2014. április 23., szerda

Inszemináció

Nos, a bűvös április 21., Húsvét. Kissé ideges voltam előtte, mert nem tudtam mire számítsak. De aztán megnyugtattam magam, hogy biztosan olyan lesz, mint egy ultrahangvizsgálat, biztosan abban a takaros kis szobában lesz, ahol eddig mindig nézegették a tüszőimet, szóval minden ismerős. Le is nyugodtam. Reggel szépen felvettem az "inszemináló kardigánomat":) (így neveztem el, mert tökéletes a nőgyógyászati vizsgálatokhoz, ugyanis kellőképpen hosszú, és jól takar akkor, amikor az ember az öltözőből a vizsgálószékig tipeg). Odaértünk, bevizsgálták G. katonáit, minden rendben volt velük. Szólítottak, de sajnos végül nem a cuki kis tüszőnézegető szobába vittek, hanem a műtőbe. No, nekem ez új volt. Itt azért kicsit ismét elkezdtem feszengeni, mellesleg le kellett vetnem az "inszemináló kardigánomat" helyette felvenni a műtősruhát, sapkát és még cipőt is adtak! Hát dobtam is egy fotót magamról az öltöző tükréből, és e-mailen leküldtem G.-nek, aki a földszinten drukkolt:)
Elég feszült voltam, mire sorra kerültem, de mindenki annyira kedves volt. Gondolkoztam is rajta, hogy biztosan rengeteget csinálnak egy nap, és olyan szép dolog, ha tényleg mindig ilyen kedvesek és lelkesítőek tudnak lenni. De ha nem, akkor is minden tiszteletem az övék. Felmásztam arra az óriási ágyra és vártam, hogy túlessek azon, amit amúgy otthon annyira szeretek csinálni, ráadásul kéjjel teli és mámorító, egyébiránt ingyen van. Mondanám, hogy G.-re gondoltam közben, de nem, csak akkor jutott eszembe, amikor a fejem felett mutogatta a hölgy a katétert, amire rá volt írva G. neve és kérte, hogy azonosítsam be (mármint természetesen a nevét, nem pedig a srácokat:)). Mondtam, hogy őket kérem, igen, mindenképpen őket spricceljék fel. Kicsit fájt, mármint szúrt, amire kissé fel is hörögtem, amitől egyből el is szégyelltem magam, mert eszembe jutott, hogy milyen sok lombikos van, akik már gyakran nem először fekszenek ott és esnek át sokkal kellemetlenebbeken. De hát azok a fránya ösztönök.
...Remélem azért nem kell majd bebizonyítanom, hogy valójában ennél sokkal nagyobb az önuralmam, ha már ismerős terepen mozgok.... 

2014. április 20., vasárnap

Előtte...

Pénteken megvolt az újabb ultrahang, amiből el is dőlt az inszemináció időpontja. Igazából nagyon rendes volt a doki, kérdezte, hogy hétfőn vagy kedden akarom-e. Kedden ő nem lesz, de mondta, hogy attól sem kell tartanom. Persze, ha már választhattam a hétfőt választottam, egyrészt miatta is, mert megnyugtatóbb nekem elsőre, ha ő csinálja, másrészt  hétfőn ott tud lenni G. is (kedden nem), és nagyon magányos lennék nélküle, ha nem kísérne el. Úgyhogy egyelőre minden jól alakul.

...Aznap este még kiültünk ez erkélyre, kibontottunk egy üveg bort, amit régóta tartogattunk valamire, a nagy kedvencet, sose találtuk a megfelelő alkalmat, talán az aznapi az volt, és amúgy is már azt hittük, hogy romlott (nem, szerencsére nem volt az). Emellett kérem szépen még rágyújtottam egy szivarra (igen, egy szivarra, ráadásul nem, tulajdonképpen nem is dohányzom), és miközben fölpakoltam a lábam a korlátra, kortyolgattam a bort, pöfékeltem a szivart (nem, nem esett jól), arra gondoltam, hogy minden rendben lesz (igen, minden).
Az őszinte igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezeken kívül a hétvégén beküldtem még egy nagy adag hamburgert a kedvenc hamburgeresemnél, igazi sült burgonyával (igen, abból a sebtében felszívódó fajtából), merthogy mától tovább folytatódik a megbotlás nélküli CH diéta, abból is - a doki tanácsára - a gluténmentes változat. Talán nem biztos, hogy az inszemináció előtt 4 nappal kellett volna kiélni a kulináris vágyaimat meg a függőségeimet, de ez most így jött ki (ugyanakkor, nem, nem vagyok hajlandó megbánni).

Szombat délután pedig megtörtént a tüszőrepesztő, az Ovitrelle beadása is. Az első otthoni injekcióm, úgyhogy kellőképpen túlmisztifikáltam és izgultam. G. is, aki hosszasan tanulmányozta a használati utasítást, megtekintettünk néhány youtube videót is, többek között az is eszébe jutott, hogy felkészülésképpen le kellene húznia előtte egy whiskyt, de aztán az az erős koncentráció miatt mégis elmaradt. Magam egy takarót húztam a fejemre, ő meg beügyeskedte a tűt a hasamba, de semmit nem éreztem, mert a férjem tényleg bajnok. Meg persze nagyobb volt számomra a füstje mint a lángja, de hát csak ez volt az első. Pedig jobb ha megszokom, mert hétfőtől indul a Clexane is minden nap. Mindemellett szerdától napi 2*2 Utrogestan, progeszteron pótlás. Ez a két dolog most a mi nagy reményünk, hogy ezúttal pici Pöttyünk velünk is maradjon és ne a másik három sorsára jusson, akikből nem maradt más, mint három darab laboreredmény, A4-es papírra nyomtatott elfogadhatatlanul alacsony hcg értékek.

Ám remény ide, vagy remény oda, tudni kell, hogy nagyon félek a holnaptól.  Magától a művelettől is, mert még ismeretlen ez számomra, de persze attól is, ami azután lesz... Talán mégsem az előző egy hónap volt az idei év leghosszabb hónapja, hanem az elkövetkező két hét május 6-ig, a nagy TESZTIG, és az utána következő napok és hetek.

2014. április 16., szerda

10. cn

Szóval tegnap reggel megjártam a Kaálit. Fura ez nekem, mert tudtam, hogy csak ultrahangra megyek, de mégis annyira izgultam. Azon gondolkodtam, hogy egyre rosszabb vagyok. Nemhogy megedződnék a rengeteg vizsgálat során, a sok orvossal való egyeztetésben (a találgatózásukban), ehelyett egyre idegesebb vagyok, ha menni kell újabbra. Nem értem mitől van. Nos mindegy. Két tüszőm van és még nem egészen jó állapotban, úgyhogy pénteken újabb kontroll. Azt hittem, hogy a Clostytól sokkal több érik és hogy hamarabb várható, pláne, hogy az utóbbi héten olyan érzékeny vagyok, hogy csak úgy a nagy semmiben elsírom magam pár perc erejére tulajdonképpen ok nélkül, a nagy semmitől. Összeszedem magam egy pillanat alatt, de mégis megtörténik majdnem mindennap. Én ezt is az aktív érési folyamatnak tudtam be, a hormonoknak, gondoltam biztos kb. ötösével dagadnak bennem a tüszők, de hát lehet amúgy ez a tabi nem olyan erős, a sírások meg más miatt vannak. Szóval jövő keddre (április 22.) saccolta a doki az inszemet. Valahogy bízom benne, hogy mégis hétfőre esik, április 21-re, akkor leszek a 17. ciklusnapon, és nekem nagyjából eddig mindig a 17. napon volt a peteérésem. Ugyanis - ha jól értettem - kedden már nem lesz a doki, úgyhogy gyanítom, hogy akkor más fog inszeminálni. Nem gondolom, hogy olyan nagy kunszt lehet a művelet, de akkor is örülnék, ha ő csinálná. Mindenesetre bízom benne, hogy ha nem is ő fogja, akkor valami jól spriccelő kollégára tud bízni, aki eltalálja mindkét petét lehetőleg úgy célozva, hogy az egyik fiú, a másik pedig lány legyen, így aztán ezzel végre le tudhatjuk ezt a család dolgot egy életre:)

2014. április 8., kedd

Utolsó menstruációm 3. napja

Szóval április 6-án, vasárnap végre megjött, szerencsére nem is csúszott most semmit. Krizsa azt mondta, hogy hívjam azonnal ha megjön, hogy megbeszéljük az ütemtervet. Természetesen vasárnap azért nem csörögtem rá, annak ellenére, hogy G. többször elmondta, hogy kellene, mert ezt kérte az orvos. Annyira imádom ezt a férfias gondolkodását, na meg, hogy alig lehet meggyőzni arról, hogy nem történik semmi gond, ha hétfőn hívom, és még időben leszek az információval:) <3
Persze hétfőn nem értem el, sejtettem, hogy ez lesz, hiszen rendel, de azt mondta, írjak smst, ha nem veszi fel, majd visszahív. Lényeg a lényeg, hogy nálunk bentről elég körülményes a telefonálás magánügyben, vagy inkább úgy  fogalmaznék, hogy olyan ügyekben, amiket nem akarunk egymás orrára kötni. Kis csapat lévén elég közvetlen a viszony, szóval sok mindent tudunk egymásról, magán ügyeinket is legtöbbször egymás előtt intézzük. Így ha egyszer csak félrevonulunk, akkor persze jönnek a kérdések. Erről a babatervezésről nem beszéltem a munkatársaimnak. Az elején óvatosságból, vagy nem is emlékszem már mi okból. Utána meg azért nem, mert ahogy jöttek a problémák, a vizsgálódások során derültek ki a nyavalyák, nem nagyon akartam magyarázkodni, mellesleg nagyon magam alatt voltam a vetélések után, azt sem szerettem volna ha látják, hogy ettől gyengül a teljesítményem, no meg azt sem akartam, hogy sajnáljanak. Szóval ez így alakult. Mivel elég sokat beszélek munkaügyben telefonon, jól kifundáltam, hogy bevonulok az egyik tárgyalóba pár papírral, mintha most is a munkám miatt kellene őrülten telefonálni. Persze amiatt is  bőven kellett volna, de ugye ez most fontosabb volt, úgyhogy elkezdtem hívogatni az orvost. Nem vette fel, így megírtam az smst. Innentől indult a tortúra és a mai napig meg vagyok győződve arról, hogy nem vagyok egészen normális. Egyszerűen elborult az elmém, hogy mi van ha, rosszul mentettem el a számát, és valójában vagy valaki tök idegent, vagy valamelyik munkatársamat (itt szóba jöhetnek a közvetlen és több száz távolabbi munkatársak), vagy azt a szintén több száz idegent- akikkel a munkám során összehoz a sors, és akik számával tömve van a mobilom-, fogom tájékoztatni arról, hogy megjött,  hogy inszemináció előtt vagyok, és hogy emiatt másnap elkezdem a Clostyt, és hogy üdvözlet a tisztességes polgári nevemmel. Hiába nyugtattam magam, nem ment el az sms, így voltam olyan bolond, hogy elkezdtem hívogatni a  Kaálit, hogy leellenőriztessem a számot. Vagy egy órán át foglalt volt, mire elértem őket, persze érthető módon alig akartak belemenni az ellenőrzésbe, de végül rávettem őket: érdekes, a számom jó volt. Pusztán az agyamban volt valami nagyon nem jól. Így kell egy órán át munka helyett smst írni. Még most sem hiszem el, hogy ilyen hibbant vagyok. De minden jó, ha a vége jó, az sms jó helyre ment, a mensim jelenlegi állása szűk körben maradt (na meg fent van az interneten), és Krizsa is visszahívott. Ma, a 3. ciklusnapon elkezdtem a Clostyt, jövő kedden (április 15.) ellenőrzés, és gondolom eldől az inszemináció időpontja is. Úgy saccolom, hogy a jövő hét vége felé fog esni. Biztos vagyok benne, hogy sikerül.  Azt is kiszámoltam, hogy nagyjából anyák napján fogom megtudni, hogy terhes vagyok-e. Olyan csodálatos lenne. Minden este úgy fekszem le, hogy a hasamba képzelem a magzatot. Na jó, lehet, hogy mostanság valami tényleg nagyon nincs rendben idebent nálam. 
Hát...valójában csodálkozom, hogy nem lettem még álterhes.