beültetett gyerekek számát és a fagyasztást, ugyanis mára maradt öt embrió, amikből az egyik csodálatosan előrehaladt  és fejlett állapotban van, így ők azt az egyet javasolják visszahelyezni. Komolyan ódákat zengett róluk (najó, az mondjuk elképzelhető, hogy kicsit elfogult vagyok és túlzok, de én így hallottam:)), és azt mondta ilyenkor esélyes, hogy mindegyik megmarad, ha többet ültetnek be. Osztottam szoroztam és arra jutottam, ha ők egyet javasolnak, mert az biztonságosabb, akkor egy lesz. Megint megnézhettük és valóban meseszép volt az öt napos kis blasztocisztánk. Tesók a fagyóban, az ultrahang felvétel kint a falon, a másik fél Ovitrelle beadva, folyamatosan megy a 3*2 Utrogestan (progeszteron). Innentől már semmit sem tudok tenni, és indul a szokásos várakozás.  Azt megfogadtam, hogy ezúttal megpróbálom az agyamat a helyén hordani és nem a méhemben, azaz megtartani egy kisebbfajta távolságot magam és a kisgyerekkezdeményünk között: hagyni őt, hogy nyugodtan vackolja be magát a méhembe, közben én meg élem az életemet, és csak néha köszönök oda neki messziről, hogy szevasz Tökmag, már most szeretünk Téged (na, ennyit a tisztes távolságról). Nem tervezek idegbajos, idő előtti tesztelést sem. Ezúttal ezt az időszakot olyan elszállt nyugalomban kívánom eltölteni, mintha beszívtam volna valami hetvenes évekbeli hippi fesztiválon. Kérlek, szorítsatok, hogy sikerüljön. 

5 kicsi Mazsola

....termékenyült meg a tegnapi leszívás után:) Tudom, hogy kicsit túlmisztifikálom a mai híreket, pedig sajnos egyéb érdemi információt nem kaptam a biológustól, mármint arról például, hogy milyenek a kis gyerekkezdemények minőségi szempontból. Azt már meg sem mertem kérdezni, hogy aranyosak-e, kire hasonlítanak és hogy éppen mit csinálnak. (Áhh, nem is misztifikálom túlságosan túl:)). Azt a választ kaptam, hogy ilyenkor még csak azt lehet tudni, hogy megtermékenyültek-e. Érdeklődtem, hogy könnyen egymásra találtak-e, azt mondták, hogy voltak, akiket rá kellett segíteni, voltak akik könnyen egymásra találtak. 

Holnap újból kell telefonálnom, mert nem kaptam még pontos időpontot a transzferre, csak azt, hogy szerdán lesz. Remélem, hogy holnap továbbra is 5 kis Mazsola fog osztódni a lombikban, olyan tempóban, ahogy az elő van írva. Itthonról is csókolom őket!

Punkció

Ezen is túl vagyok, és érdekes módon túl is éltem, mint végülis eddig az összes konzultációt, ultrahangot és inszeminációt is, vagyis történjék bármi a Kaáliban, nekem attól gyomoridegem van és görcsöl a hasam, de eddig úgy tűnik mindig épségben megúsztam, átvészeltem a dolgokat. Nem volt ez ugyebár a punkció előtt sem máshogy, mármint ami az izgalmakat illeti. Komolyan mondom, úgy felnézek azokra a nőkre, akik csak úgy bátran becsattognak, lazán fellibbennek az asztalra, szétteszik a lábukat, és a vizsgálat vagy beatvakozás után megtörölgetik magukat majd szépen hazamennek, mintha legalábbis a közértbe ugrottak volna le kenyérért. Igazság szerint én meg nyugodtan járhatnék "beszari" feliratú pólókban is oda, így mindenki szavak nélkül tudhatná, hogy ennek pánik is lehet a vége.

Szerencsére - még mielőtt az izgalmak miatt elájultam volna - nagyon hamar szólítottak, mikor odaértünk. Egy gyors konzultáció után a dokival, mentem is fel a műtőhöz. Átöltöztem a szokásos kis műtősruhámba, azért most éppen örültem neki, hogy ismerős volt a dressz. Kicsit vártam fent is, majd bekísértek a műtőbe. Felmásztam az ágyra, akkor már nagyon vártam, hogy gyorsan ájuljak el, mielőtt a szokásos lábremegésem beindul. Megkértem az altató orvost, hogy nekem jó nagy mennyiségű altatót adjon be, nehogy felébredjek az akciózás közben, mert ha ébredés után megijedek attól ami történik, könnyen lehet, hogy felpattanok hamar erről az asztalról, és még véletlenül elkezdenék ott félmeztelenül zúzni. Senkinek nem kívánom. Persze csak viccelek, de kínomban mindig ilyen badarságokon szoktam fantáziálni, aztán általában még azt is megkeresem, melyik lenne a jelenthez a legmegfelelőbb kameraállás (itt most a bejárattól jobbra eső sarok). Amúgy az altatás nagyon jó élmény volt. Engem még sosem altattak el semmikor, el nem tudtam képzelni, hogy milyen ez. A bizsergés és szédelgés nagyon jó volt előtte, meg az is, hogy olyan gyorsan jött a képszakadás. Na és ami utána várt? Hát minden elismerésem a beadott szer kikísérletezőjének! Ezt kikeverni egy művészet lehet! Istenem, bárcsak minden este így aludhatnék! Már nem is csodálom, hogy vannak akik, rászoknak az ilyen cuccokra. Azért próbálok majd nem fantáziálni róla, nehogy rajta maradjak.
Az ébredés sem volt vészes, szerintem nagyon hamar magamhoz tértem, fel tudtam ülni, és az idő is viszonylag gyorsan telt. Kb. másfél órát ücsörögtem ott. Kicsit fájt és szurkált a hasam, de nem volt annyira vészes. Most már csak akkor érzem igazán, ha járkálok. De a lényeg nem is ez, azt a végére hagytam: 6 petét sikerült leszívni. Nagyon nagyon örülök nekik és kíváncsian várom, hogy mi lesz belőlük.