2017. május 27., szombat

Ünneprontò

Bejelentette megint egy ismerősöm, hogy terhes. Azt hittem, nincs is már több gyereknélküli párkapcsolat körülöttem 500 km-es körzetben, de mit ad Isten, akadt még egy véletlenül. Azt is hittem, hogy már nem hatnak meg ezek a hírek, de amikor az első, melegszívű, nőies, finom és érzékeny gondolatom az volt, hogy a jó büdös kurva életbe, hogy már megint valaki, aki seperc alatt összekettyinti a gyereket totál egészségtelen életmód ide vagy oda, én marha meg még mindig szarrá edzem és diétázom magam pedig az a retkes telefon csörögni fog akkor is, ha éppen zabálom a habos tortát meg a juhtúrós sztrapacskát sült krumplival, akkor azért éreztem, hogy akadnak még bajok. Valami egyszerűen nem akar változni sohasem. Jó hír, hogy legalább nem a nemlétező terhességem miatt vekengtem, hanem azon, hogy a fene tudja, hogy a mi telefonunk meg mikor csörög. Lehet hogy majd csak abban a távoli jövőben, amikor már úgy élünk, hogy kapszulákat rakunk a mikróba, aztán abból pattog ki a rántott hús.
Mindegy hát most minek tagadjam, a sok szívecskés és örömkönnyes barátnők között mindig áll egy kis mocsok is a háttrében, na bumm. Mit tehetnék, ha én vagyok most a legalkalmasabb jelölt erre a szerepre. Vállalkozni kell valakinek olykor-olykor erre is. Különben milyen giccses lenne már ez az élet.


3 megjegyzés:

  1. Tök normális hogy ezt érzed ne fogd vissza magad.
    Szerintem ha valaki sikertelenül fogyózik és a környezetében mindenki lefogy ő is ezt érzi.
    Én mindig kiakadok mikor egy-egy volt kollégámról látom a LinkedIn-en hogy ível felfelé a karrierjük Londonban, mert én is tarthatnék ott ha nem hagytam volna abba a munkát a család miatt, és frusztrál.
    És ezer ilyen dolgot lehet mondani.
    Pont a múlt héten beszélgettem 2 régi jó ismerősömmel (barátnak nem modnanám) mindkét nőnek 3 gyereke van és a harmadikat szintén 40 körül szülték csak azért mert a két nagyobb kamasz mellett legyen már egy pici is.
    És nekem az jut eszembe hogy én kb az életem fő teljesítményének érzem hogy lett 1 darab gyerekem és úgy-ahogy megbírkózok a feladattal de belebetegszem, más meg 40 évesen még hirtelen szül egy gyereket (gondolom a teherbeesés csettintésre történt) merthogy az milyen cuki már és nekik ez nem teher hanem pihenés, kikapcsolódás.

    Szóval azt akarom mondani igazad van és dühöngd ki magad és csöngeni fog az a telefon.
    A diétát meg az egészséged miatt csinálod és én nagyon felnézek rád hogy így betartod a szabályokat.

    VálaszTörlés
  2. Pinkman en megertelek, en a munkahelyi kismamakat viselem a legrosszabbul, oket aztan tenyleg minden nap latnom kell :(2

    VálaszTörlés
  3. Teljes mértékben átérzem, én is átéltem ezt sok-sok éven át...Rohadtul igazságtalan az élet..

    VálaszTörlés