Negyedik inszemináció

Szóval itt vagyok, visszaérkeztünk az egész közepére vagy oda, ahol a part szakad, majd kiderül két hét múlva.

Kicsit kapálózásnak tűnik, versenyfutás az idővel ez az egész próbálkozás, hiszen talán nincsen sokkal több esélye ennek, mintha itthon próbálkoznánk, de ha már csak egy hangyafasznyit is több, mint természetesen, akkor  úgy érzem, nem hagyhattam ki. Nem szeretném ötvenszer beadatni a lipidet, ha nem muszáj.
Szóval végül a 6. ciklusnapra (ez volt múlthét pénteken) sikerült időpontot kapni egy dokihoz tüszőmérésre, ahol én nagy lelkesen kijelentettem, hogy ha lehet, akkor nekem kell majd Clostylbegit, hogy azért több tüszővel, ezzel lehetőleg több eséllyel induljak neki ennek a jó kis programnak. Mondta a doki, hogy ahhoz azért már késő van, de mindent eldönt az ultrahang. Hát tényleg nem volt min hezitálni, egy 19 mm-es tüsző figyelt a monitoron, a 6. ciklusnapon, nekem, aki volt hogy a 21. napon ovulált, mikor Fülöp cikluskövetésére jártam. Akkor bezzeg kihúzta jó sokáig, hogy lehetőleg minél többször kelljen mennem, most meg, mikor szívesen húztam-halasztottam volna a dolgot, csak úgy megért a cukiság.  Ja és mindehhez egy csodálatos 6 mm-es hajszálnyálkahártya társult. Hát a doki is csak ott nézegetett, hogy most mit tanácsoljon, de nem tudott semmit mondani, csak, hogy esetleg legyen szex hétvégén, de azért menjek hétfőn, hátha nem reped még meg, és majd akkor eldől, mi legyen, igaz ha hétvégén lesz szex, akkor nem lesz meg a javasolt önmegtartóztatás az inszemhez, úgyhogy sehogy sem jó. Na mindegy, nem mondom, hogy eret vágtam, de azért gondoltam, hogy fuck. Hétfőn tulajdonképpen már csak azért mentem, hogy megnézzem, hogy most akkor jókor csináltuk vagy nem, ott van-e még vagy mi van. És képzeljétek, ott volt még: 25 mm-es nagyságban, 11 mm nyálkahártyával (gránátalmalé!). Úgyhogy a dokival megbeszéltük, hogy másnap reggel mehet a tüszőrepesztő és szerdán inszemináció. A tüszőrepesztőt ott kellett megvenni a magánrendelőben, Choragont kaptam. Kérdezték, be tudjuk-e adni, mondtam ne aggódjanak, van tapasztalat. Igen ám, de ezt izomba kell, hát ilyen még valóban nem volt. Sok választásom nem volt, mert hiába adták volna be ott, fél 8-ra kellett volna mennem, nekem az meg már késő, mert a melóba be kellett érni, úgyhogy muszáj voltunk túlesni rajta magunk otthon. Amennyire be voltam tojva tőle, nem fájt egyáltalán, a Clexane kellemetlenebb beadáskor, ez meg utána tovább fáj (tulajdonképpen még mindig rendesen fáj a fenekem felett, alig bírtam ülni és feküdni, és hát eléggé lilás is), de maga a beadás nem volt vészes, ahhoz képest, hogy a beadó tű majdnem olyan vastag volt, mint a felszívó. Ilyen is van, ezt is meg kell tanulni, ki tudja mi jön még, mondjuk remélem petesejtet nem fogunk itthon leszívni sosem.
Ma pedig megtörtént a negyedik inszeminációnk, amiről egyből eszembe is jutott az első. Emlékszem, milyen romantikus volt, hogy nagyon izgultam előtte, megterveztem, mit veszek fel, szabit vettem ki és mindent elrendeztem, mint valami kis tündérmesében, ó én kis aranyos. Na, ezúttal ide gyors beestem munka után kissé ziláltan. Azt gondoltam mondjuk, hogy a diszkrécióval itt majd bajom lesz, mert eleve olyan a hely kialakítása, hogy egymás szájában vannak a páciensek, de erre azért én sem számítottam. Két recepciós volt, persze mindig vannak mindkét helyen. Sorra kerültem, és oda súgtam a hölgynek, hogy inszeminációra jöttünk. Ő meg gondolom új volt aztán nem tudta mi a teendő, úgyhogy ő meg odaszólt a másik recisnek - aki épp egy kis családdal foglalkozott-, hogy itt vannak az inszeminációsok. Úgyhogy végig hallgattuk, hogy mi a teendő, mindahányan ott voltunk. Fontosnak tartottam megjegyezni, hogy a férjem hozta az anyagot, amit azon nyomban el is kértek. A férjem pedig szépen átnyújtotta a spermás kis pitlikéjet ott a kis család mellett. Még a Kaaliban is diszkrétebb ez, pedig oda aztán mindenki termékenyülni megy, gondolom százszor nagyobb mennyiségben fröcsög a sperma. Egyébként ezt már máshol is észrevettem, hogy ezekben a magánrendelőkben nem nagyon tartják fontosnak, hogy te nem akarod mások orrára kötni, minek vagy ott. Mintha mindenki terhes ultrahangra járna nagy boldogan örömködve és mielőbb nagydobra verve, hogy milyen cuki az x hetes kis jövevény. Múltkor egy másik rendelőben a lipides megbeszélésemet hallgatta végig egy kollégám, ugyanis ő kint várt az iroda előtt, aminek az ajtaja tárva nyitva volt, a hölgy, aki a felvilágosítást tartotta pedig nem igen suttogott. Annyira nem izgattam persze magam rajta, mert szerencsére nem sokan tudják, mi az a lipid, meg gondoltam azt is, hogy egy férfi kollégám csak nem kérdezi meg, mit kerestem egy nőgyógyászati rendelőben, de azért furcsa volt. Na, mindegy végülis, lehet csak engem zavar ez egy picit jobban, mint kellene.
Kicsi várakozás után sorra is kerültünk, és hát magát az inszeminációt észre sem vettem, olyan természetes ez már. A pár másodperces akció közben a dokik kikérdeztek, hogy miért is van erre most szükség, én gyorsan lezavartam számokban a történetem, majd szomorúan mondták, hogy szegény. Nem gondoltam, hogy egyszer idáig is eljutok, hogy már a sokat látott dokik is sajnálnak. Lapozzunk. Inkább arról írok, hogy egyébként mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, nem csalódtam az akcióban.
Nem tudom, mit várjak, azaz mennyi esélyt jósoljak. Eszembe szokott jutni, hogy talán pénzkidobás és időpazarlás volt az egész, de hát végülis mire költsünk? Pelenkára még nem kell. Időm is, mint a tenger, nem rohanok a gyerekért az oviba. Aztán meg arra is szoktam gondolni, hogy mindent meg kell próbálni, hiszen lombikkal sem jutottam el még csak egy pozitív tesztig sem, ezzel szemben voltam már természetesen terhes, miért ne sikerülhetne. Két hét múlva meglátjuk. Végülis szex helyett jó volt ez is vagy mi (maximum ugye egy kicsit jobban fáj és lilásabb tőle a seggem, mint amúgy otthon szokott, de ettől a kis kellemetlenségtől a sikerért cserébe igazán könnyen eltekintek).
Szevasztok, majd lehet jövök egy pozitív teszttel.