A beleélésről és a gondolatok teremtő erejéről

Nem tudom, hogy ki milyen magas szinten űzi ezt a tudományt, de én iszonyatoson keményen csinálom. Talán vannak olyanok, akik szerint már-már butaság bármilyen dologba annyira beleélni magunkat, mint például amire én vagyok képes az élet minden területén: utazásba, ajándékba, filmbe, fotóba, festménybe, könyvbe, reklámba, kajába, piába, jó időbe, rossz időbe, szeretetbe, haragba, mások örömébe, mások bánatába, saját örömömbe, saját bánatomba. Borzasztóan tudok örülni minden apróságnak és rettentően sokat és sokáig tudok sírni akár nem létező tragédiákon is. Pontosan így éltem bele magam az összes inszeminációmba, az összes terhességembe, és az első lombikba is. Mindről úgy gondolkodtam, hogy igen, ez lesz az, ez most sikerül, és inkább már csak az utolsó napokban, az egyértelmű menstruációs tüneteknél fordult meg a fejemben, hogy lehet, hogy mégsem jön össze. Ott van például a február, amikor annyira erős terhes tüneteket produkáltam, hogy szinte biztos voltam benne, hogy pozitívat fogok tesztelni. Mondanom sem kell, hogy 4 vetélés után képes voltam annyira belelovalni magam a dolgokba, hogy titkon még egy terhesség kalkulátort is letöltöttem, ahol nézegettem, mikor hányadik héten leszek, meg hogy októberben szülök. Mindezt úgy, hogy még csak nem is teszteltem pozitívat és egyébként habituális vetélő vagyok. Na, igen, lehet, hogy ez már tényleg butaságnak számít, kicsit én is furcsán érzetem magam, de nem tudtam ellenállni, egyszerűen hívogatott, hogy üssem be az utolsó mensi dátumát...Gondoltam, mi baj lehet egy dátumból?
Most itt vagyok a 2. lombik elején és nincs ez másként ezúttal sem. Nem tudok máshogyan érzeni, egyszerűen most is úgy vélem, hogy sikerülni fog, mert minden annyira klappol: lesz megtermékenyülés (lombik), van támogatás (LDN), szívem-lelkem tele van örömmel, pozitív energiával és még a tavasz is jön. (Figyelem: a terhes kalkulátor szerint esélyes, hogy karácsonykor szülök!)

Mindig mondják ugye, hogy hinni kell, elhinni, hogy sikerülhet. Na, hát ebben nálam nincsen hiány, még annyi kudarc után sem, amennyi ért minket ezen a téren. Mondják egyesek azt is, hogy a gondolatoknak teremtő ereje van, ezért meg kell próbálni pozitívan hozzáállni mindenhez, mert akkor sikerülhet.  Ha bebeszéled magadnak, hogy ez nem fog sikerülni, akkor nem is fog, de ha azt mondogatod, hogy sikerülni fog, akkor sikerülni is fog. Nem tudom pontosan ez mit jelent, mert nem merültem bele ennek a dolognak a "tudományos" oldalába, de amivel én értek egyet az az, hogy sok minden csakugyan az agyunkban dől el. Ezt úgy értelmezem, hogy minden nézőpont kérdése, és ha kicsit pozitívabb oldalról nézzük a dolgokat, akkor sokkal boldogabb életet élhetünk (még súlyos tragédiák esetén is), mint akkor, ha mindent negatív tartalommal ruházunk fel. Ám mégis azt gondolom, hogy ha a gondolatoknak valóban és fizikailag is teremtő ereje volna, akkor nekem már annyi gyerekem lenne, mint egy majdnem 5 éves patkánynak.