Egy kétségbeesett embriógyilkos (?) vallomása

Az kimaradt az előző bejegyzésből, hogy ami miatt annyira magam alá kerültem az első lombik hiábavalósága után annak tulajdonképpen nem csupán a sikertelenség volt az oka. Bár természetesen csakúgy, mint az első inszemináció alkalmával, úgy gondoltam, hogy a lombik egy csodaszer, és abból csak jól lehet kijönni, de nyilván hamar elszállt ez a naivitás belőlem, és ismét lejöttem ide a földre a többiek közé, hiszen sok mindenkit olvasok és sok mindenkivel beszél az ember várakozás közben a Kaáliban is, ahol azért kiderül, hogy többen ülnek ott másodjára, harmadjára vagy negyedjére és le se merem írni, hogy még hanyadjára. Bár az utolsó pillanatig próbáltam hinni a sikerben, de az eszemmel felfogtam, hogy ha nem leszek olyan szerencsés, hogy ez elsőre sikerül, akkor sincsen minden veszve, nem kell itt összeomlani. Majd másodjára menni fog. Vagy harmadjára. Nekünk G.-vel csak egy kívánságunk volt, ez tulajdonképpen még jóval a lombik előtt megfogalmazódott bennünk, az pedig az, hogy csak nehogy megint biokémiai terhességgel végződjön, mert ha így lesz, akkor szerintünk nagyobb a baj, mint azt gondolnánk. Inkább ne sikerüljön csak úgy lazán, de ha jön egy 4. biokémiai terhesség, akkor ott tovább kell kutakodni a baj után, újabb vizsgálatok sora kell, hogy következzen, amikbe - valljuk be őszintén- már elég rendesen belefáradtunk és semmi kedvünk a meddőség még mélyebb bugyraiba leásni. Már elég mélyen vagyunk most is, inkább felfelé kellene most már jönni, nem pedig lefelé. Mert nem elég ám teherbe esni, azt meg is kell tartani, de mégis hogyan? És persze újabb és újabb bizonytalanság, hogy megtaláljuk-e valaha is a bajt, vagy majd csak 50 évesen, amikor túl késő lesz mindenhez, mert már én sem leszek hogyismondjam túl üde állapotban egy lombikhoz és lehet, hogy G-t is elhagytam már, azért mert mindennél jobban szeretem őt a világon és azt szeretném, hogy eressze a világba a tökéletes spermáit és lehessen saját gyereke.
Végül is mondhatom, hogy a biokémiai terhességet valahol sikerült is elkerülni, mert hát nem teszteltem pozitívat. Ennek ellenére bárhogyan is próbáltam a homokba dugni a fejem (mert igen, őszintén szerettem volna ezt tenni), és elhinni, hogy még jóval a beágyazódás előtt vesztettem el a Mazsolákat, és nincsen semmi gond, csak egy rossz, akarommondani nem túl jó minőségű szériát sikerült kifognom, és majd a következő jobb lesz, de egyszerűen nem tudom. Szerintem egy hajszál választott el a pozitív teszttől, és tényleg nem szeretnék őrültnek tűnni, aki azt akarja bebizonyítani, hogy ő érzi, hogy vele van egy embrió, vagy belelát a méhébe, mert ez egyáltalán nem így van. Csupán 3 pozitív teszt után nagyon jól tudom, hogy milyen érzés. És ez pont ugyanolyan volt, mint amikor az előző kettő befejeződött. (Az első kicsit más volt, mert ott a 6. héten lett vége) Az a baj, hogy félek tőle, hogy nálam a beágyazódással vannak problémák, vagy a testem veti ki és gyilkolássza az embriókat, vagy ami még rosszabb esetleg mindkettő fennáll. Ha ez így van, akkor úgy gondolom, hogy nincs sok esélye sehányadik lombiknak, amíg nem derítjük ki, hogy ennek mi az oka.
Persze már régóta bújom az internetet a meddőség immunológiai okainak kutatásával kapcsolatosan, de most úgy érzem, hogy aktuálissá is vált néhány vizsgálat elvégzése is. Bevallom korábban azért nem tettem ezt meg, mert nagyon bíztam abban, hogy ha úgy szedem a szteroidot, ahogy Fülöp azt annó javasolta, tehát csak a beültetésig (és a 6. hét után), akkor sikerülhet. Ám most úgy néz ki sehogyan sem jó. Úgy se sikerül, ha folyamatosan szedem a Prednisolont (előző 3 biokémiai terhesség, meg ahogy Krizsa is javasolta) és akkor sem sikerül, ha csak beültetésig teszem ezt (Fülöp). Lehetséges, hogy valahol máshol kell keresni a probléma okát. Annyira nem szeretnék előre rohanni, mert szeretném Krizsával is megbeszélni, és kíváncsi vagyok, neki mi a véleménye, ő mit javasol, de nem bírtam ki, és addig is azért a Laboratorium Kft-nél elvégeztetek néhány bárki számára elérhető vizsgálatot (Cellularis immunstatus, NK funkció, Th1 és Th2 citokinek). Azért írom, hogy bárki számára, mert a G1 labornak is van egy habituális vetélések immunológiai okainak diagnosztikájára vonatkozó csomagja, ami viszont egy adatlap kitöltéséhez kötött, amihez nekem még nincsen meg minden vizsgálatom, így anélkül nem csinálják meg, pedig nagyon nagyon szeretném, de lehet hogy emiatt a fránya adatlaposdi miatt azt most kicsit csúsztatnom kell.
A másik feltevésem még az endometriózis. Volt idő, amikor tartottam tőle, hogy nekem az van, mert olyan fájdalmas menstruációval küzdöttem, hogy gyógyszer nélkül aludni sem voltam képes, pedig úgy érzem, hogy nekem azért elég magas a fájdalomküszöböm. Olyan furcsa, mert ez elmúlt 2014-ben, ezért nem is izgatott nagyon. Lehet, hogy a hormonkezelésektől hagyott alább a fájdalom? Ezt is meg akarom beszélni a doktorral, hogy javasolja-e a laparoszkopiát, ugyanis az endometriózis is okozhat beágyazódási problémákat.
A harmadik feltevésem meg ez a fránya IR-el küzdött szélmalomharc: a sok sporttal, diétával és metforminnal rendezem az eredményeimet, amennyire csak lehet, aztán a hormonok és szteroidok jól lerontják. Okozhat ez is beágyazódási problémákat. Itt viszont akkor azt tudom elképzelni, hogy a lombikos ciklusban lefagyasztjuk az összes embriót (persze, ha lesz mit lefagyasztani...), nincs transzfer, csak mondjuk 2-3 hónap múlva egy FET, amikor rendeződik az inzulin.
A további legjobb ötleteimet természetesen a legvégére hagytam: az egyik a béranyaság lenne, de mivel tudom, hogy ez itthon nem túl működőképes (és leszögezem azt is- mielőtt elvinne a rendőrség-, hogy ez nem egy burkolt hirdetés volt), ezért esetleg megpróbálhatnám felvetni a Kaáliban, hogy kíséreljék már meg ugyan elvinni a kisgyerekezdeményeinket 5 nap helyett mondjuk úgy 9 hónapig. Ezért bármit otthagynék letétben...Természetesen bőkezűen adogatnám be a fejlődésükhöz szükséges összes folsavat, vitamint, ásványi anyagot és bármit, amire csak szükségük van. Egy kellemesen temperált, steril és hangulatos laboratóriumban úgy hiszem, nagyobb biztonságban lennének, mint nálam. Mi pedig G-vel megígérnénk, hogy 9 hónap után a világ legeslegboldogabb apájaként és anyájaként egy pár darab cuki kis mózeskosárral a kezünkben értük mennénk, és akárhányan is lennének, elhoznánk őket onnan az Istenek hegyéről, ide, haza.
Egyébként meg fogalmam nincsen. Csak úgy szaladgálnak a gondolatok a fejemben így év eleje tájékán, ugye túl sok idő volt gondolkodni itt az ünnepek alatt és hát alig várom, hogy konzultáljunk a Kaáliban februárban.