Eredmény

Először is, nagyon köszönöm szépen, hogy ilyen sokan gondoltatok ránk <3. Nem is csűrném -csavarnám tovább, szóval ez most nem sikerült. 

Azért írok néhány mondatot arról, hogyan töltöttem ezt a transzfer utáni 10 napot, merthogy eltekintve a végeredménytől, nem volt olyan rossz, és emiatt igazán büszke is vagyok magamra (ha már most másért nem is tudok). Nem voltam közben idegbajos, nem akartam sürgetni a DPO-kat, hanem minden egyes napot próbáltam úgy megélni, ahogyan az volt. Persze az más, hogy az érzelmek elég színes-széles skáláján sikerült mozognom, de talán ez is termesztés valahol. Az első 4 napban nagyon pozitív voltam. Bár megfogadtam, hogy nem fogom folyamatosan a tüneteimet figyelni, de valljuk be, ezt teljesen kiiktatni egy ET után lehetetlen. Mikor az ember tudja, hogy történt megtermékenyülés, akkor minden lenti érzést próbál valahogyan beazonosítani. Szerencsére magam sem figyeltem folyamatosan rá (mint az első lombiknál), mégis voltak erős tünetek, amiket nem lehetett nem észrevenni. 3- 4. napon (8-9. DPO) szinte egész napon át szurkált a méhem és néha el is kezdett feszülni, aminek nagyon-nagyon örültem (4 pozitív tesztelésből szerzett tapasztalat alapján én ezt nagyon jó dolognak ítéltem meg). Másnapra persze jó mélyre zuhantam: 5. napra (10. DPO) arra ébredtem, hogy minden elmúlt: feszülés, szurkálás, puffadás. Gyakorlatilag teljesen üresnek éreztem magam, mintha mi sem történt volna. Sikerült is kora reggel annyira bebőgőznöm, hogy nem is tudtam végül kifesteni a szemem. (Sokan meg is kérdezték, beteg vagyok-e, mert sápadtnak tűnök és vörösek a szemeim. Áhh, csak valami tavaszi allergia lehet ez...- válaszoltam rutinosan.) 6. napra (11. DPO) sem történt változás, annyi talán, hogy ritkán és rövid időre menstruációs görcs szerűségek is megjelentek, úgyhogy reggel megint kicsit pityeregtem, de a nap folyamán sikerült teljesen rendbe szednem magam: elfogadtam, hogy nem tudhatom mi van odabent, és pont úgy, mint bármilyen tünetet érezni sem garancia semmire, a tünetmentesség sem az, és különben meg ha nem is sikerül, akkor sincsen minden veszve, hiszen rengeteg lehetőségem van még arra, hogy sikerüljön. Ezt a napot ezért pont úgy töltettem, ahogy szeretnék amúgy minden egyes DPO-t eltölteni: józanul. 7. nap (12. DPO) hajnalán erős méhfeszülésre ébredtem, és teljesen felpuffadt a hasam. Gondoltam is, hogy na mindjárt meg fog jönni. Próbáltam visszaaludni, de elég erősen fájt, mikor is bevillant, hogy ez a mindjárt meg fog jönni érzés amúgy nem is olyan vészjósló tünet, és mikor kielemeztem, el is mosolyodtam, hogy ez egyáltalán nem erős menstruációs görcs, hanem valami más. Új tünet pedig az izzadás, és hidegrázás volt, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, sajnos a vetéléseimnél volt ez mindig. Ennek ellenére, ekkor azért boldogságomban pityeregtem el magam. Ismét madarat lehetett volna velem fogatni, de még mindig nagyon jól sikerült nyugodtnak maradnom, és kibírni a pisibe történő tesztlógatást. Így telt a 8. napom (13. DPO) is. Az izzadás és a hidegrázás továbbra is megmaradt, de megnyugtattam magam, ugyanis olvastam, hogy bár valóban gyakori tünet ez vetélések során, de mégis rengetegen jelezték, hogy volt nekik is terhességük első szakaszában, és mégis megszülték végül a gyereket, ami némileg megnyugtatott. Egyébként ez volt az egyetlen tünet, amit megnéztem neten, nem úgy mint az első lombiknál, ahol idegbajosan DPO-ról DPO-ra csak a neten lógtam, és tüneteket kerestem és elemeztem. Ezen a napon volt egy erősebb hányingerem is már, viszont megjelent a migrénem is, ezért a hányásérzés lehet, hogy amiatt volt. Nagyon kínlódtam a migréntől, mert ugye a feltételezett terhesség miatt semmilyen gyógyszert sem akartam bevenni, viszont a kedvemet nem szegte a dolog, ugyanis mikor lepihentem otthon munka után, láttam, hogy olyan kemény és puffadt a hasam, hogy ez csak azt jelentheti, hogy minden rendben van. El is döntöttem, hogy egy nappal előrébb hozom a tesztet a tervezetnél, és másnap, azaz 9. napon (14. DPO) tesztelek. Igaz, reggel úgy keltem, hogy megint nagyrészt elmúltak a tüneteim, csak ez a durva izzadás és hidegrázás maradt meg, de valahogy nem szegte kedvem a dolog. A teszt negatív lett. Nem mondom, kicsit meglepődtünk a férjemmel. Azt hiszem, mindketten picit másra számítottunk ezúttal, de a tünetek eltűnése miatt, próbáltam nyugtatni magam, hogy azért ez várható is volt egyben. Próbáltam tartani magam, de aztán a délelőtt folyamán jól elkeseredtem és megint lenyomtam immáron egy hosszabb hisztit. Ez tegnap volt, szombaton. Lehalkítottam és lefordítottam a telefonom, senkivel sem akartam beszélni, semmilyen chat üzenetet nem akartam olvasni, teljesen bezárkóztam, mert nem elég, hogy a napomat megkeserítette ez a totálisan reményvesztett, depressziós állapot, még a migrénem is brutálisra felerősödött. A neurológus által kiírt, bivaly migrén ellenes gyógyszeremet meg nem tudom szedni az LDN mellett. Na, nem kívánom senkinek a tegnapi napomat. Mocsok volt, nincs mit szépíteni ezen. Másra sem voltam képes, csak a fekvésre és miközben a fejemet ütögettem, mert annyira fájt, sorozatot néztünk, amikor is egyik résznél megállapítottuk a férjemmel, hogy hát vannak olyan szerencsések, akik zombiapokalipszis kellős közepén (!!!) is képesek teherbeesni. Hihetetlen basszus. Nevetőgörcsbe fulladtunk, hogy pont ez hiányzott a mai napra: gondoltuk, nézünk valami totálisan figyelemelterelő agymosást, erre fel még itt is terhesednek egyesek és még ennek tetejében ultrahang fotót is mutogatnak és mosolyognak meghatottan, mert pont összefutnak véletlenül egy nőgyógyásszal! Mégis hogy a fenébe tud ez megtörténni? A végítélet napján??:) Na, mi sem kellett több ennél, a férjem jól bemutatott a tévének és közölte a szereplőkkel, hogy az anyátokat, azt, köcsögök, és kiment a nappaliból nevetve. Talán ez volt az egyetlen vicces pillanatunk egész nap, nem bánom, hogy ma már vasárnap van. Azért teszteltem ma is. 10. nap (15. DPO): negatív, tünetmentes, jóval kevesebb izzadás és hidegrázás. Egyelőre sokkal jobban vagyok, mint tegnap, és tudom, hogy egyre jobban is leszek. Egyébként, ami a furcsa, nem érzem, hogy meg akarna jönni a menstruációm, ami lehet, hogy a progeszteronnak köszönhető, de azért nem egészen értem, mert inszemekkor is nyomtam és mégis éreztem, hogy meg fog jönni, mert annak ellenére görcsöltem. Most semmi. Nem gondolom, hogy ebből még ilyenkor bármi lehet, de akkor sem értem. Mindenesetre viszlát karácsonyi szülés, és viszlát 2016-os baba!