Néha azt érzem, hogy a gyerekcsinálás témájában kezdem elveszíteni a kapcsolatot a valósággal. A napokban az egyik terhes barátnőmnek kifejtettem azt is, hogy most mély szakadékot érzek köztem és a terhes ismerőseim között. Valahogy úgy, mintha egy másik bolygóról valók lennének.
Tátott szájjal, döbbenten nézek azokra, akik velem egykorúak vagy nálam még idősebbek is, és hipp-hopp képesek teherbe esni. Én, a kizökkenthetetlen racionalista, már-már némi misztikumot vélek egyes esetekben felfedezni és csak kapkodom a fejem, nem értem, hogy van ez? Hogy hogy sikerült neki? Úgy kutatom a kérdésre a választ, mintha még nem lenne rá egyértelmű biológiai magyarázat évezredek óta. Ezt az érzelmi káoszt valószínűleg az a paradoxon okozza, hogy nagyon szeretném már, ha végre sikerülne, viszont jelenleg még csak nem is tudunk próbálkozni a kivizsgálások miatt, így az esélye annak, hogy most csatlakozhassak a hasnövesztő barátaim körébe, egyenlő a nullával, ami valljuk be, kissé megvisel, magányossá tesz és kirekeszt.
Tátott szájjal, döbbenten nézek azokra, akik velem egykorúak vagy nálam még idősebbek is, és hipp-hopp képesek teherbe esni. Én, a kizökkenthetetlen racionalista, már-már némi misztikumot vélek egyes esetekben felfedezni és csak kapkodom a fejem, nem értem, hogy van ez? Hogy hogy sikerült neki? Úgy kutatom a kérdésre a választ, mintha még nem lenne rá egyértelmű biológiai magyarázat évezredek óta. Ezt az érzelmi káoszt valószínűleg az a paradoxon okozza, hogy nagyon szeretném már, ha végre sikerülne, viszont jelenleg még csak nem is tudunk próbálkozni a kivizsgálások miatt, így az esélye annak, hogy most csatlakozhassak a hasnövesztő barátaim körébe, egyenlő a nullával, ami valljuk be, kissé megvisel, magányossá tesz és kirekeszt.
Az egyik tüszőmérés alkalmával összefutottam a rendelőben egy kis családdal: apa, anya, meg egy 5-6 év körüli gyerek. A beszélgetésből kiderült, hogy anya 6 hetes terhes. Ahogy kijött a vizsgálóból, kapta is elő az ultrahang felvételt és mutatta az 5 évesnek, hogy nahát nézd, itt van a kistesód. Én pedig meghökkenten hallgattam az eseményeket, gondoltam magamban, hogy hát nem hiszem el, miről magyarázol, anyukám, és mi lesz ha holnap elkezdesz vérezni, aztán szevasz tesó? Mit mondasz az 5 évesednek, ha majd keresi? Azt, hogy volt tesó, nincs tesó? Hogy most így jártunk, aranyom? Aztán az önhergelés után végülis leesett, hogy ja, nem, tulajdonképpen ebben a történetben én vagyok az egyetlen, aki furcsán gondolkodik, hiszen valószínűleg az a normális, hogy a 6 hetes terhességek megmaradnak, és tovább folytatódnak, megnőnek a magzatok, és végül megszületnek a gyerekek. Azért erre rájönni, kellett egy kis idő. Szóval megnyugodtam, lesz ott tesó, huh.
A minap láttam egy másik családot a buszon: magyar apuka, magyar anyuka, cuki afrikai kisfiú. Egyből arra gondoltam, hogy milyen szép család, biztosan hosszú évek próbálkozása után örökbefogadták. Aztán arra, hogy lehet, hogy donor. Nem mintha lenne jelentősége, hogy melyik verzió igaz, de napokkal később esett le, hogy talán a legvalószínűbb dologra - ami pár évvel ezelőtt minden bizonnyal elsőre jutott volna eszembe - nem is gondoltam, hogy például a gyerek anyu előző kapcsolatában fogant egy afrikai apától. Hát így. Igyekszem majd legközelebb a dolgok egyszerűbbik (vagyis a valósághoz közelebbi) oldalába belegondolni. Hátha ezzel az én bolygóm is elkezd kicsit közelíteni a másikhoz ;)
Fura amúgy, mert ugye nálunk 4 gyerek van, egyik tesó érkezését sem mondtuk el a nagytesónak 6 hetes terhesként! Legalább 12-15 hetesek voltunk. Bár azért tegyük hozzá, hogy sajnos, bármikor jöhet probléma a terhességben :( nem csak a 6-12. hétig.
VálaszTörlésPersze, tudom, hogy történhet. Sőt, sajnos azután is, hogy már megszületett. De azért az ember, csak nem rendezkedhet be mindig arra, hogy valami rossz fog történni. Egyébként én is úgy gondolom - előélet ide vagy oda-, a 6 hetest én sem mondanám. De hát mindannyian mások vagyunk, másként gondolkodunk...:)
TörlésNa mi meg úgy jártunk, hogy elmondtuk 19 hetesen, addig nem mertem ,mert rossz lett a kombinált teszt eredménye, aztán megszületett és 4 hónap múlva meghalt.
TörlésÉn ma már azt gondolom, hogy el lehet mondani 6 hetesen is, nem úgy, hogy kistesó, hanem más szavakkal, kistesó az az, aki már megszületett. Mert ha valami baj történik, akkor úgyis látszik a szülőkön, és nem jó ezt titkolni. Tudnia kell a gyereknek, hogy a szülei miért szomorúak. A titok mindig rosszabb.
Én amúgy azon szoktam elcsodálkozni, hogy jé, ezek babák maguktól lélegeznek és nem lóg ki belőlük egy cső sem. Pedig hát az ötből négynél az enyémeknél se lógótt ki semmi. Mégis.
Az ötödiknél 11 hetesen a gyerekek maguktól jöttek rá amúgy nálunk, én inkább csak azért nem mondtam el akkor, mert attól féltem, hogy elpletykálják a suliban, oviban, és azt nem akartam. De aztán az lett, hogy bennük is annyira mély nyomot hagytak a történtek, hogy nem mondtak semmit. A cserfes, folyton beszélő lányom képes volt az egészet magában tartani! Egészen addig, amíg rendesen meg nem született!
Szia Kicsinap. olvastam a történetedet egyszer másvalakinél, és nagyon sajnálom, ami veletek történt...:(
TörlésBiztos vagyok benne, hogy véleményünkben, reakcióinkban benne vannak a dolgok, amiket átélünk, amik ránkrakódnak az életünk során. Azt azért mondjuk nem is gondoltam volna, hogy már az ilyen kisgyerekek is inkább "biztonságosabbnak"(?) tartják nem elmondani a terhességet egy ilyen tragédia után...
En arra gondolok, hogy a hosszú út végén, ott vár rátok két kisbaba, mint Heniéknél. ( magamat csak a " hosszú út " miatt nem említem itt. )
VálaszTörlésÉs az már a valóság lesz. Nem misztikum. <3
Nagyon meg tudlak érteni. Itt a klinikán, 4 nappal a szülés előtt is még mindig picit kirekesztettnek, magányosnak tudom magam érezni a teherbeesés nem egyértelmű és természetes mivolta miatt, hogy nekünk 3 évet kellett rájuk várni. A másoknak természetesen jött baba olyan naiv és könnyed hozzáállást tudott adni, ezt egy picit "irigylem", és utólag visszanézve nem volt nehéz terhességem, sőt szimpla babásan gondolom még egyszerűbb lett volna, ehelyett szétparáztuk magunkat az első trimeszterben, a 2. trimeszter pedig a szervezések tömkelege volt, mert nem mertünk hamarabb lépni, így nem volt időnk ráhangolódni a gyerekekre rendesen, plusz Sz. pedig csak most itt a finisben meri elhinni, nemsokára lesz 2 gyermeke, és könnybe lábadt szemekkel realizálja mindig, pl. tegnap, amikor a dokival beszélgettünk a szülés menetéről, vagy amikor megérkeztek a kiságyak stb. Szóval nekünk szerintem sosem lesz könnyű elhinni azt, ami másnak oly' természetes.
VálaszTörlésDe én is hiszek a kitartás gyümölcsében, az, ha hajszálnyi remény is van, akkor érdemes küzdeni tovább, nem feladni. Pedig mindeddig eléggé kerültem a gyermekes barátnőket ill. csak gyerek nélkül voltam hajlandó velük találkozni, amire nem vagyok büszke, de nem ment lelkileg másképp, van, aki most 2 évesen mutatta be a kisfiát nekem itt a klinikai látogatása során. Pedig végig imádtam a gyerekeket, de már nem volt normális, hogy úgy kellett mindig a gombócot visszatuszkolni a torkomon, hogy napszemüveg mögül gördültek a krokodilkönnyek, stb lelki reakciók miatt. Emellett Sz-nek külföldi munkája volt idén-tavaly, no ez sem segített túlságosan akkor nekem, de utólag neki ez volt a feldolgozás módja azt hiszem. Bocs, hosszúra eresztettem, egy szó, mint száz, én nagyon együttérzek Veled, és hiszek Benned, hogy sikerülni fog!
Ezeken a dolgokon én is szoktam gondolkodni....4 éve várunk\küzdünk egy (vagy több :) ) babáért..... és elképzelhetetlen számomra, hogy hogy lehet teherbeesni??? El sem fogom hinni, ha megtörténik! :) És ez szomorú... az élet egyszerű dolga milyen bonyolult tud lenni sok embernek. :-/
VálaszTörlésJaj, nagyon ismerős, és nem (csak) hathetes terhesség kapcsán... Kissmalacz után én azon szoktam hasonló módon fennakadni, hogy az emberek hogy a fenébe képesek megnyugodni, sőt ujjongani a semmit sem érő kockázatbecslő tesztek alapján, hogy jújdejú, egészséges gyereket várunk. Aztán persze válaszolok is magamnak, hogy a marketing miatt szegények valóban azt hiszik, hogy tuti eredményeket látnak. Meg tény, hogy több egészséges gyerek születik meg, mint beteg, ahogy több túlélő magzat van, mint elvetélt, stb.
VálaszTörlésPersze tapasztalatunknak és paráinknak megfelelően Kissmajomról szinte születéséig senki sem tudott a szűk családon és baráti körön kívül (na jó, aki látott nagy hassal, az igen), szinte féltem elkiabálni az örömünket, pedig nem is vagyunk babonásak; és tartottam attól, hogy majd ezer ember kezd semmitmondó szánakozásba, ha megint baj lesz. Egyszerűen az előzmények miatt nekünk az volt a természetesebb, hogy egy terhesség még semmit sem jelent - nem csak a két csík, de még a szívpulzálás sem, és az első trimeszter túlélése sem, és a tökéletes genetikai vizsgálat sem...
Amúgy annak ellenére, hogy velünk végül megtörtént a beteljesült csoda, a következő terhességet megint végig fogom aggódni, szóval lehet hogy fura vagy, de vagyunk még ezzel így páran szerintem...
Bizony én is a lombikok alatt jöttem rá, hogy micsoda véletlen és Isteni szerencse kell hozzá hogy egyáltalán egy embrió megfoganjon, és beágyazódjon, és jó helyen és egészséges legyen, stb. stb.
VálaszTörlésAhogy leírtad a rendelőben történteket szinte kívántam hogy ennek a nőnek legyen valami gondja a terhesség során hogy "koppanjon" de persze fölösleges rosszindulat lenne ez. Én mindig azt mondtam, attól hogy másvalaki terhes én nem lettem "kevésbé" terhes.
És nagyon egyet értek Est-el a genetikai vizsgálatokkal kapcsolatban, nem hiszem hogy sokan néznek úgy utána mint én tettem és azóta is azt mondom büszke vagyok rá hogy vállaltam az amniocentézist mert legalább amit a mai orvosi technika lehetővé tesz azt megtettem.
De tudod anno, 30-as éveim elején én is azt gondoltam hogy "egyszercsak" terhes leszek és de szupi lesz, vásárolhatok csini terhes tunikákat meg majd jó sok fagyit fogok enni savanyúuborkával, meg veszek ilyen "Baba magazinokat" és büszkén olvasgatom őket a buszon, aztán 279 napot végigszenvedtem legalább 70-80%-ban idegileg a rengeteg para miatt.
Na rád is ez vár, de majd itt leszünk és drukkolunk meg mondjuk az okosságokat.
Milyen érdekes, hogy mennyire hasonlóak az ézelmi hullámvölgyeink. Én már egészen elfogadtam a gondolatot, hogy gyerek nélkül kell élnünk, még egy top 10-es listát is öszseállítottam afejemben, hogy miért jobb annak, akinek nincs gyereke. Viszont pár napja közölte a férjem, hogy babát várnak azok a barátai, akikről azt gondoltuk, hogy na nekik soha nem fog összejönni, mert a lány egy rakás szerencsétlenség. Bármilyen kis fájdalom éri azonnal elájul, a csontjai a legkissebb terhelést sem bírják, és soha nem is él egészségesen, dohányzik is, nem keveset. Plusz kb. 2 havonta sexelnek csak. Erre tessék, már ők is babát várnak. Nem hiszem el. Most tényleg azt érzem, hogy mindenki terhes tud lenni, és maradni, csak én nem. Azt hiszem lesz miről beszélgetnem a pszichológussal szerdán.
VálaszTörlésDrága Pinkman,
VálaszTörlésSzerintem pedig egyáltalán nem vagy fura!
Teljesen megértelek. Egy idő után teljesen másképp gondolkodik az ember ezekről a dolgokról. Aztán majd ha terhes leszel, az lesz a fura, hogy jé, ez teljesen természetes, eddig hogyhogy nem sikerült? Én jókat kuncogtam szülés közben, mikor a szülésznőm közölte, hogy engem szülésre teremtett a Jóisten. Ja, meg meddőségre és habituális vetélésre... Ha nekem sikerült, neked is fog.
VálaszTörlés