Itt tartunk

Hát eljött ez a nap is, amikor szúrhatom az első Gonal-t. Izgalmas ez az időszak, már ki is ment a fejemből, hogy a munkahelyi tevékenységek összeegyeztetése a tüszőszámolgató ultrahang időpontokkal mekkora kihívást jelentenek, agyrém ez az egész, komolyan mondom. Még az is elképzelhető, hogy kevésbé lesz izgulós az az időszak, amikor már bent lesz az embrió, mint a mostani. Persze ez nem teljesen igaz, de tényleg volt pillanat, mikor erre gondoltam. Például akkor, amikor a munkatársaimmal tömött folyosón kellett a menstruációm állapotáról sutyorogni a telefonban a doktornak, mert éppen amikor hívott, nem volt egy retkes, szabad tárgyaló sem, ahová menekülhettem volna. Mindegy, hagyjuk is, elmúlt.
Több, mint 3 hete szedem a Naltrexone-t is. Extra mellékhatásokat nem tapasztalatok. Az első két hétben volt, hogy egy pillanatra elkapott az émelygés, étvágytalanság, de nem volt veszélyes, talán, ha nem figyeltem volna magam annyira, akkor észre sem veszem. Ami viszont kellemetlen volt az az álmatlanság. Korábban gyakorta küzdöttem alvászavarral, ezért is szedtem melatonint rá, de pár hónapja abbahagytam, mert már nagyon jót aludtam nélküle is. Viszont amikor elkezdtem a Naltrexone-t elég durván visszajött. Minden alkalommal éjjel 2-3 óra körül keltem, és sehogy sem tudtam visszaaludni, sőt olyan izgága lettem, hogy nyugodtan feküdni se bírtam. Először nem is gondoltam, hogy feltétlen a Naltrexone miatt van, de miután millió találatot adott a google LDN és insomnia kombinációra ezért elfogadtam, hogy ez egy mellékhatás, és egyáltalán nem volna jó, ha végig kísérné a lombikot. Muszáj kipihentnek maradnom, jó vércukorral, úgyhogy újból elkezdtem a melatonint. Szerencsére, most már alszom, mint a bunda. Emellett tegnap elkezdett fájni a torkom is rendesen, fogalmam nincsen, mikor volt ilyen utoljára. Nem tudom, hogy örülnöm kellene-e most ennek, mert ez a Naltrexone miatt van, azért mert használ, vagyis elkezdett normális szintre állni az immunrendszerem, ahol néha én is lehetek beteg, mint minden normális ember, aki ki tud hordani egy gyereket, vagy mondjuk semmi ilyet nem jelent ez, és inkább sírnom kellene, hogy ezer éve nem voltam beteg, erre a lombikra sikerül leépülnöm? Tudjátok mit? Most én inkább örülök ennek.
Mindenesetre úgy néz ki, rendben lesz a terápia, tényleg semmi különös. Mondhatnám, hogy egy leányálom. Igaz, mióta szedem, és esetleg valami olyat teszek véletlenül, amit magam sem tudok megmagyarázni, gyakorta azzal védekezem a férjemnek, hogy nézd el nekem, hisz' be vagyok drogozva. Hát hát, ilyen ez. A minap gondolkodtam, hogy biztosan nem is írtam még róla, hogy honnan jött a Pinkman név. Merthogy igazából nem így hívnak, most bevallom.  Amikor elkezdtem a blogot írni, éppen a világ legjobb sorozatának voltam a világ legnagyobb fanatikusa, és hát hiába hezitáltam napokig, semmi, de semmi jó név nem jutott az eszembe, mivel nyithatnék blogot. Végülis aztán nem tudtam elvonatkoztatni az egyik szeretett karakter nevétől, mert hát annyira béna ez egy férfinak, gondoltam nekem úgyis sokkal, de sokkal jobban áll (ugye?)...Meg hát nincs is mit szépíteni, szívemhez nőtt a kis drogos, én meg jól magamhoz láncoltam őt a blogommal. A név meg kötelez. Nos, nos, ma már tudom, hogy jobb lett volna Anya, vagy Mama, vagy Anyus vagy Mamus néven regisztrálnom, talán akkor már réges régen írhatnám a jó kis történeteket valami gyerekes cukiskodásról (vagy a kialvatlanságból fakadó hallucinációkról?). Ezt elrontottam, úgyhogy megyek és betolok 3 tabit, hogy jó kedvem legyen.
Csók mindenkinek,
Anyus
(Na, hátha valamit még javíthatok a helyzetemen így a 2. lombik előtt...)