Az inszemináció utáni napjaim - 6.DPO

Hogy mi is történik velem az inszeminációk utáni időkben? Kapaszkodjatok meg: tulajdonképpen ugyanaz, mint az inszeminációmentes időkben. Az elsőnél megkérdeztem a dokit, hogy ő milyen életmódot tanácsol, külön kihangsúlyozva a sarkalatos dolgokat: a munkát, a pihenést, a sportot, a sexet és az étkezést. Nos, ő azt javasolta, hogy minden menjen ugyanúgy, mint ahogy akkor éldegélek, amikor nincsen inszemináció. Az étkezésre azt ajánlotta, hogy váltsak át gluténmentesre, úgyhogy ilyenkor azért vigyázok, hogy ne vigyek be túl sokat, merthogy mióta tudom az IR-t és diétázok, sokkal több glutént viszek be, mint előtte. Előtte (azaz három évvel ezelőtt) ugyanis az általános napi evési rutinom -hogy is mondjam- elég egyszerű volt: nem reggeliztem semmit, ebédre pedig egy jó nagy, férfias adag hús és (sült) krumpli csúszott le, vacsorára szintén valami nagy adag hús valamilyen körettel. És kész passz ennyi, napi két étkezés, óriási adagokkal. Esetleg, néha néha, amikor úgy igazán jó akartam lenni önmagamhoz, akkor becsúszott azért gyors kaja is, nem tagadom. Ha nem voltam túl jól, akkor a halas verziót választottam, merthogy az biztosan diétás. Igen, igen, tudom, az étkezési kultúrám -enyhén szólva- nem volt túl kifinomult, nem is csodálkozom, hogy mindemellett IR-em lett, bár tény, hogy a mi családunkban amúgy is halmozott a cukorbetegség. Szóval egészségtelen táplálkozás ide vagy oda, azért az IR előtti étkezésem nem volt túl gluténban gazdag. Utána elkezdtem diétázni, így bejött reggelre a saját sütésű teljes kiőrlésű kenyér, a különböző rostokban (és gluténban) gazdag kekszek tízóraira, köretnek a bulgur, gersli és társaik. Inszemek után még mindig én sütöm a kenyeret, már tudok lassan felszívódót készíteni gluténmentes változatban is és köretnek inkább a barna rizst vagy a kölest választom. Igazából annyira azért nem bonyolítom túl, sok várandós eszik glutént, és nincs semmi gond, de ha azt könnyen meg tudom tenni, hogy lecsökkentem a bevitelt, akkor miért ne vigyáznék.
Ha meg már az étkezésnél tartok, akkor leírom azt is, milyen gyógyszer és vitamin féleségeket juttatok ilyenkor naponta a szervezetembe, hogy ha ott van a mi kis embriónk, akkor maradjon is ott és nem mellesleg jó nagyra dagadjon meg:

1*50 mcg Letrox (pajzsmirigy alulműködés)
2*850 mg Eucreas (IR)
Aspirin Protect
2*2 Utrogestan
2000-es Clexane
1 Femibion
1000 mg C vitamin
1 Magne B6
2*1000 mcg Metilfolate
2* 2000 mg Inositol

Azért remélem nem viszem túlzásba. Az inositolt csak nem rég kezdtem el, és amúgy egy sima, azaz nem inszeminációs ciklusban a C vitamint és a Magne B6-ot kihagyom a vitaminok közül, a gyógyszerek közül pedig természetesen az Aspirin protectet, az Utrot és a Celxanet. 

Az életem más területén minden ugyanaz, mint akkor, amikor nem vagyok jól meginszeminálva: sportolok, dolgozom, pihenek, sexelek, alszom, általában pont ebben a sorrendben :) Azért a sportra vigyázok, nem hajszolom túl magam, igyekszem kihagyni azokat a gyakorlatokat, amik a hasamat terhelik, de amúgy az IR miatt muszáj is mozognom. Ez a pozitív teszt után, várandósan is egy hangsúlyos dolog lesz, biztos, hogy valamit valahogyan sportolnom kell majd, hogy ne szálljon el az inzulinom. A munka...hát igen az már egy nehézebb ügy. Nem nagyon tehetem meg, hogy nem megyek be két hétig. Azaz hát helyesebben mondva, és ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, akkor persze megtehetném, de a lelkiismeretem és ez a fene nagy kötelességtudatom nem engedi meg nekem...Pedig a munkám elég stresszes. Tele konfliktussal, aminek közvetve vagy közvetlenül szinte napi szinten részese vagyok, és a munkatempó is elég feszített, más cégnél kétszer, de már olyat is láttam, ahol háromszor ennyien csinálják azt a mennyiségű feladatot, amire mi másfelen vagyunk. Egyelőre még nem gondolom, hogy feltétlenül az lenne a megoldás, hogy nem megyek be inszemináció után, igazából nekem kellene egy kicsit lazábban hozzáállni, és kicsit jobban tenni a feladatra, mint ahogyan azt amúgy sokan mások képesek igazán jól csinálni gyerekprojekt nélkül is. Így aztán a harmadik inszemináció után új programmal bővült a napi rutin: relaxálok, minden nap, lefekvés előtt, de bent is. Ha pedig sikerül az inszem, és pattintok egy csíkos tesztet, az biztosan minden kötelességtudatot, lelkiismeretet és teljesítménykényszert felülír majd. Ha nem tudok stresszmentesen dolgozni, akkor azonnal abbahagyom a munkát és hazajövök, és ha kell, akkor 9 hónapot ülök itthon a fenekemen a túlpihenéstől teljesen elszállva és lelassulva vagy ha az kell, akkor felfekvésesre fekszem a hátam. No, de ne szaladjunk ennyire előre. 

A tüneteim csak a szokásosak, tehát pontosan ugyanazok, amik a nagy könyvben is meg vannak írva: nincsenek terhes tüneteim. Hogy is lehetnének a 6.DPO-on? Azaz fájdogál picit a hasam, minimálisan, ha nagyon akarom, akkor kezdem érzeni a mellem is, fáradt is vagyok, de ezek akár a menstruáció tünetei is lehetnek. Őrjítőek egyébként ezek a napok. Most meg fog jönni, nem fog megjönni? Már nincsen fent új a neten ebben a témában, kiolvastam az egészet, már lassan minden nyelven, így aztán nagyon jól tudom, hogy ilyen korán soha, de soha nem tudom meg biztosra, hogy ez vajon a mensitől fáj vagy mert van odabent némi mozgás. Ennek ellenére óráról órára figyelem a testem minden mozzanatát: nos, nem is csoda, ha egyszer bedilizek.

Harmadik inszemináció

Kissé viharos körülmények között ugyan, de sikerült kedden elmenni a  munkából a 10. ciklusnapos ultrahangra, ahol két gyönyörűséges tüsző mosolygott a berendezés kijelzőjén (18 mm). Éreztem is most egész héten a petefészkem, szúrt összevissza, gondoltam, hogy nagy az aktivitás odabent, mindkét oldalon. Szerdán este be is adtuk az Ovitrelle-t, úgyhogy ma lezavartuk életem harmadik inszeminációját. Hogy is mondjam, ez volt az eddigi legjobb. Ha ez így működik, akkor még pár alkalom és orgazmusom is lesz. Nyugalom, csak viccelek. Viccelek, mert természetesen nem maga a bevetés volt kellemes, hanem, hogy a pihenőszobában velem lehetett G. Szerintem mi lehettünk aznapra az utolsók, mert nagyon kihalt volt minden, és az asszisztens hölgy behívta őt, hogy ne unatkozzak. Ott romantikáztunk a bőrfotelekben, és hát naná, hogy elkészítettük az első családi selfiet is :) Azért is viccelek, mert ha ez nem sikerül, akkor tulajdonképpen nem is lesz következő alkalom. Inszeminációból legalábbis biztosan nem. A keddi ultrahang vizsgálat után ugyanis kitért a doki arra, hogy mi van, ha nem sikerül a mostani. Azt mondta, hogy ő megcsinálja szívesen nekem a lombikot, de döntsem el én, mert, ha inkább úgy szeretném, akkor beleférhet akár még egy negyedik inszem is. Sokat gondolkoztam ezen amúgy mostanában, mert emlékeztem, hogy a legelső konzultációnk alkalmával is ő három inszemet javasolt a lombik előtt. De nem ez befolyásolt. Nehéz erről írni, pont most, mikor itt ficánkol bennem milliónyi sperma, aki éppen keresi a társát. Vagyis remélem, hogy még tényleg aktívan ott ficeregnek és nem nyírtam ki őket már akkor, amikor a férjemmel mi gyanútlanul romantikáztunk a nyugiszobában. Szóval ugye én már három pozitív tesztet is produkáltam egy éven belül "spontán" teherbeeséssel, ha lehet ezt így nevezni, ugyanis szteroid segítségével történt. Ha másban nem is, ez abban biztosan segített, hogy leállította az ellenanyag-termelést, de ugye a terhesség megtartását már nagyban akadályozta, ugyanis nem szabadott volna a fogantatás alatt és előtt szednem. Tehát a lényeg a lényeg, úgy gondolom, hogy ez a spermaölő szuper-képességem akadályozza az inszemek sikerességét. Fülöp is megmondta, hogy legnagyobb eséllyel a lombik jöhet szóba. Persze előfordulhat mással is, hiszen csak egy spermának kellene valahogyan megúsznia, de szerintem mindehhez annyira pontosan kell célozni és időzíteni, hogy erre még egy Ovitrelle és egy ügyesen spriccelő doktor sem biztosan képes. Szóval úgy döntöttem, ha ez nem sikerül, akkor abbahagyjuk ezt a vakon lövöldözést. 

Fura volt, hogy úgy indultunk neki a harmadik próbálkozásnak, hogy már arról beszélünk, hogy mi van ha nem sikerül. Ráadásul egyből adott is időpontot a doki október elejére egy lombik konzultációra, aminek végül is nagyon örültem, mert ha akkor foglalom le, amikor már tudom, hogy az eredmény nudli, akkor valószínűleg csak decemberre kapok időpontot, és mivel a jó isten nem sok türelemmel áldott meg, így nem gond nekem, hogy kicsit előreszaladtunk. 

Különös írnom is erről, mert mindezek ellenére valamiért most úgy érzem, hogy ez igenis sikerülni fog, és bár lehet, hogy nem úgy olvasható ki az írásomból, de tényleg pozitív vagyok. Ráadásul G. a legerősebb kabalám, biztosan szerencsét hoz, hogy együtt ücsörögtünk. Mindent be is írtam a naptáramba: augusztus 24-től: Utro és Clexane, szeptember 6-8-án: teszt és időpont kérés a 6 hetes ultrahangra, valamint seregnyi felkiáltójel kíséretében ott szerepel az is, hogy "lemondani a lombik konzultációt"!

Már megint a metformin

Az örök téma, a mumus, amivel nem tudok megbirkózni, és ez engem éppúgy idegesít, mint amennyire unalmas már ez a kérdéskör.  

Hol is kezdjem? Ugye ott hagytam abba jó pár hete, hogy akkor beadom a derekam a Fülöp –féle endokrinológusnak és elkezdem szedni a 3000 mg metformint. Bár a konzultációra nem mentem el végül, mert korábbról maradt még gyógyszerem, annak meg semmi értelmét nem láttam, hogy elmondja huszadjára is, hogy kell és szabad is szednem ennyi mennyiséget és tulajdonképpen annyit tegyen 12000 Ft-ért, hogy szépen felír három havi receptet, aztán kalap, kabát, kisztihand. Szóval el is kezdtem szedni a gyógyszert, közben pedig szépen kitaláltam, hogy vissza is megyek Dr. Breyer Helgához és megkérdezem azért tőle is, hogy mi a véleménye erről. Elég sokára kaptam időpontot, úgyhogy addig én meg szorgalmasan tömtem és tömtem magamba a metformint és küzdöttem azokkal a mellékhatásokkal, amikre mások oly sokat panaszkodtak, de nekem eddig kimaradtak az életemből. Legalábbis nálam a met eddig jól csúszott, semmit meg nem éreztem a gyógyszer szedésekor. A 3000 mg viszont már feladta a leckét az én szervezetemnek is: a gyomorfájás és az étvágytalanság még nem hatott meg túlságosan, de az émelygés, a folyamatos hányás, hasmenés, valamint a szagoktól, illatoktól való undor már kicsit megijesztett. Szerintem pontosan ilyen lehet majd, ha végre teherbe esek, és eljutok az első pár hétig. Persze akkor valószínűleg imádni fogom az összes tünetet, de most szörnyű volt és félelmetes, hogy reggelente nem tudtam meginni a kávémat, mert undorodtam az illatától. A hányásról meg hát mit is mondjak, az szerencsére engem mindig is elkerült, akkor sem tudtam, amikor igencsak szükségem lett volna rá, de sosem kaptam el még csak vírus formájában sem ilyen tünetet. Hát a gyógyszer szedése alatt elég könnyen ment és elég gyakran, én pedig nagyon megijedtem, hogy több kárt teszek ezzel, mint hasznot és három hét után vissza is csökkentettem szépen az adagot 2000 mg-ra, mert tovább nem bírtam szedni. Közben el is jött a konzultáció Breyer doktornővel, aki igen-igen kerekítette a szemét a felírt mennyiségen. Persze sejtettem, ugyanis ha mást nem is, de egyet nagyon jól megtanultam ez alatt a harc alatt: orvos orvossal sosem ért egyet. Új gyógyszert kaptam, aminek a neve Eufrász…ööö.. akarommondani Eucreas (50mg/850mg), ami szintén egy kombinált gyógyszer. Azt mondta nyugodtan szedhetem inszeminációk alatt is, szerinte a Jentaduetot is lehetett volna, ugye a másik endokrinológus azt is abbahagyatta, én pedig bár tudnám, hol az igazság? J Mindenestre úgy döntöttem, hogy mindent úgy teszek, ahogy a doktornő mondja, tulajdonképpen mindig is bíztam benne, és ha nincs Fülöp kérése, hogy másikhoz járjak, akkor nem is váltottam volna le. Meg hát nem tehetem, hogy örökké ugrálok orvosok, gyógyszerek és adagok között mindig mindenkit megkérdőjelezve, ezzel csak magamat összezavarva. Valakiben meg kell most már bíznom, valaki mellett ki kell tartanom végre ebben az ügyben is. A másik dolog a sport: amire már én is rájöttem korábbi eredményeimet összehasonlítva és Rita esete is igencsak megerősített, de a doktornő ugyancsak abszolút egyetértett abban, hogy izom kell ide apukám, nem kevés izom, úgyhogy egy ideje már én is bőszen emelgetem a súlyokat. Nos, ne izguljatok, sajnos ez nem azt jelenti, hogy most éppen egy body builder, egy fitness világbajnok vagy egy top modell veregeti itten a billentyűzetet. A két hét nyaralásunk ugyanis pont eléggé keresztülhúzta a rendszeres edzéseket és hát sajnos a diétába is alaposan belekóstolt. Maga a nyaralás elég aktív volt: úszás, evezés, csónakázás, rafting, hegyi biciklizések és túrázások, de hát legyünk őszinték, az utóbbi kettő kivételével nem sok minden súrolta a fizikai terhelhetőségem határát. A diétát pedig mind időben mind mennyiségben és minőségben is nehéz volt tartani a sok program, a rengeteg éttermezés és kevés egészséges lehetőség miatt. Volt, hogy kimaradt étkezés, ezért nagyobb mennyiség csúszott le főétkezésekkor mondjuk krumpliból vagy valamilyen rántott átokból. Nem beszélve arról, hogy olyan gasztronómiai különlegességeket volt szerencsém megkóstolni – hála az égnek, hogy csak egy alkalommal -, mint a lángos, a gofri és a Magnum. Három éve nem volt dolgom ilyesmivel, és ezzel el is búcsúztam tőlük ismét hosszú időre. Mindenestre tudom, hogy ez volt az oka annak, hogy a felhőtlen pihenés kellős közepette olykor-olykor egy-egy éjszakára kipattantak a szemeim a lelkiismeretfurdalástól, és nem egyszer mondtam el, hogy tökéletes nyaralás ide, tökéletes nyaralás oda, de nem lesz baj az sem - étkezés terén legalábbis -, ha végre visszarázódunk a dolgos hétköznapokba és főzök, és eszek akkor és azt, amit kell…Ez pedig pont így is történt.

Hogy mik az augusztusi tervek? Csak a szokásos: Clostylbegyt, Ovitrelle, Aspirin Protect, Utrogestan és Clexane, azaz újabb inszemináció, újabb tervvel, várakozással, bizakodással és nem utolsó sorban telis-teli reménnyel.

...és az eredmény

Nem is tudom, hogyan kezdjem, hogyan is telt el ez a várakozással teli két hét. Az inszem utáni első hét tulajdonképpen egész jól, tele pozitív vágyakozással, meg hassimogatással és egyebekkel. Olyan érdekes, mostanában egyre többet gondolok arra, hogy hogy (és mikor) fogom bejelenteni a barátoknak, családnak meg persze a munkatársaimnak, ha terhes leszek. Az első héten ezek a gondolatok teljesen felerősödtek, nagyon produktív voltam, szinte minden napra jutott egy egy ötlet. Ám tudni kell, hogy még nem találtam meg a legtökéletesebbet, a legfrappánsabbat, esetleg a legviccesebbet. Nos, a sors úgy hozta, hogy még mindig van erre egy kis időm, hogy kigondoljam, ugyanis úgy tűnik, hogy a veszély most sem fenyeget attól, hogy ezt a hírt hamarosan bárkinek is bejelentsem, úgy hogy hiányzik hozzá a legeszméletlenebb ötlet. A második héten nem éreztem semmit, azt sem hogy meg fog jönni, de azt sem, hogy nem fog. Nem fájt a hasam, nem görcsölt, úgyhogy úgy éreztem, hogy ebből akár még lehet is valami. Hétvégére ezzel szemben teljesen biztos voltam benne, hogy megjön. Sokat hezitáltam rajta, hogy dugdossam-e az Utrot, szúrjuk-e Clexanet, de úgy éreztem, hogy G. még hinni akar benne, nem örülne, ha abbahagynám, én meg azt, hogy ennyit azért meg tudok tenni, hogy legalább a hivatalos tesztnapig kibírom a szurkát, pláne, hogy valójában nem is tudhatom, hogy biztosak-e a megérzéseim vagy sem. Mi van ha mégis csak csoda történik, én meg lemondtam róla...Úgyhogy mostanáig ment tovább minden. Volt is egy kis civódás önmagammal, amikor is vasárnap annyira elkezdett görcsölni a hasam, hogy azon tépelődtem, ugyan bevegyek-e egy Algoflex-M-et. Csak hát hogy is van ez akkor? Böködöm a Clexanet, dugdosom az Utrot, azért, hogy megtartsak egy nem létező terhességet, miközben gyógyszert szedek menstruációs görcsökre? Nos, elhessegettem az Algoflex gondolatát, próbáltam lekötni magam a főzéssel. Reggel természetesen egy gigászi negatívat teszteltem, meg sem lepett, már el sem keserített. Csütörtökön is lenne egy tesztnap, de most nem hallgattam az orvosra, mert tényleg úgy érzem, hogy csak szenvedek ettől a visszatartott menstruációtól, úgyhogy ma mindent abbahagytam. 

Most pedig hamarosan elutazunk nyaralni, kipihenjük magunkat, élvezzük az életet, őrült nagyokat kirándulunk, jó meredek hegyeket hódítunk meg, óriási bombákat ugrálunk a tavakban, úgy, mint amikor -sajnos- nem kell semmit sem féltenünk....

Második inszemináció

A múlthét csütörtöki ultrahangon kiderült, hogy csak be kellett volna lőni azt a Merionalt. Egy tüszőm lett, na egyáltalán nem panaszkodni akarok, nem mintha akkora nagy baj lenne, mert ugye elég egy is a gyerekhez, csak hát abból indultam ki, hogy múltkor is kettő volt, aztán gondoltam így marad ez most már majdnem örökké. De nem így van, nem baj, már ezt is tudjuk. Meg azt is, hogy egyáltalán nem törvényszerű az, hogy mindig ugyanakkor van a peteérés (najó + - 1 nap). Én kis tapasztalatlan, ugye eddig mindig -az az spontán és Clostys ciklusban is- a 17. vagy 18. napon ovuláltam, így megy ez már 2 éve, mióta van peteérésem. Szépen ki is vettem a szabadságot péntekre, mondván, biztos, hogy akkor lesz az akció. De nem, fel lettem világosítva, hogy hétfő lesz a bevetés napja. Így hát csütörtöktől újból indult a Clexane, szombaton Ovitrelle, ma pedig túlestem a második inszemináción, szerdától mehet az Utro. Sokkal jobb élmény volt most ez az elsőnél, már ha szabad ilyet mondani. Ráadásul rajtam maradhatott a ruhám. Tudom, hogy vannak ennél nagyobb problémák is a világban, de engem tényleg annyira frusztrál és kiszolgáltatottá tesz az a műtős hacuka. 

Július 8. és 10. a tesztnap, így az eredményt a nyaralásunk előtt fogjuk megtudni, bár lehet hogy érezni fogom korábban is, akár pozitív vagy akár negatív legyen a kimenetele. Természetesen minden rossz ott motoszkál a fejemben az előző tapasztalatokból, úgyhogy kötöttünk biztosítást kórházi ellátásokra is, arra az esetre ha összejönne, de rám meg esetleg ugye - a szokásokhoz híven- éppen rám akarna törni a vetélhetnék...Mert hát így van ez: valaki autóbalesetre, valaki sportbalesetre, valaki lopásra, valaki meg vetélésre köti a biztosítást...Szóval nehogy aztán az legyen, hogy ott állunk külföldön a félretett pénzünk egy részét műtétre költve, miközben azt másra szánnánk, mondjuk asszisztált reprodukcióra. Hát igen, ki erre, ki arra, mi erre...

Tervek

Ha nem sikerül a második inszemináció (na igen, most már valahogy nem vagyok olyan optimista, mint először), akkor azért vannak terveim. Először is keresek egy nőgyógyászt, aki megvizsgál, és akire hosszútávon is számíthatok. Szeretném kivizsgáltatni magam, hogy van-e valamilyen gyulladásom, meg endometrozisom (vagy valami más, a méhem környékére, vagy a méhembe nem illő dolog), mert nagyon régóta ott motoszkál bennem. A 3. vetélés óta nagyon fáj a menstruáció, átsugárzik a lábaimba is, nem beszélve arról, hogy korábban minden menstruációt kihordtam gyógyszer nélkül, azóta aludni sem tudok bogyók nélkül, annyira fáj. Mondják, hogy ha elviselhetetlen ez a fájdalom, akkor gyanakodhatunk erre. No, persze nekem ez örök fejtörést okoz azóta is, hogy mi számít elviselhetetlen fájdalomnak. Ez relatív, ugye nincs összehasonlítási alapunk, nem tudjuk érezni, hogy másoknak mennyire fáj. Legalábbis fizikailag. Úgy érzem, hogy az enyém elviselhetetlen. Viszont ki tudja, lehet más valaki vígan elviselné...Nem beszélve a szurkáló érzésről, ami az alhasam legalján néha, mindenféle időben előjön. Megmagyarázhatatlan számomra, kb 5 éve tapasztaltam, az elején több orvosnál megfordultam, azóta is minden nőgyógyásznak megemlítem (talán pont a Kaáliba még nem mondtam), de egy ultrahangvizsgálat után mindenki kijelentette, hogy nincs ott semmi, tovább nem mentünk. Aztán egyik kitalálta, hogy biztosan valami végbéllel kapcsolatos ügy, ennek köszönhetően még tükrözésre is mennem kellett (ebbe nem megyek bele részletesebben, azon vagyok, hogy kitöröljem az emlékeit....), de ott sem találtak szerencsére semmit. Azóta semmi, csak úgy tűröm, ez nem elviselhetetlen fájdalom, de annál inkább fura, beazonosíthatatlan és oda nem való érzés. Szóval úgy érzem, hogy rám fér valami alaposabb vizsgálat. Lehet mioma? Nem tudom az okoz-e ilyen tüneteket. Azt sem, hogy a sok ultrahangozásom ellenére elképzelhető-e, hogy van, csak mondjuk nem vették észre? Hycosy-m is 2012-ben volt, ott akkor mindent rendben találtak, de lehet azóta már összenőttek a petevezetőim is, aztán teljesen feleslegesen inszeminálgatnak. Emellett szeretnék egy 3. napi és ovuláció utáni 7. napos hormonsort is nézetni. Ilyen is régen volt már. Korábban nézegettem ezeket magamnak is, akkor is , ha orvos nem kérte, mostanában meg a cukorterhelést leszámítva semmit nem figyelgetek. Igazság szerint mióta a Kaáliba járok jól elkényelmesedtem. Egyébként furcsa is ez nekem, hogy nem nagyon kérnek vizsgálatokat a Káaliban, nem nagyon keresgetik az okokat, meg ahogy hallottam végül is máshol sem. Értem én, hogy más  a profil, más hozza a profitot, és nem nő attól olyan gyorsan a sikeres teherbeesések száma sem, ha valakit félévig csak vizsgálgatnak, miközben akár teherbe is eshetne 2 hónap alatt. De annyi esetről hallottam, hogy valaki már több lombikon is túl van, és kiderül, hogy csak IR-e volt, majd pár hónapos diéta után természetes úton esett teherbe. Vagy ugyanilyen történetek például magas TSH-val, pajzsmirigy alulműködéssel. Nem gondolom, hogy az helyénvaló, hogy vannak esetek, amikor ezek a dolgok már csak több sikertelen lombik, stimulációk után derülnek ki. Vagy olyanról is hallottam, akinek a tizenakárhanyadik lombik után írták fel egy intézetben azokat a vizsgálatokat, amik nekem már 2 év próbálkozás után megvoltak (na jó 3 vetéléssel a hátam mögött), és még azt sem tudtam, hogy valaha ki fogok kötni egy meddőségi intézetben. Ha sikertelenséget nem is ezekből a vizsgálatokból derítik ki, akkor sem gondolom, hogy ezeknek így, ebben a sorrendben kell történniük. Lehet, hogy mi nem a leggyorsabban haladunk ezzel a stratégiával, de engem megnyugtatnak a vizsgálatok (akkor is, ha nekem elmondhatatlanul bosszantó ezeket a munkával összeegyeztetni). Megnyugtat az, hogy tudom, mik a bajok, hogy kezeljük azokat (legalábbis azokat, amiket ismerünk). Egyáltalán nem bánom, hogy előbb jól körbejártam a témát, több orvost is meghallgattam, hallgattam a saját megérzéseimre is, utánanéztem és magam is kértem vizsgálatokat,  mielőtt kikötöttünk a Káaliban....És most úgy döntöttem, hogy maradok is ezen az úton, és nem bízom teljesen rá magam csak és kizárólag az intézetre...
Szóval jó lenne találni egy megbízható orvost, hosszútávra olyan valakit, aki otthon van a meddőségi kivizsgálásokban is, de ha majd végre ott tartunk, akkor mondjuk terhesgondozásban is profi. Az az igazság, hogy én még ilyet nem találtam....(De szívesen veszem az ötleteket-privátban is, ha van ilyen kincse valakinek Budapesten :))

1. cn - egy újabb inszeminációs ciklus kezdete

Szóval egy ciklus kimaradt, egy reményteli ciklus, merthogy volt idő, amikor azt gondoltam, hogy lehet, hogy vagyok olyan szerencsés és összejött természetes úton a piha puha ágyunkban (vagy a kanapén....vagy a földön) (haha, persze....összejött...). De nem, csak megzavart, hogy a szokásosnál erőteljesebb mellfeszülés pár nappal korában érkezett a görcsöknél, késett is pár napot, így volt egy kis bizakodás. Na, nem nagy, csupán 6 db tesztet vettem, hogy ne legyen fennakadás itten Pünkösdkor, ha esetleg akkor sem jönne még meg, és idegben kelljen lennem, hogy nincs itthon teszt, aztán hová rohangáljak a szunnyadó városban. Nos mindegy is, ilyen is volt már, elmúlt, ma pedig megjött.

Persze nem indult olyan jól az új ciklus vagy fejeződött be a régi. Kissé idegesített, hogy múlt héten pont elkaptam valami megfázásos nyavalyát, amihez társult még egy felfázás és hála istennek, hogy ez ne legyen elég valami hüvelygomba féleség is (ezt hol szedtem össze? Fogalmam nincs.). Körülbelül 7 hónapja kutyabajom nincsen, még az influenza járvány se vett le a lábamról azóta. Pontosan tudom, ugyanis 7 hónapja hagytam abba a szteroidot (Prednisolon, Medrol), amit majd egy évig szedtem, egy kínkeserves évig, ami alatt a gyógyszernek köszönhetően szinte folyamatosan beteg voltam. Minden hónapban legalább egy kisebb nátha, minden hónapban legalább egyszer minden előjel nélkül felment a lázam 40 fokra, egyszer egy hónapra (!) levett az influenza a lábamról (akkor tényleg azt hittem, hogy ilyen a vég és meg fogok halni), szinte folyamatosan égett, lángolt az arcom, amin a jégkocka borogatás sem segített és így tovább, sorolhatnám... Sosem fogom elfelejteni, amikor 2013 márciusában kétségbeesetten kérdeztem Czeizel Nagy Urat, hogy mi a véleménye, szerinte ki kell-e tennem magam ennek az egésznek, és szednem kell-e ezt a vackot, mert úgy érzem belepusztulok, akkor is ha ez kis mennyiségnek számít ahhoz. Ő azt mondta, hogy bár nem mondhatna ilyet, mert nem a szakterülete, de akkor csak annyit mond: "Ha a lányom lenne, azt mondanám, szedje, és ne hagyja abba" . Egy évvel később ott ültem a Kaáliban a dokival szemben, aki csak ennyit mondott: "1 évig szedte? Nem szabadott volna. Csak annyit mondok, ha a lányom lenne, azt mondanám, ne szedje". Nos, hála az égnek, hogy egyik lánya sem vagyok, de a Kaális verzió valahogy jobban tetszett. Vagyis ott akkor abban maradtunk, hogy ha szükség is lesz rá, akkor sem most, és nem a teherbeesés előtt. Fülöp is ezt mondta.  Szóval mióta elhagytam a gyógyszert, számolom a betegség nélkül eltelt napokat, és eddig tartott ki... pont az inszeminációs ciklus előttig, hogy lehetőleg legyen min aggodalmaskodnom: biztos, hogy nem gond, hogy szedtem antibiotikumot, amit csupán pár nappal a Clostylbegyt kúra előtt kellett abbahagyni? Az antibiotikum biztos, hogy segített a felfázásomon is? Attól, hogy nincs tünetem, nem lehet hogy lappang bennem még ez az? És a hüvelygombát biztos, hogy jól kikezeltem? Nem kellene megcsinálnom megint valami bakteriális tenyésztést, hogy biztos minden rendben van-e, és sem a megfázás, sem a felfázás sem a gomba nem okozott nagy károkat odalent? Komolyan mondom, régebben nem foglalkoztatott ennyire semmilyen betegségem. De mióta gyerekgyártás van, minden rossz megfordul a fejemben egy tüsszentéstől....Látom magam előtt, ahogy a petéimet zabálják szét a vírusok és a bacik. 

Mindegy, dokinak megemlítettem, azt mondta mehet az akció. Így ma elindult egy újabb reményekkel teli ciklus, az inszemináció pedig várhatóan június 26-a környékére fog esni. Csodálatos nap lesz:)