Vége

Gondolom nem okozok nagy meglepetést, ha azt írom, hogy ebben a csatában szépen elvéreztem. 

Igazából már aznap este sejtettem, amikor megírtam az előző bejegyzést. Egyre csak csordogált és már piros is volt. Szombaton, azaz másnap, ET+10-en, 13. DPO-n azért persze csináltam tesztet, mert hátha egy Mazsola megmaradt, de persze semmi, egy nagy büdös negatív. Ekkor már a hasam is jócskán fájt és valljuk be, elég rendesen meg is jött. Nem mondom, hogy nem sírtam pár órát úgy, mint egy kisgyerek és persze ettől a szemeim is cefetül feldagadtak. Igazából annyira, hogy alig tudtam őket nyitva tartani, de csak sikerült elintézni aznap pár dolgot a karácsonnyal kapcsolatosan. Hát lehet, hogy azért nekem is meglepetést okoz majd az, amit tulajdonképpen én fogok adni. 

Teszt persze van mindig, ET+11-en, 14. DPO-n, ma, ET+ 12-n, 15. DPO-n is volt. Igazából szerdán, a hivatalos tesztnapon 17. DPO-n már nem sok értelme van a tesztnek, mert lassan már a menstruációm is befejezi a dolgát. Pedig természetesen pár napja még terveztem aznapra is, mert a remény hal meg utoljára, annak ellenére, hogy én még olyat nem hallottam, hogy valakinek 15., 16. DPO-n negatív volt a tesztje, aztán 17. DPO-n meg ott virított a pozitív (vérzés ide vagy oda). De várom azon jelentkezőket, akikkel ez megtörtént, talán akkor én is leszokom az idegbajos, korai tesztelésekről. 

Szóval így állunk most. Úgy tűnik elhagytam a Mazsoláimat valamelyik DPO-n...Ezért hát ilyen üres hassal telik a december, így fog telni a karácsony, így fejeződik be 2014 és így telt a szülinapom is ebben a hónapban, és így kaptam a hírt arról is valamelyik még biztató DPO-n, hogy az egyik legjobb barátnőm is kisbabát vár. Így van ez, van ahol egy élet nem marad meg, máshol -hála Istennek- utat tör magának. Egy idő után biztos voltam benne, hogy azért történik ez, így időzítve és ebben a sorrendben, hogy együtt babázhassak vele. Most meg szépen, lassan és ütemesen verem a fejemet a falba, azért, mert több napon át is képes voltam hinni a csodákban. 

Úgy gondolom, az embernek mindig, minden egyes nap van miért hálát adnia, akkor is, ha az nagyon apróságnak tűnik. Én most, ugyan sok minden más mellett, de hálát adok azért is, hogy nem karácsonyra kaptam ajándékba ezeket a véres játékokat, mert ahogy reagáltam erre az egészre, hát lehet, hogy az Anyukám az ünnepi, családi ebéd közepette aggodalmában bevitt volna a pszichiátriára. Persze ez így már nem fog megtörténni, mert addigra tökéletes állapotban leszek. Igazából már most jól vagyok, nálam nagyon nagyon hamar eltörik a mécses, de szerencsére nem szoktam sokáig mélyen maradni. Tulajdonképpen már szombat este is jobban voltam és sokat nevettünk G-vel, meg is engedtem, hogy előtörjön belőlem a szokásos fekete humorom a sikertelenséggel és a ráérős gyerekgyártásunkkal kapcsolatosan, amit mondjuk Ő nem igen értékelt, de sose szokta. Mindegy, erre tulajdonképpen nekem van szükségem:)
Szóval hajrá Lányok, akik jövőre kapjátok meg az új lehetőséget, én is csatlakozom hozzátok! 2015-ben márpedig mindannyiunknak kell -legalább- egy gyerek!