Hogy volt, hogy nem volt - csodák, amik másokkal történnek

Azt hiszem, kicsit sikerült összekaparnom magam, bár azért nem én vagyok a felhőtlen boldogság két lábon járó mintapéldánya. Tény. Mondjuk úgy, hogy tegnap és tegnapelőtt már nem bömböltem végig az éjszakát, csak úgy egyszer-kétszer keltem fel hajnalban szipogni. Remélem ma már alszom rendesen. 

Hol is kezdjem? Szóval már a transzfer kezdete óta fájt a hasam, leginkább hajnalban, és délelőttönként, aztán estére kicsit mindig jobb lett. Amúgy alapvetően nem gondoltam, hogy ez rossz jel lenne, bár mondjuk a fájdalom nekem mindig ijesztő, hiszen nálam a vetélések is mindig fájdalommal jártak, úgyhogy elég korán elkezdtem izgulni. Legtöbbször mondogattam magamban, hogy biztos, mindkét embrió próbál beágyazódni, ez pedig nyilván okozhat feszülést. Maradjunk annyiban, hogy féltem, de alapvetően optimistán tekintettem ezekre a jelekre. Aztán nem is tudom hányadik napon az tűnt fel, hogy beindultak a melleim is, és kicsit mintha másképp lettek volna érzékenyek, mint a menstruációm megjövetele előtt, de azért  még persze nem mertem megrendelni a babaruhákat. Talán a különbség az, hogy mielőtt megjön, inkább fájnak és nehezek, most meg csupán érzékenyek voltak. Hajnalban és délelőttönként gyakorta még furcsa émelygés is elkapott, ami tudom túl korai tünet, de valahogy abban bíztam, hogy hátha ketten vannak, és én ezt korábban megérzem. Ezekkel a tünetekkel - bármennyire is féltem a fájásoktól - jó érzéseim voltak, úgyhogy vettem a bátorságot, és ET+8-on teszteltem. És basszus nagyon, de nagyon halványan, de pozitív lett. Először komolyan alig bírtam magam lerángatni a földre, hiszen az, hogy halvány, cseppet sem zavart, mert nagyon korán volt még, de innentől kezdve hihetetlen izgalmassá vált ez egész, tudtam, ebből talán lehet valami. A hajnali fájások továbbra is folytatódtak, olykor bejöttek menstruációs görcsök is, amik konkrétan elszomorítottak, mert én nagyon jól tudtam, mi lehet ennek a vége. Persze mindenhol olvastam, hogy sokak terhességét végig kíséri, és hogy bizonyos szintig ez normális, pláne az elején. Nekem sem volt erős, de 4 vetélés után az is ijesztő volt, hogy egyáltalán ott volt. Sajnos azt kell mondanom, hogy ezek a dolgok is csak másokkal történnek meg, hogy görcsökkel indult terhességből végül szülés lesz, nem velem. ET+10-en teszteltem újból, ami már cseppet sem volt biztató, mert egyáltalán nem erősödött a csík. Ilyet is láttam már, nem először fordult elő velem, hiszen korábbi tapasztalataimból tudom, nem jó jel. Persze mások is írták, hogy volt ilyen a terhességük kezdetén, sőt olyan is, hogy másnap nemhogy nem lett erősebb, de halványabb lett, mégis szültek. Sajnos azt kell mondanom, hogy ilyen halványuló tesztek utáni szülések is csak másokkal történnek meg, nem velem. Persze aznap reggel még nem ástam el az egészet, mert bíztam, bármi lehet még, de azért segített jobban lerángatni magamat a földre. Sok helyen olvastam azt is, hogy milyen halvány teszteket produkáltak nagyon magas hcg szint után is. Reméltem, hátha velem  is valami ilyesmi történik. Este elmentem ismerősökkel vacsorázni, és a végére nagyon ingerült és szomorú lettem, mert elkapott valami hihetetlen rossz érzés. Nem tudom megmagyarázni, miért, de valahogy minden lombiknál van egy pont, amikor - anélkül, hogy megjönne a menstruációm - tudom, hogy vége. Ráadásul akkor írta Hunti, hogy megjött a hcg eredménye, ami alacsony volt, és bevillant, hogy basszus nekem még halványabbak voltak a csíkjaim, mint neki, és az is, hogy az első terhességemnél is simán teszteltem pozitívat aznap, amikor a hcg eredményem 20-as volt, és megállapították belőle a vetélést. Sajnos ilyen is csak másokkal történik, hogy magas hcg mellett halványat tesztelnek, nem velem. Velem ez pont fordítva történik, hogy hihetetlen alacsony a hcg, mégis ott a pozitív teszt, nem tudom, miért, talán, hogy felcsillanjon a remény, hogy utána minél erősebben csapjon pofán a csalódás. Hazaértem a vacsorából, elaludtam, de éjszaka felkeltem és nem tudtam visszaaludni, csak sírtam, hogy vége, elmúlt a hasfájás is, a melleim is egyre kevésbé voltak érzékenyek, tudom ilyen sokakkal történik, mert a terhesség alatt jönnek - mennek a tünetek. Sajnos azt kell mondjam, ilyen is csak másokkal történik, hogy elmúlnak, vagy enyhülnek a tünetek, mégis növekszik az embrió, és szülés lesz a vége, nem velem. ET+11-be sírtam magam, hajnalban gondoltam tesztelek, lezárom ezt az egészet, sikerült is, negatív lett már a tesztem, ekkor írtam meg itt is, hogy nem sikerült. Ödémásra bőgött szemmel mentem be dolgozni, szörnyű volt, de nem tudtam meglógni a feladatok elől, pedig mindennél jobban vágytam rá, hogy otthon maradjak. Gondoltam, Isten óvja Amerikát, a munkatársaimat, a partnereimet, és mindenkit, akivel aznap kapcsolatba kerülök. Arról ne is beszéljünk, hogy aznap voltam hivatalos a saját szülinapi bulimba is, gondolom sejtitek, mennyi kedvem volt hozzá, csak annyit mondok nem én voltam a bulika királynője. Hozzászokhattam volna már, 2014-ben pont ugyanúgy, szülinapom környékén tudtam meg, hogy nem sikerült az első lombik. Talán hanyagolnom kellene ezt az időszakot, de higgyétek el, nem így terveztem, ennek októberben kellett volna történnie, csak ugye elmaradt. Mindegy, mivel a barátaim nem tudták, hogy pont volt egy lombikom, így azért sikerült kizökkenteniük a mocsokból, és ha éppen nem a terhes barátnőm terhességével kapcsolatos poénok repdestek, akkor néha másra is képes voltam gondolni azért aznap este, nemcsak az évek múlásával egyre inkább rothadó petéimre. Többen kérdezték, hogy mit kaptam a férjemtől, hát gondolataimban mindig az a válasz jutott eszembe, hogy októberben egy infúziót, ami nem ért semmit, de aztán persze inkább hablatyoltam valami másról.
5,5 éve szarakodunk, borzasztó és szomorú, hogy gyönyörű éveim mennek el erre az egészre.
Tegnap volt ET+14, a hivatalos tesztnap. A férjem kérésére kitartattam eddig, dugdostam a progeszteront, hátha valami mégis történik, hátha az ET+11-es negatív teszt valami hiba volt csak. Persze megint nagyon, de nagyon halványan, de pozitív lett. Alig láthatóan. Tudtam, hogy ez nem normális, úgyhogy nem kezdtem el örömkönnyeket hullatni, ilyenkor már olyan erősnek kellene lennie a tesztnek, hogy ha esetleg megmutatnám az orvosnak, akkor neki is egyből, elsőre észre kellene vennie, nem pedig olyannak, ahol az árnyalatnyi különbséget csak akkor lehet látni, ha fehér papírra teszem a tesztet. Nem értem, miért nem lehetett csak úgy a szokásos módon vége, hogy akkor szépen megjön a menstruációm, miért van az, hogy akkor még egyszer odadörgöl az élet elém egy pozitív tesztet. Ma, ET+15-ön elmentem azért egy hcg vérvételre, nem tudom miért, talán azért, mert így tisztább lelkiismerettel tudtam letenni a progeszteront, kellett ez a lezáráshoz. Meg talán azért is, mert persze tele a net az ET+14-es halvány tesztekkel, de mégis magas a hcg "reklámokkal", tényleg borzasztóan örülhet és hálás lehet az, akit ilyen kellemes meglepetés ér, én mondom, borzalmas dolog pofára esni egy olyan pozitív teszt után (még akkor is, ha halvány), ami mellett meg alig van hcg (ma már nincs is). Csodák csak másokkal történnek, nem velem. 

Szóval így állunk, nem tudom, hogy mi lesz még, hogy merre tovább, valamit majd kitalálok. Sajnos nem túl biztató, hogy pozitívat teszteltem és mégsem lett belőle semmi. Ez most tipikusan az az eset, amikor jobb lett volna nem tesztelni pozitívat. Lehet fogni az embriókra, jól tudom, hogy lombiknál nagyon gyakori a biokémiai terhesség, csak hogy nálam az első 4 természetes teherbeesés mellett ment el, és akkor még csak nem is voltam olyan öreg, mint most, így élég nehéz elhinni, hogy ennyi esetben mindig az embriók a defektesek, nem pedig én. Fogalmam sincsen, mi segíthetne rajtam. Persze a lipid? Meg az Ivig? Meg mindenféle aranyárú elixír? Hát meg a faszomat. Azt.