Embriótranszfer

Olyan gyorsan eljött ez az idő, pedig szeptemberben, az utolsó inszemináció után még annyira távolinak tűnt. Szóval jelentem itthon vagyunk, mindahányan vagyunk, két darab háromnapos nyolcsejtes kisgyerekkezdeménnyel a méhemben.
Ahogy odaértünk, egyből szólítottak is, majdhogynem a kabátomat nem volt időm levenni. Jó dolog, hogy G. is ott lehetett a transzfernél és előtte megnézhettük az embriókat is. Csodálatos dolog ez. Még akkor is, ha annyira futószalag az egész, hogy nincsen idő ott romantikázni meg elérzékenyülni, G-t majdhogynem elrángatták a mikroszkóp elől, pedig szegény nem nézte őket 2 mp-nél tovább az fix. Bár őszintén szólva én majdnem így is elpöntyögtem magam. Mondjuk elég érzékeny vagyok mostanában, szerintem attól is elsírnám magam, ha hirtelen kitavaszodna és újból elkezdenének rügyezni a fák. A transzfer maga olyan volt végül is, mint az inszemináció, csak kicsit többen sürögtek körülöttem, szóval számomra koránt sem egy nagy élmény és örülök, hogy túl vagyok rajta.
Utána még behívott a doki és eléggé szűkszavúan elmondta a további teendőket, gyógyszerezést. Tesztelni hivatalosan december 17-én kell. Hahaha. Ahogy magamat ismerem körülbelül december 11-től elkezdem nyomatni a 10-es teszteteket, csakhogy lehetőleg legyen min idegeskednem. Vérvételt alapvetően nem kért, de azt mondta döntsem el én. Ha pozitív a teszt, akkor valószínűleg én azért elmegyek december 16-a körül.
Ha minden csupa 2 csík, akkor pedig január 5-én első ultrahang. Szép kis új év lenne két kis dobogó szívvel.
A további embriók sorsáról persze nem mondott semmit, mert minek is, végülis nem tartozik eléggé ránk. Én kérdeztem rá, hogy mi van velük és mi lesz velük, mert szeretnénk lefagyasztani őket, nem tudom, hogy ez automatikus, vagy valahol jelezni (és gondolom, hogy fizetni) kell, hogy ez megtörténjen. Hát úgy tűnik nem lesz kiket lefagyasztani, mert nem fejlődnek jól, azt mondta, hogy 1% esélye van, hogy eljutnak az 5. napig, de pénteken telefonáljak és kérdezzek rá. Persze én, aki hihetetlenül bele tudom magamat lovalni a sikerbe, és már-már természetellenesen optimistán állni a próbálkozásokhoz (gyakorlatilag tényleg nem tudom, hogy miért nem voltam még állterhes), most teljesen letörtem. Na nem feltétlenül a tényen, hogy nincs mit lefagyasztani, mert gyakorlatilag sok nőhöz képest örülök, összeteszem a két kezem és hihetetlenül szerencsésnek tartom magunkat, hogy egyáltalán volt kiket beültetni, de persze ott motoszkál a fejemben, hogy vajon, minden rendben lesz-e a bennem fejlődő két kis Mazsolával, ha a többi három ilyen gyengécske volt. Tudom, hogy a legjobbak kerültek be, meg, hogy 8 sejtesek és az jó. Tudom. Csak azt az egyet nem értem, hogy akkor miért kérdezte az elején, hogy 2 vagy 3 embriót helyezzünk vissza, ha gyakorlatilag a 3.-ról tudta, hogy nem sok esélye van?
Egyebet (kategóriákat vagy számozásokat) persze nem mondott róluk, de lehet, hogy jobb is. Jobb is, mert csak így fogom elhinni, hogy csodálatosan egészségesek, és tripla A kategóriások, vagy 5 csillagosok, vagy nevezzük, ahogy akarjuk őket, a lényeg, hogy most már a legjobb helyen vannak.