2017. március 22-én...

...sem szülök. Nem akartam eddig húzni az idegeket, semmiképpen sem, de hát este 7-kor érkezett meg a vérvétel eredménye, őszintén szólva már le is mondtam róla.

Reggel azért persze csináltam egy tesztet, ami negatív lett, és ezt igazán meg is írhattam volna, ha tudnék telefonról kommentet írni, de valamiért egy ideje nem tudok. Meg hát bevallom őszintén, nem vettem én készpénznek azt a negatív tesztet.

Szóval hétvégén azért minden este tapasztaltam olyan erős haspuffadást, hasfeszülést, hogy a Clexane beadása is komoly akadályokba ütközött tőle. Hiába döntöttem el, hogy nem akarok észrevenni semmilyen tünetet, vagy figyelgetni a testem (jól is sikerült amúgy), de ezt nem lehetett nem észrevenni. Úgyhogy megint nem adtam fel semmit sem a negatív teszt után, maximum már nem voltam olyan optimista, de nagyon vártam a vérvétel eredményét. Az meg nem jött, akárhogy is frissítettem a telefonomat. 

HCG-144, ezt írta a férjem. Ám valószínűleg rosszul fogalmaztuk meg az imáinkat, vagy nem elég körültekintően, mert nem mondtuk el, hogy 100 feletti HCG-t az én laboreredményemen szeretnénk látni és nem pedig egy rendszemtáblán reggel munkába menet. Az én 0-ás HCG-m sajnos egy szórakozóhelyen este 7-kor érkezett meg, ahonnan legszívesebben azon nyomban felálltam volna, és jöttem volna haza, de nem akartam otthagyni egyedül a barátnőmet, így várnom kellett míg megérkeznek a többiek. Borzasztó volt, azt azért elmondom. 

Nos, ez most így alakult, lesz majd minden jobb is. Ez a lombik is jó volt valamire. Mondjuk arra, hogy jól kipihenjem magam, hiszen az az egy hét, amit itthon töltöttem, nagyon kellett, és nagyon kisimultá tett. Arra is jó volt, hogy végre elfogadjam, teljesen felesleges beleélnem magam bármilyen tünetbe: hiába mondtam mindig is, hogy az inszemeknél egyáltalán nem puffadtam az Utrótól és ennyire még az első lombiknál sem, talán a másodiknál sem, valószínűleg változik ez is, és biztos, hogy hétvégére ez telítődhetett a szervezetemben, és a progeszterontól feszült ennyire. Vagy még arra tippelek, hogy esetleg az agyamtól. Más nem lehet.

Azt hiszem felesleges is tovább elemezni ezt a FET-et, mert mostmár mindegy is és egy a lényeg: 2.5 hónapon belül teherbe kell essek valahogy, mert három hónap a lipid hatósugara. A következő FET egy ciklus kimaradással mehetne, tehát augusztusban, amikor újítják a Káali műtőjét, így nem tartanak leszívást, sem transzfert. Ha minden úgy alakul, ahogy eddig, akkor nekem még pont augusztusra esik a peteérésem, szóval valahogy ki kéne tolni a ciklust, hogy szeptember elejére essen. Még nem tudom, mi legyen. Most még olyanok is járnak a fejemben, hogy nem hagyok ki ciklust, hanem az LDN-es dokimmal csináltatok egy inszeminációt, de szabin van, július 28-ára van hozzá legközelebb időpont, ami elég késő egy inszem szervezéséhez, de ha megcsinálják gyorsan, természetes ciklusban, akkor még akár. Nem tudom vannak-e ilyen rugalmasak, bár biztosan, nekik az jó pénz. Szóval akkor nyomkodom még picit az utrót, hátha később jön meg, és minden tolódik kicsit arrébb. A júliusi peteérés augusztusra, az augusztusi szeptemberre. Valamelyik végre csak a mi hónapunk lesz...

Hát ez volt, ez lesz, köszönöm, hogy gondoltatok rám. 

(ET+11, 30.cn, 15. DPO)

Az elmaradhatatlan tünetelemzés

Nincs semmi.
(ET+7, 26.cn, 11.DPO)

Az élet ET után

Egyre jobb vagyok az ET utáni idők eltöltésében. Emlékszem az első lombikkor nem nagyon tudtam másra gondolni, mint a méhemre és csak úgy cseperegtek a percek. A második lombik már ebből a szempontból teljesen jól sikerült, most meg aztán igazán simán tudok bármi másra is gondolni, nem csak a méhemre, és arra hogy vajon mi történhet odabent. Megmondom őszintén így elég gyorsan telik az idő.

Ám mielőtt még teljesen elfelejteném, hogy mi történt csütörtökön, most még gyorsan az elején írok egy összefoglalót, mit szedek és teszek így ET után.

50 mcg Letrox - Letroxot már kb 4 éve szedem, de az is lehet, hogy 5. Még az első TSH mérésekor 3.6 volt az eredményem, erre kaptam a gyógyszert, annak ellenére, hogy T3, T4, ANTI-TPO szerencsére mindig is jó volt nekem. A TSH-m így letroxal azóta mindig 1 körül mozog. A fő endokrinológus decemberben viszont azt mondta, hogy nem kellene szedem, attól, hogy 3.6 a TSH-m, ha minden egyéb pajzsmirigy érték rendben van mellette, de ő is azt javasolja, hogy ha már eddig szedtem, most már ne hagyjam abba. 

750 mg Merckformin XR - Ez az új metforminem az IR-re, hát bízom benne, hogy használ, vagy legalábbis nem ront az értékeimen. Mióta elkezdtem, még nem voltam terhelésen. Tudni kell, hogy a márciusi lombikkor is és a mostani alkalmával is folyamatosan mérem a vércukrom étkezések után egy és két órával. Úgy tudom, hogy terhesen 7 alatt kell tartani, és akkor rendben van. Nekem ez a reggelit leszámítva mindig rendben is van, általában 5-6 közötti értékeket mérek, nagyon ritkán 6-7 között van. Reggeli után viszont borzalmas a helyzet. Márciusban nem volt ritka, hogy a 60 perces értékek 10 körül mozogtak, most pedig mindig 8 körül mérem. (Általában két óra múlva ez reggel is rendeződik 6 alá, vagy 6 körüli értékre.) Nagyon bánt ez és nem tudom mi tévő legyek. A márciusi értékeket egyértelműen a stimulációnak tudom be, de most hiába nincsen stimuláció olyan sokkal azért nem jobb a helyzet. A reggelim minden esetben 1 szelet, saját sütésű teljes kiőrlésű kenyér, sonka és zöldség. Egyébként 30 gramm lassú CH-t ehetnék meg reggel és ez nincsen több 15-20 grammnál. Most azon hezitálok, hogy ezt is lecsökkentem és csak egy fél szelet kenyeret fogok megenni, több sonkával és zöldséggel. Egyszerűen nincsen jobb ötletem. Mikor májusban voltam az endokrinológusnál, megemlítettem neki ezt, és ő is azt mondta, hogy biztosan a stimuláció miatt volt, és ha még egyszer ilyet tapasztalatok, sportoljak nyugodtan ET után is, vagy terhesen valami lazát (kocogás, bicikli, erőteljesebb séták). Még ezen is gondolkodom. Két alkalommal volt, hogy gyorsan bekaptam egy kávéskanál fahéjat (vércukorcsökkentő hatása van), mikor 7 fölött volt az érték, de persze utánaolvastam és terhesen nem javasolt a nagyobb mennyiségű fahéj, úgyhogy most az is bánt, hogy bevettem kétszer. Még azon is gondolkodom, hogy létezik-e olyan, hogy az ember csak reggel kap inzulint?

Myo-inositol - Szintén az IR miatt szedem, ugyanis hosszú távon csökkenti az inzulinrezisztenciát, és a petesejtek minőségét is javítja. 

Femibion - A metilfolate tartalma miatt én mindig ezt a terhesvitamint választom. 

1000 mcg B12- vitamin - A metformin rontja a B12 vitamin felszívódását, így akik ilyen tartalmú gyógyszert szednek érdemes időnként ránézni. Nekem legutóbb határértéken belül volt ugyan, de éppen hogy csak, így pótolom. 

3000 NE D- vitamin - a D- vitamin nem csak terhesség előtt és terhesen javasolt, hanem IR-eseknek is. Kutatások szerint a női szervezet alacsony D vitaminszintje is oka lehet meddőségnek, valamint az IR kialakulásban is szerepet játszhat. Nálam a D-vitamin szint szintén mindig határértéken belül van, de igencsak az alsó értéket verdesi. 

1000 mcg metilfolate - MTHFR homozigotaságomra szedem és fogom is szedni most már egész életemen át. 

Omega-3 vitamin - Sajnos étkezéssel nem túl sok Omega 3-at viszek a szervezetembe, bár már kicsit jobb a helyzet ebből a szempontból is a korábbi évekhez képest. Lombik előtt és alatt mindig felturbózom picit magam vele, hiszen, ha terhes maradok, akkor nagyon fontos lesz ez a baba agyi fejlődésére vonatkozóan.

3*2 Utrogestan - progeszteronpótlásra.

2000 NE Clexane - Korábban majdnem minden doki javasolta nekem az MTHFR homozigotaságom miatt, viszont a legutóbbi konzultációk során sem Fülöp, sem a Kaáliban nem mondták, hogy indokolt számomra, de a vetéléseim miatt mégis kapom, ugyanis bizonyos kutatások szerint növelheti az embrió megtapadásának esélyét. Véleményem szerint ez a mennyiség nem árthat, viszont nekem a megtapadásban sem bizonyított eddig még, úgyhogy a fene se tudja... Ha ez most nem jön össze, lehet, hogy nem fogom kérni többet.

Amúgy most picit itthon vagyok, és pihenek, nem dolgozom. Hétvégén sokat sétáltam, sok házimunkát végeztem: mostam, takarítottam és főztem. Ügyelek arra, hogy legyen megfelelő mennyiségű tevékenység, mozgás, de persze mindent óvatosan csinálok. Jól esik most elhinni, hogy van bent valaki, és vigyázni rá, de nem merek tervezni, nem lovaltam bele annyira magam ebbe az egészbe, mint az előző alkalmakkor. Nem tudom még mikor szülök, és hogy mikor hányadik héten leszek. Azt sem tudom, hogy mikor tesztelek vagy hogy vérvételre megyek-e vagy mi lesz. Majd, ahogy alakul, ahogy érzem, de nem leszek ennek a rabja, az biztos. Írtam már, hogy ezúttal még az embriót sem néztem meg a transzfer előtt? Biztosan tudom, hogy ugyanolyan gyönyörű volt, mint az előző.
(ET+3, 22. cn, 7. DPO)

Csak szépen, csak lazán, csak fagyosan!

Elröppent ez az idő is júniusig. Végülis olyan gyorsan, hogy holnap már július van. Ahogy megjött, másnap hívtam is a dokit, hogy akkor szeretném a fagyasztott gyerekeket, ha lehet. Meg is beszéltük, hogy rendben, még a szabija előtt biztosan bele fogok férni. A ciklus 10. napján voltam az első ultrahangon, már akkor sejtettem, hogy nekem ez korai lesz és több mint valószínű, hogy találhatom ki az újabb hazugságot a következő ultrahangra (mármint a munkába, a késés miatt). Így is lett, annyira pici volt a tüszőm (11 mm, nyálkahártya 6 mm), hogy a doki azt mondta, mennem kell egy lesre még a 13. ciklusnapon is, és ráadásul több, mint valószínű, hogy ebből csak a szabija alatt lesz ET, úgyhogy vagy másik doki fogja csinálni, vagy pedig halasszuk el az egészet szeptemberre. Kicsit kerekedett a szemem a szeptemberen, így inkább a másik dokit választottam. Közben hezitáltam azon, hogy kellene-e valamit tennem, hogy kicsit rásegítsek a nyálkahártya növesztésre, vagy inkább ne foglalkozzak most ezzel. Olvastam, hogy a gránátalmalé jót tehet, sokan dicsérik, de komolyan semmi kedvem nem volt neten kutakodni azután, hogy mikor érdemes elkezdeni, hogy a túlműködő immunomnak az vajon jót tesz vagy sem, hogy a halmozott fogyatékosságaim miatt vajon többet ártok -e vele, mint használok. Végül azért a 12. ciklusnapra beszereztem egyet, egye fene, mondván napi fél dl abból csak nem turbózza fel túlságosan a szervezetem, nem babrál bele az inzulinomba sem, bár ilyen későn elkezdeni, meg lehet felesleges volt a nyálkahártya szempontjából, de most már teljesen mindegy. Megmondom őszintén, nem nagyon izgultam szét magam ezen nyálkahártya teljesítményen és a csigalassú tűsző növekedésen sem.

Mindenesetre azt talán jól tettem, hogy nem halasztottam el az ET-t szeptemberre, ugyanis a 13. ciklusnapra - nagy meglepetésünkre-  úgy belehúzott a tüszőm a növekedésbe, hogy aznap már kaphattam is a tüszőrepesztőt (19 mm, nyálkahártya 8 mm), és még az is kiderült, hogy belefér az ET a doki szabija előtt.  Persze nem váltottam ki aznap reggel az injekciót, mert siettem munkába, így munka után szaladgálhattunk még 40 fokban jó messzire olyan gyógyszertárba, ahol van raktáron és nem kell megrendelni. Miután beszereztük, persze - péntek lévén - semmi kedvem nem volt hazamenni csak azért, mert az Ovitrelle mindenféle hűtést igényelne, ráadásul mivel fagyasztott embrió beültetésnél még az is mindegy, hogy a nap melyik szakaszában adjuk be a tüszőrepesztőt, úgy döntöttünk a férjemmel, hogy kedvenc kocsmánk női WC-jében esünk túl ezen a egészen, és ezúttal nem rendeljük alá magunkat ennek az egésznek: ha nekünk éppen ott van kedvünk ücsörögni, akkor ott is fogunk ücsörögni, Ovitrelle ide vagy oda. Én olvastam a tájékoztatót (!2-es pont: Keressen egy tiszta helyet :D!), a férjem pedig rutinosan beadagolta a szert, majd utána az egészet leöblítettük egy rose fröccsel. Tény és való, hogy sokkal, de sokkal könnyedebb egy FET, mint egy stimulációs ciklus, minden szempontból. 

A Smoflipidet is elintéztem, ami szintén nem jött ki túl szerencsésen, de komolyan nem volt kedvem ezen is idegesítenem magam. Azt mondták abban a magánrendelőben, ahol adják az infúziót, hogy 4-5 nappal ET előtt adassam be, és amint tudom, mikor lesz az ET csörögjek oda, ők intézkednek is. Tényleg rugalmasak. Ugye nekem múlthéten pénteken derült ki, hogy ma lesz az ET, azaz hétfőn kell lecsöpögtetni a cuccost. Persze nekem hétfőn már olyan dolgaim/megbeszéléseim voltak betervezve a munkában, amit már előtte pénteken (ilyen gyorsan) nem lehetett lemondani, és átszervezni. Nyilván megoldanak mindent, senki sem pótolhatatlan, csak ilyen esetekben az van, hogy elég nyomós indokkal kellene előállni. Bár mondjuk egy ET meg egy Smoflipid pont elég nyomós is lenne, ha erről tudnának a munkatársaim vagy a főnököm, de ugye nálam az a gond, hogy én nem akarom, hogy tudjanak róla. Mindegy, ez is az én dilim. Mindenesetre nem is sikerült elég nyomós indokot találni, úgyhogy egyszerűen csak leléptem, mondván, hogy nekem most el kell mennem, és komolyan nem érdekelt ezért mit kaphatok, vagy mit szólnak mások. Így is jó nagy késéssel értem a rendelőbe, amivel csak az a gond, hogy 5 óra alatt kell lecsepegjen a lipid, viszont így nekem csak 4 órám volt erre a zárásig. Valahogy ez sem stresszelt most fel, talán nem ezen fog múlni. Az infúzió egyébként eléggé fájt, fura volt. Már kaptam életemben párszor, de eddig mindig olyan volt, mint egy egyszerű vérvétel. Most csillagokat láttam mire bement a tű, és a végén a férjem masszírozta a kezem. Egyébként a lipid ilyen fehér színű, tejszerű folyadék volt, nem így képzeltem. Olyan volt, mint Bishop vére az Alienből, kicsit felfordult tőle a gyomrom.

Bocs, nem tudtam kihagyni. Nekem mindegy amúgy, csak használjon. 

Persze a sportot is csak június elejéig sikerült intenzíven űzni. Utána olyan komoly akadályok gördültek az izomnövelés útjába, mint a meleg, az eső, a barátok, a fodrász, az EB, na meg a meccsek utáni fáradtság, így mindezek után azon kaptam magam, hogy két hét totál kimaradt. Lehet három is. Szép. Viszont ha már a sporttal nem javítottam az inzulinomat, úgy döntöttem, hogy az ezen való idegeskedéssel sem fogom lerontani azt.
Ma pedig volt a transzfer, gyorsan végeztünk. Megint egy Tökmag érkezett hozzám, mert 3 hónap fagyasztás után is eléggé bivaly embrióink vannak, hát most mit csináljak neki, tökéletesek, így jött le ez a széria:) Ma vagyok 19. ciklusnapon, 4. DPO-n.
Szóval ilyen laza egy FET. Nem is gondoltam volna, mennyire jó már? Mit mondjak, hálás dolog, ha marad az embernek a fagyóba is, legalábbis én eléggé az vagyok. Nincsenek stimulációs tünetek, nincsen punkció miatti kómanap, nincsen hány petesejt és embrió lett és hogy fejlődnek idegeskedés. Imádom. Imádjon ő is engem, én megelégszem, ha megajándékoz egy rendes terhességgel! 

Kicsit szomorkásan

Ma megjött. Aztán vagy a hormonoktól vagy valami mástól, de kissé padlót fogtam. Holnap hívom az Intézetet, hogy vágjunk bele  a FET-be. Máskor annyira izgatott és pozitív vagyok ilyenkor, most meg egész hétvégén azon pörögtem, hogy momentán milyen nehéz ez, és hogy mennyire elegem van, meg hogy mégis meddig is csináljuk ezt. Ahelyett, hogy - a szokásokhoz híven - megint a terheskalkulátoron lógtam volna és számolgattam volna, mikor szülök, meg mikor hányadik héten leszek, olyan rémes dolgok öntötték el az agyam, hogy mi lesz, ha nem sikerül, hogy össze fogok-e omlani tőle megint, hogy vajon mennyi könny lehet még bennem, és lesz-e olyan, hogy egyszer kifogy végre, hogy hogyan lehet boldog életet élni gyerek nélkül, úgy hogy közben vágyódunk rá, vagy hogy ha elindítjuk az örökbefogadást, akkor azok az évek, amíg megérkezik a mi gyerekünk is, vajon ugyanolyan nehezek-e, mint a korábbi évek vagy azért valamivel egyszerűbb és könnyebb már olyankor a várakozás? Na, ilyesmik, nem sorolom tovább, gondolom ettől is kellőképpen elment az életkedvetek. Nyoma sem volt sehol a giccsnek és a mézes-máznak, cuki kisbabák egy pillanatra sem mutatták meg magukat az elmémben. Mindettől pedig szörnyen fájt a mellkasom, a gyomrom, a lelkem. 

Azt hiszem, most először félek attól, hogy mi lesz, ha nem sikerül, és nem tudom, hogyan küzdjem ezt le. Kétségtelen, hogy kellemesebb érzés az, amikor biztos vagyok a sikerben.
Mindig reményt ad az újabb próbálkozások előtt, ha valamilyen körülmény kicsit másként alakul, mint az előző sikertelen körökben. Szép, hogy nálam a korábbi optimizmusom váltott át ebbe a negatív hangulatba. Gondolom, hogy amikor az ezzel kapcsolatos változásokra gondolnak legtöbben, akkor nem pont ilyesmiket képzelnek. Nem tudom, hogyan lehet bízni a pesszimizmusban, de  akkor én most valahogy megpróbálom...

Ne pazarold az embriót!

Készülök a júniusra. Sokat edzek (mint úgy általában), hogy ha már egyszer nem lesz stimuláció, ami leronthatja az amúgy sem jó inzulinomat, legalább a lehetőségekhez képest javuljon picit, hogy rajtam és az erőfeszítéseimen aztán ne múljon semmi. Egyébként még mindig nem állok jól ezen a téren, egyszer már mondtam, hogy szerintem soha nem is fogok, úgy néz ki, tényleg. Voltam terhelésen, a következőképpen alakult az eredmény:

0' glükóz: 5.3
60' glükóz: 9.5
120' glükóz: 5.7
0' inzulin: 4.8
60' inzulin: 84.6
120' inzulin: 73.6

Nem is akarok sokat hozzáfűzni, nincs mit. Talán annyit, hogy mindezt ráadásul úgy, hogy terhelés után bevettem az Eucreast, merthogy a kombinált tablettákat be kell venni terheléskor. Annyit ehhez hozzátennék, hogy csupán 3.5 éve járok ebbe a magán egészségcentrumba, nagyjából 3 éve szedek kombinált gyógyszert, és mintegy pár százezer forintot költöttem el itt laborral, konzultációkkal együtt, de még egyszer sem hangzott el senkitől, hogy terheléskor be kell venni a gyógyszert, ha az kombinált. Nem tudom, biztosan nem volt erre idő vagy nem fért bele ebbe az összegbe a pontos felvilágosítás, de hagyjuk is. Mondjuk, ha most tankönyvi eredményt produkáltam volna gyógyszerrel, lehet másként reagálok, de úgy tűnik, végül is bármit veszek be vagy nem, nálam sehogy sem sziporkáznak a számok. A doktornő szerint viszont rendben van, mármint ugye magamhoz képest van rendben, nem pedig úgy általában, mert természetesen még mindig úgy szar ez az eredmény, ahogy van. Most azt mondta, hogy csökkenteni kell a gyógyszert, mert az is lehet, hogy túl van tolva a metformin. Na, ez már kicsit kezd hasonlítani Fülöp elméletéhez, legalábbis az egyikhez, mert ugye neki több is volt. Szóval kaptam Merckformin XR - t (750), ebből már csak 1-et kell bevennem reggel, este semmit (Eddig 2*1 Eucreas volt az adagom). Amúgy nem a vércukrom miatt jöttem most tulajdonképpen, csak tudjátok, hogy milyen kedves nekem ez a téma. Nem tudok nélküle élni. 

Van jó hír is. Szerintem az LDN-től elmúltak a PMS tüneteim. Ugye alapvetően én is olvastam, hogy jó erre is, de valahogy nem is gondoltam volna. Évek óta küzdök ezekkel a tünetekkel, tulajdonképpen mióta az eszemet tudom, és bevallom nekem ez nem is okozott sosem problémát (valószínűleg mert tényleg hozzám nőttek ezek a tünetek, és nekem az élet ezekkel együtt volt normális). A menstruációm előtt 1-1.5 héttel már jelezte a szerveztem, hogy meg fog jönni. Innen is tudtam minden inszemnél, hogy nem sikerült, és, hogy sosem el sem indult akkor semmi, mert minden terhesség nélküli ciklusom pont ugyanúgy zajlott. A második lombiknál már írtam, hogy furcsa, hogy nem érzem, hogy meg fog jönni, de aztán egyszer mégiscsak megjött. Valójában a mostani ciklusomban jöttem rá erre, merthogy most sem éreztem semmit sem az égvilágon. Ráadásul késett is, na gondolhatjátok, hány tesztet ellőttem. Persze megjött. Tünet nélkül. Úgyhogy viszlát haspuffadás, viszlát derékfájás, viszlát mellfájdalom és mellduzzadás! Nem mondom, hogy hiányozni fogtok, de egyelőre még furcsa nélkületek az élet. Na, mindegy, amúgy még csak nem is ezért jöttem. 

Amiért viszont tényleg itt vagyok: páran írtátok, hogy mi lenne, ha már júniusban ráerősítenék az LDN-re egy kis lipiddel is. Először elvetettem ezt az ötletet, mert nagyon elterveztem, hogy júniusban még adok egy esélyt csak az LDN-nek, mégis csak egyszerűbb így, és max. ha nem sikerül, majd akkor nyúlok más megoldáshoz is. Persze, ahogy közeledik a FET, én amennyire várom, úgy kezdek kicsit parázni is azért. Elgondolkodtam, hogy talán tényleg nem lenne rossz ötlet jobban bebiztosítani magam, mert mi van ha esetleg a júniusi embrió lesz az egyetlen életképes embrió, ami ebben a csomagban van és mondjuk tényleg sikert hozna a lipid és az LDN kombó, én pedig elpocsékolom azt, mert "kísérletezhetnékem" van a sok lehetőségemmel. Úgyhogy leszerveztem egy lipidet, amit támogatott az LDN-s dokim is, és egyébként tényleg annyira egyszerű volt, mint ahogy írtátok. Gyakorlatilag a G1-es HABAB lelet kellett hozzá, egy telefon, egy személyes találkozó annak a magánrendelőnek az asszisztensével, ahol beadatom a szert, ő meg is kéri az OGYI engedélyt, és persze majd, ha odajutok, akkor pattintani a harmincezret. Ha nagyjából látom, mikor lesz az ET, akkor egyszerűen csak oda kell ereszteni egy telefont, és mehetek is. Tényleg ennyi. Pofon egyszerű lesz ez a teherbeesés, higgyétek el nekem! Lesz itt mindenfajta védelem, kérem: csöpög majd az infúzió, dolgozik a kábítószer helyettesítő, már csak terhesnek kell lenni.  Na, szóval, csak ezért jöttem.

Annak a folytatása, amivel mi most amúgy nem is foglalkozunk

A viszonylag pozitív feldolgozási folyamathoz hozzátartoztak azért érdekes, kivételes, nem túl optimista pillanatok is: mondjuk mikor a héten egyik éjszaka azt álmodtam, hogy egy hosszú csomagológép előtt állok és nézem, ahogy a különböző termékek futnak, közben a gép fóliát tesz rájuk majd lehegeszti azokat. Egyszer csak megjelent a gépen egy (csomagolásra váró) csecsemő, és én teljesen bepánikoltam, hogy a csecsemőt nem csomagolhatja fóliába a gép, ezért az utolsó pillanatban lekaptam a gyereket, ezután gyorsan, gyanakodva körülnéztem, hogy lát-e a valaki, majd pedig elszaladtam a kölyökkel. Így. Szerintem ezt most ne boncolgassuk. 

Aztán volt, hogy hívott barátnőm is, aki tudja, hogy régóta szenvedünk, sok mindent tud is rólunk, sok mindent nem, azt például nem tudta, hogy most is volt egy lombikunk (ezt senki sem tudta mondjuk). Ő pár hete szült meg, és ahogy tologatta három hetes kis csemetéjét, megkérdezte, mi a helyzet vizsgálati fronton, meg gondolkodtunk-e a már rajta, hogy elindítjuk az örökbefogadást (mondom én, hogy a közeli társaság már lemondott rólunk, egyszerűen szerintem, nem hiszik, hogy sikerülhet másként). Azt hiszem, akkor, pár nappal az én sikertelen lombikom után, úgy, hogy ő most pottyantott ki egy friss, még majdnem magzatmázos gyereket, hát nagyon nem esett jól a kérdés. Könnyen teszegetünk fel idilli élethelyzetben nehéz kérdéseket. Persze erről egyáltalán nem tehet, ha tudta volna, mi a helyzet, nem feszegette volna a témát, ez csak egy ilyen szerencsétlenül alakult szituáció volt. Egyébként a férjem mondta, hogy őt is épp a héten kérdezte erről egyik barátja. Idáig is eljutottunk, még sosem kérdezték ezt tőlünk, most majd ezek az idők következnek. Ami amúgy tök normális kérdés szerintem, attól, hogy az embernek nem esik mindig jól. Mármint azt hiszem, talán engem is érdekelne, hogy valaki 5 év sikertelen próbálkozás után gondolkodik - e ezen. Ha már itt tartunk: amúgy nincsen ellenünkre az örökbefogadás. Mármint úgy értem, tudom, sokan úgy vannak, ha nem lehet vérszerinti gyerekük, akkor nekik nem kell semmilyen, mondjuk, mi nem így gondoljuk. Szeretnénk gyereket. Az egyetlen dolog, amin nem tudtam még túltenni magam, pedig nagyon fontos lenne ahhoz, hogy el tudjuk indítani ezt a folyamatot az az, hogy nagyon szeretnék terhes lenni (9 hónapig, ahogy azt kell), szeretnék szülni, erről még egyszerűen képtelen vagyok letenni, és ennek tényleg semmi köze a génekhez, vagy vérszerintiséghez. Tudom, perverz vagyok. Jó lenne, ha ezt másképp gondolnám. Amúgy azt mondtam neki (és mindenkinek, aki érdeklődik), hogy nem akarok most semmilyen gyerekügyön gondolkozni. Haha. Mintha 20 éves lennék, és annyira ráérnék. Majd jövőre! Persze! Más nem is jár a fejemben lassan, csak ez. Az idő a legnagyobb ellenségem, rettentően félek attól, ahogy az telik, és majd a kis szemét a csapdájába ejt és megajándékoz egy petefészek kimerüléssel (is). Alapvetően azért mondom mindenkinek, hogy nem foglalkozunk most a gyerekkel, mert azt vettem észre, hogy így egy darabig békén hagynak a kérdésekkel. Ha azt mondom, őszintén, hogy nem akarok róla beszélni, akkor jönnek pár hét múlva, hátha akkor már akarok róla beszélni. Magam sem tudom, mikor akarok, mikor nem, általában nem akarok olyanokkal, akiknek mindent meg kell magyarázni, mert nem értik. Velem pedig csak ilyenek akarnak beszélni. Mindenesetre tény, hogy nincsenek könnyű helyzetben velem sem a barátaim, sem a családom. Néha próbálom megerőszakolni magam, és kicsit másként hozzájuk állni, de egyszerűen az esetek többségében nem megy. Ez van. Egyelőre ezzel nem tudok mit kezdeni.
Szóval amíg nem foglalkozunk a gyerek témával addig a terv a következő: Többen is írtátok, hogy lehet, hogy megint elindult az embrió a fejlődésben jól, ahogy azt kell, tehát, közel voltam egy pozitív teszthez, csak végül mégsem jött össze a dolog. Nos, ezt én is hasonlóan gondolom, még akkor is, ha nem tudhatom 100%-ig biztosan, hogy pontosan mi történt. Ezzel ugye csak az a baj, hogy ha így volt, akkor elképzelhető, hogy megint az történt, hogy a bivaly immunrendszerem akadályozta meg a beágyazódást, ami valljuk be, nem túl sok jóval kecsegtet engem a jövőre nézve, így, hogy szedtem az LDN-t. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy szedem még egy darabig, továbbra is. Bár a doktornő azt mondta, hogy kifejti hatását korán, én mégis bízom benne, hogy az volt a gond, hogy csak egy hónapig szedtem a transzfer előtt és nem pedig az a baj, hogy rám nem hat. Sokan 3-4-5 hónapig is szedik, mire teherbeesnek. Hátha nálam is csak később fejti ki a hatását. A doki azt mondta, hogy ő egy éven át tartó terápiát tanácsol, mielőtt végleg leteszi az ember. Na, hajrá. Júniusban pedig megpróbálunk egy FET-t, akkorra 4 hónapja fogom szedni. Addig is pedig természetesen próbálkozunk természetesen. Ha nagy szerencse ér bennünket, akkor nekünk vegülis így is sikerülhet. Legyen ez! Jó?