Elsüllyedt remények

Olyan érdekes, mostanában feltűnt, hogy egyre több barátomnak, családtagomnak nagyon feladja a leckét ez a 4.5 év gyerekcsinálási idő, amit mi itt produkálunk. Nem tudom nem észrevenni a reménytelenséget és az ezzel járó sajnálatot a szemükben. Hát mondjuk tény, nem kapkodjuk el nagyon ezt a dolgot. Ám azt már az első félévben/évben felfedeztem, hogy mások aggodalma az én teherbe-nem-esésemmel kapcsolatban sokkal erősebb, mint a sajátunk a férjemmel, de 2015 év végén igencsak azt tapasztaltam, hogy talán vannak, akik már egyenesen elvesztették a reményt azzal kapcsolatban, hogy nekünk valaha is lesz gyerekünk. Feladhatták. Kész. Ennyi. Vagy én nem tudom.

Például tudni kell, hogy nálunk a családban szülinapokkor meg újévkor záporoznak a szebbnél szebben becsomagolt és előadott köszöntések, jókívánságok a jövőre nézve. Vannak olyanok, amik telefonban akár percekig is eltartanak mire végig mennek az élet minden területén. Valami olyasmi, hogy Kislányom köszöntünk Téged Apáddal szülinapod alkalmából, minden szépet és jót kívánunk, légy egészséges, és kívánjuk, hogy hamarosan neked is legyen kisbabád meg hogy nagyon boldog új évet kívánunk Nektek, drága gyerekek (férjem és én lennénk), egészségetek legyen mindig jó, továbbra is így szeressétek egymást, legyetek sikeresek a munkátokban és hát kívánjuk, hogy az idei év hozza el számotokra a várva várt kisbabát. Ez megy 2012-től kezdve évről évre mindig, ráadásul ezen alkalmak során különbözőképpen, de lényegében ugyanezzel a tartalommal az egész család - a nagyszülőkön, keresztszülőkön, unokatesókon át mindenki - egyesével végigmondja ezeket a kívánságokat. Ezzel szemben a 2015-ös szülinapom és a 2016-os újévi köszöntés valahogy így zajlott: Drága Kislányom, boldog születésnapot kívánunk erőben egészségben, szeretetben! Meg úgy, hogy Egészségben, szeretetben és sikerekben gazdag, nagyon boldog új évet kívánunk, drága Gyerekeim.
Azaz idén SENKI sem mert már kívánni nekünk gyereket. Ez valami hihetetlen volt számomra. Vártam a perceken át tartó jókívánság záporban, hátha valakinél elhangzik a gyermekáldás meg az adjon az Isten nektek is kisbabát, de nem. Ha Anya nem, akkor majd biztosan Apa, vagy Tati, vagy Keri, vagy a többiek, vagy bárki, de sehol semmi. Mintha direkt ügyeltek volna rá, hogy nehogy megemlítsék! Igazából megkérdezhettem volna, hogy Anyukám, Apukám, azt' idén hol a gyerek, már nem jár vagy mi a fene? De aztán kicsit későn eszméltem.

Egyébként, ha már itt tartunk és jobban belegondolok, akkor a tanácsok típusában is vélek felfedezni azért fikarcnyi reményvesztettségre utaló jelet. Az első években még volt olyan barátom, aki például -félig meddig azért viccesen-, de a szexelés fontosságára hívta fel a figyelmet (hát ez nem volt valami szép dolog, de ugye nem értenek hozzá, ennyit tudnak róla aztán kész), majd voltak olyanok akik orvosokat, meg különböző tornákat ajánlgattak (mint például az Aviva). Ám amilyen tanácsokkal mostanában szembe kell néznem, az már sokkal magasabb szinten áll, mint holmiféle földhözragadt orvostudomány vagy egy ősi torna: néhanapján olyan dolgokkal találom magam szembe, mint a spiritualitás, ezotéria és ezek sokféle kombinációi.

Újonnan ajánlgattak nekem például híres természetfeletti erejű masszőrt, aki már sok párból kimasszírozta a gyereket. Gondoljatok bele: KIMASSZÍROZTA! Vagy BELEMASSZÍROZTA? Én nem is tudom, hogy mondják ezt helyesen.
Kérdezték azt is, hogy gondolkodtam-e már azon, hogy az előző életemben történt velem valami, ami miatt én rossz anyának érzem magam, és ez gátolja a teherbeesésem, mert higgyem el, létezik ilyen probléma és erre is van megoldás, utaztatásnak hívják, és ha ezen részt veszek és újra átélem vagy mittudomén, akkor majd az feloldódik. Hát azt mondjuk sejtettem, hogy természetesen RENGETEG pár esett ettől teherbe. De én meddig menjek vajon vissza? Bízom benne, hogy időszámításunk után voltam rossz anya, mert 35 éves leszek idén, nekem már nincsen időm évmilliókat visszautazni, hát még évmilliókat FELDOLGOZNI....!
Ezek mellett kínáltak nekem már mindenféle spirituális önsegítő tanfolyamokat, spirituális medicinákat, javasoltak ezekkel kapcsolatos könyveket, szóval sok mindenről volt már szó. Na, nem is részletezem, mert száz szónak is egy a vége, sajnos úgy áll a helyzet, hogy sokak szerint rajtam már csak a csoda segít: a Mágikus Erő, a Mirákulum, a Mindenség Ura, az Univerzum Teremtő Ereje, a Pozitivitás Mágnese, a Mindenható Konferenciája, vagy a Szellemek Testülete vagy tulajdonképpen bármilyen Magasztos Dolognak a Micsodájának a Kicsodája.
Hát így vagyunk. Márciusban meg jön az a maradi lombik, és bár itt lesz a Földön, én azért még hiszem, hogy van esélyem.
Szóval kedves Reményvesztett Ismerőseim! Ugyan már! Hát ennél azért többre vagytok képesek. Úgyhogy kaparjátok már össze magatokat, könyörgöm! :)

Lendületes évkezdés

Úgy volt, hogy a vizsgálatok miatt nem voltunk sehol a nyáron (csak egy hosszú hétvégén), így szerencsére maradt év végére annyi szabim, hogy 2 hetet itthon tudtam lenni december végén. Vártam ezt a pihenést, mint a messiást, és nagyon jó is volt, feltöltött. Januárban pedig az első munkanap előtt alig aludtam valamit (melatonin ide vagy oda), mert hogy jaj, mi lesz megint vissza kell menni dolgozni, meg a nehezen elindulás reggel, meg a motiválatlanság, meg a munkaidő, mint kötöttség, meg a stressz és társai. Aztán közben meg minden olyan jól sikerült. Újból érdekesek a feladataim (egyébként ugyanazok, mint akkor voltak, amikor egyáltalán nem érdekeltek), nem esik nehezemre a bejárás, a bent maradás, nincsenek koncentrálással kapcsolatos problémáim és figyelemzavarom (legalábbis olyan mértékűek nincsenek, amik már bonyodalmakat okoznának), és szerencsére nem idegesítem fel magam különösebben semmin sem. Kicsit félek leírni, de úgy néz ki, hogy talán kezdek kifelé jönni a depresszióból. Persze volt már olyan, hogy azt hittem, vége és jól vagyok, majd mégis pár hétre újból leteremtett. Mindenesetre legyünk optimisták. 

Túl vagyunk az alloimmun vérvételen is, majd 6 hét múlva kapjuk meg az eredményt. Hezitáltam, hogy elhalasszuk-e, mert nőtt egy kisebb fajta takonygóc az orrmandulámon  vagy annak a helyén (bocsánat, ha kicsit több az információ). Semmi egyéb bajom nem volt, csak az az alattomos izé. Ugye Fülöp szerint egy ilyen vérvétel előtt nem hogy betegek nem lehetünk, de egy hónapon át beteg ember társaságában sem tartózkodhatunk. Persze ez ilyen enyhe télen és pont az ünnepek alatt azért valljuk be elég kivitelezhetetlen. Ez az az időszak, amikor az ember viszonylag rövid időn belül rengeteg ismerőssel találkozik, akikben tuti lappang valami, az éppen immunrendszerüket fejlesztő, örökké bacis és vírusos rokon és barát gyerekekről meg már ne is beszéljünk. Mindenesetre a lényeg a lényeg, hogy szerintem sikerült az összes cseppfertőzéssel terjedő bacilussal és vírussal találkoznom a vérvétel előtt. Fel is hívtam a labort, hogy mit javasolnak, menjek vagy ne menjek a vérvételre, mert ez a Fülöp által javasolt 1 hónapos karantén végülis csak nem jött össze. A laboros hölgy a problémámra egy sátáni kacajjal reagált és a tudtomra adta, hogy mennyire nem ért egyet a dokival ezen a téren és nyugodtan menjek, ha nincsen lázam. Így is történt. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. 

Közben pedig a következő vitaminkupaccal készítem fel a szervezetem a márciusi lombikra:

- 1*1 Omega 3

- 1*1000 mcg metilfolsav

- 2*750 mg C-vitamin

- 1*500 mg magnézium

- 1*1 Fertilovit kapszula (multivitamin, amit a Kaáliban ajánlották, és B vitaminokat, Cinket, D vitamint, szelént és Q10-et is tartalmaz, ezért azokat már nem szedem külön)

Ezeken kívül pedig természetesen velem tartanak a régi barátaim is: a metformin, l-thyroxin, és az inozitol. Egyelőre mással nem bombázom a testem és türelmesen várok. Nem siettetek most semmit, tényleg úgy érzem, hogy most minden a helyén van.

BUÉK

Lassan vége van ennek az évnek is, és én nagyon hálás vagyok mindenért, amit átéltem és amiről idén tanultam. Nem változtatnám meg ezt az évet, akkor sem, ha tehetném és igazán köszönöm neki azt, amit faragott belőlem. Idén erősebb, elfogadóbb, kitartóbb és türelmesebb lettem.  Jól van ez így, még akkor is, ha ezeket a változásokat nem életem legszebb pillanatai idézték elő. 

Az van még, hogy minden év végén eldöntöm, hogy jövőre most már aztán terhes leszek. Ez megy négy éve. Minden tervnél és programnál figyelembe vettem azt, hogy én bármikor terhes lehetek, mert ez az élet rendje és én is annak a része vagyok. Ezt vártam 2012-től, 2013-tól, 2014-től és 2015-től is. Ha csak a céljaim és a jelenlegi állapotom közötti szakadékra koncentrálok, akkor úgy tűnhet, hogy tele vagyok kudarccal, el nem ért célokkal, romokba dőlt tervekkel és megvalósulatlan álmokkal. Pedig ez nem igaz. Minden ami jó, minden amiért igazán hálás vagyok, az már régóta itt van velem: a szerelmem, a családom és a barátaim ♥ Így hát, úgy döntöttem, 2016-ban megpróbálok nem vágyakozni az égvilágon semmi után, egyszerűen csak elhiszem, hogy bármi sikerülhet és minden egyes nap úgy lesz jó, ahogy lesz. Mert az életnek egyáltalán nincsen semmiféle rendje.

Szóval csupa jóságban, szeretetben és egészségben gazdag, pozitív 2016-ot kívánok Mindenkinek:)

Boldog Karácsonyt!

Nagyon boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek, sok sok pihenéssel és csupa szép dolgokkal való feltöltődéssel az ünnepek alatt!

<3

Pinkman

Gyógyszerrel

Ma úgy döntöttem, hogy írok a régi endokrinológusomnak is levelet arról, hogy mit mondott Fülöp, milyen terápia lenne nekem szükséges (gyógyszermentes vagy gliptin), végtére is benne bízok meg a legjobban, meg igazából ő a kezelőorvosom ebben a témában. Azonnal visszaírt, hogy nem ért vele egyet, és szerinte jó úton vagyok, menjen tovább az Eucreas. Igazság szerint nagyon kiakadt, hogy ilyenekbe beleszól Fülöp. A tegnapi endokrinológus is javasolt gyógyszert, és amennyire kivettem az ő szavaiból is (mert ugye ő nem volt annyira egyértelmű), lehetek én terhes akár ilyen eredményekkel is. Végtére is ők a szakemberek. Így ma döntöttem végül: szedem továbbra is Eucreast (vagyis újból, mert persze most 1 hétre letettem). Na kész vége, a fene egye meg. Komolyan megkönnyebbültem. Leírtam, mert ugye a következő ciklusban terhes leszek, úgyhogy tudnotok kell róla, mit szedtem:) És ha még egyszer elbizonytalanodom ezen az egész IR dolgon meg a metforminon, akkor legyetek szívesek, nagyon kérlek Titeket: vágjatok pofán. Tényleg.

Az endokrinológus gurunál

Megjártam az új endokrinológus doktor urat is. (Azért azt megemlíteném, hogy a 4 éves IR-es karrierem alatt ő 4. endokrinológus, akit megjártam.) 

Mikor egy-egy új orvost felkeresek, mindig olyan nagy bajban vagyok, hogyan kezdjem a történetem, hogyan válaszoljak a mi a panasz kérdésre. Úgy érzem, hogy éppen ahányféle szakorvosnál vagyok, annyiféle megvilágításban tudom előadni a történetemet és bevallom ezt most már egy kicsit nyomorultnak tartom. Az endokrinológusoknál az IR szempontjából állítom be a dolgokat, Fülöpnél a 4 terhességre mentem rá, a Kaáliban a stimulációk a fő irányvonal, a pszichiáternél meg egész egyszerűen csak elbőgtem magam első alkalommal és szipogva, hang nélkül mutogattam a férjemre, hogy legyen kedves ő elmondani, hogy mi a bajom, mert én nem tudom (tényleg). Hát így éldegélünk mi.

Szóval most is rámentem az IR-re, ahogy azt kell, de ehhez képest szerencsére volt mindenről szó. Néha úgy éreztem magam, mint valami vizsgán, és ha éppen nem repdestek a helyes információim az adott témában, akkor hopp, már jött is ki a nyomtatóból a hozzávaló tananyag. Így a kezemben egy javaslattal, néhány recepttel, meg vagy 20 oldalnyi oktatási anyaggal jöttem ki. De jól szerepelhettem, mert közölte, hogy jobban tudom már a dolgokat, mint egynéhány doki.  

Megnézte a pajzsmirigyemet is ultrahanggal, persze gyulladt volt picit, de azt mondta, hogy ez már múlóban van.  Azért ezen meglepődtem, eddig semmi gond nem volt a pajzsmirigyemmel, szedek persze egy kis Letroxot, mert kezdetekben 3.6 volt a TSH-m, de T3, T4, ATPO, ATG mindig rendben volt. Ettől félek a legjobban, hogy ahogy telnek az évek még a végén kijön olyan betegségem is, ami eddig nem volt...Persze megnyugtatott, hogy ezzel nem kell foglalkoznom, de kicsit megijedtem.

IR: Az volt az első kérdésem, kell-e 30-as legyen az a nyamvadt 60 meg a 120 perces inzulin ahhoz, hogy sikerüljön megtartani egy terhességet. Eléggé kikerülő választ kaptam, de nem mondta, hogy igen, sőt inkább a nem felé hajlott a mondanivalója. Azt mondta végül is, hogy ez csak egy pillanatnyi állapot és gondoljak csak bele, a terhelést leszámítva sosem sokkolom a szervezetem ekkora adag cukorral. Meg azt is hozzátette, amit én is sokszor mondok, hogy ha így lenne, akkor a sok terhességi cukorbeteg kismama nem tudná kihordani a gyerekét, hanem minden ilyen terhesség megszakadna. Kérdeztem arról, hogy akkor most mi van ezzel a metforminnal, egyértelműen megmondtam neki, hogy Fülöp szerint nincsen rá szükségem, és hogy mondja meg, van -e olyan, hogy néhány ember szervezetére pont ellenkező hatással van a metformin, és nem javít, hanem inkább ront az eredményeken. Egyébként erre sem kaptam konkrét magyarázatot, ami bevallom nem igazán tetszett, azért 19.000 Ft-ért ne rébuszokban beszélgessünk. Mindenesetre kérdezte van-e panaszom a metformintól (hasmenés, gyomorfájás), mondtam, hogy éppenséggel az nincsen, erre elejtett egy mosolyt és felírta a Meforált (ami tulajdonképpen csak metformin). 

Egyébként alaposan végignézte a női nem hormon leleteimet, meg a celluláris immunstátuszt is, az autoimmun panelt is, úgyhogy azért örülök, hogy alapos volt, összességében elégedett vagyok vele. Jól kinevette a cukorterheléses táblázatomat, szerinte biztosan könyvelő vagyok vagy informatikus, hogy Exceleket gyártok. Nem is nézegette nagyon, a leleteket bogarászta, pedig szerintem tényleg egyszerűbb és átláthatóbb lett volna az Excelt nézegetnie. Na mindegy. Ő dolga.

Sport: erre is konkrét javaslatot vártam, érdekes, hogy ez az egyetlen dolog, amiben nagyjából minden orvos egyetértett eddig idén: nem szabad túlzásba vinni. A Mensmentisben is azt mondták, hogy picit túlzás volt az, amit év elején csináltam (heti 4-5* egy óra izomnövelés), ugye Fülöp is kérte, hogy csökkentsem (ő elég drasztikus csökkentést kért), ez a doki meg konkrétan azt mondta, hogy nem vagyok túlsúlyos, úgyhogy üljek a fenekemen és kötögessek. (Mondjuk túlsúlyos valóban nem vagyok, de azt nem bánnám, ha olyan 4-5 kg azért lerepülne)

Javaslat: 

- babaváró étrend: ez tulajdonképpen a 160 gramm CH-t jelenti nálam, plusz vitaminok, meg max napi 1 kávé, tilos a dohányzás, üdítők, energiaitalok, xenoösztrogének és az alkohol. Szóval ezen a téren semmi új. Vagyis de: azt írja a nyomtatott tananyag: napi 5 pohár bor 3-6 hónapon át is ártalmas. Na, csak nem?...Ezen jót nevettem, szerintem ezt elírták. Napi öt pohár bor az majdnem egy üveg bor naponta. Hát, ha én ezt elnyalogatnám hónapokon át, akkor azt hiszem más gondjaim is lennének az IR-en kívül... 

- Letrox 50 mcg

- Szelén

- Premens tabletta: ez barátcserje kivonat, hormonális zavarok rendezésére javasolják

- Meforal (2*1000 mg)

- Infolic (2*1 tasak): egyébként szerinte a korábban szedett myo-inozitol is tökéletes, és még olcsóbb is (ugye erre mondta Fülöp, hogy porcukor és csak az Infolic a jó minőségű...)

- Melatonin: ezt én mostanság alvászavarra tolom, ő is örült, hogy már szedem, én meg annak, hogy ő is támogatja, viszont most látom, hogy 2*1-et írt az ambuláns lapomra. Nem tudom ezt amúgy, hogyan gondolta, hogy majd reggel bedobok egyet, azt menet közben elalszok, ahogy sétálok a munkába? Netán ebéd után ledőlök majd alukálni odabent? 

- ACC 2*1: Hát erről eddig még sosem hallottam, ugye ezt mindenféle náthára, légúti megbetegedésre használják elsősorban, de hatóanyaga, az acetilcisztein miatt a PCO-s betegeknek is javasolják, mert javítja az eredményeket (http://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/21498/n-acetilcisztein_uj_lehetoseg_a_policisztas_petefeszek_(pcos)_kezeleseben). Mondjuk azt mondta, hogy szedjem addig, amíg terhes nem leszek, hát nem tudom, én tényleg bizakodó vagyok, de ugye azért nem tudhatom, hogy meddig tart nálam ez a hercehurca, úgyhogy szerintem 1 hónapig szedem most, és ha márciusig nem esek teherbe, akkor 1 hónappal lombik előtt is lenyomok egy kúrát.
- Bromocriptin este 1/2 tabletta: Na ezt nem tudom, hogy miért és szintén nem kaptam rá használható választ. Prolactinom rendben van, de szerinte jót tehet immun problémáknál. Nem nagyon találok erről egyébként semmit sem. Valaki szedi úgy, hogy közben rendben van a prolactinja? Egyelőre alapvetően én ezt amúgy nem gondoltam beszedni.

Hát így. Kérdeztem a dokit, hogy mikor menjek kontrollra, meg milyen vizsgálatot javasol. Semmilyen vizsgálat nem szükséges és azt mondta, hogy hozzá már csak terhesen menjek vissza. A fő dologra még mindig nem tudom a választ, és pedig most már mennék vacsorázni, úgyhogy ideje lenne eldönteni, mi legyen akkor: szedjek gyógyszert az IR-re? Ha szedjek, akkor mit? Maradjak az Eucreasnal (850 mg metformint tartalmaz és 50 mg vildagliptin)? Vagy térjek át a Meforálra (1000 mg metformin)? Kire hallgassak? Melyik tud jobban gyereket csinálni?

2. lombik konzultáció - 2. felvonás

Idén tavaszra terveztük a második lombikot, de ugye keresztülhúzta a számításainkat a 4. biokémiai terhesség. Akkor lemondtam, és miután eldöntöttem, hogy most már tényleg Fülöpre bízom magam, minden olyan távolinak tűnt, most meg hip-hop megint itt vagyunk és nyakunkon a következő lombik: februárban cisztanéző ultrahang, márciusban indul a stimuláció. Majd februárban megbeszéljük, hogy pontosan milyen stimulációról lesz szó. Januárban mehettünk volna ilyen alapítványi lombikra, aminek az a lényege, hogy nem OEP támogatott, szóval valamennyit be kell fizetni, de azért nem annyit, mintha teljesen fizetősre menne az ember. Ez azért jó lehetőség, ha az embernek nincs már OEP-es lehetősége vagy van csak nem akarja elpazarolni, mert ez az alapítványi dolog minden évben rizikós, hogy lesz-e vagy sem még a jövőben, vagy  mondjuk van egy kis felesleges pénze amit pont arra szánt, hogy ne kelljen hónapokat várni az OEP-es várólistára. (Mondjuk azt nem tudom, milyen az, amikor az embernek pont van egy kis felesleges pénze gyereket csinálni, nyilván ez mindig olyan, hogy ha muszáj és esetleg szerencsére tud az ember, akkor kénytelen erre költeni...) Pont kihívták a dokit, amikor el kellett dönteni, hogy januári vagy márciusi lombik legyen, úgyhogy nyugisan négyszemközt tudtuk G-vel megbeszélni, hogy mi legyen. Persze én azonnal rácuppantam a januárra, teljesen elborult az agyam, már babakocsik jelentek meg a szemem előtt, meg láttam magam, ahogy végre felhőtlenül szaladgálok gyerekek között a jövő nyáron lenge ruhában, dudorodó pocakkal és hencegve nyújtogatom rájuk a nyelvem, hogy bi-bi-bí, meg miközben illegetem a csípőmet, mindkét mutatóujjammal a hasamra mutogatok, és mondom a többi boldog anyukának meg apukának pökhendin, hogy "igen, nézzétek csak, mert nekem is nőtt végre egy ilyen, a picsába!". De persze G. azért meggyőzött, hogy a március többféle szempontból is előnyösebb lenne. Ugye vannak vitaminok, amiket Fülöp kért, hogy 72 nappal nemzés előtt kezdjünk el szedni, meg ott az inzulin is, hátha végre sikerül addigra tényleg rendezni, plusz márciusra ki is derülhet a HABAB vérvétel eredménye, hogy kell-e IVIG vagy sem. Persze még nem döntöttük el, hogy beadatjuk-e majd vagy sem, de legalább tudni fogjuk, hogy állunk ezen a téren. Ha pedig kell és úgy döntünk, hogy be is adatjuk, akkor anyagilag is jobban fog jönni, hogy az OEP-es lombikra jelentkeztünk. 

Bevallom, szeretek a Kaáliba járni. Furcsa volt ez az év, hogy nem próbálkozhattunk, és hiányzott a sok reményteljes pillanat hónapról hónapra, akkor is, ha a 4 év alatt megjött menstruációk, a sikertelen első lombik és a szintén eredménytelen inszemek túl sokszor okoztak végül óriási csalódást és pofára esést. Szeretem, mikor remélhetek, nagyon örülök, hogy újból tudok, és inkább vállalom a kudarc kockázatát. Most ezért is olyan boldogan várakoztam a soromra a gyerekgyárban, sőt még mindig úgy izgulok, mert most megint olyan közel érzem magamhoz azt, hogy gyerekünk legyen. Olyan régen nem érezhettem ezt és most hálás vagyok, hogy egyre közelebb van megint.