2016. november 28., hétfő

Embriótranszfer - változó idők

Sokaktól hallottam, hogy milyen izgalmas az az időszak, mikor bent van az embrió, és várod a ~két hetet, hogy teszteld a pozitívat. Tény és való, hogy az első transzferem nekem is agymenés volt, de csak azért, mert 99,9%-ig biztos voltam benne, hogy sikerülni fog, hogy az én utam a spermaölés miatt a lombik, és ha lombik, akkor tuti sikerül, mert valójában én egy termékenységi istennő vagyok. Változnak az idők, azóta azért már kicsit másként gondolok magamra. Be kell valljam azt is, hogy az én nyugodalmas pillanataim pont abban a két hétben vannak, amikor bent van az embrió és még nem tudod mi lesz, csak vársz. Előtte és utána is idegbaj van, de nagyon. 
A múltkori, elmaradt transzfer annyira mély nyomokat hagyott végül bennem, hogy én teljesen megbolondultam a mostani előtt. Először is tudni kell, hogy nagyon nehezen jött meg a vérzésem, már komolyan azt hittem, hogy terhes vagyok, csak megint rossz a teszt, aztán azért nem mutatja. Végül csak megjött, eltemettem a természetes ciklust és a szokásos 12. ciklusnapra kértem időpontot tüszőmérő ultrahangra. Persze a 9-10-11. ciklusnapon totál bekattantam, hogy megrepedt a tüszőm és mire megyek a dokihoz már nem lesz ott, ő meg így természetesen megint nem fogja megcsinálni az ET-t, hanem halasztani kell januárra, mert decemberben a karácsony miatt biztosan nem lehet. Teljesen a betege lettem a megrepedt tüszőnek, úgy éreztem, hogy a 11. napra minden szurkálásom és fájdalmam elmúlt a bal petefészkemben, ez tuti így volt, mert odaköltöztettem az agyam, úgyhogy egy pillanatot sem mulasztottam el, ami az alapos megfigyelést illeti. Na meg a libidóm is egekben volt a 9-10. napokon, ami ugye tüszőrepedéskor és annak környékén a jellemző, a 11-en meg csak amolyan átlagosnak éreztem. A munkában nem tudtam koncentrálni, hazajöttem hamarabb, de itthon is folyamatos idegben léteztem, nem mondhatnám, hogy hasznos tagja voltam ennek a világnak. A férjem próbálkozott nyugtatni azzal, hogy nem létezhet-e véletlenül, persze csak egészen véletlenül olyan, hogy mégis ott van a tüsző és például a libidóm is csak úgy simán azért volt az egekben, mert még mindig nagyon szeretem őt, de akkor azért mondanom sem kell, ez elképzelhetetlen volt számomra. Mármint nem az, hogy szeretem őt, hanem az, hogy még ott van a tüsző. Változnak az idők, eljön az is, amikor már azt hisszük, hogy a libidót is csak és kizárólag biológiai folyamatok irányítják. 
Persze az ultrahangon kiderült, hogy minden a legnagyobb rendben, valóban sokkal nagyobb volt a tüszőm, mint általában ilyenkor szokott lenni, de még pont időben vagyunk. Azért rendesen kicentiztem, az Ovitrelle-t is aznap kellett beadnom, még ott reggel a Kaáliban. Komolyan olyan boldog lettem ettől a hírtől, mintha azt közölte volna a doki, hogy gratulálok, Ön terhes. Változnak az idők, eljön az is, amikor már annak is örülünk, hogy eljutunk a transzferig. 
Hirtelen felindulásból azt is eldöntöttem, hogy beadatom megint Bishop vérét (lipid), kicsit lazább vagyok már az IVIG után, mit mondjak, pedig azt hiszem ezúttal belázasodtam tőle. Változnak az idők, eljön az is, amikor már kevésbé félünk a beszedett gyógyszerektől és beadott infúzióktól.
A 18. ciklusnapon pedig megtörtént immáron a negyedik embriótranszferem. Két Tökmag jött ki most a csomagból, ezt én kértem. Nem bántam volna, ha jön mind a három, de még a kettőnél is megkérdezte a doki, hogy biztosan így akarom-e (mert egyébként megint egy volt a javaslat, a hármat teljes mértékben ellenezte), emlékezzünk csak, azért mert olyan kiválóak. Még mindig. Szerintem is azok, lemeóztam. Nem mintha nem rettegnék az ikerterhességtől vagy az ikrek nevelgetésétől, de hátha így nagyobb az esély, és ugye azt sem nagyon bizonygatták eddig, hogy egyesével annyira megtapadnának, hiába a remek minőség. Persze tudom, ez nem jelent semmit, 19 sikertelen lombik után is sikerülhet a 20-ra ikerterhesség, de most így döntöttem. Változnak az idők, eljön az is, amikor már mindegy, hogy egy vagy két gyerek lesz belőle, csak sikerüljön végre.
Mostantól pedig akkor jöjjenek azok a híres nyugodalmas percek. Majd jelentkezem a hírekkel, tulajdonképpen még nem is tudom, hogy mikor, talán hamarosan. Remélem tényleg változnak az idők, és ezúttal végre valami pozitívról számolok be!

29 megjegyzés:

  1. Nekem mondod? Mar az eg vilagon semmi varazslatot nem erzek. Semmi extra rakeszulodes. Teakura? Ulofurdo? Haha, na persze szart sem ernek(gondolom en). Marcsak a nagyszamok torvenyeben bizom reszemrol meg a gyogyszerekben/infuziokban. Most egy elso lombikos azt gondolhatja, huu de szar neki :D Hat nem mondom, hogy nem ereztem jobban magamat az elso harom beultetesnel. Ez van.

    VálaszTörlés
  2. Annyira izgultam már hogy mi lehet veled :) örülök hogy felébredtek mind a ketten. Most már vigyázz rájuk, jó helyen vannak. Hajrá babócák! Egyébként ma volt a transzfer?

    VálaszTörlés
  3. Drukkolok nagyon! Juli

    VálaszTörlés
  4. Mostmár tényleg változzanak az idők nagyon nagyon szeretném.

    VálaszTörlés
  5. Hát igen. Jussunk el a beültiig...nálunk is ez az izgibb rész már :( szorítok nagyon!

    VálaszTörlés
  6. Eljön az idő, amikor már el sem lehet képzelni, milyen lenne ikrek nélkül az élet :) Drukkolok nagyon! ♡

    VálaszTörlés
  7. Ismeretlenül is nagyon szorítok!!! Ági

    VálaszTörlés
  8. Még hozzátenném, h már az is mindegy, hogy hány doki turkàl bennünk és milyen fájdalmat okoz, csak legyünk végre babások. Én mindig mondtam, hogy kettő lesz nálatok a nyerő, úgy hogy HAJRÁ!!!!! ☺☺☺☺☺

    VálaszTörlés
  9. Én is küldök egy kis drukkot! :)

    VálaszTörlés
  10. Szorítok nagyon, Pinkman :) hajrá Tökmagok! Bea

    VálaszTörlés
  11. Drukkolok nagyon!!! Megérdemlitek a sikert!!!

    VálaszTörlés
  12. Nincs nap, hogy ne jutnal eszembe, de innentol orankent fogok gondolni rad, az biztos!

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm Nektek is Lányok, rám férnek a drukkok :)

    VálaszTörlés
  14. Tőlem is megy a drukk.Hajrà Tökmagok!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon megy a csí!!! Mindennap többször is jövök csekkolni, hogy vannak-e hírek :))

    VálaszTörlés
  16. Hajrá Pinkman, nagyon szorítok:) tudod, az idegbajos inszemes vagyok, aki múltkor is bőgött a bejegyzéseden:)

    VálaszTörlés
  17. Vera, Izabella, nagyon aranyosak vagytok, köszi. A teszt még picit odébb van, bár nem tudom kibírom-e addig :)
    "idegbajos inszemes", ez nagyon tetszik:) nyugi, én idegbajos lombikos vagyok:D Emlékszem, igen, remélem jól vagy!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, szuperül vagyok:) Napi kétszeri idegbaj borítékolható, amikor remegek az idegtől, mert valaki rosszkor hív telefonon, rosszul szól hozzám, stb. Utána este bőgés, hogy ezt a mai idegrohamot biztos nem bírta ki a baba, hogyan tudnék ismételten kicsikarni egy kamu uht és hívhatom e másnap a Tegyeszt. Annyira nem jár át az Advent szelleme, de itt a blogodon szívesen olvagatok vissza régebbi bejegyzéseket, az kicsit kikapcsol:)

      Törlés
    2. :D vicces lány vagy Te:))

      Törlés
    3. Ezt Én is írhattam volna Neked:)

      Törlés
  18. Nem csábultál még el hogy lőjj egy tesztet? Azt hiszem lassan aktuális lesz ha megírod a legfrissebb pozi tesztes posztot.

    VálaszTörlés