2016. július 11., hétfő

2017. március 22-én...

...sem szülök. Nem akartam eddig húzni az idegeket, semmiképpen sem, de hát este 7-kor érkezett meg a vérvétel eredménye, őszintén szólva már le is mondtam róla.
Reggel azért persze csináltam egy tesztet, ami negatív lett, és ezt igazán meg is írhattam volna, ha tudnék telefonról kommentet írni, de valamiért egy ideje nem tudok. Meg hát bevallom őszintén, nem vettem én készpénznek azt a negatív tesztet.
Szóval hétvégén azért minden este tapasztaltam olyan erős haspuffadást, hasfeszülést, hogy a Clexane beadása is komoly akadályokba ütközött tőle. Hiába döntöttem el, hogy nem akarok észrevenni semmilyen tünetet, vagy figyelgetni a testem (jól is sikerült amúgy), de ezt nem lehetett nem észrevenni. Úgyhogy megint nem adtam fel semmit sem a negatív teszt után, maximum már nem voltam olyan optimista, de nagyon vártam a vérvétel eredményét. Az meg nem jött, akárhogy is frissítettem a telefonomat. 
HCG-144, ezt írta a férjem. Ám valószínűleg rosszul fogalmaztuk meg az imáinkat, vagy nem elég körültekintően, mert nem mondtuk el, hogy 100 feletti HCG-t az én laboreredményemen szeretnénk látni és nem pedig egy rendszemtáblán reggel munkába menet. Az én 0-ás HCG-m sajnos egy szórakozóhelyen este 7-kor érkezett meg, ahonnan legszívesebben azon nyomban felálltam volna, és jöttem volna haza, de nem akartam otthagyni egyedül a barátnőmet, így várnom kellett míg megérkeznek a többiek. Borzasztó volt, azt azért elmondom. 
Nos, ez most így alakult, lesz majd minden jobb is. Ez a lombik is jó volt valamire. Mondjuk arra, hogy jól kipihenjem magam, hiszen az az egy hét, amit itthon töltöttem, nagyon kellett, és nagyon kisimultá tett. Arra is jó volt, hogy végre elfogadjam, teljesen felesleges beleélnem magam bármilyen tünetbe: hiába mondtam mindig is, hogy az inszemeknél egyáltalán nem puffadtam az Utrótól és ennyire még az első lombiknál sem, talán a másodiknál sem, valószínűleg változik ez is, és biztos, hogy hétvégére ez telítődhetett a szervezetemben, és a progeszterontól feszült ennyire. Vagy még arra tippelek, hogy esetleg az agyamtól. Más nem lehet.
Azt hiszem felesleges is tovább elemezni ezt a FET-et, mert mostmár mindegy is és egy a lényeg: 2.5 hónapon belül teherbe kell essek valahogy, mert három hónap a lipid hatósugara. A következő FET egy ciklus kimaradással mehetne, tehát augusztusban, amikor újítják a Káali műtőjét, így nem tartanak leszívást, sem transzfert. Ha minden úgy alakul, ahogy eddig, akkor nekem még pont augusztusra esik a peteérésem, szóval valahogy ki kéne tolni a ciklust, hogy szeptember elejére essen. Még nem tudom, mi legyen. Most még olyanok is járnak a fejemben, hogy nem hagyok ki ciklust, hanem az LDN-es dokimmal csináltatok egy inszeminációt, de szabin van, július 28-ára van hozzá legközelebb időpont, ami elég késő egy inszem szervezéséhez, de ha megcsinálják gyorsan, természetes ciklusban, akkor még akár. Nem tudom vannak-e ilyen rugalmasak, bár biztosan, nekik az jó pénz. Szóval akkor nyomkodom még picit az utrót, hátha később jön meg, és minden tolódik kicsit arrébb. A júliusi peteérés augusztusra, az augusztusi szeptemberre. Valamelyik végre csak a mi hónapunk lesz...
Hát ez volt, ez lesz, köszönöm, hogy gondoltatok rám. 
(ET+11, 30.cn, 15. DPO)

41 megjegyzés:

  1. sajnalom :( meg egy bizonyitek h nem a lazasagon mulik a sikeresseg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, bjuszika:( így van, nem azon, és nem is a pozitív gondolkodáson, se a negatívon, sem az imákon, se a vision boardon, se a mantrán, az egész csak biológia.

      Törlés
  2. :( Úgy reménykedtem, sokszor gondoltam rád. Örülök, hogy van terved a folytatáshoz. Ölellek! <3

    VálaszTörlés
  3. Sajnálom! Én mennék inszemre, addig, amíg dolgozik bennem a gyogyó. Spontán is lehet, Egyèbként, nem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valszeg megyek én is, intézek valamit, ha más nem, akkor másik orvossal. Elvileg lehet, volt (vagy még van is?) nekem ilyen spermaölésem, úgyhogy az első 3 pozitív teszt szteroiddal ugyan, de természetesen jött, az utolsó viszont minden nélkül, teljesen természetesen. Szóval elvileg van esély, bár ki tudja mennyi, nem olyan sok, ahogy ez az idei év tűnik, de azért biztos, hogy nem 0.
      Köszi!:(

      Törlés
  4. Basszus, de sajnálom :( sokat gondoltam rád a hétvégén, nem hiszem el hogy megint nem sikerült. Próbáljatok meg mindent ebben a két hónapban, amíg benned van a lipid, sikerülnie kell. Meg még ott van a két kis fagyimanó is, kitartás és nagy ölelés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Hunti:( Hát elviekben 3 fagyos van még:)

      Törlés
    2. woooow, három kis tökmag maradt??? Ezek nagyon szupi hírek :) abból bármi lehet még <3 és én már úgy látom hogy 1 babót értelmesebb beültetni és nagyobb a sansz rá hogy sikerül (nekem a 3 se jött be, utána írtó nagy pazarlásnak tulajdonítotam ezt, mikor nem sikerült) hisz lehet odabent nem tetszik nekik a pillanatnyi légkör és nem is biztos hogy az embrió alkalmatlan a túlélésre. Egyik ismerősömnek a 8. beülti sikerült, én hiszek benne hogy ha vaktába is lövöldözünk, egyszer már csak megkapaszkodik valaki rendesen odabent a nagy számok törvénye alapján. Hajrá

      Törlés
  5. Jaj, te, ezt nem hiszem el! Lassan jobban drukkolok neked mint saját magamnak...Én mennék inszemre és ha az nem sikerülne, akkor augusztusban FET-re is viszont én már a múltkor is írni akartam, hogy egy babát luxus beültetni, én biztos minimum kettővel nyomatnám. Kitartást és csak így tovább. Tetszik ez a hozzáállás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, cuki vagy, köszi:(
      Tudom, hogy luxus, de megmondom őszintén, hogy én itt a sok természetes teherbeesések után termékenynek képzelem magam, még ha ez hülyén is hangzik így 5 év és 4 vetélés után. És annyira mondták, hogy ezekkel az embriókkal nagy az esély az ikerterhességre, annyira nyomták, hogy legyen 1. Plusz ugye támogatom magam a lipiddel, LDN-el, és hát megmondom Neked őszintén, hogy azért én rettegek egy ikerterhességtől, koraszülés és társaitól...(Na, meg belegondolva utána is:) Ahogy elnézem néhány ismerősömet, mit össze szenvednek sokan egy gyerekkel is, de ez más téma már :))
      Na jó, azért tudom, nem vagyok egy termékenységi istennő, nem kéne ennyire tartanom attól, hogy mindenki megtapad, alapból a lombikos embriók jó része nem is egészséges, de valahogy most bíztam. Na mindegy. Hát most már biztosan bátrabb leszek, lipid, LDN ide vagy oda, az is lehet, hogy a következő FET alkalmával nem lacafacázok, aztán felspricceltetem mind a 3-at :)

      Törlés
    2. Na, persze, hogy aztán majd engem hibáztass a hármasikrek miatt. ;) Gyere Budaörsre lakni, itt havi 90-et kapnak a hármasikresek, az ikresek meg 60-at egy éven át, hátha így kedvet kapsz. ;) Én is így álltam hozzá Balázs után az első lombiknál, mert hát nem volt egyszerű egy babával sem az élet, de most már mindent kibírok, csak tapadnának végre meg. Nálam 3 friss sem maradt meg novemberben.

      Törlés
    3. :D na, és még ha oda is költöznénk, gondolhatod, cserében a nyakadra járnék, hogy jaj, segíts, Andi, megint sírnak, mit csináljak, Te beszéltél rá! :) ezt akarod?:))) Haha:) (mondjuk, tényleg nem tudom, mit viccelgetek itt a hármasikrekkel, még az is lehet, hogy egy gyerekem sem lesz...:( )

      Törlés
  6. Sajnálom! :-(
    Én nem probáltam de van az a Trimeszter vitamin. A neten nagyon sok jót olvasni rola, már ha valos infok.
    Egy próbát lehet megérne nem? Nagyon nem mélyedtem mondjuk bele de láttam pár régóta lombikozó nem teherbeesöt akinek állitólag használt....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Anita, talán olvastam a nevét valahol már én is, de nem tudok róla semmit, utána fogok nézni. Köszi:(

      Törlés
    2. Én azt szedtem terhesség alatt, a védőnő javasolta mint terhesvitamint. Más hatását nem ismerem de ő is azt mondta hogy jobb mint a Femibion, lehet hogy a terhesség előtt is jobb.

      Törlés
    3. Köszi Fella, Neked is. Megnézem mindenképpen. A Femibiont csak a metilfolate miatt választottam, bár szedek pluszban is, de úgy voltam vele, hogy ha ebben van az, ami nekem jó, akkor nem árt. De végülis akár tényleg szedhetnék mást is.

      Törlés
  7. Pinkman, én is ölellek <3 D.

    VálaszTörlés
  8. Szia!Zugolvaslak és nagyon szorítok érted!Megértem h félsz az iker terhességtől nekem két lombikom volt az első nem sikerült a másodiknál 3 embriót ültetek vissza mind megtapadt!De eü okok miatt nem tarthattam meg csak egyet!Na a redukciót és a lelkiismeret furdalást nem kívánom senkinek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Alíz! Jaj, nagyon szomorú dolog, belegondolni is, nem hogy átélni, sajnálom, ami Veletek történt...:( Pontosan ilyenek miatt is tartok az ikerterhességtől....

      Törlés
  9. Nagyon szomorú vagyok. Nagyon félrevezető volt a cím.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is :( bocsi a címet, azért hamar elárultam, hogy nem sikerült.

      Törlés
    2. Nehogy már te kérj bocsánatot! Én a sajátomon láttam a címet és több óra múlva tudtam csak kinyitni addig abban a hitben éltem hogy Pinkman terhes. :-(

      Törlés
  10. A macska rúgja meg! Grrrr! Annyira lazán drukkoltam! Legközelebb keményebb leszek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a drukkot, Kamilla! Rúgja hát, jó rendesen...

      Törlés
  11. Én nem is írok semmit, mert erre megint csak szalonképtelen reakcióim vannak... :(

    VálaszTörlés
  12. Szívből sajnálom, Pinkman :( örülök, hogy van B és C terved! Használd ki, amíg hat a lipid. Ha elfogadsz egy tanácsot, akkor én az immunproblémák miatt az egyszerre egy embriós beültire szavazok (ahogy írtad is, "ne pazarold az embriót"). ERA teszten gondolkodtál már? én most ennek (is) nézek utána. <3 Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gondolkodtam még, ez az teszt mikor megnézik, melyik napon érdemes a beültetést csinálni? És ilyet csinálnak Magyarországon vagy Te se itthon nézegeted?
      Képzeld, írni akartam Neked, hogy néztem a fekete kenyér hatását reggelente, és végül egy alkalmat kivéve (mikor írtam is, hogy 8.4 lett tőle a cukrom), mindig 7.1 lett végül. Úgyhogy bevált, vagyis valamennyire csak, mert ugye ez 1 szelettől (kb. 15 gramm ch) lett ilyen. Most, hogy nincsen embrióm, nézegetni fogom, hogy alakul 30 grammoktól ugyanez a kenyér, meg írok a dokimnak is, hogy javasolja-e az inzulint vagy mi legyen a következő alkalommal.
      és köszi a drukkot...Ez most így alakult, de majd következőleg..!

      Törlés
    2. Igen, ezzel nézik, mikor receptív a méh. Egyelőre csak külföldön találtam rá helyeket, bár fórumokon láttam, hogy legalábbis korábban, a Versys csinált ilyet. Most írtam a dokimnak Brno-ba, hogy szerinte érdemes-e ebbe az irányba menni.
      én is akartam írni Neked, hogy megköszönjem a mindenmentes kenyér tippet. Nórinak már sok receptjét megcsináltam (mind szuper lett), a könyvét is most vettem meg, csak a kenyere maradt ki eddig valahogy. De most azt is kipróbálom és megnézem, hogy hogy reagál rá a cukrom. Örülök, hogy valamennyire bevált a fekete kenyér, szerintem most jobbakat fogsz mérni. én is folyamatosan mérek most a két beülti között, így medrol és progi nélkül egyébként teljesen vállalható értékeket. De jó lenne, ha lombik után is tudnám ezeket tartani valahogy.
      Az LDN-es doktornővel beszéltél egyébként? Ő javasolt valamit?
      Természetesen megy a drukk a következő alkalommal is! Bea

      Törlés
    3. Sajnos nem, mert szabadságon van...úgyhogy ennek a hétnek a végére kaptam egy ip-t ugyanabba a magánrendelőbe egy másik dokihoz, majd akkor kiderül, mi lesz az inszemmel, vállalják-e ilyen gyorsan vagy marad a terminált együttlét...Írok majd.
      Nem is tudtam, hogy van könyve, na megveszem én is jól. Nagyon érik egy gluténmentes étkezés...de hjaj, nehéz rávenni magam :)

      Törlés
  13. Szia, Alloimmun miatt a LIT et nezted mar? Nem tudom pontosan neked jo lenne e de a partner elleni reakciora jo. Athenban elerheto.
    LDNt miota szeded? En is szedem meg ket honapja, nagyon biztam benne...eddig. Azt hittem minden szuper lesz vele, de ahogy nezem sajnos nem :( Nagyon sajnalom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. még nem néztem konkrétan, de fejemben van.
      Először próbálok itthon teherbe esni, ha nem megy, majd megyek tovább, már ha bírja majd a lelkem is...
      Február óta szedem az LDN-t, és sajnos, igen, egyelőre úgy tűnik, ez sem csodaszer.

      Törlés
  14. Na igen, az sem csodaszer. Sokaknak segitett, de tudok olynrol is akinek nem segitett :( Olyan mint az LDN.. pedig arrol meg nem olvastam negativ tapasztalatot, lombikban, szteroiddal.. marmint kulfoldi oldalon nem ..

    Kitartast!

    VálaszTörlés