HSG-s élmények

Amikor eldöntöttem, hogy akkor mégiscsak ráveszem magam a HSG-re, akkor már tudtam, hogy ez egy kórházi mulatság, de arra azért nem gondoltam, hogy ebből is az a befekvős - pizsamás verzió lesz. Kicsit meglepődtem, de ha ez, hát ez. Előtte részletesen elmondta a doki, hogy mit vigyek magammal: hálóing, papucs, fürdőköntös és betét. Nálam már az első dolog fennakadást okozott. Van ugyan hálóingem, de hogyismondjam, inkább az a cuki, rövid, csinos, kis szexi - féle. Azért elképzeltem, hogy ebben csattogok be a vizsgálóba és libbenek fel benne a röntgenasztalra, mert persze egy szórakozott mosolyt megért a képzelgés, de hát nagyon jól tudtam, hogy el kell mennem a hétvégén egy szalonképes legalább térdígérő pamutért. Nos, ez meg is történt, ezzel pedig minden veszélyes akadály elgördült ennek a kellemes kis klinikai bolondozásnak az útjából. 

Mondta a doki, hogy a katéter felhelyezése nem lesz vészes, majd az fog fájni, amikor a kontraszt anyagot felpumpálja, de az meg olyan rövid ideig fog tartani, hogy kibírható. Azért én ettől a rövid ideig tartó fájdalomtól is rendesen rettegtem. Frankón azon hezitáltam, hogy kérek egy nyugtatót, amikor pedig rájöttem, hogy úgysem fogok kérni, akkor meg azért szidtam magam, hogy miért nem szereztem előtte valahonnan. Gondoltam rá, hogy megpróbálhatnék "illegálisan" is hozzájutni valahogyan a kórházban, de annyira pattogós volt a nap, hogy erre nem jutott idő. Remegett a lábam, amikor tette fel a doki a katétert, és ugye mert nálam minden fordítva működik, mint sokszor másoknál, persze tök görcsölt hasam, mikor felfújták a végét, vagy nem tudom,hogy mi volt az levegő vagy valami más. Mondtam, hogy elég lesz most már, köszönöm, de persze kellett még bele, mert mondták, hogy különben kiesik, mikor elsétálok a röntgenhez. Hát ott egyből emeltem fel a fejem, hogy mit is jelent ez pontosan, hogy nekem ezzel a hüvelyemből kilógó katéterrel kell majd a röntgenig sétálni? Mondták, hogy feküdjek vissza szépen még, mert nem végeztünk a katéterrel, de igen, ezzel kell majd elsétálnom a röntgenhez. Na, elmondtam magamban gyorsan azért egy imát, hogy elég hosszú legyen mindehhez az új pamut hálóingem.
Jött a séta, hát elég furcsán mentem, összeszorított combokkal, szerintem baromira nevetséges lehettem. Könyörgtem G-nek, hogy nézze meg, hogy kilóg-e, de megnyugtatott, hogy nem, teljesen jól nézek ki (el tudom képzelni). Közben elöntött a víz, egyre jobbam görcsölt a hasam,  gondolom próbálta volna kivetni a testem a katétert, tulajdonképpen - szégyen vagy nem szégyen -, de az ájulás szélén álltam. Ennek gondolom leginkább az volt az oka, hogy nem ettem előtte semmit (vagyis kb. 4 órával előtte 10 gramm CH-t össz -vissz) és ez az IR miatt számomra mindig rosszulléthez vezet. Ezenfelül baromira görcsölt a hasam, és nagyon stresszelt, hogy ez ennél csak jobban fog fájni, mikor majd jön fel a kontrasztanyag. Bejutottam a röntgenbe, és gyakorlatilag a kontraszt anyag felpumpálást meg sem éreztem. Azt, aminek iszonyatosan kellett volna fájnia, én észre se vettem. Szuper, én meg majdnem elájultam. (Kicsit szégyelltem is magam emiatt.)
Az eredmény pedig: az uterus ürege szabályos, mindkét tuba átjárható. Szuper:)
Szerencsére nem kellett bent aludni azért, otthon viszont, már este 8-kor kidőltem. Boldog vagyok, hogy túl vagyok rajta, és soha többet nem szeretném ezt, köszönöm.

HSG

Azért szerencsére olyan sokáig nem fetrengtem az önsajnálatban. Picit nyalogattam a sebeimet, de aztán a múlthét hétfői negatív teszt után, egyből azon hezitáltam, hogyan hozhatnám közelebb azt a fényévekre lévő lombikot. Hát rájöttem, hogy csak úgy, ha az októberi konzig sem maradok tétlen és megcsinálom azokat a vizsgálatokat, amiket tuti, hogy fog kérni a doki: HSG, nemi hormonok a ciklus 3. napján és 7.DPO-n, + AMH vérvétel, citológia.

Őszinte leszek. Ezzel a HSG-vel kapcsolatosan sok minden megfordult ám a fejemben. Többek között az, hogy hogyan is úszhatnám meg, mert én aztán baromira nem akarom. Tudtam, hogy a lombik előtt kell majd a Kaáliba, és ebből a szempontból a doki hajthatatlan, sőt még a lényegesen egyszerűbb, könnyebb, fájdalommentesebb valamint gyorsabb HYCOSY-t sem hajlandó elfogadni alternatív megoldásként - bár nem értem, hogy miért nem. Szóval ezzel kapcsolatosan a következő terveim voltak:

1.) Az októberi konzultáción szépen kisírom, hogy felejtsük már el ezt a HSG-t, ne húzzuk vele az időt, volt 2012-ben egy HYCOSY, aztán ott minden csodálatosan ment, támaszkodjunk ezekre az adatokra.

2.) A konziig csináltatok egy új HYCOSY-t egy szép, tiszta, fényes, kis, kényelmes magánrendelőben, aztán annak a friss és ropogós eredményét viszem a Kaáliba. Ha ott ezt próbálja majd nem elfogadni a doki és mégis csak erőlteti a HSG-t, akkor az én szemeim majd szépen lassan könnybe lábadnak, remegni kezd a felsőtestem és könyörgő üzemmódba kapcsolok, majd hisztéria rohamok közt elkezdem üvölteni, hogy ne húzza az időmet egy új HSG-vel, mikor itt ropog a még hamvas HYCOSY eredménye, legyen már oly' kedves, nagylelkű és jóindulatú azt elfogadni.

3.) Mégiscsak csináltatok egy HSG-t, na nem azért, mert olyan okos vagyok csak felfogom, hogy ezt sehogy sem úszhatom meg, akármilyen rafináltan is próbálom kikerülni, ugyanis már az inszemek előtt megmondta, hogy nem fogja elfogadni a HYCOSY-t, ezenfelül tudom, hogy ez kell, valamint csak a magam idejét spórolom meg, ha ezt csináltatom meg, mi több viszem is az októberi konzira. 

Nos, végül a 3-ast választottam, mert az 1-est hamar kizártam, ugyanis biztos, hogy nem lesz elég a 2012-es HYCOSY. (Micsoda álmok! 2014-et írunk, könyörgöm!) A 2-essel meg az a baj, hogy - bár a színészi tehetségem sokat fejlődött a 11 éves munkaerőpiaci szereplésem óta, és egyes esetekben már mondhatni egy kisebb fajta manipulátorrá nőttem ki magamat, de még mindig van mit fejlődni ezen a téren és hát ugyanott vagyok, hogy ha véletlenül mégsem jönnének azok a híres krokodilkönnyek, hát akkor jól megszívtam, hiába a HYCOSY-ba fektetett idő és pénz, szintén befizethetek még egyszer egy HSG-re is. Na, abba meg már ne is menjünk bele, hogy mégiscsak egy lombikbébi centrumban próbáltam volna előadni a hattyú halálát, hát gondolom, hogy ennél komolyabb esetekben is csordultak már ki a doki szeme láttára hisztérikus női könnycseppek, nem hiszem, hogy az én HYCOSY-HSG mizériámtól hatódott volna meg és ment volna falnak. De azért néhány percet megért az ábrándozás:)

Száz szónak is egy a vége: holnap HSG. Nem mondom, hogy nem vagyok betojva. 

És láss csodát: nem történt csoda

Nem vagyok annyira kiborulva amúgy, de ma azért elmegyek, és felhajtok egy száraz vöröset. Mi több, ha mindezek után ahhoz adódna kedvem, akkor becsípve körbefutom mondjuk négyszer a Városligetet vagy a Margitszigetet. Úgyhogy amennyiben ma összetalálkoznátok egy futóbolonddal ott, aki kissé mámoros állapotban szaladgál, akkor ne ijedjetek meg, az csak én vagyok:)

A lombik lesz a mi nagy dobásunk. Tudom!Tudom!Tudom!

Egy csík

Annyira nem is részletezném a dolgokat, nem akarom túlmagyarázni. Elég annyi, hogy nem éppen egy boldog bejegyzéssel fogom lezárni ezt az amúgy -sokunk számára is - elég borzalmas, szomorú, igazságtalan és nehéz hetet:(

Egyébként ezen a héten találtam még egy okot a stresszen kívül, amiért nekem sem biztos, hogy annyira erőltetnem kellene az inszeminációk (beültetések) utáni melót: az ember alapvetően azt gondolná, hogy a munka eltereli majd a figyelmet a tünetelemzésekről. Nos, ez lehet, hogy a legtöbb (normális) embernél így is működik. Nekem sikeresen elterelte a figyelmemet a tünetelemzés a munkáról. Hát ezúttal nem én leszek a hónap dolgozója, az egyszer biztos.

Bíztam a győzelemben pedig. 6-9. DPO-ig szinte csak azon gondolkodtam, hogy biztosan sikerült, mert sikerülnie kell, mert az utolsó inszeminációnk volt, és az nem lehet más csak sikeres. Meg egyébként is volt fáradtság, haspuffadás, hasfájás is, és ekkor még nem is az a mensiféle. Aztán 9. DPO-n elkezdett görcsölni a hasam, nagyon elkeseredtem, gyakorlatilag mindentől elment a kedvem, csak feküdtem, és nem is voltam hajlandó semmibe sem belekezdeni. De megnyugtattam ám magam hamar, ne vessük el, ne mondjunk le róla, bármitől is fájhat még, beágyazódás és a társai. Kész röhej, el is hittem. Mindegy.

Elárulok magamról még valami fontosat: imádok tesztelni! Odáig vagyok érte! Egyszer egy fajta tesztből az egyik drogériában felvásároltam egy egész készletet. Aztán mikor rájöttem, hogy ez így drága mulatság lesz, elkezdtem neten rendelni. Legutóbb 40 darabot vettem. Tudjátok, ha egyszer sikerül, szétpisilem az összeset és sorba állítom őket. 

Szóval másnap, 10. DPO-n csináltam egy 10-s érzékenységű tesztet. Negatív. De ekkor sem keseredtem ám el teljesen, jól utánaolvastam, megnyugodtam, hogy ez még semmi rosszat nem jelent, sok mindenkivel előfordult már, és utána pár nap múlva pozitívat tesztelt. Ám nekem 12. DPO-n is negatív lett a 10-es tesztem:( Ekkor azért már elhittem. Egy 10-es tesztnek ilyenkor már minimum halványan kellene mutatni valakit. Persze eszembe jutott, hogy azért 15. DPO-n, a hivatalos tesztnapon ellövöm az Intézetis 25-ös tesztet, mert - Figyelem! Mi mindenbe képes kapaszkodni egy inszeminált, kisbabára vágyó, akkor még derűlátó nő - biztosan rosszak a netes tesztek, az Intézetis lesz az igazi és jó, az lehet még pozitív. Gondolom nem árulok el nagy titkot: nem lett az.
Tudom, hogy a negatív teszt semmi ahhoz képest, mint amit azoknak a pároknak kell megélnie, akik hosszú évek küzdelme után kell, hogy elveszítsék a már több hetes babájukat. Nagyon igazságtalan dolog ez az élettől. Tudom, hogy koránt sem ért minket ma akkora veszteség, mint kedves Sorstársamat. Nagyon sokat gondolok rájuk. Tudom, hogy nekik kell most igazán nagy erő, és nem nekünk, akiknek csak ezt a sikertelenséget kell feldolgozni. Ám hazudnék, ha azt írnám most, hogy egyáltalán nem vagyok szomorú. Eddig úgy véltem, hogy ha az első nem is, de valamelyik inszem, hamarosan, biztosan fog sikerülni. Most viszont ezt abbahagyjuk, és én a lombikra egyelőre nem tudok új lehetőségként tekinteni. Olyan távolinak is tűnik nagyon, talán jövőre kerülhet ránk a sor. Emellett pedig úgy érzem, mintha egy vihar előtti riasztó vészjelző kürtölne a fülembe, ezzel nyílalna bele minden testrészembe. Valamiért, nem tudom miért, de az összes porcikám tiltakozik még a lombik ellen. Tudom, hogy ennek nálam nagyobb esélye van a sikerre, mint az inszemeknek, ezért ha ez kell, akkor ez lesz, és ezt fogom átkozottul szeretni, mert ezzel megint új remények közelednek. Így aztán nem is fogok tovább rinyálni.
És egyelőre persze megy tovább az Utro is, megy tovább a Clexane, 17. DPO-n, hétfőn találkozunk, egy újabb teszt eredménnyel, hátha, hátha csoda történik....Hátha....akkor is ha ezen a héten most nem bővelkedtünk a nagy csodákban.

Az inszemináció utáni napjaim - 6.DPO

Hogy mi is történik velem az inszeminációk utáni időkben? Kapaszkodjatok meg: tulajdonképpen ugyanaz, mint az inszeminációmentes időkben. Az elsőnél megkérdeztem a dokit, hogy ő milyen életmódot tanácsol, külön kihangsúlyozva a sarkalatos dolgokat: a munkát, a pihenést, a sportot, a sexet és az étkezést. Nos, ő azt javasolta, hogy minden menjen ugyanúgy, mint ahogy akkor éldegélek, amikor nincsen inszemináció. Az étkezésre azt ajánlotta, hogy váltsak át gluténmentesre, úgyhogy ilyenkor azért vigyázok, hogy ne vigyek be túl sokat, merthogy mióta tudom az IR-t és diétázok, sokkal több glutént viszek be, mint előtte. Előtte (azaz három évvel ezelőtt) ugyanis az általános napi evési rutinom -hogy is mondjam- elég egyszerű volt: nem reggeliztem semmit, ebédre pedig egy jó nagy, férfias adag hús és (sült) krumpli csúszott le, vacsorára szintén valami nagy adag hús valamilyen körettel. És kész passz ennyi, napi két étkezés, óriási adagokkal. Esetleg, néha néha, amikor úgy igazán jó akartam lenni önmagamhoz, akkor becsúszott azért gyors kaja is, nem tagadom. Ha nem voltam túl jól, akkor a halas verziót választottam, merthogy az biztosan diétás. Igen, igen, tudom, az étkezési kultúrám -enyhén szólva- nem volt túl kifinomult, nem is csodálkozom, hogy mindemellett IR-em lett, bár tény, hogy a mi családunkban amúgy is halmozott a cukorbetegség. Szóval egészségtelen táplálkozás ide vagy oda, azért az IR előtti étkezésem nem volt túl gluténban gazdag. Utána elkezdtem diétázni, így bejött reggelre a saját sütésű teljes kiőrlésű kenyér, a különböző rostokban (és gluténban) gazdag kekszek tízóraira, köretnek a bulgur, gersli és társaik. Inszemek után még mindig én sütöm a kenyeret, már tudok lassan felszívódót készíteni gluténmentes változatban is és köretnek inkább a barna rizst vagy a kölest választom. Igazából annyira azért nem bonyolítom túl, sok várandós eszik glutént, és nincs semmi gond, de ha azt könnyen meg tudom tenni, hogy lecsökkentem a bevitelt, akkor miért ne vigyáznék.
Ha meg már az étkezésnél tartok, akkor leírom azt is, milyen gyógyszer és vitamin féleségeket juttatok ilyenkor naponta a szervezetembe, hogy ha ott van a mi kis embriónk, akkor maradjon is ott és nem mellesleg jó nagyra dagadjon meg:

1*50 mcg Letrox (pajzsmirigy alulműködés)
2*850 mg Eucreas (IR)
Aspirin Protect
2*2 Utrogestan
2000-es Clexane
1 Femibion
1000 mg C vitamin
1 Magne B6
2*1000 mcg Metilfolate
2* 2000 mg Inositol

Azért remélem nem viszem túlzásba. Az inositolt csak nem rég kezdtem el, és amúgy egy sima, azaz nem inszeminációs ciklusban a C vitamint és a Magne B6-ot kihagyom a vitaminok közül, a gyógyszerek közül pedig természetesen az Aspirin protectet, az Utrot és a Celxanet. 

Az életem más területén minden ugyanaz, mint akkor, amikor nem vagyok jól meginszeminálva: sportolok, dolgozom, pihenek, sexelek, alszom, általában pont ebben a sorrendben :) Azért a sportra vigyázok, nem hajszolom túl magam, igyekszem kihagyni azokat a gyakorlatokat, amik a hasamat terhelik, de amúgy az IR miatt muszáj is mozognom. Ez a pozitív teszt után, várandósan is egy hangsúlyos dolog lesz, biztos, hogy valamit valahogyan sportolnom kell majd, hogy ne szálljon el az inzulinom. A munka...hát igen az már egy nehézebb ügy. Nem nagyon tehetem meg, hogy nem megyek be két hétig. Azaz hát helyesebben mondva, és ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, akkor persze megtehetném, de a lelkiismeretem és ez a fene nagy kötelességtudatom nem engedi meg nekem...Pedig a munkám elég stresszes. Tele konfliktussal, aminek közvetve vagy közvetlenül szinte napi szinten részese vagyok, és a munkatempó is elég feszített, más cégnél kétszer, de már olyat is láttam, ahol háromszor ennyien csinálják azt a mennyiségű feladatot, amire mi másfelen vagyunk. Egyelőre még nem gondolom, hogy feltétlenül az lenne a megoldás, hogy nem megyek be inszemináció után, igazából nekem kellene egy kicsit lazábban hozzáállni, és kicsit jobban tenni a feladatra, mint ahogyan azt amúgy sokan mások képesek igazán jól csinálni gyerekprojekt nélkül is. Így aztán a harmadik inszemináció után új programmal bővült a napi rutin: relaxálok, minden nap, lefekvés előtt, de bent is. Ha pedig sikerül az inszem, és pattintok egy csíkos tesztet, az biztosan minden kötelességtudatot, lelkiismeretet és teljesítménykényszert felülír majd. Ha nem tudok stresszmentesen dolgozni, akkor azonnal abbahagyom a munkát és hazajövök, és ha kell, akkor 9 hónapot ülök itthon a fenekemen a túlpihenéstől teljesen elszállva és lelassulva vagy ha az kell, akkor felfekvésesre fekszem a hátam. No, de ne szaladjunk ennyire előre. 

A tüneteim csak a szokásosak, tehát pontosan ugyanazok, amik a nagy könyvben is meg vannak írva: nincsenek terhes tüneteim. Hogy is lehetnének a 6.DPO-on? Azaz fájdogál picit a hasam, minimálisan, ha nagyon akarom, akkor kezdem érzeni a mellem is, fáradt is vagyok, de ezek akár a menstruáció tünetei is lehetnek. Őrjítőek egyébként ezek a napok. Most meg fog jönni, nem fog megjönni? Már nincsen fent új a neten ebben a témában, kiolvastam az egészet, már lassan minden nyelven, így aztán nagyon jól tudom, hogy ilyen korán soha, de soha nem tudom meg biztosra, hogy ez vajon a mensitől fáj vagy mert van odabent némi mozgás. Ennek ellenére óráról órára figyelem a testem minden mozzanatát: nos, nem is csoda, ha egyszer bedilizek.

Harmadik inszemináció

Kissé viharos körülmények között ugyan, de sikerült kedden elmenni a  munkából a 10. ciklusnapos ultrahangra, ahol két gyönyörűséges tüsző mosolygott a berendezés kijelzőjén (18 mm). Éreztem is most egész héten a petefészkem, szúrt összevissza, gondoltam, hogy nagy az aktivitás odabent, mindkét oldalon. Szerdán este be is adtuk az Ovitrelle-t, úgyhogy ma lezavartuk életem harmadik inszeminációját. Hogy is mondjam, ez volt az eddigi legjobb. Ha ez így működik, akkor még pár alkalom és orgazmusom is lesz. Nyugalom, csak viccelek. Viccelek, mert természetesen nem maga a bevetés volt kellemes, hanem, hogy a pihenőszobában velem lehetett G. Szerintem mi lehettünk aznapra az utolsók, mert nagyon kihalt volt minden, és az asszisztens hölgy behívta őt, hogy ne unatkozzak. Ott romantikáztunk a bőrfotelekben, és hát naná, hogy elkészítettük az első családi selfiet is :) Azért is viccelek, mert ha ez nem sikerül, akkor tulajdonképpen nem is lesz következő alkalom. Inszeminációból legalábbis biztosan nem. A keddi ultrahang vizsgálat után ugyanis kitért a doki arra, hogy mi van, ha nem sikerül a mostani. Azt mondta, hogy ő megcsinálja szívesen nekem a lombikot, de döntsem el én, mert, ha inkább úgy szeretném, akkor beleférhet akár még egy negyedik inszem is. Sokat gondolkoztam ezen amúgy mostanában, mert emlékeztem, hogy a legelső konzultációnk alkalmával is ő három inszemet javasolt a lombik előtt. De nem ez befolyásolt. Nehéz erről írni, pont most, mikor itt ficánkol bennem milliónyi sperma, aki éppen keresi a társát. Vagyis remélem, hogy még tényleg aktívan ott ficeregnek és nem nyírtam ki őket már akkor, amikor a férjemmel mi gyanútlanul romantikáztunk a nyugiszobában. Szóval ugye én már három pozitív tesztet is produkáltam egy éven belül "spontán" teherbeeséssel, ha lehet ezt így nevezni, ugyanis szteroid segítségével történt. Ha másban nem is, ez abban biztosan segített, hogy leállította az ellenanyag-termelést, de ugye a terhesség megtartását már nagyban akadályozta, ugyanis nem szabadott volna a fogantatás alatt és előtt szednem. Tehát a lényeg a lényeg, úgy gondolom, hogy ez a spermaölő szuper-képességem akadályozza az inszemek sikerességét. Fülöp is megmondta, hogy legnagyobb eséllyel a lombik jöhet szóba. Persze előfordulhat mással is, hiszen csak egy spermának kellene valahogyan megúsznia, de szerintem mindehhez annyira pontosan kell célozni és időzíteni, hogy erre még egy Ovitrelle és egy ügyesen spriccelő doktor sem biztosan képes. Szóval úgy döntöttem, ha ez nem sikerül, akkor abbahagyjuk ezt a vakon lövöldözést. 

Fura volt, hogy úgy indultunk neki a harmadik próbálkozásnak, hogy már arról beszélünk, hogy mi van ha nem sikerül. Ráadásul egyből adott is időpontot a doki október elejére egy lombik konzultációra, aminek végül is nagyon örültem, mert ha akkor foglalom le, amikor már tudom, hogy az eredmény nudli, akkor valószínűleg csak decemberre kapok időpontot, és mivel a jó isten nem sok türelemmel áldott meg, így nem gond nekem, hogy kicsit előreszaladtunk. 

Különös írnom is erről, mert mindezek ellenére valamiért most úgy érzem, hogy ez igenis sikerülni fog, és bár lehet, hogy nem úgy olvasható ki az írásomból, de tényleg pozitív vagyok. Ráadásul G. a legerősebb kabalám, biztosan szerencsét hoz, hogy együtt ücsörögtünk. Mindent be is írtam a naptáramba: augusztus 24-től: Utro és Clexane, szeptember 6-8-án: teszt és időpont kérés a 6 hetes ultrahangra, valamint seregnyi felkiáltójel kíséretében ott szerepel az is, hogy "lemondani a lombik konzultációt"!

Már megint a metformin

Az örök téma, a mumus, amivel nem tudok megbirkózni, és ez engem éppúgy idegesít, mint amennyire unalmas már ez a kérdéskör.  

Hol is kezdjem? Ugye ott hagytam abba jó pár hete, hogy akkor beadom a derekam a Fülöp –féle endokrinológusnak és elkezdem szedni a 3000 mg metformint. Bár a konzultációra nem mentem el végül, mert korábbról maradt még gyógyszerem, annak meg semmi értelmét nem láttam, hogy elmondja huszadjára is, hogy kell és szabad is szednem ennyi mennyiséget és tulajdonképpen annyit tegyen 12000 Ft-ért, hogy szépen felír három havi receptet, aztán kalap, kabát, kisztihand. Szóval el is kezdtem szedni a gyógyszert, közben pedig szépen kitaláltam, hogy vissza is megyek Dr. Breyer Helgához és megkérdezem azért tőle is, hogy mi a véleménye erről. Elég sokára kaptam időpontot, úgyhogy addig én meg szorgalmasan tömtem és tömtem magamba a metformint és küzdöttem azokkal a mellékhatásokkal, amikre mások oly sokat panaszkodtak, de nekem eddig kimaradtak az életemből. Legalábbis nálam a met eddig jól csúszott, semmit meg nem éreztem a gyógyszer szedésekor. A 3000 mg viszont már feladta a leckét az én szervezetemnek is: a gyomorfájás és az étvágytalanság még nem hatott meg túlságosan, de az émelygés, a folyamatos hányás, hasmenés, valamint a szagoktól, illatoktól való undor már kicsit megijesztett. Szerintem pontosan ilyen lehet majd, ha végre teherbe esek, és eljutok az első pár hétig. Persze akkor valószínűleg imádni fogom az összes tünetet, de most szörnyű volt és félelmetes, hogy reggelente nem tudtam meginni a kávémat, mert undorodtam az illatától. A hányásról meg hát mit is mondjak, az szerencsére engem mindig is elkerült, akkor sem tudtam, amikor igencsak szükségem lett volna rá, de sosem kaptam el még csak vírus formájában sem ilyen tünetet. Hát a gyógyszer szedése alatt elég könnyen ment és elég gyakran, én pedig nagyon megijedtem, hogy több kárt teszek ezzel, mint hasznot és három hét után vissza is csökkentettem szépen az adagot 2000 mg-ra, mert tovább nem bírtam szedni. Közben el is jött a konzultáció Breyer doktornővel, aki igen-igen kerekítette a szemét a felírt mennyiségen. Persze sejtettem, ugyanis ha mást nem is, de egyet nagyon jól megtanultam ez alatt a harc alatt: orvos orvossal sosem ért egyet. Új gyógyszert kaptam, aminek a neve Eufrász…ööö.. akarommondani Eucreas (50mg/850mg), ami szintén egy kombinált gyógyszer. Azt mondta nyugodtan szedhetem inszeminációk alatt is, szerinte a Jentaduetot is lehetett volna, ugye a másik endokrinológus azt is abbahagyatta, én pedig bár tudnám, hol az igazság? J Mindenestre úgy döntöttem, hogy mindent úgy teszek, ahogy a doktornő mondja, tulajdonképpen mindig is bíztam benne, és ha nincs Fülöp kérése, hogy másikhoz járjak, akkor nem is váltottam volna le. Meg hát nem tehetem, hogy örökké ugrálok orvosok, gyógyszerek és adagok között mindig mindenkit megkérdőjelezve, ezzel csak magamat összezavarva. Valakiben meg kell most már bíznom, valaki mellett ki kell tartanom végre ebben az ügyben is. A másik dolog a sport: amire már én is rájöttem korábbi eredményeimet összehasonlítva és Rita esete is igencsak megerősített, de a doktornő ugyancsak abszolút egyetértett abban, hogy izom kell ide apukám, nem kevés izom, úgyhogy egy ideje már én is bőszen emelgetem a súlyokat. Nos, ne izguljatok, sajnos ez nem azt jelenti, hogy most éppen egy body builder, egy fitness világbajnok vagy egy top modell veregeti itten a billentyűzetet. A két hét nyaralásunk ugyanis pont eléggé keresztülhúzta a rendszeres edzéseket és hát sajnos a diétába is alaposan belekóstolt. Maga a nyaralás elég aktív volt: úszás, evezés, csónakázás, rafting, hegyi biciklizések és túrázások, de hát legyünk őszinték, az utóbbi kettő kivételével nem sok minden súrolta a fizikai terhelhetőségem határát. A diétát pedig mind időben mind mennyiségben és minőségben is nehéz volt tartani a sok program, a rengeteg éttermezés és kevés egészséges lehetőség miatt. Volt, hogy kimaradt étkezés, ezért nagyobb mennyiség csúszott le főétkezésekkor mondjuk krumpliból vagy valamilyen rántott átokból. Nem beszélve arról, hogy olyan gasztronómiai különlegességeket volt szerencsém megkóstolni – hála az égnek, hogy csak egy alkalommal -, mint a lángos, a gofri és a Magnum. Három éve nem volt dolgom ilyesmivel, és ezzel el is búcsúztam tőlük ismét hosszú időre. Mindenestre tudom, hogy ez volt az oka annak, hogy a felhőtlen pihenés kellős közepette olykor-olykor egy-egy éjszakára kipattantak a szemeim a lelkiismeretfurdalástól, és nem egyszer mondtam el, hogy tökéletes nyaralás ide, tökéletes nyaralás oda, de nem lesz baj az sem - étkezés terén legalábbis -, ha végre visszarázódunk a dolgos hétköznapokba és főzök, és eszek akkor és azt, amit kell…Ez pedig pont így is történt.

Hogy mik az augusztusi tervek? Csak a szokásos: Clostylbegyt, Ovitrelle, Aspirin Protect, Utrogestan és Clexane, azaz újabb inszemináció, újabb tervvel, várakozással, bizakodással és nem utolsó sorban telis-teli reménnyel.