2016. augusztus 10., szerda

Ennek sem volt értelme

Nem sikerült az  inszem. Tudom, hogy olyan nagy csodákat egyébként sem várhattunk tőle, na de azért az ember bízik az utolsó pillanatig. 
Múlthét elején egy igazán fos munkanap után teljesen összeomolva értem haza, és úgy döntöttem, hogy kipróbálom a Kaális dokim egyébként is sokszor ajánlott módszerét, ez pedig nem más, mint az igya le magát- terápiás technológia. Szóval inszem ide vagy oda, hazaértem, leültem a konyhában a földre, a férjem is odakuporodott mellém, én döntöttem magamba a rosét, mondván, hogy ilyen még úgy sem fordult elő asszisztált reprodukció alatt, közben bömböltem a kétségbeeséstől, ő pedig simogatott, türelmesen hallgatott és ott voltunk éjszakáig a földön. (Természetesen van nappalink, meg mindenféle kényelmes helységünk és kanapénk, de valahogy akkor ott volt jó). 
Ezen az estén eldöntöttük, hogy bejelentkezünk a Tegyeszhez. Elég ellentmondásos érzések kavarognak bennem ezzel kapcsolatosan, én nem tudom, hogy ez normális-e. Mi már régóta eldöntöttük, hogy ez nálunk szóba jöhető dolog, és egyikőnknek sincsen ellenére, viszont minden alkalommal elmondtuk, hogy ráérünk vele még, hiszen ezer lehetőségünk van arra, hogy teherbe essek, valószínűleg nem is lesz szükségünk rá, hogy elindítsuk az örökbefogadást.  Erre most itt vagyunk és elindulunk ezen az úton. Olyan mintha itt lenne a vége, mintha nem lenne több remény, mintha már nem lenne több lehetőségem arra, hogy számomra a könnyebbik és a vágyott úton lehessen gyerekünk. Amellett ugyanis, hogy sajnos még mindig nem múlt ki belőlem a szülés utáni vágy, igenis úgy gondolom, hogy nekem sokkal könnyebb lenne szülni egyet, mint ezen az egész procedúrán végig menni. Tudom, hogy a gyerekek érdekében ez szükségszerű, de valahogy nincsen kedvem ahhoz, hogy valami idegen (ki tudja mennyire szimpatikus) pszichológusnak beszéljek fájdalmas dolgokról, hogy eljöjjenek hozzánk vizsgálni a lakásunkat, minket meg mindenünket, hogy mindenféle csoportos tanfolyamon vegyünk részt, hogy utána idegesen várjuk a határozatot, hogy egyáltalán mindezek után alkalmasak vagyunk-e, majd jönnek mennek az évek. Mindemellett meg azóta többet ábrándozok arról, hogy milyen lesz, ha az ölünkbe hullik egy kis csoda és végre, végre elfelejthetem ezt az egész nyomorék időszakot az életemből, mint arról, hogy terhes leszek és ez valahol az alap dühöm mellett, nagyon kellemes nyugalommal tölt el. 
Ezen az estén eldöntöttük azt is, hogy veszünk egy jó fényképezőgépet. Azóta egyébként meg is vettünk. Már vagy 4-5 éve elromlott a régi, és akkor valamiért megbeszéltük a férjemmel, hogy majd akkor veszünk egy jót, ha 12 hetes terhes leszek. Akkor már jártunk sokat orvoshoz, talán az első vetélésen is túl voltam már, és úgy gondoltuk, hogy nagy kiadás ez, majd akkor rászánjuk a pénzt. Persze azóta már sok minden történt, és természetesen voltak más kiadásaink is, de ez a hülye fogadalom valahogy megmaradt. Most úgy döntöttünk, hogy teljesen felesleges tovább várni vele. Nagyon jó ötlet volt, mert sosem kötött még le ennyire műszaki kütyü, tényleg jól eltereli a gondolatokat a gyerekcsinálásról. Bízom benne, hogy megmarad hobbinak ez a hóbort, és tényleg jó terápia marad mindig. 
Ezen az estén majdnem azt is eldöntöttük, hogy hozunk egy kutyát egy menhelyről, de ez már a végére maradt, amikor is én már elég részeg voltam, úgyhogy erre vissza kell térni majd tiszta tudatállapotban. 
Ezen az estén elmondtam a férjemnek, hogy úgy néz ki, kezdek megkeseredni. Azt hiszem, onnan látszik a legjobban, hogy egyre dühösebb vagyok és egyre inkább múlik el belőlem minden empátia, hogy mikor azt hallottam valaki szájából, hogy kis geciknek hívta az üvöltöző gyerekeket, én ezt nagyon poénosnak találtam és hát igazán jót nevettem rajta. Elmeséltem neki azt is, hogy mikor egyik ismerősöm, aki úgy igazán és rendesen és alaposan végig cigizte az egyébként abszolút tervezett terhességét  (legalábbis azt az időszakot, ameddig eljutott, mert koraszülés lett belőle), pár hónapja megmutatta a kismamafotóit, ahol szépen kirittyentve, belőtt hajjal, boldogan és meghitten pózol, hasikájára téve a kiscipőket, én arra gondoltam, hogy az egyik képet photoshoppal átalakítom és kicserélem a cipőket egy doboz Marlboro-ra. Szerencsére megállított az, hogy tulajdonképpen nekem nincs időm ilyen marhaságokkal foglalkozni, de egy pillanatra azért elméláztam a gondolattal. 
A szememet végül dagadtra sírtam, másnap csak egy vékony kis csíkra tudtam kinyitni, komolyan csoda, hogy a kollégáim még nem kérdezték meg, mi a fene van velem mostanában. 
Megmondom őszintén, el vagyok keseredve. A férjem szerint visszajött a tavalyi depresszióm, és sajnos igaza van. Valószínűleg tavaly azért sikerült kilábalnom belőle hamar, mert nem volt próbálkozás, így gyakorlatilag semmilyen kudarc nem ért. Idén rájöttem, hogy nem próbálkozni lelkileg sokkal kevésbé megterhelő, mint kudarctól kudarcig élni, pedig akkor azt hittem, hogy annál rosszabb nincsen, ha még csak nem is próbálkozhatunk. Sajnos azt érzem, egyre nehezebb felállnom egy-egy sikertelenség után és ma már azt kívántam, hogy legyen erőm feladni.
29-30 éves voltam, mikor elkezdtünk próbálkozni, idén leszek 35. Eddig azt hittem, hogy a vetéléssel vannak problémáim, és ha azt megoldjuk, akkor minden rendben lesz. Sajnos azóta annyira eljárt felettem az idő, hogy most már a teherbeeséssel is komoly problémáim vannak. Az idő ilyen gyors repülése miatt legszívesebben folyamatosan csak próbálkoznék, de tudom, hogy ez lelkileg semmiképpen nem tenne jót, így lemondtam az augusztusi FET-ről is. Gyakorlatilag pont a nyaralásunk első napjaiban derülne ki, hogy sikerült-e és hát két dolog történhetne: vagy végigbőgöm az egész nyaralást, mert nem sikerül, vagy ha sikerül, akkor azon stresszelek, hogy mielőbb be kellene adni a lipidet, de mi meg külföldön vagyunk és nem igen tudunk hip-hop hazaugrani.
Komolyan és őszintén felnézek azokra a nőkre, akik ennyi vagy még több év és kudarc után, nem érzik magukat sohasem totális lelki roncsnak. Annyian mondják mostanában nekem, milyen erős vagyok, pedig jelen pillanatban egy ezer darabra hullott puzzlenek érzem magam, amit valahogy senki sem akar kirakni. 

20 megjegyzés:

  1. Nagyon sajnálom, de nagyon örülök az örökbefogadásnak. Szerintem annyira nem gáz az eljárás de majd elmondja olyan aki átélte. Szerintem semmi folytonosság nincs a terhesség és az élő kisbaba között.
    Néha belegondolok hogy ha nem kellett volna terhesnek lennem, mennyivel profibban és mind lelkileg mind testileg erősebben tudtam volna kezdetektől nevelni a gyerekemet mennyivel jobb lenne most.
    De tudom hogy te szeretnél terhes lenni és nem mondhatom azt hogy úgyis szar lenne mert van aki élvezi.
    Tartsatok ki!

    VálaszTörlés
  2. Drága Pinkman, én téged csodállak, annyira erős csajszi vagy és mindig próbálod viccesen felfogni a történteket. Jól csinálod, ezt másképp nem lehet átvészelni csak ha poént űzöl belőle, viszont most azt érzem hogy az a bizonyos pohárka már kezd nálad betelni. Attól függetlenül hogy ez a kör se jött össze én jót mosolyogtam a photosoppos bagós ötleteiden :) Szerintem dühöngd ki magad még pár napig, indítsátok el a tegyeszt is, de ne tessék feladni azt az álmot hogy saját gyereketek lesz. Képesek vagytok rá, nincs lehetetlen, ott vannak még a fagyibogyók. Az hogy nem sikerült az inszem, mikor a lombik sem jött össze, nem meglepő, senkit nem várt csodát, persze azért reménykedni lehet.
    Fiatal vagy még, akkor kell beparázni ha közeleg a 4. iksz, szóval húzz bele kisanyám és találj ki valamit a következő FET előtt. Légy erős amilyen eddig is voltál :)

    VálaszTörlés
  3. Szia. Nagyon sajnalom. Bocsanat, hgy beleszolok, esetleg embrio orokbefogadason nem gondolkodtatok? Ki tudja.... Ezt a lehetoseget senkinel nem latom, pedig ez is egy formaja az orokbefogadasnak es terhesseg atelesenek, sot, ezek az embriok, akikert soha nem mennek erte, biztosan a normalis fajtabol valok ( ezert bocsanat, ha valakit megbantok).

    VálaszTörlés
  4. De lehetoseg, hgy sajat babad legyen meg boven van!! Szoval, ne add fel es hajra:)

    VálaszTörlés
  5. Pinkman, mi végigcsináltuk az örökbefogadási eljárást, és biztosan állíthatom, hogy egyáltalán nem gáz. A Tegyesznél nagyon aranyos és empatikus ügyintézőnél voltunk, a pszichológiai elbeszélgetés kettőnknek volt egy óra, gondolhatod, mennyire volt mélyen szántó... de pont a pszichológus csajszi bíztatott, hogy rendezett körülményű harmincasként milyen jó esélyeink vannak egy újszülött babára, és egyébként is, szerinte lesz vérszerinti gyerekünk is. És tényleg lett, de egyáltalán nem bántam meg, hogy végig mentünk ezen az úton, mert megnyugtatott a tudat, hogy így vagy úgy, de lesz babánk!! Az Ágacskánál voltunk tanfolyamon, amit két örök efogadó anyuka tartott, nagyon személyes és megnyugtató volt. 2014 februárban kezdtük az eljárást, júniusban volt határozatunk és 2015 májusában már kaptunk volna babát, csakhogy akkorra megszületett a kislányunk... Vágjatok bele, ne félj tőle!! <3

    VálaszTörlés
  6. Soha nem bogtem "ismeretlen" blogger posztjan, de most zokogok es csak remelnu tudom, hogy mibden karakter a helyen lesz, mert nem latok a konnyeimtol.
    Tudod, a nemletezom abba bele, hogy ilyen mocsok igazsagtalan a biologia, meg a hozza parositott elet.
    Kivanom, hogy sikeruljon megmenteni egy kis eletet, akinek a szuloanyja jobb esetben epp marlborozik a pozitiv tesztje folott es azon morfondirozik, ez vele hogy tortenhetetg meg. De ugyanigy kivanom, hogy vegre te is morfondirozhass egy pozitiv teszt folott, meg pozolhass 12 hetesen annak az uj kutyunek, mert nagyon-nagyon-nagyon igy lenne helyes vegre mar!
    Olellek!!!

    VálaszTörlés
  7. Ha megnyugtat, én még akkor sem voltam biztos abban, hogy tényleg a mi utunk az örökbefogadás, amikor úton voltunk a kórházba a lányunkért. De amikor kezembe vettem, megszűnt minden kétség, és csak azt éreztem, hogy hazaértem. Átöleltem és ő meg belefúrta a kis arcát a nyakamba, ott megállt a tér és az idő, anya lettem.
    3 inszem, 12 leszívás, 6 beültetés, 2 biokémiai terhesség után SENKI nem tudja megmondani, hogy a büdös francba estem teherbe... by the way, én sem... :) Én most azt mondom, hogy lelkileg nagyon nehéz megélni a várandóságot, ennyi szar után, amin keresztül mentem, kb gyorsan menni sem merek, nehogy kipottyanjon ez a gyerek. :) És, mivel örökbefogadott és vér szerinti gyerekem is van, biztosan állíthatom, hogy nincs különbség köztük. Lola ugyanúgy a lányom, az én elsőszülöttem, még akkor is, ha nem én hoztam világra.

    VálaszTörlés
  8. A poszton is bőgtem, és a kommenteken is. Annyira, de annyira igazságtalan tud lenni az élet! Fogalmam sincs, a helyedben honnan merítenék még erőt a továbbiakhoz, de te már annyiszor példát mutattál. Így vagy úgy, fogsz te még babázni, hidd el, hiszen annyira jó helyre kerül majd az a kis babóca!

    VálaszTörlés
  9. Sajnalom :(
    Annyira aterzem azt leszamitva hogy a parom idiotanak nez mikor kiborulok :(
    Bennem amugy durva vedekezo mechanizmus alakult ki...en mar nem is akarok lombikra memni, minden leletunk lejart. Varnak a taskamvan a beutalok de meg idopontot sincs lelkierom kerni semmire pedig mar kezdhetnenk ujra

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm Lányok az együttérzést és a tapasztalatot!
    Embrióadomány: sajnos amíg nálam ez az immun dolog fenn áll, nem látom ezt sem megoldásnak. Ha konkrétan petefészek kimerülésem lenne, akkor nem is gondolkoznék, tényleg "tökéletes" megoldás lenne, de így egyáltalán nem biztos, hogy rajtam ez segítene. Ha már "alternatív" megoldás, akkor rajtam inkább talán a béranya segítene, de sajnos nincs olyan rokonom/barátom, aki ajánlkozna, hogy kihordaná az embriónkat :)) (Na meg hát ott sem én lennék terhes ugyebár...)
    Fella, igen, sajnos elég erős bennem ez a szülés utáni vágy, nem tudom, hogy tudnám kiirtani, pedig hétről hétre követtem a Te terhességedet, hidd el nagyon sajnáltam, de mégis vágyom rá. A júniusi FET-nél az utolsó napokban még a progeszterontól keményre puffadt hasamat is simogattam, pedig utólag tudom, hogy max puki lehetett benne, de hát ez van, valahogy meg akarom tapasztalni ezt a növekvő has dolgot...hát hiába. Talán egyszer elmúlik.
    Sunny, Kretty, köszönöm a tapasztalatotokat, annyira megnyugtató olvasni, sokat segít helyretenni dolgokat!
    Bjuszika, remélem a pároddal rendezitek a konfliktust, mert ezt ketten érdemes csinálni...

    VálaszTörlés
  11. Szívembe markol, ami történik veletek, ahogy átéled mindezt, így is, hogy a szomszéd szobában durmolnak a már lassan egyéveseink. Nagyon jól döntöttetek, emellett én továbbra is teljesen bizakodó vagyok, hogy leszel te még várandós! A korod miatt ne aggódj, mármint amiatt szerintem ne add fel semmiképp, én eleve 38 múltam, mikor kezdtük, és 42 lettem, mikor megszülettek, egy pár alapbetegséggel már kiinduláskor megspékelve, és 10. stimu ilyen öregen is végül csak sikerült. Persze nem egyszer volt, hogy mi is sirtunk, részegre ittuk magunkat, kirekesztettekké váltunk többféle közösségben a "nyomorunk" miatt, amikre utólag is rossz visszagondolni. Ölellek, drukkolok nektek nagyon, hogy millió képet készíthessetek az új kütyüvel a ti gyermeke(i)tekről!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, Heni, tudom Te (is) jól érzed, miről van szó:( És tényleg, a kirekesztettség érzéséről még nem is írtam, pedig hát lenne mit... A depi miatt lehet nem látom jól a tényeket, és felőrölnek az érzelmek, de mostanság konkrétan úgy érzem, a világ gyerekesekre és gyerektelenekre bomlott körülöttem...Nekem az egyik legjobb barátnőm kb eltűnőben van az életemből, mióta tavasszal megszült. És gondolnám, hogy biztosan azért, mert feje tetejére állt az életük, hogy gyerekük született, és ezért nem keres, de közben tudom, hogy más gyerekes ismerősökkel - akikkel gyerektelenül meg egyáltalán nem tartottátok a kapcsolatot- meg egyre jobban, és sűrűbben, szóval a gyerekes kapcsolatokra van idő. Ez persze természetes, hogy erősödik ez az oldal, de azt valahogy nem tudom megérteni, hogy ezzel szemben a meddő barátnőjét, akivel 15-20 éve van jóban meg dobja a kukába, mert nem elég informatív gyerektelenül...? Vagy minek tudjam ezt be? Persze tudom, velem sem egyszerű most, de én nem dobtam el barátságot sosem azért, mert valaki nehéz élethelyzetben volt, és nekem nehéz volt ezt kezelni... Na, mindegy, erről is oldalakat tudnék írni, sokszor azt érzem, nem elég ezzel a szar meddőséggel megküzdeni, még a kapcsolataimat is nekem kell óvni, félteni, mert a végén nemcsak gyerek, de barát nélkül is maradok, mert ők meg nem elég türelmesek és megértőek ehhez a szituációhoz...Hát kösz élet. Ma csak ezt tudom erre mondani.

      Törlés
    2. A legjobb baratnom gyermektelen. Szeretne gyereket, de nincs kinek szulnie. Ezen a hetvegen is itt volt, rendszeresen szervezunk csajos hetvegeket akar Angival is. Nem adnam fel ezt a baratsagot semmiert. Erre Angi szuletese sem indok,sot! En akarom, hogy a legtutibb embereket korulottem Angi is megismerje. Ez jellem kerdese es szomoru vagyok, hogy sok gyerekes no meg mindig ugy erzi, hogy valamifele szent kaszt a gyerekes kozosseg... :-(

      Törlés
    3. Hmm én meg pont hogy nagyon vágynék arra hogy a gyerektelen ismerőseimmel találkozzak de nem tudom megoldani hogy gyerek nélkül menjek és SENKI nem kiváncsi arra hogy úgy találkozzunk hogy én közben ott rohangálok a gyerek körül, izzadtan csapzottan, nem tudok egy kávézóba beülni vagy ebédelni. Találkoznom kellett egy emberrel nemrég (nagyobb gyerekei vannak) és konkrétan kérte hogy passzoljam le a gyereket ne vigyem mert szeretne nyugodtan beszélgetni.
      Szóval szerintem ez is benne van sokaknál. Ha egy másik anyukával kell találkoznom nem szégyellem hog hogy nézek ki és hogy a gyerek vagy rohangál vagy hisztizik vagy disznó módon étkezik. De gyerektelen ezt nem érti meg és emiatt furcsán néz rám. Én így érzem, lehet hogy ezek csak kiragadott példák.

      Törlés
    4. Na, mondom én, hogy gyerekesekből és gyerektelenekből áll a világ :)
      Biztosan ez is nagyon gyakori, amit te írsz, sőt talán lehet ez a gyakoribb, de nálunk nem ez az indok a nem keresésre, ezt biztosan tudom. Egyszerűen az van, hogy ott a gyerek, aki miatt alig van idő, az a minimális, ami meg beszélgetésre, kapcsolattartásra jut, az is a gyerekről szól, ugye a panaszt is és a cukiságot is meg mindent meg kell osztani, amit nyilván nem a gyerektelen barátnővel beszél meg az ember, hanem más gyerekesekkel a Mama- chat csapatban, kit érdekel, hogy korábban velük nem volt erős a kapcsolat, most ez a téma jól összehozza őket, és kit érdekel, hogy egy száz éves barátság meg megy a levesbe (pláne, ha az még nehéz eset is mostanában, mert depressziós, és mondjuk nem szívesen cseveg erről a problémájáról. Na egy depressziós barátnő amúgy már tényleg óriási kihívás lehet egy kisgyerekes anyának, ezért is írtam, hogy velem sem egyszerű). Ha nem az lenne, hogy én is 5 éve arra vágynék, hogy benne legyek végre a Mama chat csapatban:), akkor talán még könnyen fel is dolgoznám, hogy hupsz így sakkozott az élet, de így borzasztó kirekesztettség érzést ad: küzdenék azért, hogy közéjük kerüljek, de nem tudok (és ez ráadásul nem az én hibám), ő meg pluszban még rátesz, hogy nem is keres. Tudnék persze ezer konkrét példát, de nem akarok fröcsögni (ennél jobban legalábbis:))
      De aztán lehet, hogy én sem látom jól a helyzetet most ezen a fekete szemüvegen át...

      Törlés
  12. Ne add fel, egyszer sikerülni fog! Nem tudom olvastad-e azt a blogot, ahova már írtam, de ajánlom Neked is Balatonalmádiban Lázár Andreát, aki nekünk is segített, és most is van egy blogos társunk, aki a férjével együtt szintén hozzá jár, és ők is már jó úton vannak a bab felé. Én nincs 3 hete, hogy szültem egy egészséges és gyönyörű kisfiút, pedig mi is végig csináltunk 3 lombikot és egy missed ab-et! Andrea most szabin van, de azt hiszem szeptembertől kereshető. Ha érdekel, írj emailt és elküldöm a számát. Üdv! Zsófi (telekizsofiaeszter@gmail.com)

    VálaszTörlés
  13. Pinkman, annyira nagyon sajnálom, és annyira átérzek egy csomó mindent, amiről itt írsz :-((( Vannak nagyon friss tegyesz-es "élményeink" (bár még csak a legelején vagyunk mi is ennek az útnak), szívesen megírom majd mailben Neked. Nagy ölelés! D.

    VálaszTörlés
  14. Szia! A Trimeszter vitamint próbáltad már? Sokaknak segít a teherbeesésben. Nézd meg a Trimeszter oldalt a facebookon. Egy próbát megér!:-)

    VálaszTörlés