Első ciklusvizsgálat - ultrahangok

Nem tudom, mit pattogtam meg izgultam ettől ennyire, hogy milyen macerás, de simán ment. Persze a kórházban biztosan agymenést kaptam volna, és valószínűleg nem lett volna ennyire gördülékeny, mint itt, úgyhogy azt kell mondjam, hogy nekem nagyon megérte ebbe a magánrendelőbe eljönni. Kezdődik ott, hogy sikerült munka utánra kapnom időpontokat, pedig már fel voltam készülve, hogy majd reggeli órákban lesz csak szabad hely, azt indul a vég nélküli magyarázkodás a melóban, hogy hol vagyok. Ráadásul ugye itt az étlapon szerepelt ez a vizsgálatsorozat (még bérletet is lehetett kapni hozzá:)), így senki nem lepődött meg, hogy minek ez a vizsgálat, senki nem vitatta, hogy indokolt-e vagy sem (mint ahogy azt Fülöp mesélte, hogy majd küzdenem meg veszekednem kell az állami intézetekben a dokikkal), és így már a recepciós hölgyek is megtettek mindent, hogy 2 naponta valaki megvizsgáljon, nem tárogatták a karjukat, hogy ők sajnálják, de nincsen szabad doki (ilyen marhaságok is forogtak a fejemben). 

Továbbá a hab a tortán az volt, hogy az első mondatomból, levágták, kinek a kérésére jövök. Négy alkalommal kellett mennem, mert így jött ki a peteérés, és mindannyiszor más dokinál voltam, de mindig a következőképpen indítottunk:

- Miben segíthetek?

- Ciklusvizsgálatra jöttem, az orvosom kérése az lenne, hogy ha ötnél több tüszőt lát, akkor azt is vesse papírra, hogy hol vannak, meg mekkorák.

- Tudom, Fülöp doktor lesz, ugye? Már ismerjük a kívánságait, sokan járnak ide.

Mindezek után én csak kényelmesen befeküdtem, terpesztettem, ők meg minden szó nélkül csak számoltak és méregettek és papírra vetették a kívánságaimat, vagyis akarommondani Fülöp kívánságait. Brávó! Tényleg nem kellett volna ennyire fisifosiznom ettől. 

Csúszás nem nagyon volt, a legtöbb várakozás 1 óra volt, mondjuk az nem kevés, de a dokilányka, poénosan megjegyezte, hogy ha Fülöphöz járok, akkor biztosan meg sem kottyan nekem ez az 1 óra csúszás, amin én tényleg jót nevettem, és ha megnevettetnek, akkor én nagyon megbocsátó tudok ám lenni, úgyhogy végülis igaza van, tényleg meg sem kottyant :)
Persze indult jó sok tüsző, bőven volt ötnél több az első napokban, de aztán szépen felszívódtak. Peteérés tegnap volt, le van dokumentálva, de én annak a petécskének most búcsút intek, bye-bye, te most ugyan nem, de majd egyszer egy másik....

Érzelmi viharok az augusztusi kánikulában

Nem mondanám, hogy életem legjobb formájában vagyok ebben a hónapban, bevallom, pedig a ciklusvizsgálatom - amitől annyira tartottam, mint a tűztől- olyan gördülékenyen halad ezidáig legalábbis, hogy csak ámulok és bámulok, de erről majd írok egy összefoglaló bejegyzést, ha végeztem vele a jövő héten. 

Szóval majdhogynem okom sem lenne panaszkodni. 

Ennek ellenére olyan mostanság, mintha óriási súlyok nehezednének a lelkemre. 34 éves leszek idén. Ebben a században talán ez az a kor, amiben a legtöbb pár, ha teheti, belevág a gyerekcsinálásba, mert ilyenkor már sokan tudják, hogy biológiailag azért nem érdemes tovább húzni. Nincs ez másként az én környezetemben sem, és valahogy egyre nehezebben viselem a közeli ismerősök, barátok hipp-hopp teherbeesését.
Hihetetlen, de a héten két nagyon közeli barátnőm is közölte velem, hogy babát vár. Mindkettőt sejtem egy ideje, de valahogy az más, amikor bizonyossá válik a dolog. Ezzel a hírrel most már elmondhatom, hogy a nagyon szoros baráti társaságban gyakorlatilag én vagyok az egyetlen, aki küszködik, minden nagyon közeli, párkapcsolatban élő barátom vagy terhes vagy már van gyereke. Na, nem mintha verseny lenne ez vagy valami ilyesmi. Először az egyik lány hét elején chaten írta, én meg nagyon hálás voltam, hogy írásban történik a kommunikáció, jobb az ilyen dolognak írásban örülni. A másik barátnőmmel találkoztam személyesen, régen láttam már, és ahogy megláttam, biztos voltam benne, hogy az, annyira látszik már neki:) Persze elkezdett a torkomban dobogni a szívem, és drukkoltam, hogy jaj csak el ne mondja, csak el ne mondja, inkább adja ő is írásban, mert ki tudja mit vált ki belőlem, és én nem akarom ezeket a mocskos érzéseket másoknak kimutatni, mert senki nem tudja, milyen ez. De csak elmondta és én csodák csodájára, de őszintén tudtam neki örülni és egy csepp rossz érzés nem ült ki sem az arcomra, sem a szívemre. Olyan büszke voltam magamra, hogy 4 éve tartó gyerekmonopoly ide vagy oda, mégis maradt azért némi tündérkirálylány is bennem. Hazafelé írtam is a férjemnek, hogy a lottót kellene így megtippelni, mert itt kérem szépen hullanak az égből a gyerekek, és boldogan jegyeztem meg azt is neki, hogy tudtam örülni. (Apróságok: örüljünk, hogy tudunk örülni.) Abban a pillanatban, ahogy ezt leírtam elkezdtek potyogni a könnyeim a Blaha Lujza tér kellős közepén, majd hazafelé a buszon is fel kellett tennem a napszemüveget. Miért? Miért nem tudok én könnyek nélkül örülni? Bár azt hiszem, tudom a választ. Úgy mondják, hogy önsajnálat.
A laparoszkópiás műtétem után - amit ezektől a közeli barátoktól már nem igen sikerült jól elrejtegetni - végre megnyíltam kicsit, ha kérdeztek meséltem a történetünket, de most, itt a potyogó magzatsereg kellős közepén, úgy érzem, egy időre ismét bezártam magamban egy kaput és őket kívül hagytam a gyerekeikkel és növekvő pocakjukkal együtt. És egyáltalán nem jó érzés, sőt, nagyon magányos dolog, de egyelőre a saját kudarcomra emlékeztetnek. Már két közös programot is lemondtam, mert bár valóban közbejött ez az, de meg tudtam volna oldani, hogy ott legyek, még sem akartam. Tudom, nem lesz ez mindig így. Tudom, az első látogatások a nehezek, aztán hozzászokok és imádni fogom a  nagy hasakat, a csemetéket is, az összeset, mert a meglévőkért is oda vagyok. Ezt nem kétlem, ebben biztos vagyok.
Tudom, túl leszek rajta. Tudom, egyszer minden elmúlik, a bánat is. Tudom, egyszer vége lesz az augusztusnak is.  Tudom, ez a társasjáték a miénk, és másnak más jutott, és másnak sem könnyebb az az út, amin halad. Tudom, mindenki cipel valamit és én köszönöm szépen, ha választhatnék sem kérném a másét, jó lesz nekem az enyém, azt már kellőképpen ismerem.
Hálás vagyok azért, hogy legalább olyan emberrel játszom ezt a játékot, aki mindennél többet jelent a számomra. Örülök, hogy ezeket a szutykos érzéseket megoszthatom vele, és ő ahelyett, hogy boszorkánynak tartana, megölel majd megsimogatja a fejem és azt mondja, hogy sírjak nyugodtan. Ő a férjem, a szerelmem, a legjobb barátom, és a cinkostársam. Most az ő kezét fogom, és ő az enyémet, de tudom, hogy valaki fogja még fogni a miénket.

Újrahasznosítás

Idén, ebben a hónapban van immáron 4 éve, hogy csináljuk a gyereket. Milyen fura lenne már, ha pezsgőt bontanánk az évforduló alkalmából? Esetleg valami romantikus vacsora egy hangulatos étteremben? Mondjuk kívánom a pezsgőt, csak ne lenne ilyen meleg. 

Mindenesetre a fecnit, amire összegeztem a 2014-es évemet, és kitűztem rajta a 2015-ös céljaimat - miszerint idén én már anya leszek-, ismételten szépen összehajtogathatom és eltehetem jövőre. Így megy ez, évről évre. Sebaj. Így legalább környezettudatos. 

De jövőre akkor most már aztán tényleg...!!! 2016-ban már nem akarok róla megemlékezni! :)

Stresszkezelés - vagy hogyan ne legyünk idegbajosok?

Fülöp óta sokat gondolkodom ezen a témán bevallom. Vagyis ez nem igaz, mert előtte is gondolkodtam már rajta, ugyanis Breyer doktornő is kérdezte például, hogy hogyan alszom, mennyire vagyok ideges, mikor elemezte az előző tökéletes 0 és 120 perces cukrom és inzulinom viszont a 60 perces 14.5-ös vércukrot nem tudta minek betudni. Akkor a doktornőnek se tudtam válaszolni ott hirtelen, végül mondtam neki, hogy véleményem szerint nincsen gond az alvásommal. Szégyen nem szégyen én eleget alszom. Szerintem sokan örülnének, ha lenne ennyi idejük aludni, mert én aztán teszek róla, hogy megaludjam a 7 (ha lehet 8) órát, különben nem tudnék edzeni esténként, de valószínűleg a munka is nehezen menne, meg egyébként elég fáradékony is vagyok, és bár nagyon korán kelek, de ezért korán is megyek aludni, mert hamar kidőlök. Az már más kérdés, hogy éjszaka mondjuk 15-20-szor felébredek és forgok, de én azt gondoltam eddig, hogy végülis ki nem a mai világban. És akkor a doktornő kimondta a legszebb szót, amit mostanában hallottam: Melatonin! Sokat hezitáltam, hogy kipróbáljam-e, de aztán úgy döntöttem, hogy sokat csak nem árthatok vele, mégsem altató. A melatonin az alvási ciklust irányító hormon, melyet a tobozmirigy választ ki. Megnöveli a REM ciklus hosszát, emiatt alvászavar ellen szokták adni. Mióta szedem, azóta tudom, hogy én eddig nem aludtam jól, úgyhogy nagyon jó volt a tippje a doktornőnek. 
Fülöp óta pedig a stresszen hezitálok sokat, vagyis azon, hogy én valójában átlagon felül stresszelek-e vagy csak úgy átlagos mértékben? Sajnos rájöttem, hogy én tényleg az átlagnál magasabb mértékben stresszelek és elég ideges típus vagyok. Nem volt nehéz rájönnöm, mert most, hogy 4 hónap orvosmentesség után eljutottunk Fülöphöz, és indulnak a vizsgálatok ismét elkezdtem öklendezni a reggeli a fogmosások alkalmával. Nem beszélve arról, hogy ha nem veszem be a alvásmentő bogyómat (nem szedem azért folyamatosan), simán felkelek, és forgolódok, és gondolkodom, mi hogyan lesz. Például most pénteken is. Szerencsére pontos időben megjött, amiért nagyon hálás is vagyok a szervezetemnek, mert ha húzta, halasztotta volna, akkor a 20-ai hosszú hétvégére esett volna pár ultrahang a ciklusvizsgálatból, amikor ugye a fű se nő (csak az én petém), és a kimaradt uh-t nem fogadta volna el Fülöp. Így letudom szerencsére az ünnepek előtt. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy felriadtam éjszaka, hogy megjött és elkezdtem számolni a ciklusnapokat, mikor rájöttem, hogy a 8 CD-s vérvételem pont egy olyan munkanapra fog esni, amikor nekem korán reggeltől kezdődik egy régen szervezett munkahelyi elfoglaltságom, amire odacsődítettem fűt, fát sőt még rengeteg embert is, és én leszek az egyik "főszereplő", vagy hogy is fejezzem ki azt, hogy erről semmiképpen nem késhetek és nem mondhatom már le. Tisztára ideges lettem és persze, hogy nem tudtam visszaaludni. Gondolkodtam a megoldáson, és rájöttem, hogy van egy magánlabor, ahol 6-kor is lehet menni vérvételre, és akkor még beérek, úgyhogy oda fogok menni. Csak az a baj, hogy akkor már késő volt. Az álom elillant a szememről, hiába lett meg a megoldás a problémámra, ezután már jött a gondolkodás, hogy a többi ciklusnap, hogy még nem szóltam a főnökömnek, hogy lesz egy hét, amikor én háromszor is kb 2 óra késéssel érek be, és ez persze minden további nélkül rendben lesz, mert jó fej a főnököm, de akkor majd rákérdez, hogy de mi a baj, és akkor nekem ki kell találni valamit és...és...és...Abban a pillanatban is tudom, hogy ez röhejes és nagyon gáz, de nem tudok leállni a gondolkodásról:) Most komolyan. Szerintetek normális vagyok? Csoda, hogy ezek után öklendezek fogmosás közben? Ha felkelek egy problémára és azt még meg is oldom, akkor én miért nem tudok nyugodtan visszaaludni hajnal 3-kor, mint minden normális ember? Egyáltalán mi a fenéért kelek fel hajnal 3-kor problémákat megoldani? Miért nem tudom reggel 8-kor megoldani a problémákat, mint minden normális ember? 
Aztán persze rájöttem, hogy azért van baj elég nappal is, nem kell félni. Most, hogy figyelem magam ilyen téren, tényleg van mit tenni és dolgozni ezen az ügyön. 
Olvasok egy könyvet a meditálásról, elméletben sok mindent tudok már, és próbálom időnként gyakorolni. Egy olyan szintre már eljutottam, hogy legalább már utólag tudom, hogy például másként is lehetett volna reagálni egy-egy helyzetre, nemcsak stresszesen. 
Ugye ott a pszichiáter is, és ez egy óriási lépés tőlem, hogy meghoztam ezt a döntést, hogy járok, de ki tudja, vele mikor jutok el arra a szintre, hogy képes legyek személyiségemből eredően stresszmentesen élni? Talán 1-2 év, de az is lehet, hogy még több, ugyanis én nem vagyok az a hamar megnyíló páciens. Na nekem meg pár hónapom van rá, hogy rendezzem a 60 perces cukrom és inzulinom, és az sem lenne rossz például, ha jövőre már benne lenne a mazsola a hasamban, és ott tudna maradni, mert hát valljuk be, én is csak egyre öregebb leszek és nem pedig fiatalabb. 
Szívesen veszem volt hozzám hasonló idegbajosok  folyamatosan stresszelők tanácsát, praktikáit, hogyan sikerült kiiktatni életetekből ezt a mérget? Van itt olyan, akinek a munka volt az első számú dolog az életében, aztán, amikor jött a gyerekügy, a vizsgálatok, akkor sikerült háttérbe szorítania azt, és nem idegeskedni rajta? Hogyan sikerült? Engem kötelességtudó és lelkiismeretes tanulónak neveltek a szüleim, az iskola volt mindig az első számú fontos dolog az életünkben, semmi nem mehetett a tanulás rovására. Ez olyan jól sikerült, hogy most ott tartok, semmi sem mehet a  munka rovására. Tudom, hogy ez sok mindenkinek nem érthető, higgyétek el, a saját férjem sem érti ezt. Mindig mondja, sőt már felháborodik rajta, mikor ilyesmiken problémázok, hogy miért nem tojom le a benti a dolgaimat, mikor a vizsgálatoknak és a gyerekügynek kell lennie az első  és legfontosabbnak, és tudom én ezt jól az eszemmel, de attól még kötelességtudó és lelkiismeretes munkavállaló vagyok, aki igenis stresszel, ha választania kell hirtelen egy vizsgálat vagy munkahelyi feladat között. Tudom, hogy sok mindenkinek ez pofon egyszerű, és én nagyon fel is nézek ezekre a nőkre, de nekem nem ilyen egyszerű. Pedig szeretném, ha az lenne. Nem akarok stresszesen, problémázósan élni, ezt nagyon helyre kell tenni magamban. 
Lányok, én eldöntöttem: laza akarok lenni:)

A százmilliomodik nőgyógyász konzultáció

Tegnap ugye szépen megjártuk Fülöpöt. Érdekes, hogy G. stresszelt tőle, hogy mi lesz, én szinte semmit. Hát lehet, hogy tényleg kicsit le vagyok szedálva valamitől (de mitől?). Olyannyira nem izgattam magam rajta, hogy az utolsó pillanatban raktam rendbe a leleteimet, mert elég kaotikus állapotban voltak összedobálva, és hát indulás előtt 15 perccel esett le, hogy a Celluláris immunstástusz vizsgálat eredményem nem volt kinyomtatva. Nem is lenne ez olyan nagy gond, ha nem Fülöpről lenne szó, de róla ugye elképzelhető, hogy simán hazaküld a majdnem 4 hónapja kapott időpontról, hogy szedjem össze magam, ha telefonon akarom neki mutogatni az eredményeimet. G. gyorsan feltalálta magát, és elment a sarki gyógyszertárba, ahol nagyon aranyosak az eladók, nagyon szeretjük őket (nem mellesleg elég sok pénzt otthagytunk már náluk), úgyhogy készségesen kinyomtatták nekünk a leletemet. Hála nekik, összeszedetten érkeztünk a konzultációra. Persze ott is lett volna idő rendezgetni, 3 óra csúszással kerültünk be hozzá, úgyhogy ennyi idő alatt akár Berlinbe is elmehettünk volna kinyomtatni az eredményt. Nem baj, nekem így sikerült addigra fittre, frissre és üdére kialudnom magam a váróteremben. Olyan éber voltam, mintha reggel 8 lett volna.

Volt egy kis vita köztünk G-vel, hogy akkor most mondjuk-e, hogy egyébként voltunk már nála 2013-ban, vagy ne. Természetesen én képviseltem a sunnyogó oldalt, ő meg az őszintét. Végül G. úgy zárta le a vitát, hogy őt nem érdekli, mondjak, amit akarok. Gondoltam, ez a beszéd, úgy sem fogja megkérdezni, hogy voltunk-e már nála.

Bekerültünk, leültetett, és az első kérdése: ”Voltak már nálam?” G. rám nézett és üzent a szemével, hogy akkor kezdjem el a füllentő mondókámat, én meg persze előadtam őszintén, hogy igen, de már nagyon régen. Ám őt nem érdekelte, hogy rég volt, már kapta is elő a 2013. novemberi kockás füzetét és egy pillanat alatt megtalált bennünket. Komolyan mondom, tényleg nem kell neki laptop (na jó, kéne).

Jó ötlet volt őszintének lenni, mert úgy gondolom, hogy emiatt gyorsabban is végeztünk, de ami még nagyszerűbb, hogy egy csomó olyan eredményemet elfogadta, ami több mint egy éves volt, és nem gondoltam, hogy megelégszik velük. Azt hittem, hogy már csak a genetikai vizsgálatainkat fogja elfogadni. Ezzel időt, de biztos, hogy jó pár tízezrest is megspórolt nekünk.

Amit elfogadott:

• Kariotipzálás - mindkettőnk citogenetika vizsgálata (negatív)
• Faktor V, Faktor II, MTHFR gén vizsgálat (G. negatív, én MTHFR homozigóta)
• Trombofília szűrésem (véralvadási faktorok+foszfolipid autoantitestek)(negatív)
• G. helikobakter kilégzési tesztje (negatív)
• Celluláris immunstátusz vizsgálat (NK aktivitás és a TH1/TH2 citokinek)
• 3D UH helyett a laparoszkópia műtétem eredménye (de csak azért, mert volt hozzá hysteroskopia is) (negatív)
• Rubeola (átestem)
• Tavalyi IVF előtti nagylabor

Amit vinni kell:

• 2 havi ciklusvizsgálat: 8.CD-n vérvétel (FSH, LH, ösztradiol, prolaktin), 10. CD-től Uh 2 naponta a peteérésig, leletek a tüszők méretéről, helyzetéről, majd 7. DPO-n vérvétel (progeszteron)
• Autoimmun panel
• Vércsoport+ellenanyag
• Toxoplazma, CMV, Chlamidia (ezek megvoltak, de régiek, Toxoplazmán egyébként átestem, de szerinte azon át lehet többször is, úgyhogy kell neki friss)
• AMH
• Antiovarium és spermium elleni antitestek
• férj új spermatogram
• férj A1298 mutáció
• új cukorterhelés az ő általa előírt gyógyszerezés és életmód mellett 2 hónap múlva

És akkor jöjjön egy-két Fülöp-féle szösszenet, amiről szó volt. Legutóbbi cukorterhelésem eredményén természetesen idén is fennakadt. Nem írtam róla, mert komolyan mondom, már én unom, de az áprilisi terhelésem már megint elég érdekes eredményt mutatott. Az izomnövelésem hasznos volt mindenképpen ez tény és való, mert a 0 és a 120 perces inzulinom sosem volt ilyen jó, viszont a 60 perces vércukrom 14.5 volt, az inzulinom 89. Nagyon elkeseredtem. Mert nekem ez a pocsék eredmény éveken át tartó gyógyszerezés, diéta és sport eredménye. Nem most kezdem az ipart, nem ám úgy van, hogy ez az induló érték és innen már csak jobb lehet, hanem 4 évről beszélünk, szerintem ez már ennél jobb nem lesz sose és ezt mondtam is neki. Rácsodálkozott arra, hogy a nagylaboromon szereplő koleszterinértékek milyen szépek, és ilyen koleszterin értékek mellett nem érti ezt a cukorterhelés eredményt, mert kellene, hogy legyen összefüggés és ő nem látja. Igazán nem volt megnyugtató számomra, a fene egye meg, ha ő sem érti, akkor ki az isten érti ezt a világon? Kifaggatott az életmódomról és egyébként végül arra jutott, hogy a stressz okozhatja és a túl sok sport. A stresszt egyébként Breyer doktornő is említette. Na, de Fülöp nem gondolta ezt annyira túl, nem papolt, hogy fejtsem meg a stressz okát, hogy relaxáció meg anyámkínja, egyszerű megoldást javasolt: következő cukorterhelés előtti éjszakán vegyek be egy nyugtatót :) Először azt hittem, hogy viccel, de nem. Hát esküszöm, hogy szerzek valahonnan és kipróbálom. Aztán azt is mondta, hogy szerinte túl sokat sportolok és az sem jó. Érdekes, hogy ezt az egészséges életmód dolgot is el lehet rontani, hiába a 4 év tapasztalat. Ki gondolta volna...? Mármint nyilván tudom, hogy a túl sok sport egészségtelen, de ki gondolta volna, hogy az én heti 4*1 órám már soknak számít? Én is soknak tartom, de magamhoz képest tartom annak, vagyis a 4 évvel ezelőtti nullához képest, de az álmomban sem jutna eszembe, hogy ez egészségileg is soknak számít...Ezen azért meglepődtem, és nem is tudom, hogy elhiggyem-e, de azt mondta, hogy guglizzak rá. Hát ilyet sem mondott még orvos nekem.

Viszont sajnos ő úgy gondolja, hogy ilyen eredmény mellett nem lehet teherbe esni. Nem tudom, hogy itt arra gondolt-e, hogy ez okozza a biokémiai terhességeket vagy mire, mert ugye teherbe meg teherbe tudtam esni azért 4 alkalommal. Meg kellett volna kérdeznem konkrétan, de valahogy kimaradt. Mindenesetre kérte, hogy csökkentsem a sportok számát heti 2*1 km futásra (nem tudom, hogy ezért érdemes-e egyáltalán nekiindulni, tovább tart majd felöltöznöm, mint lefutni:)), a 850-es Eucresból csak 1 szemet szedjek naponta (2013-ban még 3000 mg metforminnal traktált), azt is este (eddig 2-t szedtem, reggel és este), valamint napi 2 tasak Inofolic. Mondtam, hogy iszok myo-inozitolt, de szerinte az nem jó minőségű és a piacon csak az Inoflic az egyetlen jó minőségű inozitol. Hát ez marha jó, kicsit kiakadtam. Komolyan nem tudom eldönteni, hogy ez tényleg igaz-e, vagy csak egyszerűen az Infolicból dől a jutalék. Nem tudom, hogy áttérjek-e a jó drága Inofolicra, itthon van fél kg állítólag 100% tisztaságú myo-inozitolom...Mindenesetre 2 hónap múlva nyugtatós terhelés a fenti életmóddal. Kíváncsi leszek.

Beszéltem én ott még neki a TH1 túlsúlyomról, problémáztam rajta, hogy jaj Istenem, ilyenem is van és biztosan az a gond, de csak legyintett, hogy őt azok a citokinek nem érdeklik (fogalmam nincsen akkor, hogy ki az, akit érdekel ez egyáltalán?)

Novemberben van időpont a következő konzultációra, de augusztusban nekiesünk mindennek. Nem lesz egyszerű a munkával összeegyeztetni (gondolok itt a ciklusvizsgálatra), de túl akarok esni rajta, meg most ennyi pihenés után kicsit több erőt érzek hozzá. Fülöp összes betege megcsinálta, akkor csak meg tudom én is csinálni. Mondjátok, hogy kitartást!

Helyzetjelentés a semmiről

Mostanában nincsen kedvem írni. Gondoltam azért ma mégis jövök és jelentkezem, és leírom, hogy nincsen kedvem írni. 

Pedig tényleg egész jól telnek a napjaink: a hétköznapok dolgosak, és mostanában szerencsére cseppet sem stresszesek, a hétvégék pedig pihentetőek és szórakoztatóak. Úgy gondolom, hogy ideális életünk van. Biztos vagyok benne, hogy ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy jelenleg nem nagyon foglalkozom a gyerek témával, mármint ami a saját gyerekünk után való fürkészést illeti. Persze minden kedves Sorstársamat továbbra is szívesen olvasom, és nagyon örülök a sok jó hírnek, a komplikációmentes terhességeknek, a kis, boldog családoknak, és mosolygós gyerekeknek, ahol meg még odébb van, vagy az első vagy a tesó, ott tiszta szívből drukkolok. 

Viszont magam most nem járok semmiféle kivizsgálásra, pedig terveztem, mielőtt megyünk Fülöphöz, hogy majd minél kevesebb vizsgálatot kelljen neki kiírni, és persze minél többet tudjon mondani már első alkalommal, de végül semmi kedvem és erőm nem volt hozzá. Bevallom, hogy jó kicsit mással foglalkozni, és tényleg egyre kevesebbet jut az ember eszébe a gyerektéma, ha nem kell folyamatosan csak vizsgálatról vizsgálatra szaladgálni. Egy cukorterhelést be kellene iktatnom ugyan, de hetek óta képtelen vagyok rávenni magamat.

Jót tesz a pszichiáter is, pedig még csak három alkalommal jártam nála. Katatim imaganációs technikát alkalmaz nálam, amely során meditatív állapotba kerülök és az ő segítségével egy képre tudom kivetíteni a saját érzéseimet, személyiségemet vagy a tudatalattimban megbújó eseményeket. Emellett egyébként olvasni is sokat szoktam mostanában a meditálásról és próbálom persze magamtól is gyakorolni. Így, vagyis tálán a kettő együtt segít majd magamban könnyebben elmélyedni, ezáltal  talán sikerülhet jobban kezelnem majd az eddig kezelhetetlennek hitt problémáimat. Az biztos, hogy valami nagyon jót tesz mostanság. Korábban nem írtam sosem, hogy úgy másfél-két éve a reggeli fogmosások alkalmával, mindennap, rendszeres öklendezés kerülgetett, ami biztos, hogy a gyerekcsinálással kapcsolatos, mert inszemek és lombik környékén mindig sokkal erősebb volt. Nos egy-két hónapja ez teljesen elmúlt. Kíváncsi vagyok, hogy ha majd pár hét múlva kijövök Fülöp rendelőjéből, akkor visszatér-e. Mindenesetre, ha igen, akkor már legalább tudom, hogyan próbálom majd megoldani ezt (is).

Hát így élek én mostanság: végre talán nyugalomban, igyekezve leginkább csak az adott pillanattal foglalkozni.

Átlagos hétköznapok

Úgy telnek a napjaink, mint minden olyan párnak, akik nem is akarnak (még) gyereket. Rájöttem, ilyen párok is léteznek még. Nem is olyan rossz ez. Alapvetően az is eszembe jutott, hogy ha nem lennék ebben a speciálisnak mondható vetélő helyzetben, akkor még akár be is kaphatnám a legyet, hiszen most aztán nem stresszelek rá az biztos. Persze, hogy nem, mivel abban a speciális (termékeny) helyzetben vagyok, hogy még védekeznünk is kell, nehogy becsússzon a baba. Ez mondjuk azért vicces. A 20-as éveim elején mindent megtettem azért, hogy nehogy terhes legyek, aztán a 20-as éveim vége óta meg mindent, hogy az legyek, most pedig megint mindent megteszek azért, hogy nehogy egy újabb biokémiai terhességgel gyarapítsam a már meglévők számát. (Pedig lehet, hogy az utolsó teljesen véletlenül sikerült, és nem is biztos, hogy ilyen véletlen egyébként meg adódna még egy az életünkben, de hát ugye sose lehet tudni.)

Egy hónapja még minden konzultációs időpontom olyan idegesítően távolinak tűnt, most meg már csak távolinak, de nem mondanám, hogy olyan idegesítően. Ahogy telik az idő egyre kevesebbet gondolok a gyerekre, ami persze azt jelenti, hogy így is majd' mindennap olvasgatok a témában. Még jó, hogy a nem rá gondoláshoz is egész jól hozzá lehet szokni. Vajon mennyi idő kellene ahhoz, hogy végleg kimenjen a fejemből? Lehet, hogy nem is olyan sok. 

Mivel most legalább 4 hónap is eltelik úgy, hogy egy orvosnak sem fizetek egy fillért sem, ezért biztos, ami biztos, ma bejelentkeztem egy magán pszichiáterhez, hogy úgy azért mégis, ne a számlámon gyarapodjon ez a megmaradt pénz. Hiába, amikor az ember már hozzá van szokva egy bizonyos költekezési színvonalhoz, meg némi orvosi konzultációs mennyiséghez, azt muszáj tartani. Komolyra fordítva a szót, nem is a gyerekügy miatt döntöttem így, hanem magam miatt és már jó pár éve kellett volna, de hát most jött el az idő, vagyis akarom mondani egyik barátnőm most jár, és olyannyira dicséri az illetőt, hogy ebből aztán nem maradhatok ki én sem. Nem gondolom, hogy majd ő segít nekem megtartani egy terhességet, mert szerintem nálam más, biológiai okai vannak a vetéléseknek, de biztos, hogy bizonyos dolgokat szükséges helyretenni magamban, aminek bár véleményem szerint semmi köze a gyerekhez, de a személyiségemnek nem fog ártani. Mit tegyek? Rájöttem, hogy most van erre temérdek időm.
Kíváncsi vagyok mi lesz, lehet, hogy majd beszámolok.