...és az eredmény

Nem is tudom, hogyan kezdjem, hogyan is telt el ez a várakozással teli két hét. Az inszem utáni első hét tulajdonképpen egész jól, tele pozitív vágyakozással, meg hassimogatással és egyebekkel. Olyan érdekes, mostanában egyre többet gondolok arra, hogy hogy (és mikor) fogom bejelenteni a barátoknak, családnak meg persze a munkatársaimnak, ha terhes leszek. Az első héten ezek a gondolatok teljesen felerősödtek, nagyon produktív voltam, szinte minden napra jutott egy egy ötlet. Ám tudni kell, hogy még nem találtam meg a legtökéletesebbet, a legfrappánsabbat, esetleg a legviccesebbet. Nos, a sors úgy hozta, hogy még mindig van erre egy kis időm, hogy kigondoljam, ugyanis úgy tűnik, hogy a veszély most sem fenyeget attól, hogy ezt a hírt hamarosan bárkinek is bejelentsem, úgy hogy hiányzik hozzá a legeszméletlenebb ötlet. A második héten nem éreztem semmit, azt sem hogy meg fog jönni, de azt sem, hogy nem fog. Nem fájt a hasam, nem görcsölt, úgyhogy úgy éreztem, hogy ebből akár még lehet is valami. Hétvégére ezzel szemben teljesen biztos voltam benne, hogy megjön. Sokat hezitáltam rajta, hogy dugdossam-e az Utrot, szúrjuk-e Clexanet, de úgy éreztem, hogy G. még hinni akar benne, nem örülne, ha abbahagynám, én meg azt, hogy ennyit azért meg tudok tenni, hogy legalább a hivatalos tesztnapig kibírom a szurkát, pláne, hogy valójában nem is tudhatom, hogy biztosak-e a megérzéseim vagy sem. Mi van ha mégis csak csoda történik, én meg lemondtam róla...Úgyhogy mostanáig ment tovább minden. Volt is egy kis civódás önmagammal, amikor is vasárnap annyira elkezdett görcsölni a hasam, hogy azon tépelődtem, ugyan bevegyek-e egy Algoflex-M-et. Csak hát hogy is van ez akkor? Böködöm a Clexanet, dugdosom az Utrot, azért, hogy megtartsak egy nem létező terhességet, miközben gyógyszert szedek menstruációs görcsökre? Nos, elhessegettem az Algoflex gondolatát, próbáltam lekötni magam a főzéssel. Reggel természetesen egy gigászi negatívat teszteltem, meg sem lepett, már el sem keserített. Csütörtökön is lenne egy tesztnap, de most nem hallgattam az orvosra, mert tényleg úgy érzem, hogy csak szenvedek ettől a visszatartott menstruációtól, úgyhogy ma mindent abbahagytam. 

Most pedig hamarosan elutazunk nyaralni, kipihenjük magunkat, élvezzük az életet, őrült nagyokat kirándulunk, jó meredek hegyeket hódítunk meg, óriási bombákat ugrálunk a tavakban, úgy, mint amikor -sajnos- nem kell semmit sem féltenünk....

Második inszemináció

A múlthét csütörtöki ultrahangon kiderült, hogy csak be kellett volna lőni azt a Merionalt. Egy tüszőm lett, na egyáltalán nem panaszkodni akarok, nem mintha akkora nagy baj lenne, mert ugye elég egy is a gyerekhez, csak hát abból indultam ki, hogy múltkor is kettő volt, aztán gondoltam így marad ez most már majdnem örökké. De nem így van, nem baj, már ezt is tudjuk. Meg azt is, hogy egyáltalán nem törvényszerű az, hogy mindig ugyanakkor van a peteérés (najó + - 1 nap). Én kis tapasztalatlan, ugye eddig mindig -az az spontán és Clostys ciklusban is- a 17. vagy 18. napon ovuláltam, így megy ez már 2 éve, mióta van peteérésem. Szépen ki is vettem a szabadságot péntekre, mondván, biztos, hogy akkor lesz az akció. De nem, fel lettem világosítva, hogy hétfő lesz a bevetés napja. Így hát csütörtöktől újból indult a Clexane, szombaton Ovitrelle, ma pedig túlestem a második inszemináción, szerdától mehet az Utro. Sokkal jobb élmény volt most ez az elsőnél, már ha szabad ilyet mondani. Ráadásul rajtam maradhatott a ruhám. Tudom, hogy vannak ennél nagyobb problémák is a világban, de engem tényleg annyira frusztrál és kiszolgáltatottá tesz az a műtős hacuka. 

Július 8. és 10. a tesztnap, így az eredményt a nyaralásunk előtt fogjuk megtudni, bár lehet hogy érezni fogom korábban is, akár pozitív vagy akár negatív legyen a kimenetele. Természetesen minden rossz ott motoszkál a fejemben az előző tapasztalatokból, úgyhogy kötöttünk biztosítást kórházi ellátásokra is, arra az esetre ha összejönne, de rám meg esetleg ugye - a szokásokhoz híven- éppen rám akarna törni a vetélhetnék...Mert hát így van ez: valaki autóbalesetre, valaki sportbalesetre, valaki lopásra, valaki meg vetélésre köti a biztosítást...Szóval nehogy aztán az legyen, hogy ott állunk külföldön a félretett pénzünk egy részét műtétre költve, miközben azt másra szánnánk, mondjuk asszisztált reprodukcióra. Hát igen, ki erre, ki arra, mi erre...

Tervek

Ha nem sikerül a második inszemináció (na igen, most már valahogy nem vagyok olyan optimista, mint először), akkor azért vannak terveim. Először is keresek egy nőgyógyászt, aki megvizsgál, és akire hosszútávon is számíthatok. Szeretném kivizsgáltatni magam, hogy van-e valamilyen gyulladásom, meg endometrozisom (vagy valami más, a méhem környékére, vagy a méhembe nem illő dolog), mert nagyon régóta ott motoszkál bennem. A 3. vetélés óta nagyon fáj a menstruáció, átsugárzik a lábaimba is, nem beszélve arról, hogy korábban minden menstruációt kihordtam gyógyszer nélkül, azóta aludni sem tudok bogyók nélkül, annyira fáj. Mondják, hogy ha elviselhetetlen ez a fájdalom, akkor gyanakodhatunk erre. No, persze nekem ez örök fejtörést okoz azóta is, hogy mi számít elviselhetetlen fájdalomnak. Ez relatív, ugye nincs összehasonlítási alapunk, nem tudjuk érezni, hogy másoknak mennyire fáj. Legalábbis fizikailag. Úgy érzem, hogy az enyém elviselhetetlen. Viszont ki tudja, lehet más valaki vígan elviselné...Nem beszélve a szurkáló érzésről, ami az alhasam legalján néha, mindenféle időben előjön. Megmagyarázhatatlan számomra, kb 5 éve tapasztaltam, az elején több orvosnál megfordultam, azóta is minden nőgyógyásznak megemlítem (talán pont a Kaáliba még nem mondtam), de egy ultrahangvizsgálat után mindenki kijelentette, hogy nincs ott semmi, tovább nem mentünk. Aztán egyik kitalálta, hogy biztosan valami végbéllel kapcsolatos ügy, ennek köszönhetően még tükrözésre is mennem kellett (ebbe nem megyek bele részletesebben, azon vagyok, hogy kitöröljem az emlékeit....), de ott sem találtak szerencsére semmit. Azóta semmi, csak úgy tűröm, ez nem elviselhetetlen fájdalom, de annál inkább fura, beazonosíthatatlan és oda nem való érzés. Szóval úgy érzem, hogy rám fér valami alaposabb vizsgálat. Lehet mioma? Nem tudom az okoz-e ilyen tüneteket. Azt sem, hogy a sok ultrahangozásom ellenére elképzelhető-e, hogy van, csak mondjuk nem vették észre? Hycosy-m is 2012-ben volt, ott akkor mindent rendben találtak, de lehet azóta már összenőttek a petevezetőim is, aztán teljesen feleslegesen inszeminálgatnak. Emellett szeretnék egy 3. napi és ovuláció utáni 7. napos hormonsort is nézetni. Ilyen is régen volt már. Korábban nézegettem ezeket magamnak is, akkor is , ha orvos nem kérte, mostanában meg a cukorterhelést leszámítva semmit nem figyelgetek. Igazság szerint mióta a Kaáliba járok jól elkényelmesedtem. Egyébként furcsa is ez nekem, hogy nem nagyon kérnek vizsgálatokat a Káaliban, nem nagyon keresgetik az okokat, meg ahogy hallottam végül is máshol sem. Értem én, hogy más  a profil, más hozza a profitot, és nem nő attól olyan gyorsan a sikeres teherbeesések száma sem, ha valakit félévig csak vizsgálgatnak, miközben akár teherbe is eshetne 2 hónap alatt. De annyi esetről hallottam, hogy valaki már több lombikon is túl van, és kiderül, hogy csak IR-e volt, majd pár hónapos diéta után természetes úton esett teherbe. Vagy ugyanilyen történetek például magas TSH-val, pajzsmirigy alulműködéssel. Nem gondolom, hogy az helyénvaló, hogy vannak esetek, amikor ezek a dolgok már csak több sikertelen lombik, stimulációk után derülnek ki. Vagy olyanról is hallottam, akinek a tizenakárhanyadik lombik után írták fel egy intézetben azokat a vizsgálatokat, amik nekem már 2 év próbálkozás után megvoltak (na jó 3 vetéléssel a hátam mögött), és még azt sem tudtam, hogy valaha ki fogok kötni egy meddőségi intézetben. Ha sikertelenséget nem is ezekből a vizsgálatokból derítik ki, akkor sem gondolom, hogy ezeknek így, ebben a sorrendben kell történniük. Lehet, hogy mi nem a leggyorsabban haladunk ezzel a stratégiával, de engem megnyugtatnak a vizsgálatok (akkor is, ha nekem elmondhatatlanul bosszantó ezeket a munkával összeegyeztetni). Megnyugtat az, hogy tudom, mik a bajok, hogy kezeljük azokat (legalábbis azokat, amiket ismerünk). Egyáltalán nem bánom, hogy előbb jól körbejártam a témát, több orvost is meghallgattam, hallgattam a saját megérzéseimre is, utánanéztem és magam is kértem vizsgálatokat,  mielőtt kikötöttünk a Káaliban....És most úgy döntöttem, hogy maradok is ezen az úton, és nem bízom teljesen rá magam csak és kizárólag az intézetre...
Szóval jó lenne találni egy megbízható orvost, hosszútávra olyan valakit, aki otthon van a meddőségi kivizsgálásokban is, de ha majd végre ott tartunk, akkor mondjuk terhesgondozásban is profi. Az az igazság, hogy én még ilyet nem találtam....(De szívesen veszem az ötleteket-privátban is, ha van ilyen kincse valakinek Budapesten :))

1. cn - egy újabb inszeminációs ciklus kezdete

Szóval egy ciklus kimaradt, egy reményteli ciklus, merthogy volt idő, amikor azt gondoltam, hogy lehet, hogy vagyok olyan szerencsés és összejött természetes úton a piha puha ágyunkban (vagy a kanapén....vagy a földön) (haha, persze....összejött...). De nem, csak megzavart, hogy a szokásosnál erőteljesebb mellfeszülés pár nappal korában érkezett a görcsöknél, késett is pár napot, így volt egy kis bizakodás. Na, nem nagy, csupán 6 db tesztet vettem, hogy ne legyen fennakadás itten Pünkösdkor, ha esetleg akkor sem jönne még meg, és idegben kelljen lennem, hogy nincs itthon teszt, aztán hová rohangáljak a szunnyadó városban. Nos mindegy is, ilyen is volt már, elmúlt, ma pedig megjött.

Persze nem indult olyan jól az új ciklus vagy fejeződött be a régi. Kissé idegesített, hogy múlt héten pont elkaptam valami megfázásos nyavalyát, amihez társult még egy felfázás és hála istennek, hogy ez ne legyen elég valami hüvelygomba féleség is (ezt hol szedtem össze? Fogalmam nincs.). Körülbelül 7 hónapja kutyabajom nincsen, még az influenza járvány se vett le a lábamról azóta. Pontosan tudom, ugyanis 7 hónapja hagytam abba a szteroidot (Prednisolon, Medrol), amit majd egy évig szedtem, egy kínkeserves évig, ami alatt a gyógyszernek köszönhetően szinte folyamatosan beteg voltam. Minden hónapban legalább egy kisebb nátha, minden hónapban legalább egyszer minden előjel nélkül felment a lázam 40 fokra, egyszer egy hónapra (!) levett az influenza a lábamról (akkor tényleg azt hittem, hogy ilyen a vég és meg fogok halni), szinte folyamatosan égett, lángolt az arcom, amin a jégkocka borogatás sem segített és így tovább, sorolhatnám... Sosem fogom elfelejteni, amikor 2013 márciusában kétségbeesetten kérdeztem Czeizel Nagy Urat, hogy mi a véleménye, szerinte ki kell-e tennem magam ennek az egésznek, és szednem kell-e ezt a vackot, mert úgy érzem belepusztulok, akkor is ha ez kis mennyiségnek számít ahhoz. Ő azt mondta, hogy bár nem mondhatna ilyet, mert nem a szakterülete, de akkor csak annyit mond: "Ha a lányom lenne, azt mondanám, szedje, és ne hagyja abba" . Egy évvel később ott ültem a Kaáliban a dokival szemben, aki csak ennyit mondott: "1 évig szedte? Nem szabadott volna. Csak annyit mondok, ha a lányom lenne, azt mondanám, ne szedje". Nos, hála az égnek, hogy egyik lánya sem vagyok, de a Kaális verzió valahogy jobban tetszett. Vagyis ott akkor abban maradtunk, hogy ha szükség is lesz rá, akkor sem most, és nem a teherbeesés előtt. Fülöp is ezt mondta.  Szóval mióta elhagytam a gyógyszert, számolom a betegség nélkül eltelt napokat, és eddig tartott ki... pont az inszeminációs ciklus előttig, hogy lehetőleg legyen min aggodalmaskodnom: biztos, hogy nem gond, hogy szedtem antibiotikumot, amit csupán pár nappal a Clostylbegyt kúra előtt kellett abbahagyni? Az antibiotikum biztos, hogy segített a felfázásomon is? Attól, hogy nincs tünetem, nem lehet hogy lappang bennem még ez az? És a hüvelygombát biztos, hogy jól kikezeltem? Nem kellene megcsinálnom megint valami bakteriális tenyésztést, hogy biztos minden rendben van-e, és sem a megfázás, sem a felfázás sem a gomba nem okozott nagy károkat odalent? Komolyan mondom, régebben nem foglalkoztatott ennyire semmilyen betegségem. De mióta gyerekgyártás van, minden rossz megfordul a fejemben egy tüsszentéstől....Látom magam előtt, ahogy a petéimet zabálják szét a vírusok és a bacik. 

Mindegy, dokinak megemlítettem, azt mondta mehet az akció. Így ma elindult egy újabb reményekkel teli ciklus, az inszemináció pedig várhatóan június 26-a környékére fog esni. Csodálatos nap lesz:)

A dolgok állása

A második negatív teszt után egyből hívtam is a dokit, hogy mehet-e a következő bevetés, de nem javasolta. Azt mondta, hogy egy ciklust ki kell hagyni a cisztásodás lehetősége miatt, úgyhogy ebben a hónapban G. végezte el a munkát a dokik helyett. Bár elég kevés az esély, de azért reméljük, hogy sikeres volt,  nos mindenesetre ő keményen és jól dolgozott, szóval tény, hogy rajta nem múlik semmi:)

Először rossz volt hallani, hogy várni kell, de aztán az eszem (megint) felülkerekedett az érzelmeimen, rájöttem, hogy több okból is bölcsebb várni. Nem dicsekedtem ugyan vele egy külön bejegyzésben, de a tesztelés után egy cukorterhelés is esedékes volt, aminek az eredménye igencsak lesújtott. Az egy dolog, hogy nem javult, de romlott is... (glucose-> 0': 5.2; 60': 9.8; 120': 9.6; inzulin-> 0': 6.9; 60': 65.7; 120': 67.6). Bambán néztem a képernyőn az eredményt, miközben beugrott, hogy valószínűleg emiatt sem sikerült az inszem. Persze, nem biztos, mert sok oka lehet (pláne nálam, ugye ott van még például az a csodálatos spermaölő képességem is), de ha minden egyéb  más a sínen van, akkor emiatt biztosan nem sikerülhet. És erről ki más tehet, ha nem én? Mert én hoztam meg azt a döntést az endokrinológus véleményével ellentétben, hogy lecsökkentem a met mennyiségét és növelem a sportok számát. Ráadásul nem is a megfelelő sportok számát sikerült gyarapítani, mert az már korábban is kiderült, hogy nekem nem a legjobb választás a futás, mert fogynom nem kell tovább, ezzel szemben izomnövelésre igencsak szükségem van. Szóval a kombinált edzés a legideálisabb, ehelyett én hónapok óta hetente 3-4 alkalommal csak futottam. Mindenesetre az újabb döntésem ezzel a rohadt nyavalyával kapcsolatosan megszületett: cukorbetegséges ügyekben az endokrinológusra hallgatunk, egyéb másban meg a nőgyógyászra. Nőgyógyász tanácsait sporttal és metforminnal kapcsolatban szépen megköszönjük, de figyelmen kívül hagyjuk: egyik fülünkön be, másikon ki. Remélem ezúttal jól döntök. Szóval isten hozott 3000 mg metformin! Előre is köszönöm a hozzájárulásodat a második és egyben sikeres inszeminációhoz.

Ami az inszeminációt illeti a következő akciónak menetrendje persze ugyanaz, 3. naptól Clostylbegit, hívni is kell majd Kaálit, hogy megbeszéljük az ultrahang időpontját. A doki kérdezte, hogy rásegítsünk-e Merional injekciókkal a tüszőérésre, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy elég nekem ez a 2 tüsző vagy növeljem az esélyeket kicsit többel. Mindenesetre a receptet felírta, aztán majd ha úgy döntök, akkor kiváltom és beadom magamnak a ciklus 7. és 9. napján. Vagy beadatom. De beadja G. Már bármit bead nekem tulajdonképpen. Meg hát egész frankó videókat leltem a youtube-on. Gondolkodom is rajta, hogy kitanulom magamnak én is ezt a jó kis tevékenységet. Az ember sosem tudhatja, mikor marad egyedül aztán ott áll tehetetlenül egy fecsivel a kezében. 

Eredményhirdetés

Köszönjük szépen infertilitás miatt történt meddőségi kezelési programban való részvételt, de tájékoztatjuk a kedves olvasókat, hogy ezúttal sajnos nem Pinkman pocakja dagad az inszemináció után megtermékenyült embrióktól. 

Szóval a május 6-ai teszt egyébként nem árult el nagy titkot számomra. Aki volt már terhes vagy esetleg ugyanígy rendelkezik ezzel az óriási "lehetőséggel", netán "kiváltsággal" (nem fokoznám tovább), hogy 3 éve figyelheti teste jelzéseit és ismeri annak minden mozzanatát, az sokszor megérzi, ha van ott valaki. Nos én nem éreztem, hogy lenne ott valaki, sőt másfél hete görcsöl éjszakánként a hasam, mint amikor meg akar jönni, gyanítom meg is jött volna, ha ezt a progeszteron kúpok nem akadályozták volna erőteljesen. 

Egyébként jól vagyok, persze, hogy jól vagyok, hiszen azonkívül, hogy elég magasról estem pofára (mármint, hogy ugye biztos voltam benne, hogy sikerül), csak ez volt az első, és a statisztikák tanulmányozása közben az eszemmel sikerült is végül felfogni, hogy azért ezek a dolgok nagy ritkán sikerülnek elsőre. Tulajdonképpen én voltam a barom, hogy hittem benne, hogy nekünk ez elsőre menni fog. Másodsorban az inszemináció után egy héttel hiába vártam a tüneteket: a mellfeszülést, amitől ilyenkor nem tudok hason aludni éjszakánként (csak mosolyogni az izgalomtól), a pisilési ingert, ami minden nap pontban éjjel 3-kor kiküld WC-re, később a krónikus fáradságot, amitől este 7-kor számomra lezárul a nap, és a mardosó éhség is elmaradt, amivel  ezekben az időkben képes lennék felfalni egy egész elefántot. Így hát az imént felsorolt jeleknek a hiányában sikerült feldolgozni a sikertelenséget annyira, hogy május 6-án ne koppanjon olyan nagyon hangosan a kobakom és az egy csík nyugtázása után ijedtségemben és elkeseredettségemben ne dobjam el a pisivel telt poharat a kezemből. Jó kislány is voltam, mert mindent úgy csináltam, ahogyan azt Krizsa előírta: ha 6-án nincs két csík, várunk még két napot, és 8-án megismételjük, a gyógyszereket pedig csak akkor hagyjuk abba, ha 8-án sem duplázunk. Nos talán jobban megviselt a semmiért való hormondugdosás és értelmetlen hasbaszurkálás, de senki nem mondhatja, hogy nem adtam esélyt és nem tettem meg, amit lehetett, de hát ma is negatív lett a tesztem.
G.-t amúgy megviselte. Nem tudom, miért, mivel neki is igyekeztem adagolni, hogy nem érzek semmit és semmiképpen ne élje bele magát, de beleélte...:( Így 6-án mély depresszióba zuhant. Most már azért kezd jobban lenni.
Holnap hívom is a dokit, hogy mi legyen a folytatás. Nem tudom, hogy ilyenkor mehet-e egyből a következő próbálkozás? 

Inszemináció

Nos, a bűvös április 21., Húsvét. Kissé ideges voltam előtte, mert nem tudtam mire számítsak. De aztán megnyugtattam magam, hogy biztosan olyan lesz, mint egy ultrahangvizsgálat, biztosan abban a takaros kis szobában lesz, ahol eddig mindig nézegették a tüszőimet, szóval minden ismerős. Le is nyugodtam. Reggel szépen felvettem az "inszemináló kardigánomat":) (így neveztem el, mert tökéletes a nőgyógyászati vizsgálatokhoz, ugyanis kellőképpen hosszú, és jól takar akkor, amikor az ember az öltözőből a vizsgálószékig tipeg). Odaértünk, bevizsgálták G. katonáit, minden rendben volt velük. Szólítottak, de sajnos végül nem a cuki kis tüszőnézegető szobába vittek, hanem a műtőbe. No, nekem ez új volt. Itt azért kicsit ismét elkezdtem feszengeni, mellesleg le kellett vetnem az "inszemináló kardigánomat" helyette felvenni a műtősruhát, sapkát és még cipőt is adtak! Hát dobtam is egy fotót magamról az öltöző tükréből, és e-mailen leküldtem G.-nek, aki a földszinten drukkolt:)
Elég feszült voltam, mire sorra kerültem, de mindenki annyira kedves volt. Gondolkoztam is rajta, hogy biztosan rengeteget csinálnak egy nap, és olyan szép dolog, ha tényleg mindig ilyen kedvesek és lelkesítőek tudnak lenni. De ha nem, akkor is minden tiszteletem az övék. Felmásztam arra az óriási ágyra és vártam, hogy túlessek azon, amit amúgy otthon annyira szeretek csinálni, ráadásul kéjjel teli és mámorító, egyébiránt ingyen van. Mondanám, hogy G.-re gondoltam közben, de nem, csak akkor jutott eszembe, amikor a fejem felett mutogatta a hölgy a katétert, amire rá volt írva G. neve és kérte, hogy azonosítsam be (mármint természetesen a nevét, nem pedig a srácokat:)). Mondtam, hogy őket kérem, igen, mindenképpen őket spricceljék fel. Kicsit fájt, mármint szúrt, amire kissé fel is hörögtem, amitől egyből el is szégyelltem magam, mert eszembe jutott, hogy milyen sok lombikos van, akik már gyakran nem először fekszenek ott és esnek át sokkal kellemetlenebbeken. De hát azok a fránya ösztönök.
...Remélem azért nem kell majd bebizonyítanom, hogy valójában ennél sokkal nagyobb az önuralmam, ha már ismerős terepen mozgok....