A soha véget nem érő történet

A három hónapon át tartó metformin mentesség nem hozott jó eredményt, ahogy azt a legújabb vércukorterhelésem eredménye mutatja:

vc0: 6.8
vc60: 8.8
vc120: 7.3

inzu0: 11.8
inzu60: 72
inzu120: 69

Picit elszontyolodtam, mert valahogy azt vártam, hogy minimális javulás lesz az előzőhöz képest, vagy legalábbis nem romlik egyáltalán, de nem ez történt és így egyértelműen látszik, hogy nálam nem elég csak a diéta és a sport. Pedig tényleg nagyon figyeltem a 120 grammra, még fogytam is egy pár kg-t, aminek örülök, mert akár hízhattam is volna ilyen rossz eredmény mellett. 

A kecskeméti dokival abban maradtunk, hogy teszünk még egy próbát úgy, hogy még mindig nem ír fel gyógyszert, de most szedek 2* 2000 mg inozitolt, mert a korábbi eredményeimből úgy tűnt, hogy egy enyhe javulás akkor volt tapasztalható, amikor elkezdtem az inositolt. Hátha csak az insoitol önmagában segít. Most már mondjuk nem várok ettől csodákat, de hátha. Kérdeztem, hogy ő lát-e még egyáltalán esélyt arra, hogy ez nálam helyrehozható, hiszen tényleg több éve szenvedek vele, és nincsen javulás, miközben azt látom magam körül, hogy majdnem minden IR-es egy kis sporttal, egy minimális étkezésre való odafigyeléssel (komoly méregetős diéta sokszor nem is szükséges) hip-hop rendezi az eredményét. Mondta, hogy ez valóban így van, hogy legtöbb esetben tényleg elég egy minimális odafigyelés vagy esetleg kevés gyógyszer, de vannak ritka kivételek, mint ami látszik, hogy én is vagyok, akinél nagyon nehéz, nagyon érzékenyen reagál mindenre a szervezetem, és nem is áltat, lehet, hogy sohasem fog sikerülni ennél jobban javítani az értékeket. Azt mondta, hogy még azért ne adjuk fel, és tegyünk egy-két próbát, de elképzelhető, hogy majd egyszer ki kell mondja, hogy nálam ennyi az, amit a szervezetem produkálni tud. Ez azért szomorú, mert az ő véleménye szerint is (és egy ideje most már az enyém szerint is) a vetéléseim hátterében vagy az IR vagy a pajzsmirigy alulműködés áll továbbra is. Az, hogy 2 vetélésem is volt IVIG mellett abszolút azt bizonyítja, hogy nem az immun vagy nem CSAK az immun áll a vetélések mögött. Kérdeztem, hogy mi a véleménye a gluténmentes diétáról, azt mondta, hogy megpróbálhatom, nem ártok vele, ha tudok figyelni arra, hogy lassú felszívódású szénhidrátokat egyek, de ő azért csodálkozna, ha azzal rendeződne. Úgy gondolom, hogy teszek egy próbát azért, nincsen vesztenivalóm.

A pajzsmirigyemre a 75 mcg Letrox (T4) mellé kaptam most 12.5 mcg Trijodthyronint (T3) is, mert bár határértéken belül van mind a T3 mind a T4 értékem is, de ahhoz képest, hogy mennyi gyógyszert szedek rá, nem eléggé jók. Kontroll 3 hónap múlva.

Így viszont eldőlt: nem lesz tavasszal lombik, ilyen értékek mellett semmi értelme és ez engem most  inkább megnyugvással tölt el, mint nem és azt sem tartom kizártnak, hogy soha többé nem lesz már.

120 gramm

és még élek. 

Úgy kezdtem neki, hogy mindent újból kimértem, mert a 160 grammot már nem méregettem, évek óta csinálom, és már szemmel tudtam, hogy miből mennyit ehetek.

Most reggelire 20 gramm Ch-t, tízóraira 10-et, ebédre 40-et, uzsonnára 10-et, vacsorára 30-at, utóvacsorára 10 grammot ehetek. Az első pár napban szinte semmi megerőltetőt nem éreztem benne, valószínűleg azért sem, mert szerintem én nem ettem meg eddig sem a 160 grammot, olyan 140 lehetett korábban is. Igazából a reggelim és az ebédem eddig is ennyi volt, amiből faragni kellett az a tízórai, uzsi és a vacsi. Aztán pár hét elteltével - szerintem amikor már totál kiürült a metformin a szervezetemből- újból felütötte a fejét az az éhség, amit a komolyabb cukorbetegséggel, IR-el (vagy IGT-vel) rendelkezők valószínűleg ugyanolyan jól ismernek, mint én. Szerintem, akiknek jó az anyagcseréjük vagy maximum enyhe IR-ük van, vagy egyáltalán nincsenek ilyen problémáik, nem is érthetik miről beszélek, a férjem sem érti, mit lehet az éhségtől ennyit szenvedni, és nehezen kibírni evés nélkül. Jellemzően ebéd és vacsora előtt valamint éjszaka-ha felébredtem- borzasztóan korgott a gyomrom, és párszor az is előfordult, hogy elvesztettem a kontrollt, és ezért valami minimálissal többet ettem a következő étkezésre, mint szabadott volna. Szerintem ez nem jó így, gondolom az történik, hogy gyógyszer nélkül nagyon felmegy az inzulinom és gyorsan lecsökkenti a vércukrot, szóval van egy olyan érzésem, hogy nekem nem lesz jó a terhelés eredménye gyógyszer nélkül, de most már a februárt végig csinálom, március elején pedig elmegyek terhelésre és megnézzük, hogy valóban milyen eredményt hoz ez így. Mindenesetre az éhezés miatt megemeltem a tízóraimat és az uzsonnámat 3 db korpovitról 4 db-ra, és próbálok többet inni, így akkor általában kibírom 3 órán át evés nélkül a következő főétkezésig. Még gondoltam arra, hogy talán segítene az is, ha a kekszhez ennék sonkát vagy sajtot vagy mindkettőt, de mondjuk nekem erre a kifinomult étkezésre a munkahelyemen nincsen időm, vagy legalábbis elég macerás. Általában hálát adok már azért is, ha éppen nem egy megbeszélésen ülök uzsonna vagy tízórai időben, azért nekem ezzel is sokat kell bent sakkozni. 

A hízás még egy nagy félelmem, mert sajnos én csak metformin mellett tudtam fogyni korábban, bár tény, hogy mikor 5-6 évvel ezelőtt nem szedtem metet, és híztam, akkor még nem diétáztam, mert képtelen voltam a folyamatos éhség miatt (ugye fogalmam nem volt arról, hogy mindez azért van, mert IGT-m van és ha másként ennék, akkor az azért valamit segítene). Most azért sportolok is, korábban ezt sem tettem, úgyhogy talán megúszom hízás nélkül, de majd erről is inkább február végén nyilatkozom. 

Több hónapja gondolkodom, hogy átváltok gluténmentes táplálkozásra is, egyelőre még nem volt erőm ehhez a változáshoz is, de lehet, hogy lassan átgondolom, és belemegyek. 

Most viszont lépek, mert egy óra múlva vacsora. Jaj, alig várom, és még össze kell dobnom valamit. Természetesen valami minimálisat.

Boldog Új Reményeket!

Nem a 2016-os volt életem legszebb karácsonya. Valahogyan november végén, december elején sokkal, de sokkal szebbet képzeltem el, például hogy mondjuk ott állunk a fa előtt az egész családommal, bontjuk az ajándékokat, mi meg mondjuk a férjemmel, hogy van még egy, és már a mosolyomból látja az anyukám, hogy örömhírt készülünk közölni, és már potyognak is a könnyei, erre persze az enyémek is, mielőtt bármit is mondhatnék, de hát nem volt ilyen giccses, mondom, nem ez volt életem legszebb karácsonya. Mondjuk az én könnyeim potyogtak azért párszor, csak nem örömömben. Van ilyen is, de túl lehet élni, egyszer minden elmúlik, elmúlt ez is, és nekünk sem lesz mindig ilyen, mert lesz ez még jobb is.

Emlékszem 2015-ben a 4. biokémiai terhességem után annyira magam alatt voltam. Március volt és én tudtam, hogy annak az évnek annyi, hogy vissza kell mennünk Fülöphöz és a hónapokon át tartó vizsgálatok alatt nem próbálkozhatunk, amit én olyan tragikusnak láttam, hiszen még csak reménykedni sem reménykedhettem abban, hogy esetleg valami csoda folytán terhes leszek. Úgy gondoltam, minden erőmre szükség lesz, hogy túléljem azt az évet, ami hosszúnak és szomorúnak ígérkezett akkor márciusban. Mostanában már azt érzem, hogy a reményhez sokkal több erő kell. Sokkal megerőltetőbb eljutni addig, hogy egy-egy kudarc után újból reménykedni tudjak és lássam, hogy vannak lehetőségeim, mint a reménytelenséghez. Tényleg jó ideig nem láttam azt, hogy most akkor merre tovább, és mostanában sokat hezitáltam a feladáson. Aztán arra jutottam, hogy úgysem fogom még. Eddig 2 stimulációm volt, még biztosan teszek pár próbát. Csak kár, hogy nálam nem elég annyi, hogy egyszerűen fellövöldözzük az embriókat és várjuk a csodát.

Hogy mi lesz pontosan, azt persze nem tudom még. Először is teszek egy utolsó kísérletet az inzulinom rendezésére. Karácsony előtt elmentem egy vércukorterhelésre, hogy megnézzem hogyan hat a kevesebb, és lassú felszívódású metformin, amit kb. május óta szedek, majd két ünnep között meglátogattam a híres kecskeméti endokrinológust, neki még adok egy esélyt. A terhelés eredménye nem lett olyan rossz, mármint az én korábbi eredményeimhez viszonyítva, hiszen én már annak is örülök, ha nem romlik:
vc0: 5.8
vc60: 7.1
vc120: 5.6
inzu0: 6.2
inzu60: 68.4
inzu120: 79.9
Kecskeméti sem esküdött meg arra, hogy ez okozza a vetéléseket, de tény, hogy nem jó az inzulin, és azt érdemes rendezni, hogy mondjuk biztosan kizárjuk. Csak hát nekem a rendezés majd felér egy kisebb fajta csodával, ezt szerintem ő is tudja, mert eléggé kerekítette a szemét a 2012 óta felhalmozott leleteimen, látva, hogy nagyon semmilyen gyógyszerrel nem jutok előrébb, ráadásul azon ritka egyének közé tartozom, akinek már egy kis plusz hormon (progeszteron vagy fogamzásgátló) is totál elcseszi az értékeit. Talán ez a kevesebb metformin az, ami kis változást hozott, ezért azt tanácsolta, hogy hagyjuk el teljesen, úgy sincsen egy darab olyan leletem sem, ami megmutatná, hogyan reagál a szervezetem gyógyszer nélkül, csak sporttal és diétával. A 160 grammos diétát viszont levitte 120 grammra, amin meg én kerekítettem a szemem. Kíváncsi vagyok. Egyrészt gyógyszer nélkül én elég éhes vagyok, ráadásul most még kevesebbet is ehetek, mint gyógyszerrel, hát nem tudom, de teszek egy próbát. 2 hónap múlva kell megnézni az eredményét. Egyelőre 2 napja csinálom, még élek. Ha nem jelentkezem, akkor nem kell semmi extrára gondolni, valószínűleg csak éhen haltam.
Ami érdekes, hogy azt mondta, hogy ő nem tartja kizártnak, hogy a pajzsmirigyem a gond, amiről tudni kell, hogy 50 mcg letroxal tökéletesen működik legalábbis a vérvételeimet tekintve (TSH, T4, T3, ANTI-TPO, TG is mindig rendben van, ráadásul míg nem szedtem hormont, addig is csak a TSH volt 3.6, az összes többi értékem normális volt). Tavaly, a budapesti endokrinológus guru szerint szednem sem kéne rá hormont, de végül ő azt mondta, hogy azért maradjon az 50-es, mert ártani nem árt. Kecskeméti szerint meg nem lehet értelmezni az eredményemet, mert nem éltem jódmentesen. Tény, hogy nem, de azért nem, mert minden más doki szerint nekem nem is kell úgy élnem, ugyanis nincsen pajzsmirigy problémám. Na, most Kecskeméti felemelte 75 mcg-re a letroxot, meg jódmentes életet írt elő. Persze teszek egy próbát, mert tulajdonképpen már nem veszthetek semmit sem, de nekem azért ez gyanús.
A másik felvetésem még az, hogy a méhnyálkahártyám nem működik tökéletesen. Nem a vastagságra gondolok, hanem a minőségére, amit ugye sosem néznek (lehet nem is lehet nézni?). Gondolkozom még egy teljesen mesterségesen felépített ciklusban, ösztrogénnel, hátha úgy másfajta méhnyálkahártya összetételt érhetünk el, ami táplálóbb az embrióknak. Nem tudom, hogy mindez működőképes lehet-e vagy sem, ugyanis szerettem volna erről beszélni a lombikdokival, de nem sikerült. Miután értesítettem arról, hogy nem sikerült a legutóbbi FET, nem hívott vissza, pedig korábban mindig egyeztettünk ilyenkor, lehet, hogy már maga sem tud mit mondani nekem. Mindenesetre majd próbálkozom még januárban.
A harmadik sejtésem az, hogy egyszerűen az embrió volt hibás ezúttal, és csak próbálkozni kell megállás nélkül aztán majd egyszer sikerül.
A negyedik feltételezésem pedig, hogy minden bajom van egy időben: IR is meg immun is meg a nyálkahártya is rossz, és egyszerűen csak mindent rendezni kell egy olyan ciklusban, amiben pont egészséges az embrió is. Hát van kihívás, mit mondjak. Nem csoda, hogy előbb-utóbb minden dokinak elmegy a kedve attól, hogy kicsit jobban törje a fejét a megoldáson.
Hogy konkrétan mi lesz, azt még nem tudom pontosan. Egyelőre - ha sikerült a lombikdokival egyeztetni-, szeretnék januárban egy FET-et az utolsó kis Tökmagra. (Úgy értem, hogyha nyitva lesz az intézet, meg a doki is ráér, kicsit frusztrál, hogy nyakunkon a síszezon.) Kecskeméti szerint mondjuk most megint fel kellene hagyni a próbálkozással. Talán ez lenne az ésszerű, de valószínűleg ő azért mondja olyan könnyen, mert nem adatta be magának több százezerért az IVIG-et, ami kb. januárban hat még utoljára (ha egyáltalán hat, ezt is csak Isten tudja), úgyhogy én tennék még egy próbát, mert ki tudja, lehet beigazolódik a harmadik sejtésem. Szóval remélem, hogy szülési fájdalmakban gazdag, izgalmas évnek nézünk elébe.
Más pedig nem is maradt hátra idén, mint az, hogy Boldog Új Reményeket kívánjak! Mindenkinek, akinek szüksége van rá. Akinek nincsen, annak meg egy hiperszuper 2017-et.

Gyógyszerrel

Ma úgy döntöttem, hogy írok a régi endokrinológusomnak is levelet arról, hogy mit mondott Fülöp, milyen terápia lenne nekem szükséges (gyógyszermentes vagy gliptin), végtére is benne bízok meg a legjobban, meg igazából ő a kezelőorvosom ebben a témában. Azonnal visszaírt, hogy nem ért vele egyet, és szerinte jó úton vagyok, menjen tovább az Eucreas. Igazság szerint nagyon kiakadt, hogy ilyenekbe beleszól Fülöp. A tegnapi endokrinológus is javasolt gyógyszert, és amennyire kivettem az ő szavaiból is (mert ugye ő nem volt annyira egyértelmű), lehetek én terhes akár ilyen eredményekkel is. Végtére is ők a szakemberek. Így ma döntöttem végül: szedem továbbra is Eucreast (vagyis újból, mert persze most 1 hétre letettem). Na kész vége, a fene egye meg. Komolyan megkönnyebbültem. Leírtam, mert ugye a következő ciklusban terhes leszek, úgyhogy tudnotok kell róla, mit szedtem:) És ha még egyszer elbizonytalanodom ezen az egész IR dolgon meg a metforminon, akkor legyetek szívesek, nagyon kérlek Titeket: vágjatok pofán. Tényleg.

Az endokrinológus gurunál

Megjártam az új endokrinológus doktor urat is. (Azért azt megemlíteném, hogy a 4 éves IR-es karrierem alatt ő 4. endokrinológus, akit megjártam.) 

Mikor egy-egy új orvost felkeresek, mindig olyan nagy bajban vagyok, hogyan kezdjem a történetem, hogyan válaszoljak a mi a panasz kérdésre. Úgy érzem, hogy éppen ahányféle szakorvosnál vagyok, annyiféle megvilágításban tudom előadni a történetemet és bevallom ezt most már egy kicsit nyomorultnak tartom. Az endokrinológusoknál az IR szempontjából állítom be a dolgokat, Fülöpnél a 4 terhességre mentem rá, a Kaáliban a stimulációk a fő irányvonal, a pszichiáternél meg egész egyszerűen csak elbőgtem magam első alkalommal és szipogva, hang nélkül mutogattam a férjemre, hogy legyen kedves ő elmondani, hogy mi a bajom, mert én nem tudom (tényleg). Hát így éldegélünk mi.

Szóval most is rámentem az IR-re, ahogy azt kell, de ehhez képest szerencsére volt mindenről szó. Néha úgy éreztem magam, mint valami vizsgán, és ha éppen nem repdestek a helyes információim az adott témában, akkor hopp, már jött is ki a nyomtatóból a hozzávaló tananyag. Így a kezemben egy javaslattal, néhány recepttel, meg vagy 20 oldalnyi oktatási anyaggal jöttem ki. De jól szerepelhettem, mert közölte, hogy jobban tudom már a dolgokat, mint egynéhány doki.  

Megnézte a pajzsmirigyemet is ultrahanggal, persze gyulladt volt picit, de azt mondta, hogy ez már múlóban van.  Azért ezen meglepődtem, eddig semmi gond nem volt a pajzsmirigyemmel, szedek persze egy kis Letroxot, mert kezdetekben 3.6 volt a TSH-m, de T3, T4, ATPO, ATG mindig rendben volt. Ettől félek a legjobban, hogy ahogy telnek az évek még a végén kijön olyan betegségem is, ami eddig nem volt...Persze megnyugtatott, hogy ezzel nem kell foglalkoznom, de kicsit megijedtem.

IR: Az volt az első kérdésem, kell-e 30-as legyen az a nyamvadt 60 meg a 120 perces inzulin ahhoz, hogy sikerüljön megtartani egy terhességet. Eléggé kikerülő választ kaptam, de nem mondta, hogy igen, sőt inkább a nem felé hajlott a mondanivalója. Azt mondta végül is, hogy ez csak egy pillanatnyi állapot és gondoljak csak bele, a terhelést leszámítva sosem sokkolom a szervezetem ekkora adag cukorral. Meg azt is hozzátette, amit én is sokszor mondok, hogy ha így lenne, akkor a sok terhességi cukorbeteg kismama nem tudná kihordani a gyerekét, hanem minden ilyen terhesség megszakadna. Kérdeztem arról, hogy akkor most mi van ezzel a metforminnal, egyértelműen megmondtam neki, hogy Fülöp szerint nincsen rá szükségem, és hogy mondja meg, van -e olyan, hogy néhány ember szervezetére pont ellenkező hatással van a metformin, és nem javít, hanem inkább ront az eredményeken. Egyébként erre sem kaptam konkrét magyarázatot, ami bevallom nem igazán tetszett, azért 19.000 Ft-ért ne rébuszokban beszélgessünk. Mindenesetre kérdezte van-e panaszom a metformintól (hasmenés, gyomorfájás), mondtam, hogy éppenséggel az nincsen, erre elejtett egy mosolyt és felírta a Meforált (ami tulajdonképpen csak metformin). 

Egyébként alaposan végignézte a női nem hormon leleteimet, meg a celluláris immunstátuszt is, az autoimmun panelt is, úgyhogy azért örülök, hogy alapos volt, összességében elégedett vagyok vele. Jól kinevette a cukorterheléses táblázatomat, szerinte biztosan könyvelő vagyok vagy informatikus, hogy Exceleket gyártok. Nem is nézegette nagyon, a leleteket bogarászta, pedig szerintem tényleg egyszerűbb és átláthatóbb lett volna az Excelt nézegetnie. Na mindegy. Ő dolga.

Sport: erre is konkrét javaslatot vártam, érdekes, hogy ez az egyetlen dolog, amiben nagyjából minden orvos egyetértett eddig idén: nem szabad túlzásba vinni. A Mensmentisben is azt mondták, hogy picit túlzás volt az, amit év elején csináltam (heti 4-5* egy óra izomnövelés), ugye Fülöp is kérte, hogy csökkentsem (ő elég drasztikus csökkentést kért), ez a doki meg konkrétan azt mondta, hogy nem vagyok túlsúlyos, úgyhogy üljek a fenekemen és kötögessek. (Mondjuk túlsúlyos valóban nem vagyok, de azt nem bánnám, ha olyan 4-5 kg azért lerepülne)

Javaslat: 

- babaváró étrend: ez tulajdonképpen a 160 gramm CH-t jelenti nálam, plusz vitaminok, meg max napi 1 kávé, tilos a dohányzás, üdítők, energiaitalok, xenoösztrogének és az alkohol. Szóval ezen a téren semmi új. Vagyis de: azt írja a nyomtatott tananyag: napi 5 pohár bor 3-6 hónapon át is ártalmas. Na, csak nem?...Ezen jót nevettem, szerintem ezt elírták. Napi öt pohár bor az majdnem egy üveg bor naponta. Hát, ha én ezt elnyalogatnám hónapokon át, akkor azt hiszem más gondjaim is lennének az IR-en kívül... 

- Letrox 50 mcg

- Szelén

- Premens tabletta: ez barátcserje kivonat, hormonális zavarok rendezésére javasolják

- Meforal (2*1000 mg)

- Infolic (2*1 tasak): egyébként szerinte a korábban szedett myo-inozitol is tökéletes, és még olcsóbb is (ugye erre mondta Fülöp, hogy porcukor és csak az Infolic a jó minőségű...)

- Melatonin: ezt én mostanság alvászavarra tolom, ő is örült, hogy már szedem, én meg annak, hogy ő is támogatja, viszont most látom, hogy 2*1-et írt az ambuláns lapomra. Nem tudom ezt amúgy, hogyan gondolta, hogy majd reggel bedobok egyet, azt menet közben elalszok, ahogy sétálok a munkába? Netán ebéd után ledőlök majd alukálni odabent? 

- ACC 2*1: Hát erről eddig még sosem hallottam, ugye ezt mindenféle náthára, légúti megbetegedésre használják elsősorban, de hatóanyaga, az acetilcisztein miatt a PCO-s betegeknek is javasolják, mert javítja az eredményeket (http://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/21498/n-acetilcisztein_uj_lehetoseg_a_policisztas_petefeszek_(pcos)_kezeleseben). Mondjuk azt mondta, hogy szedjem addig, amíg terhes nem leszek, hát nem tudom, én tényleg bizakodó vagyok, de ugye azért nem tudhatom, hogy meddig tart nálam ez a hercehurca, úgyhogy szerintem 1 hónapig szedem most, és ha márciusig nem esek teherbe, akkor 1 hónappal lombik előtt is lenyomok egy kúrát.
- Bromocriptin este 1/2 tabletta: Na ezt nem tudom, hogy miért és szintén nem kaptam rá használható választ. Prolactinom rendben van, de szerinte jót tehet immun problémáknál. Nem nagyon találok erről egyébként semmit sem. Valaki szedi úgy, hogy közben rendben van a prolactinja? Egyelőre alapvetően én ezt amúgy nem gondoltam beszedni.

Hát így. Kérdeztem a dokit, hogy mikor menjek kontrollra, meg milyen vizsgálatot javasol. Semmilyen vizsgálat nem szükséges és azt mondta, hogy hozzá már csak terhesen menjek vissza. A fő dologra még mindig nem tudom a választ, és pedig most már mennék vacsorázni, úgyhogy ideje lenne eldönteni, mi legyen akkor: szedjek gyógyszert az IR-re? Ha szedjek, akkor mit? Maradjak az Eucreasnal (850 mg metformint tartalmaz és 50 mg vildagliptin)? Vagy térjek át a Meforálra (1000 mg metformin)? Kire hallgassak? Melyik tud jobban gyereket csinálni?

A Mindentmegmondónál

Hála az égnek nem kellett várnunk újabb 5 hónapot a következő konzultációhoz, tegnap beszorított minket a doki. Na, hát mit mondjak?

Sorra vettük a tökéletes eredményeimet, mindent rendben talált, a cikluskövetésemet halálra dicsérte, el volt ájulva tőle, mint gyerek a játszótértől. Kihúztam magam és büszkén néztem a férjemre, hogy igen ezek az én kis petéim, az én nemi hormonjaim, amik ilyen csodálatos előadást nyújtanak a dokinak. A nagy laborom: tankönyvi. Hát hiába. Egészséges vagyok, mint a makk, hála az égnek.

Utoljára hagytam neki a szaftosat, a cukorterhelést. "Na, hát ez szar" - volt a válasz rá szó szerint, pedig én kis naiv, azért bevallom számítottam rá, hogy azt mondja, "jól van, magától jó lesz ez is". De nem. Másfél órát voltam bent, de ebből szerintem egy órát a cukorterhelésemen lovagoltunk. Persze én próbáltam meggyőzni, hogy ójaj, hát hány cukorbajos szaladgál nagy hassal a világban, amivel egyet is értett, de azt mondta, hogy az más. Végül is igaz, más terhességével én valóban nem megyek semmire. Nyomtattam neki gyönyörű szép táblázatot, hogy nézze meg a 4 éves tendenciát, próbáltam meggyőzni, hogy ebből nem lesz jobb, és értékelje jónak a legutóbbit, mintha amúgy az ő jóváhagyása a biztos terhességet jelentené. Szerinte lesz jobb, mert lennie kell, különben ezzel nem lesz gyerekem...:( Jó volt ezt hallani, minden meddő nő álma, hogy ezt egy orvos mondja neki. Azt mondja, hogy a 60 és a 120 perces inzulin 30-as kell legyen. Ha jól emlékszem 2013-ban azt mondta, hogy nekem lehet 50 is, mert annyira rossz eredményem van. Most azt mondja, hogy najó 30 helyett elég, ha 32 lesz. Komolyan. Azt hittem, ez csak egy vicc. De nem. 32. Ezt biztosan könnyebb lesz elérni, mint a 30-at. Szerinte elképzelhető, hogy a metformin nem jó nekem (állítólag van olyan, hogy metformin rebound effektus, de egyelőre nem sok mindent találtam erről). Úgyhogy ő azt javasolja, hogy 2 hónapig gyógyszer nélkül próbáljuk rendezni az inzulint, csak napi 2 Inofolic-al, további kevés sporttal és szigorú diétával. Ha nem sikerül, akkor kell gyógyszer, de szerinte nem metformin, hanem valamilyen gliptinszármazékot kellene kipróbálni (egyébként az Eucreasban - amit most szedek-, is van gliptinszármazék (pontosan vildagliptin) a metformin mellett.). Ühüm. Nem tudom. Ha ez így jó, akkor az endokrinológus miért nem mondta nekem ezt ezalatt a 4 év alatt? Amúgy olvastam, hogy nem nagyon létezik olyan, hogy ezeket a gliptineket metformin nélkül adják. Félek, hogy ezt csak így kitalálta tegnap, hogy milyen jó ötlet, de ugye nem ez a szakterülete és nem vagyok benne biztos, hogy megvalósítható úgy, ahogy ő gondolja. Mellesleg, ha létezik ilyen metformin ellenesség, akkor miért nem volt még szó erről nálam? Egyébiránt kicsit be vagyok tojva attól is, hogy metformin nélkül nemcsak hogy meg fogok hízni, hanem én éhen is halok (minden vágyam plussz kilókkal éhen halni). Tudniillik a metformin előtt sajnos iszonyatosan sokat küzdöttem az éhséggel, bármennyit is ettem. Tudom sok mindenkinek ez elképzelhetetlen, de jó pár komoly IR-es tudhatja miről beszélek. Szóval nehéz döntés ez.

A lényeg, hogy végül 2 lehetséges okot vázolt fel az esetünkre:

1.) Az IR-em és a mindkettőnk MTHFR mutációja. Ennek megoldása, hogy rendezem az inzulint (bárhogyan is történjen ez), G. is elkezdi szedni az aktív folsavat az MTHFR-re. A PCT miatt továbbra is lombikozunk és elképzelhető, hogy ez elegendő is lesz és megmarad a terhesség. 

2.) Ugyan lehetséges, hogy a fentiek okozzák a beágyazódási problémát, de úgy véli, hogy az én koromban akkor is túlzás a 4 biokémiai terhesség csak az IR és az MTHFR miatt. Nem mondta, de kicsit azt éreztem, hogy csak a fentiek miatt azért nem lenne indokolt ennyi sikertelenség. Így a másik ok az immunológiai probléma lehet. Szerinte meg kellene csináltatnom a G1-es HABAB vizsgálatot, és ha abból kiderül, hogy én G. antigénjeivel szemben ellenanyagot termelek, akkor az IVIG lesz nálam a megoldás. Ám mivel nincs kettőnél több ultrahanggal bizonyított terhességem, ezért erre semmiképpen nem leszek OEP támogatással jogosult. Na, ez olyan 700.000-1000.000 Ft-os immunoglobulin kezelést jelent a mi esetünkben. Luxus terápia. Szuper. Kimondottan jól állunk. Van itt egy IR rendberakós lehetőség, amivel 4 éve küzdök, azaz egyelőre elég kilátástalannak tűnik a helyzet, ráadásul kevés az esély, hogy csak ez a probléma, meg itt van egy milliós nagyságrendű IVIG. Köszönöm szépen Univerzium a két csodálatos alternatívát, amit itt elém toltál, egyelőre fingom sincsen, melyiknek drukkoljak inkább. Egyik egyszerűbbnek tűnik, mint a másik.

A helyzet az, hogy egyelőre kicsit össze vagyok zavarodva, de nem mondom, hogy el vagyok keseredve. Igyekszem elfogadni ezt a szituációt és kihozni belőle a legjobbat, akkor is, ha úgy tűnik, továbbra sem lesz könnyű a mi utunk, de próbálok nem belesüppedni ebbe.
Egyébként holnap megyünk a Kaáliba, ahol megbeszéljük a következő lombikot. A doki amúgy nem tiltott le a próbálkozásról, de azt mondja, hogy előbb tényleg rendezzem az inzulint és ha teherbe esek, akkor a pozitív teszt napján azonnal hívjam. Ezt a lelkemre kötötte többször is. Kérdeztem, hogy miért, mert amúgy semmit nem mondott mivel támogassam meg a terhességet, de csak hajtogatta, hogy hívjam és kész. Jövőhéten a híres endokrinológushoz megyek, akire 9 hónapot vártam, bízom benne, hogy nem volt hiába, és a fincsi konzultációs díjáért mond nekem valami hasznosat és segít megoldani ezt a fenti inzulinproblémát. Januárban pedig elmegyünk a G1-es HABAB vérvételre, aminek során, ha beigazolódik az alloimmun háttér, akkor ismét hívni kell a dokit, hogy elindítsuk az IVIG-et. Szóval még ha nem is a legegyszerűbb (és legolcsóbb) úton, de van esély a babára. Egyszer nekem is lesz, ezt eldöntöttem a fejemben.

A soha nem javuló

Természetesen megint a vércukorterhelésemről beszélek:

(Elnézést a rossz minőségért, ezt most nem tudtam gyorsan ennél jobban megcsinálni. Előzmények ITT) 

Nem tudom, hogy a 60 perces cukor vajon azért javult majdnem ugyanannyi inzulin mellett, mert már teljesen lent vagyok alfában és el vagyok szállva? Tényleg nagyon figyeltem a stresszre, vagyis arra, hogy ahogy tudom, próbáljam kezelni: ugye ott a pszichiáter, a melatonin alváshoz, a meditáció és szerencsére a munka sem annyira agymenéses mostanában, mint tavaly volt meg év elején. Ez azért fontos, mert Fülöp is és az endokrinológus is azt mondta az áprilisi 14.3-ra, hogy a stressz okozhatja. Hát az volt akkoriban. De a 60 perces inzulin semmit sem javult, ráadásul nagyon magas, és bárcsak ne romlott volna az a nyamvadt 120 perces inzulin most az árpilisihez képest, akkor egy szavam sem lenne. Nem tudom, hogy ez a csökkent adag gyógyszer vagy a csökkent adag (izomnövelő)sport miatt alakult így? Csak mert amúgy mindkettőt Fülöp kérte, hogy így csináljam. 

Vajon mit fog majd rá mondani? Már a fülemben csengenek kedves, melegszívű, barátságos, elbűvölő  és természetesen bizakodó szavai: "Magának sosem lesz gyereke ilyen inzulin értékek mellett!" Na, megyek és kiverem a fejemből őket egy jó kis szénhidrát-dús vacsorával. Ja, nem! Bocs! Nyilvánvalóan a szokásos diétás vacsorával. Nem baj, még jó, hogy amúgy szép az élet, csak csinálnám már úgy, hogy jó eredménye is legyen végre!

Már megint a metformin

Az örök téma, a mumus, amivel nem tudok megbirkózni, és ez engem éppúgy idegesít, mint amennyire unalmas már ez a kérdéskör.  

Hol is kezdjem? Ugye ott hagytam abba jó pár hete, hogy akkor beadom a derekam a Fülöp –féle endokrinológusnak és elkezdem szedni a 3000 mg metformint. Bár a konzultációra nem mentem el végül, mert korábbról maradt még gyógyszerem, annak meg semmi értelmét nem láttam, hogy elmondja huszadjára is, hogy kell és szabad is szednem ennyi mennyiséget és tulajdonképpen annyit tegyen 12000 Ft-ért, hogy szépen felír három havi receptet, aztán kalap, kabát, kisztihand. Szóval el is kezdtem szedni a gyógyszert, közben pedig szépen kitaláltam, hogy vissza is megyek Dr. Breyer Helgához és megkérdezem azért tőle is, hogy mi a véleménye erről. Elég sokára kaptam időpontot, úgyhogy addig én meg szorgalmasan tömtem és tömtem magamba a metformint és küzdöttem azokkal a mellékhatásokkal, amikre mások oly sokat panaszkodtak, de nekem eddig kimaradtak az életemből. Legalábbis nálam a met eddig jól csúszott, semmit meg nem éreztem a gyógyszer szedésekor. A 3000 mg viszont már feladta a leckét az én szervezetemnek is: a gyomorfájás és az étvágytalanság még nem hatott meg túlságosan, de az émelygés, a folyamatos hányás, hasmenés, valamint a szagoktól, illatoktól való undor már kicsit megijesztett. Szerintem pontosan ilyen lehet majd, ha végre teherbe esek, és eljutok az első pár hétig. Persze akkor valószínűleg imádni fogom az összes tünetet, de most szörnyű volt és félelmetes, hogy reggelente nem tudtam meginni a kávémat, mert undorodtam az illatától. A hányásról meg hát mit is mondjak, az szerencsére engem mindig is elkerült, akkor sem tudtam, amikor igencsak szükségem lett volna rá, de sosem kaptam el még csak vírus formájában sem ilyen tünetet. Hát a gyógyszer szedése alatt elég könnyen ment és elég gyakran, én pedig nagyon megijedtem, hogy több kárt teszek ezzel, mint hasznot és három hét után vissza is csökkentettem szépen az adagot 2000 mg-ra, mert tovább nem bírtam szedni. Közben el is jött a konzultáció Breyer doktornővel, aki igen-igen kerekítette a szemét a felírt mennyiségen. Persze sejtettem, ugyanis ha mást nem is, de egyet nagyon jól megtanultam ez alatt a harc alatt: orvos orvossal sosem ért egyet. Új gyógyszert kaptam, aminek a neve Eufrász…ööö.. akarommondani Eucreas (50mg/850mg), ami szintén egy kombinált gyógyszer. Azt mondta nyugodtan szedhetem inszeminációk alatt is, szerinte a Jentaduetot is lehetett volna, ugye a másik endokrinológus azt is abbahagyatta, én pedig bár tudnám, hol az igazság? J Mindenestre úgy döntöttem, hogy mindent úgy teszek, ahogy a doktornő mondja, tulajdonképpen mindig is bíztam benne, és ha nincs Fülöp kérése, hogy másikhoz járjak, akkor nem is váltottam volna le. Meg hát nem tehetem, hogy örökké ugrálok orvosok, gyógyszerek és adagok között mindig mindenkit megkérdőjelezve, ezzel csak magamat összezavarva. Valakiben meg kell most már bíznom, valaki mellett ki kell tartanom végre ebben az ügyben is. A másik dolog a sport: amire már én is rájöttem korábbi eredményeimet összehasonlítva és Rita esete is igencsak megerősített, de a doktornő ugyancsak abszolút egyetértett abban, hogy izom kell ide apukám, nem kevés izom, úgyhogy egy ideje már én is bőszen emelgetem a súlyokat. Nos, ne izguljatok, sajnos ez nem azt jelenti, hogy most éppen egy body builder, egy fitness világbajnok vagy egy top modell veregeti itten a billentyűzetet. A két hét nyaralásunk ugyanis pont eléggé keresztülhúzta a rendszeres edzéseket és hát sajnos a diétába is alaposan belekóstolt. Maga a nyaralás elég aktív volt: úszás, evezés, csónakázás, rafting, hegyi biciklizések és túrázások, de hát legyünk őszinték, az utóbbi kettő kivételével nem sok minden súrolta a fizikai terhelhetőségem határát. A diétát pedig mind időben mind mennyiségben és minőségben is nehéz volt tartani a sok program, a rengeteg éttermezés és kevés egészséges lehetőség miatt. Volt, hogy kimaradt étkezés, ezért nagyobb mennyiség csúszott le főétkezésekkor mondjuk krumpliból vagy valamilyen rántott átokból. Nem beszélve arról, hogy olyan gasztronómiai különlegességeket volt szerencsém megkóstolni – hála az égnek, hogy csak egy alkalommal -, mint a lángos, a gofri és a Magnum. Három éve nem volt dolgom ilyesmivel, és ezzel el is búcsúztam tőlük ismét hosszú időre. Mindenestre tudom, hogy ez volt az oka annak, hogy a felhőtlen pihenés kellős közepette olykor-olykor egy-egy éjszakára kipattantak a szemeim a lelkiismeretfurdalástól, és nem egyszer mondtam el, hogy tökéletes nyaralás ide, tökéletes nyaralás oda, de nem lesz baj az sem - étkezés terén legalábbis -, ha végre visszarázódunk a dolgos hétköznapokba és főzök, és eszek akkor és azt, amit kell…Ez pedig pont így is történt.

Hogy mik az augusztusi tervek? Csak a szokásos: Clostylbegyt, Ovitrelle, Aspirin Protect, Utrogestan és Clexane, azaz újabb inszemináció, újabb tervvel, várakozással, bizakodással és nem utolsó sorban telis-teli reménnyel.

Döntés - avagy így számold ki a metformin adagodat

Tudom, hogy pár napja azt írtam, mennyire bízom az új dokiban és, hogy azt fogom csinálni majd, amit ő mond. Csakhogy azóta telnek múlnak a napok, én meg gondolkodom, folyamatosan jár az agyam. Bárcsak néha leállna, vagy legalábbis más témával telítődne, mert vagy csak a munka vagy ez. Legalábbis mostanság. Mindenesetre a futópadon töltött egyre több idő is igencsak lehetővé teszi az elmélkedést. Szóval ezt a gyógyszerszedést is átrágtam néhányszor. G.-vel is megbeszéltem, mert ugye a kettőnk ügye, és ő mindenből jól ki is veszi a részét. Ha rajta múlna, biztosan ő járna helyettem vizsgálatokra meg vérvételekre, de hát nem tud (cserébe viszont én nagyon szerencsés vagyok, hogy ő van nekem).

Szóval végiggondolva ezt a 3 évet, és az ezalatt elfogyasztott nevetségesen sok orvost, megoldásra jutottunk.
6 orvos - köztük vegyesen endokrinológus, nőgyógyász is - riadtan tekintett az eredményeimre és közölte: itt gyógyszerre van szükség. Ki így, ki úgy, megmondta vagy nem mondta meg a mennyiségeket (persze mondanom sem kell, hogy ahány orvos, annyiféle mennyiség), de jelezte, hogy ennek fele sem tréfa. 1 orvos, a Kaális Krizsa volt a talpán, aki megmondta, hogy nem kell ide semmi metformin. Minden tiszteletem legyen az övé. Mondjam úgy, hogy ő az, akiben az összes közül most a legjobban bízom, de hát ez akkor is 6:1 a többiek javára. Hatan nem lehetnek egymás mellett ennyire inkompetensek. És ha hozzáadom Krizsa eredményéhez a + 3-at, mint bizalmi faktort, akkor is a többiek állnak nyerésre.

A kompromisszumos döntés pedig a héten megszületett, dr. G. és dr. Pinkman javaslata a következő: 1500 mg metformin naponta (R:500;D:500;E:500), merthogy két orvos 3000-et mond, a másik meg nullát, így 1500 lett a köztes megoldás. 

Remélem, hogy nem ártok ezzel majd a leendő gyermekünknek. Mást nem tudok tenni, csak remélni, merthogy valójában amúgy nem értek hozzá. Hát ilyen ez az orvoslás: ha valami gond akad a konstrukcióban, akkor hiányzik az egyetértés.